Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-13 / 10. szám

4. OLDAL A L M A MATER 2003. Január 13., hétfő | B T U KOR ­Márta, a helytörténész Az ember általában hozzászokott ahhoz, hogy a hely- történeti kutatók többnyire férfiak. Mégpedig rendsze­rint olyan korúak, amikor a halántékukat már deresre meszelték a tovatűnt telek. Hogy ezen kutatásokkal miért a férfiak foglalkoznak többet, mint a szebbik nem, annak egyik oka lehet az is, hogy ehhez rengeteg szabadidő szükségeltetik, és ebből ugye a teremtés ko­ronáinak több akad, marad. Kunhegyes Víg Márta üdítő kivétel e sor­ban, hiszen nő létére erre az aprólékos munkára adta a fe­jét. Virtigli kunhegyesi, az eredeti foglalkozása népmű­velő könyvtáros. Debrecen­ben végzett, dolgozott Tisza- bőn is, majd a hegyesi könyvtárban, és 1985. óta a városi szakmunkásképző ol­vasóterme a munkahelye. Ki­lencezer kötetet ajánlhat az ide járó fiúknak, lányoknak. A helytörténeti kutatás tengernyi szépségét, finom­ságát dr. Szabó Lajos helytör­téneti kutató oltotta bele. A jelek szerint egy életre. Márta még nagyon fiatal ahhoz, hogy számvetést végezzen, ez az egy élet minden bi­zonnyal hosszú-hosszú évti­zedekig tart. És még rengeteg érdekes könyvet, kiadványt, tanulmányt jelenthet. Mivel iskolában dolgozik, nem véletlenül iskolatörténe­ti munkája volt a legelső. Összegyűjtötte, könyvbe szedte a város tanonciskolá­jának históriáját, amely a XIX. század elejéig nyúlik. Akkor még pofonokkal is fe­gyelmeztek és a tanonc nem­csak tanult, de ha kellett, pesztrálta a mester gyerekét, kapálta a kukoricát. Ki tudja, miért, miért nem, a szakmát mégis csodálatosan elsajátí­tották. Következő munkája a he­lyi kereskedelem története, amelyet - bármilyen hihetet­len - 1890-ig a görög bolto­sok uraltak. Őket váltották a zsidók, majd jött a szövetke­Víg Márta zetesítés, utána az úgyneve­zett magánosítás. Nagy érdeklődésre számot tartó munkája a Betyárok és csárdák története. Hegyesen és a környéken rengeteg cso­dálatos csárda üzemelt, a leg­híresebb Kunhegyes és Ti- szaroff között a Rongyos. A nevét nem kimondottan re­novált külsejéről kapta, de fa­lai között, akár a madarasi út melletti Aranyos csárdában többször megfordultak a be­tyárok is. Még állítólag Zöld Marci is be-betért egy-egy kupa jó, savanyú kunsági borra. Tiszagyendához közel épült a Kormó, de a köztu­datban csak Körülszarosnak hívták. Vécé semerre, volt egy napraforgóból, de ellop­ták, a megkönnyebbülést a tanya melletti, körüli rekety- tyés takarta. Ha akkor él és létezik, bőven büntetett vol­na az ÁNTSZ. Könyvbe rótta a kunhe- j gyesi malmok történetét is, J elvégre egykoron hétnek for- j gott a szélvitorlája. Mára egy maradt belőle a település Kenderes felőli szélén. A leg­érdekesebb eset a tomajmo- nostori úton lévő szélmalom­hoz fűződik. A pusztai pász­tor szamárháton hozta az őr­leni valót és amíg benn be­szélgetett, a csacsit a vitorlá­hoz kötötte. Mit ad az ég, szél kerekedett - ez sűrűn előfordult a sík vidéken -, mire a vitorlák elindultak fel­felé. Megemelték a prüszkölő iázót, amelyik jó 8-10 méter­ről az elszakadt kötele követ­keztében visszazuhant a földre, és lemondott a továb­bi életéről. A juhász meg­nyúzta, legalább a bőrét mentse, aztán hazavitte. Majd taligán visszajött az őr­leményért is. Helytörténeti tanulmányai nagy sikert arattak a megyei, sőt az országos pályázato­kon. A kereskedőkről írott munkájával megyei harma­dik, a betyárokról, csárdákról összeszedett történeteivel megyei második lett, az or­szágos összevetésben pedig dicsérő oklevelet