Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-30 / 302. szám

2002. December 30., hétfő KÉK 9. OLDAL T U K O R ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG KÁBÍTÓSZER. Vasárnap hajnali öt óra körül je­lentkezett belépésre egy osztrák rendszámú sze­mélygépkocsival két férfi és egy osztrák nemzeti­ségű nő a röszkei határátkelőnél. Az Audi tetőcso­magtartóval és síléctartó zsákkal volt felszerelve, amelyből a vizsgálatkor egy gyanús csomag került elő, benne 471 grammnyi, vagyis csaknem félkiló- nyi marihuána volt elrejtve, amelynek feketepiaci értéke mintegy félmillió forint, krónika HOLTTESTDARABOK. Negyven év körüli, 170 centiméter magas, jó fizikumú, ápolt férfi holttest­ének darabjai lehettek a szakértők szerint azok a maradványok, amelyeket szombaton a Vas megyei Tanakajd és Vép községek között találtak meg va­dászok. A helyszíni szemle egyértelművé tette, hogy az ismeretlen férfi bűncselekmény áldozata lett. Mn BEZÁRT BARÁTNŐ. Több mint 24 órán át fogva tartotta barátnőjét egy 18 éves bajai fiatalember. A fiú december 9-én délután fél kettő körül talál­kozott barátnőjével és kérte a lányt, hogy menjen vele a lakására. A barátnő ezt megtagadta, ezért az udvarló megverte és erőszakkal magával vitte a 18 éves lányt. A negyedik emeleti lakás ajtaját bezár­ta és egészen másnap délután három óráig erő­szakkal fogva tartotta. A fiút a rendőrség decem­ber 28-án őrizetbe vette, ellene személyi szabad­ság megsértése miatt indult eljárás, krónika TARTOZÁSBEHAJTÁS. Elfogta a rendőrség azt a két férfit, akik december 27-én este állítólagos tar­tozás behajtása miatt jelentek meg egy 30 éves bácsalmási férfi lakásán. A hívatlan vendégek a tartozás fejében egy gázpalackot akartak maguk­kal vinni, amikor a házigazda 45 éves élettársa közbelépett, hogy megakadályozza. A 32 éves és 39 éves bácsalmási férfiak súlyosan bántalmazták az asszonyt, majd kereket oldottak, krónika TESTI SÉRTÉS. Súlyos testi sértés gyanújával vett őrizetbe a kiskunhalasi rendőrség egy 49 éves kiskunmajsai férfit. A férfi december 22-én késő es­te Kiskunmajsa Ötfa területén egy bottal úgy meg­vert egy 25 éves szintén helyi lakos férfit, hogy an­nak keze-lába tört. A tettlegesség oka állítólag az volt, hogy a fiatalabb férfinak viszonya volt a gya­núsított feleségével, krónika BUSZBALESET. Egy súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely vasárnap délelőtt történt a fő­városban. A XIX. kerületben eddig ismeretlen kö­rülmények között egy autóbusz és egy személy- gépkocsi ütközött össze. A gépkocsi vezetőjét a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki a roncsok közül, akit a mentők súlyos sérüléssel szállítottak kórházba. Az autóbusz utasai közül senki sem sérült meg. x-press CSERBENHAGYÁS. Cserbenhagyta életveszélye­sen sérült áldozatát egy ismeretlen autós vasárnap reggel Lakiteleken. Az ismeretlen autós a Széche­nyi körúton haladt, amikor nagy sebességgel el­ütötte az úttesten gyalog közlekedő fiatalembert, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A 30 év körüli lakiteleki férfit a men­tők koponyatöréssel és más súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban szállították a kecskeméti megyei kórházba, krónika ______________________________■ Kü lönös kegyetlenséggel ölt A megyei főügyészség