Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-02 / 280. szám
4. OLDAL TÜKÖR 2002. December 2., hétfő Mii ü MEGYEI Köszöntötték a véradókat Tiszafüred Már tizenöt éve annak, hogy november végén az ország minden pontján megünneplik a Véradók Napját. A városi és térségi vöröskeresztes szervezet mindig gondot fordított arra, hogy ez a nap valóban ünnep legyen az önzetlen segítők számára. A nehézségek ellenére ez a térség megmaradt megyénk egyik legstabilabb véradóbázisának. Az idei ünnep szombaton este volt a Nemzeti Étteremben. A vérüket önzetlenül adó donorok érezhették azt a figyelmességet, melyet többek között a zeneiskola tanítványainak szívbéli műsora is reprezentált. Pintér Erika polgármester asszony személyes véradó emlékei felidézésével fejezte ki köszönetét a jelenlevőknek. Utalt arra, hogy madárcson- tú egyetemistaként barátnője lépett a mérleg sarkára, amelynek át kellett billennie a véradáshoz szükséges ötven kilogrammon, majd felidézte azt is, amikor vércsoport-összeférhetetlenséggel megszületett két kislánya egészségét is a donorok biztosította teljes vércsere adta vissza. Az ünnepségen a törzsgárda véradók ajándékokat vehettek át. Közülük illendő kiemelni a két hatvanszoros véradót, Rékási Tibort és Szabó Józsefet, valamint a szombat esti rekordert, Halász Bertalant, aki már hetvenszer segítette véradásával az arra rászorulókat. PM Szakajtónyi egyforintos A vízéit, a víz ellen Száz esztendeje született Nemes Gerzson A Tisza hosszú útja során egy kis árnyas ligetnél is elballag Szolnokon, a Tisza-szálló előtt. Talán ez a város legszebb pontja, és a vízi vándor szemét is óhatatlanul megkapja. Az épület faláról csekély ideje egy bronzarc tekint le az elúszó habokra, a jó gazda pillantásával, aki földi létén túl is örömmel pihenteti szemét jószágán. Modelljének, Nemes Gerzson vízépítő mérnöknek, amíg élt és alkotott, a víz adta léte értelmét, s távozása után is őrzi emlékezetét. Szolnok _________ Nin cs egyedül, társa szintén a víz apostola volt, csak azé, amelyik nem a nap fénye alatt játszik habjaival, hanem a mélységből tör elő. Pávai Vájná Ferenc geológus nevét hirdeti még a fal, és ez így van rendjén. Mindketten annak a régi, talpán álló világnak voltak kemény, öntörvényű, igazságukba kapaszkodó hajthatatlan szülöttei, amelyiket most próbáljuk újra darabjaiból összerakni, hogy újra hozzájuk hasonló szálfaemberek járhassanak tisztelettől övezve közöttünk. Pávai Vájná Ferenc elismerése kicsit előbb jött, az ő igazát már korábban kiharcolta Kaposvári Gyula múzeumigazgató, de hála Istennek, most annak az ideje is elérkezett, hogy Nemes Gerzson is elfoglalhassa helyét abban a születő és lassan gyarapodó panteonban, mely a remények szerint kialakul Szolnokon a városért munkálkodók emlékezetére. Jászkiséri születésű lévén abból a közegből jött, a szabad jászok ivadékaként, amely együtt élt a magyar földdel, gazdája volt annak. Családjáról az első híradás még a tizenhetedik századból való, legalább az idő óta élnek elődei ugyanazon a helyen. Tanult emberré is jellegzetesen magyar módra lett, akarata és készsége mellett kultúránk egyik őrzője, a református egyház segítette. A kálvinizmusnak mindig oszlopa volt az iskola, és azt értékes főkkel igyekezett megtölteni. Védencük nem okozott csalódást, olyan tudást gyűjtött magáNemes Gerzson ba, amivel maradandót alkotott, az utódok emlékezetére méltót. Vízépítő mérnökké lett, mert a magyar ember szívesen választott olyan pályát, ha műszaki tudományra adta a fejét, amivel nem szakadt el teljesen a természettől. Élő emlékként hallotta az öregek