Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-30 / 302. szám

2002. December 30., hétfő TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI RENDŐRÖK RÚGTÁK A BŐRT. Immár hagyományos focigálát rendezett szombaton a szolnoki Pálfy szakközépiskolában a Szol­noki Rendőrkapitányság Bűnügyi Szolgálata. Képünk az oktatási intézmény tanárainak és a Tiszaföldvári Rendőrőrs munkatársai­nak összecsapásán készült. FOTÓ: BUGÁNY J. Hagyományőrző disznóvágás (Folytatás az 1. oldalról) A jászjákóhalmi szakkör évek óta próbálja felelevenítem, élet­ben tartani a népi ételek készíté­sének hagyományait. Sütöttek már kemencében tejfölös lán- gost, elkészítettek jó néhány ha­gyományos édességet, megkós­tolták a varjúlevest. A disznóvá­gás hangulatának felelevenítése is ebbe a sorba illeszkedik, s vár­hatóan még egyéb alkalmakat is felhasználnak arra, hogy a rég­múlt hagyományait ne csak egy- egy tanulmánnyal tartsák a ma élők emlékezetében, hanem a közvetlen megtapasztalással is. A halk kitüntetett Jótékony favágás Martfű Egészségügyi és jótékonysági célt is szolgál a város önkor­mányzata által megkezdett favágási akció. Bár sokfelé beszélnek róla, az al­lergiát okozó növények ellen eredményesen nagyon kevés te­lepülésen védekezik az adott ön- kormányzat. Martfű számos kez­deményezésben járt már élen megyénkben (gondoljunk példá­ul az országos közterület-szépíté- si versenyre), ezúttal a tavasztól őszig folyamatos allergiában szenvedőkön segítenek azzal, hogy olyan fákat vágnak ki, me­lyek virága kellemetlen tüneteket okoz. Ezzel együtt az elöregedett növényeket is lefűrészelik. Az egészségügyi szempont mellett szociális haszna is van, il­letve lesz a januárban folytatódó akciónak, ugyanis a felaprított fát huszonnégy rászoruló család kapja meg, hogy legyen mivel fű­teni otthon. A program lezárása­ként pedig kora tavasszal pótol­ják a kivágásra ítélt növényeket. PE CSIPEGETŐ. Mint azt képünk is igazolja, az ablakpárkányra erősített, olajos magvakkal megtöltött hagyományos ma­dáretető jól jön a madaraknak ilyen ínséges időkben. FOTÓ: BUGÁNY JÁNOS KÖLTÖZNEK. Az APEH megyei igazgatósága lapunkhoz eljutta­tott tájékoztatója szerint a jászberényi kirendeltség ma és holnap költözés miatt zárva tart. A hivatal kirendeltségének munkatársai január 2-től a Déryné utca 1. ám alatt várják az ügyfeleket, ta A szolnoki Mohácsi Roland a közelmúltban a Néprajzi Múze­umban az ifjúsági minisztertől átvehette az idei „Jó tanuló, jó sportoló” elismerést! A hír szenzációs, mégis, a 15 esztendős rendkívül szerény fiatalember nem veri nagydobra. Mi is a büszke édesapától értesültünk a tényekről. Portré Az illedelmes, vendégszerető csa­lád tagjai mellett két „átok” papa­gáj is fogadott bennünket ottjár- tunkkor. A szabadjára engedett egzotikus madarak rendre bele­csicseregtek beszélgetésünkbe — fejtetőről fejtetőre repülve. Min­denesetre ők talán többet tudnak kis gazdájuk sikeréről, mint bárki más Roland ismerősei közül.- Úgy gondolja, az érmekről, és erről a díjról dicsekedni olyan lenne, mintha az osztályba sütit és kólát vinne a szülinapos felhí­vásképpen. Szóval: gáz! - osztja meg a kitüntetett gondolatát an­nak 21 éves Szegeden egyetemis­ta bátyja, a szavakat bátrabban forgató Gergő. így aztán az osz­tály-, illetve a klubtársak is való­színűleg csak lapunk hasábjain értesülnek arról, hogy régiónkból a középiskolások közül a szolno­ki Varga Katalin Gimnázium első éves diákja kapta meg idén a „Jó tanuló, jó sportoló” elismerést. Mohácsi Roland a díjat a napok­ban vette át a Néprajzi Múzeum­ban Jánosi György gyermek-, ifjú­sági- és sportminisztertől, vala­mint Magyar Bálint oktatási mi­nisztertől. — Akárcsak az édesapám, én is cselgáncsosként kezdtem a sport- pályafutásomat — húzzuk ki ha­rapófogóval a szavakat Roland- ból, akit egy tavalyi sikeres ma­tekverseny okán felvételi nélkül írtak be a gimnázium nagyköny­vébe. - Később a bátyámat kö­vetve lettem kajakos, jelenleg is ezt a sportot űzöm. Az idei évem aránylag jól sikerült a hajóban, jöttek az eredmények, bizonyára ez döntött a javamra — vallja vo­nakodva, de édesapja, Mohácsi Ottó — aki nem mellesleg a Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola igazgatója, egy­koron az MTE labdarúgója — ké­résünkre máris sorolja fia érde­meit: - Kajak négyesben már ta­valy magyar bajnok volt a fiú, ezt az eredményt ebben az évben szintén megismételte a társaival. A diákolimpián a KSI-s Hadzipa- naiotidisz Gáborral egy egység­ben aranyat nyertek, s ez alapján került be a serdülő válogatottba. Több nemzetközi versenyen bi­zonyított, ám a válogatottság nem jelent állandóságot, egy címeres mezesnek mindig topon kell len­ni. Ám ne higgyék, hogy Rolan- dot nógatni kell, hiszen céltuda­tos fiatalember lévén ő dönti el, mi számára a fontos. Mi az édes­anyjával csupán a lehetőségeket teremtjük meg mindkét srácnak az ésszerű elképzeléseik megva­lósításához. A tanulásnál sem kellett mögötte állni, egy-két né­gyessel a tarsolyban igazán min­dig remekül teljesített az iskola­padban.- Még iskolakezdés előtt haj­nalban, majd a suli után vannak az edzések — veszi vissza a szót írásunk főhőse. - A kora reggeli tréning sem okoz problémát szá­momra, bár el kell ismerni, nem mindennap hat rám üdítően. Igaz, korán lefekszem aludni, a diszkó nem az én világom, in­kább néha elmegyek egy-egy jó koncertre, Tankcsapdára, vagy valami metálbulira. Apu révén beszereztem két gitárt, egy elekt­romosát és egy basszust, s ha kedvem tartja, ezeken próbálok meg ujjgyakorlatokat végezni — mondja beszélgetésünk végén már kissé feloldódva.- Ez a fiú ideális versenyzőal­kat egy edző számára - hangoz­tatja Pető István, a Szolnok Városi Sportiskola kajakos trénere, Ro­land egykori edzője. — Szorgal­mas, zokszó nélkül megteszi azt, amit megkér tőle az ember. Jó volna azonban, ha az elkövetke­zendő évben egy kicsit megnyúl­na, mert akkor minden bizonnyal még eredményesebb lesz a jövő­ben — hessegeti el a tréner vala­melyest a tökéletesség látszatát Mohácsi Roland feje fölül. Bár, ha Pető István korábban erre is meg­kérte volna, valószínűleg már a „Jó tanuló, jó sportoló” elisme­rést is létrán nyújtották volna át a szerény, ám rendkívül szimpati­kus fiatalembernek. MÉSZÁROS GÉZA Nem kell nagydobra verni az elismeréseket - állítja Mohácsi Roland fotó: m. j. Megszűnt a pénzügyi függetlenség Megszüntették a gazdaságilag önálló városi intézmények ták meg. Döntésük értelmében a pénzügyi „függetlenségét” — derült ki szombaton a városi ön- magánszemélyek 100 Ft/m3 + 12 kormányzat soros ülésén. Az év utolsó testületi plénuma százalék áfát, míg a közületek nyolc napirendet tárgyalt meg. 139 Ft/m3 + 12 százalék áfát köte­lesek fizetni 2003. január 1-től a Tiszafüred bad a vitás kérdések tisztázását szennyvíz elvezetéséért és tisztí­halogatni, de az is hiba, ha kap- tásáért. Nagy érdeklődés előzte meg a Ti- kodni kezd a testület. Vélhetően Több aktuális és határidős na- sza Wellness Kft.-vei közösen 2003 januárjában születik majd pirend megtárgyalása mellett a működtetendő Tiszafüredi Ön- olyan döntés, ami lehetővé teszi a testület döntött arról is, hogy be- kormányzati Vagyonkezelő Rész- TÓVÁ Rt. cégbírósági bejegyzé- vezeti az önkormányzati kis- vénytársaság (TOVA Rt.) alapító sét. kincstári rendszert, amely 2003. okiratának és szindikátusi szer- A későbbiekben, miután tisz- január 1-től lényegében meg- ződésének megtárgyalását. A tázódott, hogy az ivóvízdíjakat szünteti a gazdaságilag önálló vá- helyszínen megfogalmazott mó- csak a regionális vízellátást bizto- rosi intézmények pénzügyi „füg- dosító javaslatok - lényegében a sító Tisza-víz Kft. elnöksége hiva- getlenségét” azzal a megkötéssel, közös munka önkormányzati ér- talos árjavaslata után fogadhatja hogy a kiskincstári finanszírozás dekérvényesítési garanciáiról volt el a testület, a képviselők csak a rendjét, az addigi tapasztalatok szó - figyelembevételével lénye- város tulajdonában lévő, s az alapján az önkormányzat 2003. gében csak abban született egyet- idén közel százszázalékos lefe- március 31-ig köteles felülvizsgál- értés, hogy nem szabad az ügy- dettséggel kiépített közüzemi ni. ben tovább késlekedni, nem sza- csatornamű használati díját szab- ______ _ percze Bi ztatás Göncz Árpádtól A Művészet a Művészetért Alapítvány fél éve alakult meg Karcagon azzal a céllal, hogy a fiatal, tehetséges pályakezdő művészeket támogassák. Az alapítvány fölött fővédnökséget vállalt Göncz Árpád. __________Nagykunság__________ Sz ombaton este a Déryné Műve­lődési Központban tartotta bemu­tatkozó estjét az alapítvány, melynek védnökei dr. Vadai Ág­nes és Varga Mihály országgyűlé­si képviselők voltak. Göncz Ár­pád levélben köszöntötte a fiatal művészeket.