Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-31 / 303. szám
MIJ 2002. December 31., kedd MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL A fiatal sportolók ünnepe A Városi Sportcsarnok, ötletével szép hagyományt teremtve, immáron hetedik éve terematlétikai gálával, valamint a legfiatalabb sportolók jutalmazásával búcsúztatja az óévet. Idén a hétvégén került sor a jeles eseményre. Tiszafüred A terematlétikai gálán hét korosztályban - a legkisebbektől egészen a seniorokig - több mint százan vállalták a 30 méteres futásból, helyből távolugrásból, medicinlabda-dobásból, a súlypontemelkedés méréséből, valamint a magasugrásból álló próbák teljesítését. A verseny érdekessége lehet, hogy azon visszatérő vendég a város világkupagyőztes karate bajnoka, Szövetes Veronika, aki korosztályában megjavította a medicinlabda-dobás házi csúcsát, ismét megszerezte az első helyet. A szponzorok, támogatók révén is igen értékes eredményhirdetés csúcspontjává vált az elmúlt években az is, hogy a szervezők kiosztják a Kiváló Ifjúsági Sportoló díjakat. A kitüntetettek 2002-ben a következő fiatalok lettek. Atlétika: Kovács Adél, Lex Gábor, Rente Éva, Prázmári Erika, Szabó Ferenc. Kajak-kenu: Kábái Gergő, Nagy László, Nagy Vanda, Zsoldi Gabriella. Kosárlabda: Nagy Anett. Labdarúgás: Danai Róbert, Szabó Richárd, Tóth Viktor. Tánc: Magyar Zsuzsanna, Tajta Márió, Nagy Andrea. A díjkiosztó ünnepség részeVeszélyes gyalogút Rákóczifalva A belvíz miatt életveszélyessé vált egykori Mészárosiskola környékét már évekkel ezelőtt lezárta az ön- kormányzat. A gyalogosok azonban újabb veszély- helyzetet teremtettek. A község már régóta szeretne dűlőre jutni az épület biztosítását illetően, ám a bírósági szakaszban lévő ügy végére egyelőre nem került pont. Addig lebontani sem lehet az egyre nagyobb repedésekkel tarkított házat, ráadásul az igen forgalmas környéken cseppet sem veszélytelen a gyalogos közlekedés sem. Az önkormányzat korábban egy kerülőutat alakított ki az iskola udvarán, ám ezt csak kevés helybéli vette figyelembe, inkább az úttesten kerülték ki a veszélyes zónát. Ennek az autósok látták kárát, így a község vezetése más megoldáson törte a fejét. Végül úgy sikerült feloldani a helyzetet, hogy új megtámasztást készítettek a volt iskolához, így nyugodtan lehet sétálni a fal melletti járdán. Tóth Lajos polgármester lapunknak elmondta, reményeik szerint a 2003 elején talán végre pont kerülhet az ügy végére, s akkor hasznosítani tudják az értékes területet. pe ként negyedszer adták át a város olimpiai bajnok szülötte, Benedek Gábor alapította díjat Tiszafüred legeredményesebb ifjúsági sportolóinak. A család képviseletében Benedek Ferenc mesteredző, több olimpiai bajnokunk, többek között Balczó András trénere, Szerencsés Anettnek, a magyar serdülő kajak-kenu válogatottjának — eredményei: országos korosztályos bajnoki cím, diák olimpia első hely, Heraklész Világkupa első hely - és Katona Gergelynek, a magyar ifjúsági kajak-kenu válogatottjának - eredményei: három országos bajnoki cím, egy harmadik hely, Európai Országok Reménységeinek Versenye első hely, Heraklész Világkupa első hely - adta át a díjakat. PERCZE Alpolgármestert választottak Törökszentmiklóson Kis Zoltán személyében végre alpolgármestere lett a városnak. Ugyanakkor a képviselő-testület két bizottságának elnökét még nem sikerült megválasztani. Bakk Zoltán polgármester érdeklődésünkre elmondta, a Jobb Törökszentmiklósért Polgári Egyesület korábban H. Tóth László képviselőre tett javaslatot, míg a település első embere Kis Zoltánt és Kovács Lászlót jelölte a tisztségre. A testületi ülésen már a polgármester