szájából a víz félő tiszteletét is: „Amikor a Tisza kijött a református templomig...” Azért is ezt a hivatást választotta, hogy szolgálhasson, és ezek nem túlzó szavak. Súlyos példáit láthattuk annak, hogy aki nem szolgálatként fogja föl ezt a hivatást, a rendelkezésére álló eszközökkel mérhetetlen pusztítás végezhet, gyakran olyat, amit soha nem lehet már helyrehozni. Különösen az elmúlt század adott erre sok lehetőséget és alkalmat, amikor gyakran a politika kívánta önnön sivár ábrázatára formálni a világot, mert a természet alkotásai mellett is nyilvánvalóvá válik önnön kicsinysége. A formáláshoz pedig eszközök kellettek, melyeket többek között a vízügyi szakemberekben vélte megtalálni. Emberi tartás kellett ahhoz, hogy ennek ellen tudjon bárki állni, és Nemes Gerzson rendelkezett ezzel az erővel. A tájjal együtt élő ember alázatával nyúlt mindenhez, akár öntözési szakemberként ténykedett pályája első szakaszában, munkálkodva végigjárva az országot a Fertő-tótól az Ecsedi lápig, akár az árvízvédelem és megelőzés volt a feladata az állami vízügyi szolgálatban. Itt állapodott meg pályája második felében, végleg letelepedve Szolnokon. A város nagy szerencséjére, mert nélküle ma valószínűleg szegényebbek lennénk a Tiszaligettel, melynek kialakítása az ő nevéhez fűződik. Ez tudatosult a helyi közéletben is, így sorakozhatott fel számos elismerése mellé a Pro Űrbe díj is. Minden bizonnyal azok közé a vízügyi szakemberek közé tartozott, akiknek neve hallatán elhomályosul mindannak a rossz emléknek az árnyéka, amit a tőle idegen érdekek a szakmára vetettek. Külön kell szólni irodalmi hagyatékáról, amely szintén nem jelentéktelen. Aki tudás birtokában van, az tanítani is kíván. Nemes Gerzson saját hivatása tapasztalatait, múltjáról szerzett ismereteit meg kívánta osztani az utána jövő, vagy vele együtt szolgáló fiatalabb pályatársaival. Kutatásainak eredményét négy könyvben és számos kisebb írásban hagyta az utókorra, amelyek a tárgyi közlések mellett egy tiszteletre méltó módon leélt élet tapasztalatait is sugározzák. Emléktáblája avatásán szülőföldjéről, a Jászságból elhoztak és meghajtottak előtte három lobogót. Kettő közülük évszázadokat vészelt át, de a harmadikat is megbecsülés övezi, mert a lobogó mögött ott áll mindaz, amit jelképez. A tiszteletadásnál a küldöttség élén a jászkapitány, Gubicz András állott. A szülőföld megbecsülését fejezték ki az iránt az ember iránt, aki életművével nemcsak önmagának szerzett nevet, hanem a szűkebb haza hírét is öregbítette. SZATHMÁRY ISTVÁN Ezek a megszállott lelkek olyanok, hogy az ember el sem hinné róluk, mi minden foglalkoztatja, érdekli őket a napi munkájukon kívül. Nevezhetik hobbinak, gyűjtőszenvedélynek, hiszen egyikük-másikuk annyira alaposan, mélyen beleásta magát egy-egy szakterületbe, hogy arról hovatovább doktori értekezést írhatna. _____________ Riport______ Ol áh Lajos rengeteg mindent gyűjt a Nagykunságból. Régi kardokat, bajonettokat, obsitos leveleket, szűröket. Egykoron anyagbeszerzőként, gépkocsivezetőként járta az országot a munkaidő után, meg hétvégéken a poros padlásokat, pókhálós kamrákat. Legbüszkébb mégis a legénybot- gyűjteményére, amelyik az országban a legnagyobb. Van belőlük néhány a szolnoki, a karcagi, a túrkevei és a tiszafüredi múzeumban, de aki rengeteget akar megcsodálni belőlük, ezt Oláh úr lakásán teheti meg. — Itt összesen 116 darabot őrzök, ebből ötöt ebben az évben kaptam. — Mikor volt a fénykoruk? — Az 1880-as évek előtt, után, körülbelül 1905- ig, 1910-ig. Akkor felváltotta őket a görbebot. A nevükből is kitetszik, ezeket a