megküldte a bíróságra az idén Nagyig- mándon elkövetett kegyetlen kettős gyilkosság ügyében a vádiratot. Az ügyészség aljas indokból, különös kegyetlen­séggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettével, vala­mint kifosztás bűntettével vádolja K. Ferencet. Nagyigmánd/Tatabánya dott a vérben, hiszen sok ütése halálos volt, mégis újra meg újra A meleg nyári éjszakán csak a lecsapott, szúnyogháló védte a családi ház A rendőrség Tatabányán fogta ablakát, azt átszakítva hatolt be a el a szőnyi születésű K. Ferencet, vérengző gyilkos. Az anyát és an- Szemtanúk szerint a harminc­nak lányát húsz-húsz kalapács- éves férfi felszállt a vonatra, utas­ütéssel ölte meg, s szinte tobzó- társai közül többen azért is jól emlékeztek rá, mert egy citrom­sárga női kerékpárt cipelt magá­val. Erről később kiderült, hogy az áldozatok kamrájából lopta el. K. Ferenc kihallgatása során rész­letes beismerő vallomást tett. A H. Józsefiétől ellopott karórát el­fogásakor nála találták meg a nyomozók. Számos más bizonyí­ték, szakértői vélemény is alátá­masztja a vádat, miszerint a ször­nyű kettős gyilkosság tettese K. Ferenc. MADARÁSZ ANNA Mindig nagy ügyekre vágyunk A belügyminiszter dicséretben és jutalomban ---------------------------------------------------------------­részesítette Papp Csaba rendőr alezredest, az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának osztályveze­tőjét. Budapest- Hogyan lesz valakiből kiemelt bűncselekmények­kel foglalkozó vizsgálótiszt ?- Tősgyökeres egri vagyok, de a rendőrtiszti isko­la elvégzése után a fővárosba, a II. kerületi rendőr- kapitányságra kerültem. Valószínűleg tanáraim figyeltek fel arra, hogy a vizsgálati munkához van tehetségem, mert azonnal a vizsgálatra kerültem és azóta is ilyen munkát végzek. Bevallom, kedvemre való ez a feladat.- Mi a különbség a nyomozó és a vizsgáló rendőr­tiszt között?- A nyomozó „csak” felderíti az ismeretlen tet­test. Szándékosan helyeztem idézőjelbe a csak szót. A vizsgáló a körülményektől a mellékszerep­lőkig mindent igyekszik kivizsgálni. Ütközteti a vé­leményeket, kihallgatja, ha kell, szembesíti az érin­tetteket. Végül leír mindent a legapróbb részletekig, hiszen mi vagyunk az ügyészség és a bíróság előtti utolsó állomás.- Rendkívül aprólékos, sok mindenre kiterjedő munka ez. A tárgyalt ügyet teljes egészében ismemi kell, mert itt igaz a mondás: az „ördög" a részletek­ben rejlik.- Nagyon jó mestereim voltak! Ma is nosztal­giával gondolok a II. kerületre, ahol idős kollégá­im 30-40 ügyet zúdítottak a nyakamba. Akkor szoktam hozzá a nagy megterhelésekhez. Termé­szetesen nem súlyokra gondolok, bár nem egy ügyünkhöz tartozó akták súlya több mázsát is nyom.- Vannak területek, szakmák, amelyeknek ügyei­vel szívesebben foglalkozik?- A rendőr olyan, mint a színész. Ő mindig a nagy szerepekre, mi pedig a nagy ügyekre vágyunk.- Ha nem tévedek, önnek aztán kijutott ezekből! Említene néhány olyat, amiről már beszélhet?