által előterjesztett két utóbbi képviselő közül szavazhatott a grémium, ám Kovács László nem vállalta a megbízatást. így az MDF színeiben szereplő Kis Zoltánt 15 igen szavazattal három tartózkodás mellett alpolgármesterré választották a városatyák. Javaslatok ugyan mindkét oldalról megfogalmazódtak, két bizottság azonban az elnökökre tett javaslatok elfogadása nélkül nem állhatott fel. így a szociális és a kulturális bizottság tevékenysége még várat magára, míg a városfejlesztési bizottság a voksokat elnyerő Csikós Sándor elnökkel az élen immáron munkához láthat. M. G. Tett-e újévi fogadalmat? Ez az esztendő is véget ért. Ilyenkor az ember számvetést készít, milyen is volt az elmúlt 365 nap? Sokan már a jövőre készülve jelentős elhatározásra is jutnak, mit és hogyan csinálnak majd másképpen 2003-ban. Körkérdésünkben ezúttal arra voltunk kíváncsiak, ki milyen fogadalmat tett újév alkalmából? Megkérdeztük Szilvás József, 46 éves: — Eddig még sohasem tettem semmilyen újévi fogadalmat, s most sem határoztam el magam semmilyen nagy dologra. Egyetlen dolgon gondolkodtam csupán. Felvetődött bennem hogy abbahagyhatnám a kávézást, de azt hiszem, ebből nem sok minden lesz. Pedig az egész csak akaraterő kérdése lenne. Zsuzsa, középiskolai tanuló: — Idén sikerült jobban tekintettel lennem másokra, mint korábban. Ehhez jövőre is szeretném tartani magam, s a pozitív folyamatok részeként igyekszem az eddigieknél majd kevesebbet civakodni másokkal. Ez akár lehetne egy újévi fogadalom. Meg azután evezéssel is foglalkozom, így e téren is lennének reményeim. Májusban lesz egy válogató, ahol egy jó szerepléssel ki lehetne jutni az athéni ifi világbajnokságra. Vida Péter, színész:- Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni. A munkámból adódóan azonban továbbra is arra fogok törekedni, hogy minden kihívásnak a lehető legjobban megfeleljek, hiszen egy- egy szerep miatt az embernek olykor rengeteg dolgon változtatnia kell. Általánosságban pedig azt szeretném, hogy 2003-ban is legalább olyan toleráns legyek, mint idén. S ami talán a legfontosabb: hamarosan apa leszek, s igyekszem majd ebben a „szerepben" is maradandót alkotni. MOLNÁR G. ATTILA Felkészültek a bulira Bűnügy ____ Fé lmillió forint értékű zsákmánnyal távozott az az ismeretlen tettes, aki a jánoshidai ABC-t törte fel vasárnapra virradó hajnalon. Nem kizárt, hogy a szilveszteri bulira készültek fel azok a tolvajok, akik kifosztották vasárnap hajnalban a helyi ABC-üzletet. A boltból eltűnt áruféleségek legalább is erre engednek következtetni. A cigaretta, az ital és a különféle édességek bizonyára fedezik az ünnepnapi szükségleteket, ugyanis az elvitt holmi értéke félmillió forint volt. A tettes tetemes rongálási kárt is okozott, úgy jutott be ugyanis az üzletbe, hogy a kirakatüveget egy közeli utcai pad támlájával betörte. Megtudtuk, a boltot ellátták riasztóberendezéssel, ami egy vagyonvédelmi vállalkozáshoz volt bekötve. A rendszer jelzett is, ám a betörő gyorsabb volt az üldözőknél, az összepakolt zsákmánnyal olajra tudott lépni. A betörés miatt a Jászberényi Rendőrkapitányság indított nyomozást. HGY Díj a jóakaratért _________Szolnok A cigányság társadalmi integrációja, a roma kultúra megőrzése terén végzett kimagasló munkát végzőket idén is díjjal tüntette ki a kisebbségi önkormányzat. A kitüntetést ezúttal öten vehették át. Immár hagyománynak számít, hogy az esztendő végén elismerik azok munkáját, akik a legtöbbet tették a cigányság felzárkóztatásáért. Ezzel a szokással az októberi választásokon megújult képviselő-testület sem kíván szakítani - tudtuk meg a kisebbségi önkormányzat vezetőjétől. Balogh