Új Néplap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-11 / 9. szám
!»■■■ 2003. Január 11., szombat ALMA MAT E R 7. OLDAL DAMJANICH JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM - MARTFŰ Egy sportos gimnázium Immár negyedik esztendeje annak, hogy Martfűn egy sportosztály beindítása mellett döntött a Damjanich vezetése. Az első nehézségek után mára kedvelt lett a kisváros a jó sportolási és tanulási lehetőségeket egyszerre kereső nyolcadikosok között. Szécsényi Zoltán tanár úr számára örömteli tény, hogy évről évre egyre több jó sportoló érkezik az intézménybe, ami természetesen jót tesz a helyi sportéletnek is. — A helyi egyesületeknek igyekszünk megfelelő háttérbázisává válni, ám ez természetesen több évet vesz igénybe - magyarázta az iskolai sportért felelős pedagógus. - A labdarúgásban körvonalazódik mindez leghamarabb, ugyanis összeér már a focisuli alapítvány és a mi képzési rendszerünk. Jelzi a sportosztály népszerűségét, hogy egyáltalán nem küszködik beiskolázási gondokkal az iskola a sport- orientációjú gimnáziumi képzés esetében.- Minden évben szervezünk egy beiskolázási jellegű kézilabdatornát általános iskolás fiúknak és lányoknak a Damjanich-hé- ten, ahol felmérjük a gyerekek tudását. De nem csupán a labdajátékokban igyekszünk felkészülési és természetesen tanulási lehetőséget nyújtani diákjainknak, vannak kiváló atlétáink, duatlo- nosaink és karatézóink is. Az új arculat a környék sportéletének föllendítése mellett remekül egészíti ki az intézmény országszerte ismert szakképzési rendszerét. ■ Sikeres a Damjanich-hét Egy kisebb természettudományi rendezvénynek indult a Damjanich-hét a martfűi középiskolában néhány évvel ezelőtt. Mára az intézmény és a város egyik meghatározó ismeretterjesztő előadás-sorozatává vált. Bérezi Lászlóné, a természettudományi munkaközösség vezetője és Biliczné Szabó Gyöngyi, a humán munkaközösség első embere a pedagógusokkal közösen sokat dolgozik azért, hogy az iskola névadójáról elnevezett programsorozat minél tökéletesebbre sikeredjék. Egy adott téma köré építik fel a humán és természettudományi előadásokat, ezúttal a repülés volt vezérmotívum. Előadásokat tartott két igazi repülős: Farkas Bertalan, hazánk első és máig egyetlen világűrt megjárt embere, valamint Varga József, válogatott ejtőernyős, vitorlázó és hőlégballonos. Vetítéssel egybekötött élménybeszámolójukra megtelt a tanterem, általános iskolások is eljöttek, hiszen vonzó programot kínáltak számukra. A humán szekció színházi előadásokra vitte az érdeklődőket, a diákok által nagyon kedvelt felolvasóestet tartottak közel száz aktív résztvevővel. A szavalóverseny pedig méltóképpen zárhatta a tudományos hetet. A középiskolai alapítvány némi pénzzel is segítette a szervezőket, így tényleg zökkenőmentesen zajlottak az események. A DAMJANICH JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 5435 MARTFŰ, LENIN ÚT 15. PÉNZÜGYI, SZÁMVITELI MUNKAKÖRBEN DOLGOZÓ MUNKATÁRSAT KERES! AZ ÁLLÁS BETÖLTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES FELTÉTELEK: * MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐI VÉGZETTSÉG AZ ÁLLÁS ELNYERÉSÉHEZ ELŐNYT JELENT: * KÖLTSÉGVETÉSI INTÉZMÉNYBEN SZERZETT, TÖBBÉVES GYAKORLAT, * VEZETŐI GYAKORLAT * SZAKIRÁNYÚ FŐISKOLAI VÉGZETTSÉG vagy * FELSŐFOKÚ SZAKMAI VÉGZETTSÉG, * GYAKORLAT A SZÁMÍTÓGÉP HASZNÁLATÁBAN. Az érdeklődők az iskola igazgatójának címzett levelükkel jelentkezhetnek. A levélben kérjük mellékelni a pályázó szakmai önéletrajzát, iskolai