- Szívből remélem, hogy Kar­cag városa is melegen támogatja ezt a kezdeményezést. Elfoglalt­ságom miatt nem tudok szemé­lyesen részt venni, de lélekben ott leszek Önökkel a hangverse­nyen. Kívánom, hogy sikerüljön elérni a kitűzött célokat, szép eredményeket érnek el, és remé­lem, személyesen is megismer- kedhetem Önökkel. Köszöntöm Karcag zeneszerető lakosait! — szólt a fővédnöki levél. Dr. Vadai Ágnes és Varga Mi­hály jelen volt a hangversenyen, mert mindketten fontosnak tart­ják a művészetek támogatását, a fiatal karcagi tehetségek felkaro­lását, ezért vállaltak védnökséget a rendezvény felett. Varga Edittől, a kuratórium elnökétől megtud­tuk, az általuk alapított alapít­vány összművészeti, a zenétől a táncon, az iparművészeten, a fo­tóművészeten keresztül minden­kit támogatni kívánnak. Céljuk, hogy Karcag és környékéről fel­kutassák a fiatal tehetségeket és nekik bemutatkozási lehetősége­ket biztosítsanak. Szombaton az alapítvány által támogatott Art Brass Ensemble Rézfúvós Együt­tes Varga Edit vezényletével film­zenéket és táncos egyveleget adott elő. Az együttesnek nem­csak karcagi, hanem környékbeli fiatal zenész tagjai is vannak. A hangversennyel egy időben a ki­állítóteremben karcagi művészek munkáiból nyílt kiállítás. ____de KU TYÁS ÜGYESSÉGI VERSENY. Három kategóriában több mint nyolcvan kutya-gazda páros ver­sengett szombaton a Magyar Agility Szövetség Köztársaság Kupájáért Szolnokon, a Tiszaligetben. Fel­vételünk a „maxi” kategória egyik indulóját: Mányik Richárd Filip nevű négylábúját örökítette meg. FOTÓ: BUGÁNY J. Jeles, neves évfordulók Tiszafüred Már hagyomány, hogy a könyvtár minden év végén elkészíti azt a kiadványt, amely összegzi az új esztendő jeles évfordulóit. Né­hány figyelemre méltó esemény: 2003-ban éppen 450 esztendeje lesz annak, hogy visszatértek te­lepülésükre az 1552-ben elpusztí­tott Örvény — Tiszaörvény ma Füred közigazgatási része - la­kói. Száz éve a régi pallójárdákat aszfaltosra cserélték a főutcai la­kosok. 1878. június 13-án, azaz 125 éve Füreden tartották meg azt az előkészítő értekezletet, amely a települést is érintő, Kar- cag-Füzesabony vasútvonal ki­építéséről tanácskozott. Már ne­gyedszázada annak is, hogy meg­rendezték az első „Halasnapo­kat”. Tíz éve volt a gázvezeték ki­építésének első ütemét befejező ünnepélyes fáklyagyújtás. Száz éve a nemrég önállósult Tiszasző- lősön óriási tűzvész pusztított: 101 lakóház és 300 melléképület égett le. PM Dohányzóhely — rossz helyen (Folytatás az 1. oldalról) A tájékoztató beszámol az egész­ségvédelmi szakterületen elvég­zett, dohányzás elleni megelőzési programokról is, mint az óvodai dohányzásellenes programról, a „Ne gyújts rá” világnap során tar­tott előadásokról 8. osztályos ta­nulók részére, vagy éppen a „Hagyd abba és nyersz!” dohány­zásellenes programról. Kitér a nemdohányzók védelméről szóló törvény végrehajtásának ellenőr­zésére is. Az ÁNTSZ tapasztalata, hogy a munkahelyek minden esetben kijelölték a dohányzóhe­lyeket, de az előírásoknak nem minden esetben felelnek meg a helyiségek. Az iskolákban gondot jelent a fiatalok dohányzása, mert az iskolák igazgatóinak a fegyel­mi eljárási lehetősége nem elég hatékony. Ez évben eddig me­gyénkben 1879 ellenőrzés tör­tént, 38 bírság kiszabására került sor 212 ezer forint értékben. Az úgynevezett „szervbemutató” az idei évben is folytatódott. A prog­ram lényege, hogy az ép és kóros emberi szervek összehasonlítá­sán keresztül mutatják be a do­hányzás és alkoholfogyasztás emberi szervezetre gyakorolt ká­ros hatásait. Az előadásokat to­vábbra is az iskolák tantestületei­nek mutatja be először az ÁNTSZ, majd egyetértő vélemé­nyük után viszik a diákok elé. BGY

Next

/
Oldalképek
Tartalom