- Az egyik nagy ügyem a borhamisítás néven elhíresült ügy, amikor a Szovjetunióba tartó bor­export során ismételten rájöttek, hogy nem csak szőlőből lehet bort csinálni. De az enyém volt az akkor nagy port felvert Ybl Bank ügye is. Ez azért volt nagy kihívás, mert előtte ilyen bank­ügy még nem fordult elő. Ezt is újdonság, a Lupis-ügy követte. Ez volt az első jelentős brókereset. Nálunk volt a Zempléni-, majd Papp Csaba: a Postabank aktái egy egész szobát megtöltenek FOTÓ! EUROPRESS/KERÉK ÁGNES a Tocsik-ügy is. Ezeket 5-6 hónap alatt sikerült teljes egészében „tisztába raknunk”, pedig sok­szor merőben új technikákkal találkoztunk. A Lupis-ügy tanulságaként még törvénymódosítás­ra is sor került.- Azért akadnak hosszabb ideig vizsgált esetek, hogy egyebet ne említsek, a Postabank ügye több­éves történet.- Megmutathatom, ha kívánja, a Postabank aktái egy egész szobát megtöltenek. Ha valaki, aki eddig nem ismerte az ügyet, hozzálátna a Postabank ira­tainak áttanulmányozásához, állítom, két év alatt sem lenne kész.- Milyen újabb ügyek fekszenek még az aszta­lukon?- A Happy End, a Millenáris Park, az Ezüsthajó és hasonlók. Szeretem a szakmámat, ezért ha a szívemre hallgatok, azt mondom: hála Istennek sok a dolgunk. Ha az eszemre, akkor sajnos sok a dolgunk. KOÓSTAMÁS Gyors és hatásos segítség Új, hazai gyártású gyulladáscsökkentő készítmény A mozgásszervi betegségek megelőzésének és kezelésének fontosságát jelzi, hogy a 2000-től 2010-ig terjedő évtizedet az ENSZ a csont és ízületi betegségek évtizedének nyilvánította. A nemzetközi mozgalomhoz hazánk is csatlakozott. A sürgős teendők közül legfontosabb a betegek életminőségének javítása, a mozgásszervi beteg­ségek kezelésében meghatározó szerepet játszó gyógyszeres és nem gyógyszeres eljárások haté­konyágának növelése, valamint a nem kívánatos mellékhatások csökkentése.- A hazai cég aceclofenac hatóanyagú gyulla­dáscsökkentő terméke, körülbelül egy éve van je­len a hazai piacon - tudtuk meg a nagy gyakorla­ti tapasztalattal rendelkező dr. Czinege András fő­orvostól, aki a szolnoki Hetényi Géza Kórház Ti­sza Szállóban működő reumatológiai szakrende­lésén nap mint nap találkozik a mozgásszervi be­tegségek különféle fajtáival.- A készítmény gyors, jelentős fájdalom-és gyulladáscsökkentő hatása miatt jól alkalmazható a mozgásszervi betegségek kezelésében. És ami nagyon fontos: a korábbi gyógyszerekhez képest az új tabletta a mellékhatások tekintetében is ked­vezőbb, ugyanakkor megfizethető áron juthatnak hozzá a betegek - tette hozzá. A külföldön már sok millió beteget gyógyító aceclofenac hatóanyagú gyógyszerek hazai elter­jedésével új lehetőséghez jutnak a beteg­ségben szenvedők és az őket gyógyító or­vosok egyaránt. Ennek óriási a jelentősége, ugyanis a mozgásszervi betegségek népbe­tegségnek számítanak. A főorvos tájékozta­tása szerint ezeknek a betegségeknek jelen­tős gazdasági kihatásai vannak, a munká­ból kiesett napok tekintetében ugyanis az első-második helyen állnak a világon. Ma­gyarországon pedig a mozgásszervi beteg­ségnél csak az influenza a gyakoribb kór­kép. 50-60 év felett csaknem minden em­bert érint ez a sok esetben krónikussá váló probléma.