kapott. El­készítette a kunhegyesi anto­lógiát az iskolájában megje­lent híres emberekről, írók­ról, jelenleg pedig a helyi ön­kéntes tűzoltó egyesület múltját kutatja. A lánglova­gok históriájával októberre végez, akkorra könyv alak­ban olvasható a munka. Alig­ha lesz unalmas, elvégre akad itt olyan tűzoltó is, aki több mint hetven évig volt a testület tagja, ami nem hiva­talos országos csúcsnak szá­mít. O. SZABÓ MIKLÓS Két szegény legény a tanyán Tiszasüly A település határában né­hány tanya küszködik a téllel. Az odavezető kes­keny ösvényt betakarta, a mellette húzódó utat be­fújta a hó, így jobb híján toronyiránt vágunk csa­pást a húszcentis, hófehér égi áldásban. Mi a legelső épületet választjuk ki, amelyet minden oldalról ostromol a januári ziman­kó. Drótkerítés övezi a portát, egy jókora német juhász vé­di, amelyre rögtön rájöttünk, ahogy megnyitottuk a kaput. Ránk rontott az eb, köteles- ségtudóan, udvariasan körbe- ugatott, farkcsóválva meg­szaglászott. Innen tudtuk: ha barátságos a házőrző, olyan a házigazda is. Nem tévedtünk, szívélyesen fogadtak ben­nünket az itt lakók. A tanya az egy híján ötven­éves Pázmány Józsefé. Elmondása szerint úgy került ide, hogy korábban eltartott egy öreget, így rámaradt a szoba-konyhás menedékhely. Dolgo­zott is több helyen, 19 évet 135 napot lehúzott, majd rokkantnyugdíjas lett. A járandósága 16 ezer körüli, rejtély, hogyan tudnak ennyire kevés pénz­ből ketten kijönni. Igaz, az élelmen kívül csak villanyra költenek, a visel­tes sparhelt ugyanis olyan fát, gallyat eszik, amelyiket az árokparton, a kör­nyéken szedegettek. Megtudom, há­zas is volt, gyereke van, de miért, mi­ért nem, nem tartják a kapcsolatot. Az élettársa pedig korábban meghalt. Sokáig egyedül morzsolgatta a napo­kat, heteket, hónapokat, és talán két hónapja lehet, hogy van cimborája a negyvennégy éves Nagy József sze­mélyében, aki korábban Pesten is dolgozott. Ő eredetileg nyírségi, pon­tosabban fehérgyarmati. Ott él a fia, A két szegény legény: Nagy József és Pázmány József a tanyán FOTÓ: M. J. lánya is, ha olykor pénze van, meglá­togatja őket, mert sokba kerül az út is, meg azért valamit vinni is illik. Nagy Jóska alkalmi munkás, nap­számba jár, ha hívják. Ebben a kutya zimankóban beszo­rulnak a szobába, konyhába. Kályha csak a konyhában, onnan fűtik a szo­bát. Kelni öt körül kelnek, a gazda tü­zet gyújt, lefőzi a kávét, megisszák, így indul a nap. Ez az összes luxus, esetleg az, hogy a postástól hébe-hó­ba valamilyen újságot vásárolnak, mert olvasni szeretnek. Televízió nincs, jobban mondva van, de valami meghibásodhatott benne, és az az összeg hiányzik, hogy a szerelő kijöj­jön és megcsinálja. így a szilvesztert jobb híján úgy töltötték, hogy vettek egy is bort, és a rádióban meghallgat­ták a kabarét. Tiszteletünkre seperni akarnak, le­beszéljük őket, inkább diskuráljunk keveset. Az életről, arról, hogy na­gyon be kell osztani ezt a tizenhatez­ret, hogy nyugdíjtól nyugdíjig tart­son. Az jó, ha a fiatalabb napszámba mehet, mert onnan is csurran-csep- pen valami. Aznap paprikás krumpli főtt a lábasban, jó hosszú lére ereszt­ve. Bele tésztát raknak, így jobban áll a hasban. Kolbász nincs, arra nem fu­totta. Nem szeretik a telet, mert egyi- kőjüknek állandóan tüzelni kell, hogy valamilyen meleg szoruljon a szobába is. Elmenőben adunk nekik egy kis forintot, és hogy ezt viszonozzák, két, fából készült apró tányért, aláté­tet kapunk tőlük ajándékként. A ku­tya meg a két szegény ember a kertaj­tóig kísért bennünket. Ráadásul Nagy Jóska vékonyan öltözve, csak úgy pu­lóverben, pedig odakinn újult erővel rontott nekünk a harapós kedvű fer­geteg ... _____________________D. SZABÓ MIKLÓS BE RCSÉNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM Az intézmény részt vesz az Oktatási Minisztérium által támogatott Comenius 2000 közoktatási minőségfejlesztési programban 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Tel/fax: 56/390-002 www.bercsenyi-tsztm.sulinet.hu A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban a 2002/2003-as tanévben 414 diák tanul, 110 fő az induló évfolyamokon. Ezzel ebben a tanévben egy osztállyal bővült a gimnázium és az elmúlt tanévhez képest több mint 50 diák mondhatja magát „bercsényisnek”. Továbbra is fontos a már 12 éve működő nyolcosztályos képzési formánk: a kisdiákok 10 éves koruktól részesülnek gimnáziumi képzésben, magasabb óraszámban tanulják az idegen nyelvet, a matematikát, megismerkednek a latin nyelv rejtelmeivel. Oktatásunk alapköve az idegen nyelvek tanítása: emelt szintű angol, emelt szintű német és speciális angol nyelvi tagozatok közül lehet választani. Ebben a tanévben fog érettségizni az első csoport, akik a heti 8 órás speciális tagozaton tanulták az angol nyelvet. A 20 fős csoportból 18 tanuló már most rendelkezik „C” típusú nyelvvizsgával, 1 pedig „A” típusúval. Közülük többen felvételizni is fognak ebből a nyelvből. Az évek során magabiztosságot szerezhettek Molnár Erzsébet tanárnőtől, kommunikációs képességük fejlődött. Ennek használatára készültek is a Kistérségi Európa Napok rendezvényein. A rendkívül tartalmas, sikeres rendezvény hostesseiként várták és fogadták a város külföldi vendégeit. A nyelvtudás a kapcsolatépítésekben is fontos, hiszen Törökszentmiklós testvérvárosával Ryglicével a gimnázium is építi kapcsolatát: a közös nyelv pedig az angol és a német lesz. Rendvédelmi képzésünk ebben az évben már mind a négy évfolyamon folyik (1999-ben indult), ebben az évben érettségiztetünk először olyan diákokat, akik a rendőri, katonai pályára készülnek. De természetesen ez is a gimnáziumi képzés keretéin belül folyik, nyitott bármely továbbtanulási szándék előtt. A „rendvédelmisek” felkészítésében fontos szerep jut a fizikai állóképesség növelésének, az önvédelmi sportnak, lövészetnek, vízből mentésnek. Természetesen a városi rendőrkapitányság szakemberi végzik ezeket a felkészítéseket testnevelő tanárainkkal. Az intézményhez - külön épületben, de a főépülethez közel - kollégium is tartozik, ahol a vidéki diákok - kis- és nagygimnazisták - elhelyezéséről tudunk gondoskodni. A nyugodt tanulás feltételeit több kényelmes tanulószoba biztosítja; a felkészülésben a kollégiumi nevelők naprakész segítséget tudnak adni, mivel ők a gimnáziumban is tanítanak. A kollégisták szabad idejükben használhatják a minden szobában megtalálható rádiómagnót vagy HIFI-t, a társalgóban tévét és videofilmét nézhetnek. Akinek pedig főzőcskézni támad kedve, annak rendelkezésére áll a gáztűzhellyel, mikrohullámú sütővel felszerelt konyha. A szabadidő hasznos eltöltését szolgálják a különböző kollégiumi foglalkozások is. Az utóbbi években kosárfonó, citera szakkörben; ettől a tanévtől a korongozókörben is fejleszthetik kézügyességüket az érdeklődő kollégisták. Ezenkívül lehetőségük van a rendszeres esti sportolásra is. A kollégium ebben az évben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Az ünnepléshez jótékonysági bált kapcsolunk hozzá 2003. elején, melyre a jelenlegi és egykori „bercsényis” kollégistákat várjuk szeretettel. Eddig a sport, a színjátszás, citera- kör nyújtott