legények, meg a gazdák csináltatták. Akác- vagy gyümölcsfából, esetleg tölgyből. Volt szára, nyaka, köpüje, ahol fogni lehetett, meg feje. Igazi mesterremekek, faesztergályosok készítették. A fejet bronzból öntötték hozzá, rá. Általában mellmagasságig értek, és nagy divatnak számítottak. Akit ezzel kicsit is fejbe kólintották, örökre letette a kanalat. Úgy mondták nekem a régi jó öregek: a kóbor veszett kutya és a rossz szándékú ember távoltartására kell a legénybot. — Másra nem használták? — Sok mindenre. Ezzel mérték az ásás vagy a szántás mélységét, esetleg mennyi gabona van a kamrában, ászokban. A legszebb faragásúak, ki- készítésűek a kunhegyesi botok, a legszebb ön- tésűek a kunmadarasiak. Makai Attila 26 éves és bolti eladó. Egy évig szolgálta a hazát, korábban szeretett volna benn maradni a seregben, ami valahogy akkor nem sikerült. Ezért áldja a sorsot, a szerencsét. Valami azért megmaradt a határőrségnél lehúzott egy évből: mégpedig az egyenruha szeretete, imádata. Hat éve gyűjti a Horthy-korszak tiszti egyenruháit, ami nem olcsó hobbi. Ennek ellenére már lassan fel tudna öltöztetni tiszti uniformissal egy közepes létszámú osztályt. Közben minden irodalmat megvesz, elolvas, hogy minél több ismerete legyen ezen évtizedekről. — Nagyon mutatósak, szépek az öltözékek. Posztóból, kamgárnból, vászonból szabták, varrták őket, illetve akadnak úgynevezett porcelán egyenruhák, amelyek hófehérek. A díszítések aranyból készültek. Az úgynevezett nagytársasági ruhákat 1931-ig használták, utána már csak a kistársaságiakat. A nagytársasági a muta- tósabb, díszesebb.- Hol lehet ezekhez hozzájutni?- Börzéken, amelyeket a fővárosban, Egerben tartanak valamelyik művelődési házban. Ismerősök, régiségkereskedők révén.- Az árak?- A legolcsóbb tizenötezer, a mutatósabbja százezer körüli, feletti.- Hol tartja őket?- A szekrényben, kiakasztva. Jó időben a na- poztatás sem árt nekik. Köpenyem is van. Egyébként a gyalogos tisztek ruháját zöld parolin, a tüzérekét piros díszítette. De volt külön a huszárságnak, gépkocsizóknak, páncélosoknak, repülőknek, csendőröknek, hegyi vadászoknak.- A vágya?- Ezeket a tisztek főhadnagytól őrnagy rangig viselték. Mindenképpen szeretnék a kollekcióhoz tábornoki uniformist. Talán jövőre meglesz. Csizmadia Zsuzsi hobbija még az előzőleg bemutatottakhoz képest is rendhagyó. A 21 éves főiskolás ahelyett, hogy kelengyére gyűjtene, ezt az egyforintosokkal teszi. Egy kis egyforintosokkal teli kazetta súlya is több kiló, hát még egy szakajtónyi, netalántán hátizsáknyi FOTÓ: CS. I. — A munkahelyemen mindenki tudja, és van egy úgynevezett korábbi szakszervezeti vaskazetta, abba dobják a csörgő pénzérméket. — Csak forintost? — Csak. Nem kell sem kettes, sem ötös, sem tízes, húszas, netalántán százas. — Mire fel ez a dögnehéz hobbi, Zsuzsa? — A tévében ment egy műsor, amelyben szó volt arról, hogy ha mindenki csak egy forintot ad egy bizonyos város, városrész hátrányos helyzetű gyerekeinek, valamit segíthetünk rajtuk. Nos, eddig ezeregyszáznál is többen adtak, van, aki nem is egy érmét, hanem tízet, húszat is, természetesen kivétel nélkül egyforintosokat. — Kasszazárás? — Még nem döntöttem: vagy az idei, vagy a jövő évi karácsonykor. Ha netalántán jövőre, ez komoly súlyt jelent, hiszen egy szakajtónyi ebből az érméből olyan nehéz, hogy azt aligha emelheti meg átlagember. _______d. szabó miklós Kul túra^_______ Je lenleg az Amerikai Egyesült Államokban tanul Hla- vacsek Tihamér zongoraművész, aki két évtizede a karcagi zeneiskolában kezdte pályáját. A minap ő avatta fel az iskola új Yamaha hangversenyzongoráját. — Nagyon jó érzés volt újra itt játszani. Emlékszem, hogy ezen a helyen milyen régi hangszerek voltak korábban. Ezt az új zongorát én is elfogadnám gyakorolni. — Amikor beiratkozott a zeneiskolába, miért pont a zongorát választotta? — A döntés egyértelmű volt, egyszerűen ez a hangszer tetszett. Talán azért, mert édesapám is tanult zongorázni, valamint rengeteg komolyzenei lemezünk volt otthon. Ezek zömében a szimfonikus zene mellett zongora szólt, és ez hatással volt rám. — Hogyan emlékszik vissza tanárára? — Nagyon jó szívvel. Nagyon szerettem Koppány Máriát, aki szigorú volt, sokat, de nagyon emberségesen követelt, és nem A karcagi zeneiskolából Amerikába riasztott el senkit a zongorától. Nagyon érezte, hogyan kell bánni a diákokkal. Nekem rengeteget segített az egyénisége, mindig jól éreztem magam az óráin. Sokszor előfordult, hogy kettőkor volt órám, de zárásig vele maradtam a zeneiskolában, onnan pedig együtt mentünk haza, és még ott is zongoráztunk.- Nem bánja, hogy a nagy szerelem, a zongora miatt kimaradt valami az életéből?- Nem maradt ki semmi, mert szerencsére gyorsan tanultam, elég volt húsz perc gyakorlás. Azokat a darabokat, amit az első négy évben tanultam, nem kellett sokat gyakorolnom, úgyhogy nem maradtak ki az életemből a barátok, a játék sem. A diploma mellé azonban már tanulni kellett. Most végeztem Budapesten, és jelenleg Amerikában vagyok ösztöndíjjal. Frank professzor úr révén kerültem a Yale egyetemre. Ő hallott engem játszani 1999-ben Budapesten, majd meghívott egy svédországi fesztiválra. Ezt kimondottan fia- dezte, nem lenne-e kedvem nála tál, pályakezdő művészeknek folytatni a tanulmányaimat. Igent szervezték, Európából két zon- mondtam, így még két évig kint gorista jutott ki, az egyik én vol- tanulok, tam. Ott adtunk koncerteket, -Mennyiben más ott a zeneok- részt vettünk a professzor úr tatás? mesterkurzusain. Aztán megkér- - A Yale egyetem a világ egyik Hlavacsek Tihamér legrangosabb, legmagasabb színvonalú intézménye. Itt amerikai van a legkevesebb, akad orosz, ázsiai, francia és kubai osztálytársam is. — Milyen tervei vannak, ha visszajön Budapestre? — Van a Zeneakadémiának egy doktori iskolája, ezen gondolkodom, vagy pedig esetleg más tanárnál folytatnám a tanulást. Több olyan pedagógus van, akiknél régóta szeretnék tanulni, hallottam őket tanítani és játszani. — Nagyon lelkesen beszélt tanáráról. Nem vágyik arra, hogy húsz év múlva egy tanítványa ugyanígy beszéljen Önről? — Erre még konkrétan nem gondoltam, de azt el tudnám képzelni, hogy valahol egy egyetemen tanítanék és játszanék is. Ez még beleférhet a következő évek terveibe, nem lehet tudni. — Kikapcsolódásként milyen zenét hallgat? — Ha épp modern zenét hallok, nem kapcsolom ki a rádiót, de direkt nem hallgatok ilyet. Amikor nagyon fáradt vagyok, akkor sem hallgatok zenét. Nálam hangulatfüggő, hogy mit hallgatok. így van, amikor Prokofjev szól. Nincs kedvenc szerzőm. Ez is időszakonként változik, öt-hat éve például csak Bachot hallgattam. — Ma is elég még húsz perc a gyakorlásra? — Már vannak nehezebb művek, amelyeknél ennyi nem elég. A napokban játszottam a rádióban Rachmaninyov d-moll szonátáját, amire Kocsis Zoltán azt mondta, szerinte ez a világ legnehezebb darabja. Erre én is nagyon sokat gyakoroltam, tényleg nehéz darab. Szerencsére nem minden darab ilyen. — A mostani siker után elképzelhető-e , hogy legközelebb tanárával adjon Karcagon koncertet? — Ezen még nem gondolkodtam. Az ötlet nagyon jó. Találkozzunk legközelebb a közös koncertemen Koppány Mária előadó- művésszel. DARÓCZI ERZSÉBET
