Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-23 / 298. szám
PÁR FOKKAL FAGYPONT FÖLÖTT Részletek a 14. oldalon 9"770865"915016 02298 falinaptárt ajándékozunk minden olvasónknak! Lövöldözés a Bűnügy A megyei rendőr-főkapitányság emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt nyomozást indított egy ismeretlen férfi ellen, aki december 20- án 19 óra körül több lövést adott le Karcagon F. László 31 éves és D. Hajnalka 27 éves helyi lakosokra, hogy az Orgona presszó aznapi bevételét megszerezhesse. A rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a presszó előtt álló személygépkocsijába beülő férfira az elkövető 9 milliméteres pisztolyából közvetlen közelről többször rálőtt, majd presszó előtt az üzletből kilépő nőre kezdett tüzelni. A támadó egyeben lövést sem hibázott el, ennek ellenére a megsebesített F. László a kocsiból kiszállva rátámadt az elkövetőre, akinek sikerült elmenekülnie. A lövések F. Lászlót könnyebben, míg D. Hajnalkát súlyosan sebesí- tették meg, állapota azonban nem életveszélyes. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói hat órán belül őrizetbe vettek egy 52 éves, többszörösen büntetett előéletű karcagi lakost, B. Lászlót, aki alaposan gyanúsítható a cselekmény elkövetésével. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását. Disznók moslék nélkül Állatmenhelyekre kerülhet az ételmaradék Állategészségügy Érvénybe lépett az a rendelet, amely rendelkezik az ételmaradékok felhasználásáról. Ennek lényege, hogy a konyhán keletkezett hulladékok hőkezelés után hasz- nosfthatóak, sertések azonban így sem kaphatják meg. — ♦ j ■. Az úgynevezett sertéspestis rendelet 28-as paragrafusa rendelkezik az üzemi konyhákon vagy a háztartásokban keletkező ételmaradékok felhasználásáról. Eszerint a hulladék megfelelő hőkezelés — aprítást követően 20 perces forralás - után prémes állatokkal megetethető, sertések és kérődző állatok takarmányozására azonban akkor sem lehet felhasználni. Mostantól tehát várhatóan a kisállat menhelyekre, illetve állattenyésztőkhöz kerül az ételmaradék, amiről bármikor felmutatható megállapodással kell rendelkeznie a konyha üzemeltetőjének. Ezt a következő esztendő, első negyedévében teljes körű vizsgálattal ellenőrzik a hatósági állatorvosok. Természetesen lehetőség van arra is, hogy ételmaradék-feldolgozó berendezés segítségével a szennyvízhálózatba juttassák a maradékokat, ehhez azonban többszöri engedélyeztetés szükséges. Másik lehetőség a hulladék komposztálása, amely azonban szintén meglehetősen körülményes eljárást igényel. ___________________szs Ki csi a szeméttelep? Tiszazug Egyes vélemények szerint alultervezték a szakemberek a térségi hulladéklerakót. A régió egyik legmodernebb létesítménye ezért csak rövid ideig tudná ellátni feladatát. A hulladéklerakó kicsi - állítják több településen is. Egyes vélemények szerint minél hamarabb megoldást kell találni erre a problémára, mert ellenkező esetben szeméttelep nélkül maradnak a tiszazugi települések. Az 1998- ban átadott korszerű létesítmény mintegy félmilliárd forintba került, az érintett önkormányzatok állami céltámogatást kaptak a beruházásra. ___________ifolytatA* az s. oldálow JÁ TSZÓHÁZ. A megye több településen is szerveztek a hétvégén karácsonyi játszóházat. Képünk Jász- berényben készült, ahol többek között karácsonyfadíszeket készítettek a gyerekek. fotó. «arkOzi jános Csak jövőre lesz új otthonház Karácsonykor „túlélőcsomagot” is kapnak az utcai hajléktalanok December 16-a óta újra működtet krízisszállót a városban a Humán Szolgáltató Központ Hajléktalan Segítő Szolgálata. Az év végére tervezett, újabb átmeneti férőhelyeket biztosító Hajlék Otthonház azonban műszaki okokból csak jövőre fogadja az első lakókat. Szolnok A nappali melegedőben az épület eredeti funkciójának időszakos kiegészítésére korábban a szakminisztériumtól nyert némi pénzt a központ — tájékoztatta lapunkat Horváth Istvánná, az intézmény Hajléktalan Segítő Szolgálatának vezetője. Mivel azonban a tervezettnél mintegy más- félmillió forinttal kevesebb támogatást kaptak, a rendelkezésre álló forrásokból várhatóan csak március közepéig tudják majd működtetni a krízisszállót, amely 12 idős, beteg hajléktalan férfi A karácsony lelkileg talán még a fagyos időjárásnál is elviselhetetlenebb a lakók és az utcai hajléktalanok számára. A szolgálat éppen ezért ilyenkor fokozottan igyekszik gondoskodni róluk. Az utcai szociális munkások a napokban száz - jórészt tartós élelmiszerrel feltöltött - „túlélőcsomagot" osztanak szét a szabadban, vagy különböző menedékhelyeken meghúzódó rászorulók között. A szeretet ünnepén a Csüllög és Társa Kft. jóvoltából száz adag babgulyás és bejgli várja az utcai hajléktalanokat - ezúttal a nappali melegedőben. A Tószegi úti szálló lakóit pedig maga az intézmény ajándékozza meg egy ünnepi ebéddel. magasabb színvonalú ellátását teszi lehetővé:- A legfontosabb persze az volna, hogy legalább a téli hónapokban elegendő átmeneti férőhely álljon a fedél nélkül maradottak rendelkezésére. Ám a szűkös anyagi lehetőségek miatt évek óta ez a szempont is teljesíthetetlennek tűnik, hiszen ilyenkor is csak minden harmadik rászorulóra jut egy ágy a szállók valamelyikén.