végzettségét tanúsító oklevélmásolatait, esetleges ajánlásait. A pályázókat írásban értesítjük a személyes bemutatkozás időpontjáról. KIVÁLÓ GÉPPARK. A Damjanich János Szakképző Iskola és Gimnázium a hazai könnyűipari szakoktatás egyik fellegvára. A szakmai tanulmányi versenyeken az utóbbi években taroltak az iskola tanulói, elsősorban a kiváló szakmai munkának és jó gépparknak köszönhetően. Ez utóbbit most fejlesztik, 2,5 millió forint értékben a meglévő hidraulikus egység újulhat meg, illetve korszerű varrógépek is érkeztek nemrégiben a tanműhelybe.____________________ _____________ _______________■ Egy i skola lelke a könyvtár. Bár csendes és nyugalmas hely, mindenki szeret ott eltölteni néhány kellemes órát. Bekker István, a Damjanich könyvtárosa huszon- kétezres könyvállomány fellett őrködik. Mivel az olvasás mellett a számítógép iránt érdeklődők is szívesen felkeresik a sajátos hangulatú termet, így mindent meg kellett tenni azért, hogy a lehető legjobb eszközöket használhassák a diákok.- Legutóbb pályázaton nyertünk 330 ezer forintot a megyei közoktatási közalapítványtól - újságolta Bekker István. Könyvtárfejlesztésre, a bútorzat cseréjére, kézikönyvek és CD-k vásárlására fordítottuk az összeget. Sajnos egy könyvtár számára lényegesen kevesebb pályázati lehetőség áll rendelkezésre, ez pedig alapvetően meghatározó. A martfűi iskolai könyvtárat elég sokan felkeresik nap mint nap.- Ez egy közös használatú helyiség, a tanárok és a diákok egyaránt megfordulnak nálam. Ki szakkönyvet, ki kötelező olvasmányt keres, így aztán úgy oldjuk meg a vásárlásokat, hogy egyformán megfeleljünk a nevelők és a diákok kívánságainak. Emellett a felnőttoktatásban részt vevők is előszeretettel térnek be tanulni, könyveket keresni. A könyvtár Martfűn szociális jellegű feladatokat is ellát, a rászorulóknak tankönyveket kölcsönöznek, így segítve tanulásukat, Az örökös iskolatársak Tábori Edit és Miklósi Nikoletta a bölcsőde óta elválaszthatatlan barátnők. Érettségi előtt állnak, s terveik szerint főiskolára is együtt mennek. Amikor már az iskolaválasztásban is fontos szerepet játszik a barátság, ott tényleg komoly értéke lehet a két lány másfél évtizedes ismeretségének. A bölcsiben és az óvodában, utána pedig az iskolában is mindig egy osztályban tanultak, természetes volt tehát, hogy így marad mindez a középiskolában, s ha minden összejön, akkor valamelyik főiskolán. A két jól tanuló ifjú hölgy közösen ötlötte ki tehát azokat a helyeket, ahol szívesen folytatnák Tábori Edit (balra) és Miklósi Nikoletta közösen szeretne tovább tanulni tanulmányaikat. A kommunikáció szak mellett az államigazgatási főiskola szerepel a kívánságlistán, a sikerhez pedig mindent meg is tesznek a lányok.- Rengeteget tanulunk, nem tartunk attól, hogy egy évet itthon kell majd maradnunk - magyarázták. - Az különben is nagy veszteség lenne, hiszen csak felejtenénk. Edit és Niki barátságára mi sem jellemzőbb, hogy még pályázatokat is közösen írnak. Nyertek is az iskolai alapítványtól hozzájárulást egy tanfolyamhoz, ahol persze - mily meglepő - közösen vettek részt. A két végzős úgy tartja, most kell tanulniuk, ez a dolguk. Mivel az átlaguk megközelíti a kitűnőt, ezért nem kell hozzá nagy jóstehetség, feltehetően szeptembertől valamelyik főiskola kollégiumában laknak majd. Új osztályok Gimnázium (kód: 01 és 02) Érettségi megszerzése, illetve magas szintű általános műveltség kialakítása a fő célja a négy évfolyamos képzésnek. Továbbtanulás esetén lehetőséget biztosít az iskola a felvételi felkészítésre. A két gimnáziumi osztály közül az egyik sportorientációjú. Szakközépiskola (kód: 03) Az első négy év elsősorban az érettségire készít fel, a komoly szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása a 13. és 14. évfolyamon követkézül. A végzett tanulók számára egyenes az út a műszaki felsőoktatás felé. Az idei tanévtől érettségire épülő köny- nyűipari mérnökasszisztens-képzés indult az intézményben. Szakmunkásképzés (kód: 04) Az első két évben általános ismereteket oktatnak, a szakmai képzés a 11. és a 12 évfolyamon történik. Iskolában tanított szakmák: cipőfelsőrész-készítő, cipőkészítő, bőrdíszműves. Felnőttoktatás Az esti tagozaton négy évfolyamon oktatnak, a hét két napján konzultációt tartanak, szükséges előképzettség az általános iskolai végzettség. Ifjúsági tagozaton három évig nappali tagozatos munkarendben tanítanak. Előképzettség: 9. és 10. osztályos bizonyítvány. Mindegyik árfolyamon oktatják a számítástechnikát, az ECDL-tanfolyam és -vizsga helyben elvégezhető, illetve letehető. Idegen nyelvek közül a német, angol, orosz és a francia tanulható az intézményben. Kollégiumi elhelyezést az iskola jól febzerelt létesítményében tud biztosítani. A szakmai végzettségűek számá- ra biztos a munkahelykínálat. ■ Hasznos szabadidő A szabadidő hasznos és tartalmas eltöltésére nagy hangsúlyt fektetnek a martfűi középiskolában. Kissné Széli Anikó szabadidő-szervezőként és énektanárként egyaránt sokat találkozik a diákokkal szabadidejükben.- A közpiskolásokat nagyon nehéz aktivizálni. Nálunk a diákok egyre lelkesebben vesznek részt a tanításon kívüli események szervezésében, így sikerült jó rendezvényeket összehoznunk. A gólyabál, a rajz- és táncversennyel egybekötött sulibuli, a szalagavató bál és az alapítványi bál mára szerves részévé vált az intézmény mindennapjainak. A legfontosabb az, hogy minél több aktív gyerek kapcsolódjon be a közös munkába, mert így igazán tartalmassá te- hetjük a mindennapokat. ■ Európai informatika A számítástechnika életünk szerves részévé vált. A használható, s nem utolsósorban Európa-szerte elfogadott bizonyítványoknak különösen sok szerepük lehet jövő évi uniós csatlakozásunk után. Mióta a Damjanich János Szakképző Iskola és Gimnázium ECDL-vizsgaközpont lett, egyre több diák és felnőtt szeretné megszerezni a nemzetközi számítógép-kezelői bizonyítványt. Két teremben összesen harminckét korszerű gépen oktatnak a szakemberek. Most éppen ötvenen készülnek vizsgára Martfűről, Cibakházáról, Tiszaföldvárról és Rákócziújfaluból. Harmincnégy felnőtt hallgatója is van a tanfolyamoknak.- A megyében csak néhány helyen működik ECDL-vizsgaközpont - mondta Halász József, a martfűi oktatások vezetője. - Az iskolában minden évfolyamon tanítjuk a számítástechnikát, emellett pedig minden diákunknak lehetőséget tudunk biztosítani, hogy megpróbálja a vizsgát. Aki úgy gondolja, az akár heti négy órában is tanulhatja az informatika rejtelmeit. A folyamatos magas színvonalat egy minőségi ellenőrző bizottság garantálja, mely figyelemmel követi az intézményben folytatott szakmai képzést. ____________■ Mo dern informatikai szaktanterem segíti az oktatást SZÉP TANTEREM. A történelem-tanterem Martfűn mindig is ihletett környezetet biztosított a tanulás- hoz. Értékes néprajzi gyűjteményt állítottak össze például a tanárok és a diákok közös gyűjtéséből. ■ Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli. i i j i A nyugalom szigete