lehetőséget a diákjainknak a szabadidő hasznos eltöltésére. Az iskola színjátszó szakköre 2000. szeptemberétől létezik. Kétéves működése alatt Betlehemes játékkal és Lázár Ervin meséivel lépett fel iskolai rendezvényen, a városi juniálison, minisztérium által támogatott 18 hónapos munka sikeresen befejeződött. Az intézmény gesztorként segíti a város négy intézményének minőségbiztosítási munkáját. Tagozatok: 01 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, általános tantervű tagozat 02 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, rendvédelmi tagozat 03 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, emelt szintű angol nyelvi tagozat 04 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, speciális angol nyelvi tagozat 05 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, emelt szintű német nyelvi tagozat 06 Kerettantervre épülő nyolcévfolyamos gimnázium 07 Kerettantervre épülő négyévfolyamos gimnázium, emelt szintű matematikai tagozat 2003. január 21-én (kedd) 8.30-tól NYÍLT NAPOT 17.00 órától a nyolcosztályos gimnáziumba jelentkező tanulók szülei számára TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI ÉRTEKEZLETET tartunk. Információ kérhető: Bakk Zoltánné igazgató 56/590-572 valamint három alkalommal a Kölcsey Ferenc és az Ipolyi Amold téri Általános Iskola tanulói előtt. A szakköri munkába nemcsak a fellépésekre való felkészülés, hanem a színdarabokkal való ismerkedés, illetve képességfejlesztő, kommunikációs gyakorlatok is beletartoznak. Jelenleg Moliére, Anatole France, Eugene Labiche és Rejtő Jenő darabjaival ismerkednek. Iskolánk sportélete igen sokszínű, hisz a hagyományok mellett igyekszünk az új sportágak, szabadidős tevékenységek megismerését is lehetővé tenni. Intézményünk több mint 50 éves, hagyományát megőrizve diákjaink délutáni - kézilabda, kosárlabda, röplabda, torna - edzéseken készülnek az általános iskolás és középiskolás diákolimpiái versenyekre, amelyeken jól megállják a helyüket. Azok, akik csupán egészségük megőrzése érdekében kívánnak mozogni, tollaslabda, lábtoll, floor ball foglalkozáson vehetnek részt. A rendvédelmi képzésben tanulók kötelező foglalkozáson sajátíthatják el az önvédelem alapismereteit. A gyógytestnevelésben részt vevő diákjainkkal is igyekszünk a legegészségesebb, legújabb mozgás­formákat megismertetni (Thera-band eszközök - nagy labda, szalag, aqua -fitness). Iskolánk falai között több országos szinten jegyzett diák tanul. Pl.: Ifjúsági Európa Bajnokság IV. helyezettje birkózó Mrena Gábor, Csizmadia Barna országos bajnok válogatott magasugró. Országos birkózóbajnok Köteles Alexandra, Kenyeres Zsanett, vidéki bajnok kajakos Sipos Gábor, nemzetközi és országos tekeversenyek győztesei Futó Tibor és Bézi Róbert, országos II. helyezett Kozma György csocsóversenyen, Fehér Rita karate világbajnokság Kata (formagyakorlat) II. helyezettje, Mága Gyula szkanderbajnok. Gimnáziumunk diákjai - a lányok szépei - részt vesznek a városban működő Dalma Dance Club foglalkozásain és színesítik a kulturális műsorokat előadásaikkal. Az új tanév újdonságot is hozott a megszokott szabadidős tevékenysé­gekhez képest a gimnáziumban. Szeptembertől a törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskola Vizuális Tagozata nyílt meg, ennek keretében a diákok megismerkedhetnek a különböző képzőművészeti ágakkal, technikákkal, különös hangsúlyt fektetve az egyéni munkákra. Tovább folyik a Comenius 2000 program az iskolában, bár a Az összeállítás az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom