Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-03 / 2. szám
Ü 2003. Január 3., péntek 5. OLDAL M E G Y E I TŰKOR Díjak a magyar kultúra napján Nézőpont HORVÁTH GYŐZŐ Ünnepi félelmeink Kihasználva, hogy még maradt valami fehérség a legutóbbi hóesésből, a minap szánkózni vittem fiaimat. A játszótéri dombon csak egy iskolás korú fiatalokból álló kisebb csoporttal kellett megosztoznunk. Ők beszélgettek, mi csúszkáltunk fel-le szakadatlan. Bár a srácok roppant élvezték a dolgot, mégsem a szánkózás tette felejthetetlenné azt a napot számukra. Egy kisebb csapat érkezett a térre. Az egyik lurkó kezéből hógolyó vágódott a dombon állók közé. A földön landolva, épp a fiúk lábai előtt óriási durranással robbant a keményre gyúrt hógolyóba ágyazott petárda. A kis „elkövető” jót mulatott, csak akkor szeppent meg kissé, amikor szülői mivoltomból fakadó dühvei lerohanva őt más törvényes megoldás híján elzavartam a térről. Az átmeneti süketségen és a ijedtségen túl talán mégis az volt legzavaróbb, hogy a kis „rosszcsont” valójában fel sem fogta, mit művelt. Mint mesélték, hasonlók zajlottak a megyeszékhely Kossuth téri óévbúcsúztató buliján is, de amerre járt az ember szilveszter napján, gyakorlatilag bárhol, bármikor számolhatott egy-egy hirtelen elébe kerülő miniatűr bombával. Ha szilveszter, akkor petárdázás - valahogyan ezt már így könyveltük el annak ellenére, hogy komoly pénzbírsággal fenyegetett „szórakozásról” van szó. A tiltott és veszélyes „játék” miatt az emberek többsége tiltakozik, a rendőrök - akik bár ugyanúgy szenvedő alanyai a fülsüketítő durranásoknak - viszont tehetetlenek. Tény, hogy egy tilosban parkoló vagy egy biztonsági öv nélkül közlekedő autóst könnyebben tetten lehet érni, mint a másokat szándékosan bosszantó petárdázót. A határállomásokon szolgáló vámosok időnként ugyan elkoboznak egy-egy nagyobb petárdaszállítmányt, ám annak többszöröse kerül mégis a hazai illegális forgalomba. így tehát úgy tűnik, a kis durranó rudacskák és velük együtt a félelem évről évre velejárói lesznek ünnepeinknek. És engem az sem vigasztal, hogy állítólag az uniós országokban a durrogtatást nem sorolják a tiltott cselekedetek közé... A tilosban parkoló autóst könnyebb elkapni GYÚJTOGATÁS? Minden jel arra mutat, hogy szándékosan gyújtották fel azt a jászberényi butikot, amely csütörtök kora reggel kiégett. A városi piactól nem messze található üzletből kiáramló füstre a szemközti kocsma tulajdonosa figyelt fel, s jelezte ezt a rendőröknek, akik azonnal riasztották a tűzoltókat - tudtuk meg Gócza József rendőr alezredestől. Nagy Attila, a jászberényi tűzoltóság tűzoltási vezetője elmondta, a két autóval még időben érkező tűzoltók néhány perc alatt megfékezték a lángokat, így azok nem terjedtek át más üzletekre. Az anyagi kár azonban tetemes. A tűzoltók szinte biztosra vették, hogy szándékos gyújtogatás történt. Gócza József sem cáfolta a gyújtogatás egyértelműségét, bcs Ha új év, akkor új árak Megúsztuk... Balesetek Az átlagos napokhoz képest nem akadt lényegesen több dolguk a mentőknek szilveszter napján. Úgy tűnik, ez leginkább a szerencsén múlott. Az év utolsó napja viszonylag békésen telt el, bár mint azt a Szolnoki Rendőrkapitányságon megtudtuk, akadt tennivalójuk a rendőröknek éppen elég. Baj- ári Attila alezredes elmondta, elsősorban a családi perpatvarok, verekedések miatt kellett intézkedniük. Voltak bejelentések a petárdázók miatt, ám az elkövetők felderítése reménytelen vállalkozásnak bizonyult. A tiltott pirotechnikai eszközzel pedig meglehetősen sokan „játszadoztak” szilveszter napján. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint az leginkább a szerencsén múlt, hogy ezek a „játékszerek” nem okoztak bajt. A Szolnokon, a Kossuth téren megrendezett óévbúcsúztatón ugyanis többen dobáltak a tömegbe petárdát és zúzták össze a pezsgős üvegeket az emberek között. A mentőknek egyébként nem akadt lényegesen több feladatuk azon a napon, mint máskor általában. Több volt ugyan az ittasságból eredő probléma, de nem volt jellemző a nagy esetszám. A gyalogos elesések miatti sérülések is részben az ittassággal függöttek össze, de kedvezőtlen hatással volt az is, hogy a hirtelen jött fagy miatt le- jegesedtek az utak és a járdák is. A mentőknek kellett segítséget nyújtaniuk annál a súlyos sérüléssel járó balesetnél is, ami az egyik szórakozóhelyen történt. Egy széttört pezsgős üveg okozott arcsérülést. A tűzoltóknál mozgalmas volt a szilveszter. Tragédiák ugyan nem voltak, a kimagasló vonulási szám többnyire személyi sérüléssel nem járó közlekedési balesetekből adódott. Tűzeset csupán egy volt. Karcagon egy kéményen át vezetett fage- renda kapott lángra. _______hcv Ti ltakoznak A Karcag Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tagjai a napokban tiltakozásukat fejezték ki a jelenleg hatályos Btk. tervezett módosítása ellen. Ők is méltányolják a kormány azon igyekezetét, hogy a drogozó fiatalok törvényes, szigorú felelősségre vonása helyett mély empátiás érzéssel más megoldási lehetőséget keres, de ez az útkeresés tele van súlyos veszélyekkel. Félő, hogy a tervezett módosítással kiskapuk nyílnak meg a kábítószer-terjesztők előtt - vélték. _________________ De _________ Szolnok _________ A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is többféle kitüntetést adnak át ünnepélyesen január 22-én, a magyar kultúra napján. Pedagógiai Díjat kap Kovács Li- bór nyugalmazott iskolaigazgató, Nagy Iraréné, az Egészségügyi és Szociális Szakközép- és Szakis(Folytatás az 1. oldalról) A beruházások helyett a nadrág- szíjhúzásra számítanak Alattyá- non is. Koczkás Gábor polgármester szerint a tavalyinál jobb nem lesz az idei esztendő. Hogy rosz- szabb lesz-e, az attól függ, hogy a közalkalmazotti béremelést valóban teljes egészében ellentéte- lezi-e a kormány. A faluvezető szerint ezt egyelőre még nem lehet tisztán látni. Fejlesztésekre azonban így se, úgy se jut sok, hiszen korábban is a forráshiányos települések közé tartoztak. így a beruházásokhoz csupán pályázatokból volt pénz, melyhez az önerőt vagyonértékesítéssel teremtették elő. Mostanra azonban alig kola igazgatója, Rózsavári László, a Városi Kollégium vezetőhelyettese, Szép Ferencné, a Varga Katalin Gimnázium tanára és Tombor Józsefné, az I. számú Óvodai Igazgatóság tagóvoda-vezetője. Kulturális Díj Kaposvári Gyula Emlékére kitüntetésben részesül Czibulás Péter színművész és dr. Csikász Sándor, a Kodály Kórus Egyesület elnöke. maradt az önkormányzatnak eladható vagyona. A polgármester azonban reméli, idén elindulhat a vízhálózat fejlesztésének hároméves programja. A szennyvízhálózat kiépítésének tervei minden bizonnyal fiókban maradnak még.- Nem is tudom, mi lesz, ha nem nyerünk a pályázatokon — mondja a tiszaörsi jegyző. Müller Lászlóné úgy látja, a falura akkor is nehezebb esztendő vár, ha mind az önhibáján kívül hátrányos helyzetű településnek, mind a közalkalmazotti béremelések fedezetére megítélik a többlet támogatást. A jegyző szerint az adóbevételek is csupán csepA Dr. Laki Kálmán Díjat ebben az évben dr. Krasznai Géza, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet osztályvezető főorvosa veheti át. A magyar kultúra napján adják át a Bodex Gyűrűt és a Rotary Mecénás Díjat is. Ezekről információink szerint még nem született döntés. pet jelentenek a tengerben. Tisza- örsön például helyi adóból összesen egymillió forint folyik az ön- kormányzat kasszájába. Ugyanakkor az áremelkedéseket, mint például az energia drágulását, semmi nem ellentételezi. De komoly gondot jelent az intézmények fenntartása is. Azok működtetését nem fedezi az állami normatíva ott, ahol kicsi a gyermeklétszám. Müller Lászlóné szerint kedvezőbb helyzetbe csak akkor kerülhetnének a néhány száz lelket számláló falvak, ha az állami finanszírozásukat teljesen új alapokra helyeznék. Erre azonban még várni kell. T. J. (Folytatás az 1. oldalról) Aki nem buszra száll, hanem autóba ül, az sem jár jobban, hiszen a benzin és a biztosítások mellett drágult a parkolás is. Szolnokon a közületi havi kombinált bérlet ára havi 6 ezer 400 forint lett, amiből a magánszemélyek 60 százalék kedvezményt kapnak. Az egy órára szóló jegy ára az 1- es zónában 80-ról százra, a 2-es- ben 60-ról 80-ra nőtt. A napidíjak nem változtak, ahogy a lakóhelyhez kötött parkolójegy ára is maradt 1200 forint egy évre. A közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért is többet számláznak több településen. Szolnokon a víz áfa nélkül köbméterenként 185 forint, az új ára 9,4 forinttal magasabb, mint tavaly. A szennyvízelvezetés, szennyvíz- tisztítás és -kezelés díja - szintén áfa áfa nélkül - 113 forintra módosult köbméterenként. A kéményseprő-ipari szolgáltatás díjai is emelkedtek, a drágulás mértéke a legtöbb kéményfajta esetében 5 százalék körüli. A kegyeleti közszolgáltatások is drágultak a megyeszékhelyen, hiszen a 25 évre szóló sírhelymegváltásért, illetve újraváltásért a tavalyi 25 000 forint helyett 25 900 forintot kell fizetni. A ravatalozó bérleti díja 11 848 forintról 12 440-re nőtt. L. Z. BA Távolba „szakadt” szolnoki lány (Folytatás az 1. oldalról) Ezt tette ő is, ezért szinte egymásnak ajánlották a menő cégek, és nem győzte teljesíteni a felkéréseket. Divatbemutatók, fehérnemű-, utcai ruhás bemutatók, címlapfotózások követték egymást: többek között óriásposztert készíttetett róla a Samsung meg az LG. A magyar nagykövet is vendégül látta, ahol a rengeteg finom külföldi ínyencség mellett odakinn evett először somlói galuskát. Rengeteg rizst fogyasztanak a koreaiak, a rizsboruk viszont szörnyű, de jók a tésztaféleségek, rengeteget esznek belőle. Számos templomot felkeresett, gyönyörködött páratlan szépségükben. Benézett az úgynevezett K utcába. Ez egy szigorúan őrzött terület. Minden ház rózsaszínű, a kirakatokban hölgyek kínálják bájaikat. Akadt köztük 80-100 kilós, meg csodaszép is, természetesen nem azonos árért. Talán az egyik legérdekesebb esete egy menő szálloda táncparkettjén történt. Fenn a színpadon egy koreai táncosnő vezette a programot, ők lenn a parketten ropták. Egy idő után mindenki őt nézte, követelte és arra kérték, cseréljenek helyet. Ő menjen fel a színpadra táncolni, a hölgy meg le a parkettra. Zitáról tudni kell, hogy remekül mozog és nagy unszolásra helyet cseréltek. Néhány számot éltáncosként ropott a színpadon, fergeteges tapsot bezsebelve a zömmel koreai vendégektől. Zitának még nem volt ideje átállni a nyolcórás időkülönbségre. Igaz, sok ideje nem is marad a szolnoki létre, mivel február 1A sajátos fehérneműs felvétel is Szöulban készült Hány iskolára van szükség? Évente mintegy kétszázzal csökken Szolnokon a gyermeklétszám. Az idei tanév végén megszűnik a Madách úti óvoda, és az általános iskolákat sem kerülhetik el a további leépítések. Ez azonban nem jelenti föltétlenül az álláshelyek ugyanolyan arányú megszüntetését, mivel minden intézményfokozaton fejleszteni kívánják a fogyatékosságok kezelését. A felszabaduló álláshelyek egy részére szakembereket vesznek föl. Tervezik tankötelesnek minősített, de viselkedészavarban szenvedő, dislexiás, beszédhibás gyermekek részére kis létszámú osztályok szervezését. Fölmerült intézet alapítása au- tista gyermekek részére. A leépítésekről feladatterv készül, amely márciusban kerülhet a közgyűlés elé. Néhány alapelv azonban már körvonalazódott. A leépítéseket nem azonnali megszüntetésként tervezik, hanem kifutó rendszerben. Kétféle elgondolás létezik az általános iskolák közötti létszám-aránytalanságok csökkentésére: lehetséges a körzethatárok módosítása, de a körzetek megszüntetése is. Ez utóbbi esetében várható bizonyos iskolák szinte spontán kiürülése. Ezekről a kérdésekről januárban tárgyal az önkormányzat az intézményvezetőkkel. Szolnokon hosszabb távon nem lesz szükség ennyi általános iskolára. Kisebb létszámú osztályok szervezése pedagógiai szempontból hasznos volna, de az ilyen osztályok fenntartása kerül a legtöbbe. Konkrét döntés még nincs, hogy melyik iskola szűnjön meg, de valószínű, hogy az egyik a belvárosban, a másik a Széchenyi városrészben lesz. Mindkét térségben négy általános iskola van, viszonylag közel egymáshoz. Ami a középiskolákat illeti, ott a létszám nem csökken, ennek oka a vidéki tanulók arányának növekedése (ma a szolnoki középiskolások 52-54 százaléka nem szolnoki lakos). A vidéki tanulók túlsúlya elsősorban a szak- középiskolákban jelentős. A szak- középiskolák körében általában magasak a fenntartás költségei. A jövőben megvizsgálják, hogy milyen lehetőségek vannak a racionálisabb költséggazdálkodásra. Kérdés az is, hogy a szolnoki ön- kormányzat fönn kívánja-e tartani valamennyi középfokú intézményét, vagy lesz olyan, amelyet fölajánl a megyei önkormányzatnak. Ha ilyen döntés születik, a városi önkormányzat megalakulását követő hat hónapon belül van lehe- tőség a felajánlásra. _________ba Meg kérdeztük Az új esztendő többnyire nem csak a szokásos jókívánságokkal köszönt be, hanem áremelésekkel is. Számos olyan áru és szolgáltatás akad, amelyért januártól többet fizetünk. Vajon kit mennyire érint az árváltozás, tettük fel a kérdést tegnap a szolnoki járókelőknek. Baráth András, 62 éves:- Szerencsére nem érzem annyira az áremelés hatását. Persze élelmiszerekre én is költők, de nem kell gyógyszereket szednem, amelyek már eddig is rendkívül sokba kerültek, s az idős emberek többségének nagy anyagi megterhelést jelentenek. Buszon, vonaton ritkán utazom, s kocsi hiányában a parkolási díj miatt sem fő a fejem. Steinberger Györgyné, üzletkötő:- Hallottam, hogy emelkedtek a tömegközlekedés tarifái. Buszozni nem szoktam, viszont vonaton gyakran utazom, így annak a nagyobb költségeit biztosan megérzem majd a pénztárcámon. Mint a legtöbb embert, leginkább engem is az élelmiszerek árának aktuális változása érint. A férjem cukorbeteg, így például eddig is az átlagosnál drágább kenyeret kellett vásárolnunk. Összességében nem tudom, mennyivel kerül majd többe idén az élet, de ha havi öt-hat ezer forintos többletkiadással megúsznánk, már elégedett lennék. Ács György, 26 éves:- Remélem, az eddigieknél is ritkábban leszek majd beteg, mivel évről évre drágább a gyógyszer, s így a gyógyulás. Olyan a munkám, hogy mindennap sokat autózom a városban, ezért a parkolási díjak emelkedése igen érzékenyen érint. Sajnálom, hogy tovább nőttek az autósok terhei, mert azok bizony már eddig sem voltak alacsonyak. MOLNÁR. G. ATTILA jén Thaiföldre utazik, onnan meg Szingapúrba. Természetesen mindkét helyen további fotózások, divatbemutatók várnak rá. D. SZABÓ MIKLÓS Újabb nadrágszíjhúzós év Hogyan érinti az áremelés?