- A mozgásszervi betegségek igen nagy mértékben képesek az életminőséget befo­lyásolni: fájdalmat okoznak, mozgáskorlá­tozottsághoz vezethetnek, legsúlyosabb esetben pedig a magatehetetlenségig fajul­hatnak a tünetek, így az ilyen betegségek esetében nagyon fontos, hogy a rendelke­zésünkre álló eszközökkel - fizioterápiával, gyógyszeres kezeléssel, esetleg műtéti megoldásokkal - elviselhetőbbé tudjuk ten­ni a betegek életét - mondta a főorvos. Dr. Czinege András főorvos hozzátette, a készítménynek azért is örülnek, mert már meglehetősen régen jelent meg új, mozgás- szervi betegségek kezelésére szolgáló gyógyszer a hazai piacon. A szóban forgó nem szteroid hatóanyag tartalmú tabletta hatásos, ugyanakkor kíméletes eszköze le­het a mozgásszervi betegségek okozta szenvedések enyhítésének. (pr) Dr. Czinege András főorvos Életveszélyes a jég Kásás, vizes a jég a legnagyobb tavakon. Rámenni életveszélyes! Az éjszakai eső és a felmelege­dés hatására intenzív olvadás kezdődött, s életveszélyessé vált a jég a Velencei-tavon, a pátkai, a zámolyi és a fehérvárcsurgói tározótavon és a Balatonon. A magyar ten­ger déli partjának közelében a beszakadást meg lehet úszni egy megfázással is, mert ott a víz szintje a kikötők kivételé­vel roppant alacsony. Siófok Az elmúlt napokban 5-10 centi­méter vastagra hízott a balatoni jég, a sekély parti sávokban és a védett öblökben pedig a fenékig befagyott. Szombat éjszaka és tegnap reggel azonban eső zúdult a régióra, s a jég olvadni kezdett. A siófoki meteorológiai obszerva­tórium előtt a jég alatt plusz 2,4 Celsius-fokosnak mérték a víz hőmérsékletét tegnap. Az előre­jelzések további felmelegedést ígérnek, így a jeges sportok ked­velői egyelőre eltehetik a szek­rény aljába a korcsolyát. A Balatonon hosszú évek óta alig állt össze a jég, s akkor is hul­lámosán fagyott be, amely az ön­feledt szórakozásra alig volt al­kalmas. Ezért a hétvégére a Bala­ton déli parti fővárosában, Siófo­kon az Európa Szálló melletti öbölben jégpályát nyitottak. Egy napig lehetett használni, tegnap­ra víz alá került. Az ország legnagyobb tavá­ról egyébként eltűnőben van­nak a korcsolyázók. S bár egy törvény értelmében a nádvágó gépeken kívül más járművel ti­los a jégre menni, az extrém sportok kedvelői, a speciális bi­ciklit hajtók, jégszörfözők pap­lanernyővel vagy a jégvitorlá­zók megjelentek már a Balato­non. Utóbbi jármű akár 120 ki­lométeres sebességgel is rohan­hat s elég számára 3-4 centimé­ter vastag jég is. Tegnap estére annyi sem maradt. A Balatoni Vízirendészeti Ka­pitányság ügyeletese tegnap el­mondta: a jég teljesen alkalmat­lan a csúszkálásra, ugyanakkor veszélyes. Különösen óva intett attól, hogy a korai szürkületet kö­vetően az olvadó jégen közleked­jen bárki. Balesetről lapzártánkig nem érkezett bejelentés. Az éjszaka lehullott mintegy 4 milliméternyi eső és a plusz 4 fo­kos hőmérséklet hatására elol­vadt a jégpáncélra fagyott hóréteg a Velencei-tavon. Szombat dél­utántól helyenként már 2 centi­méternyit is vékonyodott a jég. A jégpáncél a függőleges par­tok mentén már kezd elválni a FOTÓ: SOMOGYI HlRLAP/GÁTI KORNÉL partfalaktól, s emiatt a tó szélső sávjában is veszélyessé vált a korcsolyázás, fakutyázás. A tófel­ügyelőség a pákozdi Szúnyog-szi­getnél, valamint a déli partszaka­szon megkezdte a jégre lépést tiltó táblák kihelyezését. A jég- vastagságmérések szerint ugyan­csak erőteljesen olvad a jégpáncél a pátkai, a zámolyi és a fehérvár­csurgói tározótavakon, azokra rá­menni életveszélyes. A meteorológusok tájékoztatá­sa szerint az enyhülő időjárás kö vetkeztében a jég mindenütt ol­vadásnak indult, ezért életveszé­lyes e tavakon a korcsolyázás. - Ez egyébként hatóságilag is tilos - tette hozzá. CZENE ATTILA

Next

/
Oldalképek
Tartalom