László érdeklődésünkre elmondta, idén öten vehették át a Kisebbségért- díjat. A romák foglalkoztatási helyzetének javításáért tett erőfeszítéséért Deák Miklósáé a munkaügyi központ szolnoki kirendeltségének vezetője, a cigány kultúra, zene ápolásáért, terjesztéséért Kállai János prímás, a cigány nyelv megőrzéséért, oktatásáért Raffael János (Tibi bácsi) vehette át az elismerő oklevelet. Társadalmi munkájukért ugyancsak elismerésben részesült Jász-Nagykun-Szol- nok megyei Etnikai Érdekvédelmi Egyesület elnök, Pálfi Tibor, illetve a szervezet titkára, Szabó Sándor. Az egyesület megalakulása óta a megye számos településén segítette adományokkal a legrászorulóbb cigány és nem cigány családokat._________tj VÉ LEMÉNY BARANYI GYÖRGY Erkölcsi gazdagodás fl* \ év vége mindig a számvetés ideje, amikor ki- ..JBIHL A év vége mindig a számvetés ideje, amikor ki ki visszatekint arra, mit tett, mit ért el a magunk mögött hagyott esztendőben, mi történt körülötte a családban, az országban, a világban, hogy megvonja az „egyenleget”, ami azután vagy nyereséges, vagy veszteséges, esetleg stagnáló. Az év végi időszak azonban nagyon jó arra is, hogy megállván a napi hajtásban, elgondolkozzunk azon, merre is halad életünk folyása. Bár szilveszterkor általában az örömön, a jókedven, a vigasságon van a hangsúly, nem árt megfontolni azt a bölcs kívánalmat, amit e hétvégi vasárnapi újságunk interjújában a posztjáról leköszönő Paskai László bíboros mondott: „Szívből kívánom az egész magyar népnek határainkon innen és túl, hogy az új esztendő legyen eredményes mindenki számára, békében építhessük jövőnket, Kiben milyen erős ez a kód az anyagiak mellett főként erkölcsi értékekben gazdagodjék mindenki!”. Soha időszerűbb kívánalom nem volt! Olyan anyagias világban élünk, ahol az értékrendet már csak a pénz, a vagyontárgy jelenti, ahol nem szólnak másról a mindennapok, csak hogy a „lé” a tét, a favorizált erkölcstelenségről, kisstílűségről, ahol ömlik ránk a jólét és a vagyoni gyarapodás talmi csillogása, ahol a karácsony is üzletté válik nagy mértékben (emlékszünk még egyáltalán a spirituális üzenetére?), ahol az értéktelenség, a talmi csillogás felválthatja az értékeset. Nem arról van szó, hogy ne jönne jól egy kis pénz a háznál, hanem hogy emellé azért ne adjuk fel az erkölcsi tartásunkat, ne feledkezzünk meg arról, ami minden emberben kódolva vagyon: a szeretetről, a segítségnyújtásról, az együttérzésről. Csak az a kérdés, hogy ez a kód kiben milyen erős, és a környezet mennyire hagyja érvényesülni. Márpedig egy erkölcsileg gyenge társadalom nagyon sebezhető. Ott mindent „be lehet adni”, mindent be lehet magyarázni. Nagyon remélem, hogy az elképesztő lottóötös, a közel hárommilliárd forint is olyan emberhez került, aki tudja jól használni ezt a pénzt, és eszébe jut majd azoknak is nyújtani valamennyit — talán nem is keveset - akiknek erre nagy szükségük van: az elesetteknek, betegeknek, nélkülözőknek és így tovább. Mindemellett ismerve mai közállapotainkat, tudnivaló, hogy az erkölcsi megújulás nem fog menni egyik napról a másikra. Ám nagyon könnyen lehetnek a mai aranyborjú-imádókból egyik napról a másikra egzisztenciális lecsúszottak. A siker, a pompa, a csillogás nem tart örökké. A (bármiféle) hit, az erkölcs viszont már kiállta az idők próbáját. Támaszkodni lehet rá jövőre is... Veszélyessé vált a jég Jelentős vízszintemelkedés várható Megyei információ Alig, hogy végre megírtuk: „sportolásra alkalmas a jég”, az időjárásban akkora változás állt be, hogy az állítás egy csapásra elveszítette érvényességét. A jég csak akkor válhat biztonságossá, ha tartós fagyok vannak. Ez