- Ennek ellenére munkatársaink állják a hideg idővel meginduló rohamot, ami jelenleg még annak ellenére sem nevezhető kritikusnak, hogy mostanában előfordul, ötvenen is összezsúfolódnak a negyven személyre kialakított nappali melegedőben - hangsúlyozta a szakember. A krónikus helyhiány enyhítése és a hajléktalanok társadalomba visszavezető útjának „egyen- getése” érdekében a HSZK a múlt év után idén is bekapcsolódott egy országos foglalkoztatási programba, amelynek eredményeként - műszaki okokból a tervezettnél néhány héttel később - jövő év elején átadnak egy úgynevezett félutas házat. A Gyopár úti, Hajlék Otthonház névre keresztelt létesítmény nyolc fedél nélkül élő, ám önálló keresettel rendelkező ember társadalmi beilleszkedését segíti majd. buoány TÜKÖR Élethelyettesítő tévévilág Pszichológusok a valóság- show-k közönségét motivációik alapján máris többféle kategóriákba sorolták 4. oldal FORMA—1 Köztudott, hogy a Forma-1-es versenyek technikai újításai rövid időn belül megjelennek a szériaautókban is. 12. oldal Sorokban PLUSZ SZÁZMILLIÓ. Jövőre a tervezettnél százmillió forinttal több jut a Közép-Tisza Vidék árvízvédelmére - tudtuk meg Szolnok országgyűlési képviselőjétől. Dr. Füle István (MSZP) érdeklődésünkre elmondta, a kormány eredetileg nem támogatta a pénzügyi keret megnövelését, ám a megyei képviselők lobbizásának eredményeképpen a frakció támogatta a módosító indítványt, amit el is fogadott a parlament. A döntés értelmében a többletforrást a szaktárcán belüli átcsoportosítással teremtik elő. A képviselő ugyanakkor nem tagadta, a most megszavazott pluszpénz is kevés a térség árvízbiztonságának megteremtéséhez, éppen ezért jövőre tovább folytatják a lobbizást, tj KÖRFORGALOM. Körforgalmat szeretnének építeni Rákó- czifalván a 442-es és a település központja felé vezető Rákóczi út kereszteződésében. Az előzetes tanulmánytervek már elkészültek, a szakhatóságok ezt követően vizsgálják majd az ügyet, pe NÍVÓDÍJ A KAMARÁNAK. A „Szakoktatók szerepe a munkaerőpiaci- és a mesterképzés területén” című pályázatáért Mobilitási Nívódíj 2002 díjat nyert a megyei kereskedelmi és iparkamara. Az elismerést az idén 11 pályázó, köztük egyetlen kamara kapta meg. LZ NAGYCSALÁDOSOK KARÁCSONYA. A Szolnoki MÁV Csomóponti Művelődési Házban rendezte meg szombaton hagyományos karácsonyi ünnepségét a Nagycsaládosok Egyesülete. A rendezvény prog- ramjában bábelőadás, ének, balettműsor (képünkön) és tombolahúzás szerepelt. _____fotó. csabai istván Me gtérülő befektetés a tájékozottság A gazdálkodók többsége nem készült fel az uniós csatlakozásra A elmúlt években a megyei agrárkamara szakmai munkájának homlokterébe került az uniós csatlakozással kapcsolatos ismeretanyag átadása a termelőknek. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az erőfeszítések ellenére a gazdák többsége felkészületlenül várja országunk EU-tagságát. Szolnok Az agrárágazat súlya, foglalkoztatásban betöltött szerepe fokozottan érzékennyé teszi megyénket az EU-csatlakozással összefüggésben. Bár a Közös Agrárpolitika, az unió piacszabályozása a térség gazdálkodói számára több tekintetben is kedvező, a támogatások feltételei szigorúak, arról nem is beszélve, hogy a termelőknek nyitottaknak kell lenniük, következetes ellenőrzéseknek kell magukat alávetniük - mondta érdeklődésünkre dr. Gyuricza Béla elnök. Hozzátette: a kamara ezért napi feladatként kezeli az EU agrárrendszerével kapcsolatos információk átadását. A köztestület elnöke szerint a feladat hatalmas, a felkészítendők köre igen nagy, ezért egy A koppenhágai döntés eredményeként hazánk mezőgazdasága az Európai Uniótól 2004-ben 130,2005-ben 190,2006ban pedig 214 milliárd forint támogatásban részesül, ezeket az összegeket egészítik ki majd a nemzeti források. A támogatási szerkezet lényegesen eltér a magyar gyakorlattól, az igénybevétel feltételei szigorúak. meghatározott menetrend szerinti, koordinált felkészítés lehet célravezető. A kamara eddig is számos rendezvényt szervezett a témakörben, havonta megjelenő információs levelében pedig szintén nagy terjedelmet szentel a várható feltételek és kihívások megismertetésére. Mindezek ellenére az elnök úgy ítéli meg, hogy a termelők többségének felkészületlensége nyilvánvaló, ezért arra biztat minden gazdálkodót, használja ki a tagságig hátralévő több mint egy esztendőt ismereteinek elmélyítésére annak érdekében, hogy információhiány miatt ne keletkezzen semmilyen hátránya, anyagi kára a csatlakozást követően.