így is volt egészen a múlt hét végéig. Péntekre az akkor már jó ideje tartó fogcsikorgató hideg hatására kellő vastagságúra duzzadt a jég, még a folyó Tiszán is összefüggő jégpáncél alakult ki. A Holt-Tisza nyomban benépesült a korcsolyázókkal, csúszkáikkal, volt, aki még attól sem riadt vissza, hogy motorkerékpárral merészkedjen az egyébként jó vastag jégpáncélra. Másnapra azonban merőben más időjárási viszonyok köszöntöttek ránk. A hőmérséklet fagypont fölé emelkedett. A szabályok szerint pusztán ez a körülmény is kizárná azt, hogy jégre menjünk, az esőzés viszont még tovább rontotta a helyzetet. A jég felületén álló 1-2 centiméteres csapadékvíz ugyanis erőteljesen elkezdte koptatni a jeget. A Tisza-tónál még újabb körülmény is közrejátszik abban, hogy a jégre lépés életveszélyes lehet. Mint azt a Tiszai Vízi rendészeti Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályvezetőjétől, Busi László őrnagytól megtudtuk, az előrejelzések szerint jelentős vízszintemelkedés várható a Tiszán. Ez azt eredményezi, hogy a vízzel együtt megemelkedett jég összetöredezik, a part mentén pedig a jég helyett víz leSZ. HGY 'Boldös. békés új esztendőt kívánok megyénk ' / f minden polgárának, V nevében Tokár István pmegyei közgyűlés elnöké lig néhány óra, és a Föld ismét megtesz egy egész fordulatot a Nap körül. Amióta csak ember él a földön, e pillanat a régi év elmúlását, az újév kezdetét jelzi. Ilyenkor sokan számvetést készítünk. Képzeletünk mérlegének serpenyőiben elhelyezzük a jó, és a rosszabb élményeinket, bízva abban, hogy így meglátjuk: nehéz vagy könnyű év áll-e mögöttünk. Persze vannak olyanok is, akik azt mondják: eló're kell néznünk, nem visszafelé gondolkodni. Nem töprengeni, rágódni a múlton, hanem átlépni felette, és új tervekkel, célokkal tovább kell haladni. Talán nekik is igazuk van, de én úgy vélem, felelősséggel csak akkor tud az ember újévet kezdeni, ha pontosan látja, milyen eredmények, esetleg hibák kísérték az esztendő folyamán. Nehéz évet zártunk. Gyakran próbára tették emberségünket, türelmünket, állhatatosságunkat. Rohamléptekben változott a világ, alig győztünk megfelelni a nap mint nap jelentkező újabb kihívásoknak. Bizony sokan várjuk, hogy egy boldogabb újesztendő, a 2003-as év elkezdődjék. Most elérkezett a pillanat. Hazánkban reményt keltő változások ígérik: jobb, boldogabb évnek nézünk elébe. A szolnoki emberek bizalma, hite, akarata töretlen ebben. Soha nem volt ennyire egységes akarat a jobb eléréséért, a város felvirágoztatásáért, az emberek jólétének megteremtéséért, mint most. Ezért kell derűvel tekintenünk 2003 elé. Bíznunk kell egymásban, és közösen tenni a boldogulásért. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű, hiszen vannak előre látható, és kiszámíthatatlan nehézségek. Mégis meggyőződésem: semmi sem állíthatja meg azt a fejlődési folyamatot, mely az itt élők akaratából elindult Szolnokon! Hiszem, hogy mi szolnokiak, képesek vagyunk javunkra fordítani a lehetőségeket, képesek vagyunk jobbá tenni életünket, megszépíteni városunkat, és otthont teremteni itt gyermekeinknek. Ez lesz a dolgunk 2003-ban, ezért dolgozik elszántan, közös akarattal az új városvezetés. Adjon erőt ehhez, amit eddig elértünk, bizalmat, hitet összetartozásunk, és a bennünk lévő jobbító akarat. 2003 legyen a bizonyítás éve! Lássák mindenhol: Szolnok méltó évezredes nagyságához, a fejlődő Magyarországhoz, Európához. Kívánom, hogy az újesztendő hozzon mindannyiunknak sikert, megelégedést, adjon egészséget, és erőt, hogy közösen felépíthessünk egy szebb, boldogabb életet! Botka Lajosné Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere