Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-18 / 294. szám
4. OLDAL R I P ŐRT 2002. DECEMBER 18., SZERDA Ha félsz, nem engedelmeskedik az anyag! Parddsasváron emberi kezek formázzák az 1400 fokos üveget A huták 1400 fokos meleget árasztanak, az itt dolgozóknak nagyon fontos, hogy pótolják a folyadékveszteséget. A félig kész váza még az üreges pálca végén látható, innen kerül a termék a hűtőberendezésbe ÍVFOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Az ünnepi asztal díszei a család féltett ereklyéi, a vitrinben porosodó étkészletek, kelyhek. Amikor a poharakat törölgetik, eszükbe jut-e, hogyan készül a kristály? Mi most az emberi csodát szeretnénk megmutatni, azt, ahogyan 550 munkás nap mint nap együtt lélegzik a világhírű parádi kristályért. Hatalmas fák között kanyargó szerpentinen, szikrázó napsütésben érkezünk az alig 600 fős kistelepülés, Parádsasvár világszerte ismert üveggyárához. Az ország legősibb kristálykészítő üzeme csaknem 300 éves múltját talán a Mátra biztonságot nyújtó ölelésnek köszönheti. A vulkán lehelete Frici, mindenki macskája fogad a kapuban. Egy-két hempergés a bejárat előtti porban: köszöni szépen, jól van. Vajon hány itt dolgozó si- mogatása, becézgetése, szalonnája, kenyere hizlalta ilyen elégedetté? És hányán koptatták a manufaktúra szűk, folyosószerű udvarát, ahol bármennyire is keressük, nem látunk nagy homokhegyeket. Fahalmokat sem találunk, bár az asztalosműhelyben éppen hatalmas tönköt szorítanak fűrész alá. A rönk előbb „sír”, majd végleg megakad a fogak alatt: túl nedves a belseje. Éppen ez a lényeg, minél vizesebb legyen, nehogy lángra kapjon! Néhány teremmel arrébb 1400 fokos üveget helyeznek majd a formába. A műhelyben minden talpalatnyi helyen sablonok. A külső szemlélőnek mind egyforma, talán csak a nagyságuk különbözteti meg a négyszögletes darabokat. A félbevágott, tükörsimára csiszolt belsők különböző formákat rejtenek magukban. Kisebb és nagyobb domborulatok néznek egymással farkasszemet. A minták tetején lyuk tátong, itt helyezik bele a folyékony üveget. A forró „lávától” a milliméter pontosan kimért alakzatok három-ötszáz öntés után mindenképpen elváltoznak, bármilyen kemény fából is faragták őket. Még a környéken termő vadkörte és bükk sem örök életű. A szomszédos teremben kitörni készülő vulkán dübörög. Az eleinte simogató párás meleg pár perc alatt elviselhetetlen hőségnek tűnik. A nyolcméteres félkörívben álló kemencék ontják a forróságot. A huták körül csövek kígyóznak, itt érkezik a gáz, amellyel a kemencéket fűtik. Szívesen bepillantanék, de akárhogy ágaskodom, csak az ajtóban izzó vörös massza fényét látom. A két méter széles „fémszörnyetegek” nyolcvan centi magas emelvényekről uralják a teret. A kemencék előtti széles „porondon” pólóra, félmeztelenre vetkőzött férfiak üreges pálcát pörgetnek a kezükben. Arcukon nem gyöngyözik veríték, megszokták a hőséget. Évtizedek óta a manufaktúrában dolgoznak, hosszú idő, mire mesterfúvók lehetnek. Többségük behordóként kezdte, majd golyófúvó, mestersegéd, végül A brigádban mindenki mást csinál: egyik szárat húz, a másik üveget fúj A vörösen izzó folyékony üveg alapanyagát a porcukor finomságú homok adja Lenke néni minden terméket külön megvizsgál. A kelyhekről még nem vágták le a „kupolát” mester vált belőlük. Nem elég végigjárni a szamárlétrát, a fogásokat is el kell lesniük. Sőt, azt is meg kell tanulniuk, hogy lehetnek úrrá félelmükön.- Aki fél, annak nem engedelmeskedik az anyag - mondja az egyik munkás. Mi, látogatók félünk, és féltjük a dolgozókat, akik az 1400 fokon izzó, méz- szerűen folyó üveget „idomítják”. Még alkalmi idegenvezetőnk szavai - miszerint az utóbbi években senki nem égette meg magát - sem nyugtatnak meg. Néhány perc ácsorgás után feltűnik, hogy az ötvenfős, zsongó hangyáboly brigádokból épül fel. Minden csoport mást csinál. Előttünk váza, tőlünk jobbra kehely, balra pohár készül. A csapatokon belül is felosztják a munkát. Van, aki szárat húz, más üveget fúj vagy a pohár talpát egyengeti. Pohárból kehely Szikár, középkorú férfi lép a kemencéhez, amelynek minden nyílását más brigád használja. Vékony botjával kiemel egy kis mézszerűen folyó masszát. Miközben farkasszemet néz a tűzgolyóval, .mély slukkot szív a szájából lógó cigarettából. Tetovált, izmos karjával óvatosan egy kávéspohárra teszi a füstölgő szálat, majd - mintha egy szaxofonost látnánk - elkezdi fújni a pálcát. És fújja, és fújja, és fújja. A bot végén az óriásira dagadt ovális forma olyan, mint egy szappanbuborék. Bármelyik pillanatban szétpukkanhat. Kedvem lenne egy tűvel megszúrni. Mielőtt azonban akár gondolatban merényletet követhetnék el, a pálcát a mellette álló idősebb férfinak adja. Aki lehajtja a fejét, és a vörösen izzó üveget az emelvény széléhez simuló formába helyezi. A fa magába zárja a látványt. Néhány másodperc múlva szétnyílik a sablon. Hihetetlen, de majdnem kész poharat emelnek ki belőle. A tetején kupola éktelenkedik, de ez már nem a fúvók dolga, a burát a következő szakaszban vágják le. A mester fel sem néz, veszi a következő pálcát. Néhány másodpercet vár, amíg a keskeny sugárban spriccelő víz lehűti a gőzölgő mintát. A bezáruló forma újra elnyeli az anyagot. Miközben kérdezgetem, egyre több izzadságcsepp fut végig a hátán. Nem a melegtől, zavarban van.- Meg lehet élni az itt kapott fizetésből?- Meg! - morogja az orra alá, miközben félszeg pillantást vet a brigádvezetőre. - Munka után egy kis kocsmázásra, ultira is jut. A cigit is meg tudom venni, az asszony sem panaszkodik. A csapatokban többnyire nem beszélnek. Néha valószínűleg akkor is hallgatnak, amikor szót váltanának egymással. Minden csoportban dolgozik román vendégmunkás. Nélkülük ösz- szeomlana a gyár. Üzen a manufaktúra- Magyarországon hiába indítanának képzést, az elmúlt tíz évben senki nem jelentkezett, pedig még ösztöndíjat is felajánlottunk - mondta Nagy Imre, a Párád Kristály Manufaktúra Kft. elnökhelyettese. - A románoknál viszont nagy hagyományokkal bír, az üveggyártás. Erdélyben és a hegyek között nincs is más munkalehetőség. A többség kis hutákban keresi a kenyerét. Az üvegfúvás a szomszédos országban apáról fiúra hagyományo- zódik. Magyarországon mégis szívesebben dolgoznak, több a fizetés. A magyarok is elfogadják őket, mindenki tudja, nélkülük lehúzhatnánk a rolót. Különben is, a románok szakértelme bámulatos. A vattacukor illatú teremben szinte bárhova állunk, útban vagyunk. A be- hordók, akik a kész árut szállítják az egyik fázistól a másikhoz, türelmesen várnak. Egy fiatal szőke lány hatalmas fogóval viszi a már formára fújt, de még meleg üveget a hűtőszalagra. Szemmel láthatóan nem dacol a sorsával, elfogadta. A 18 méter hosszú szalagon 470 fokról hűtik le szobahőmérsékletűre a már kialakított formákat. Ha engednének a természet által diktált törvényeknek, szétpattanna a kristályos szerkezet. Próbálom megszólítani a lányt, mindhiába. Fejhallgató van a fülén. Először azt hiszem, a zajt szeretné elnyomni, de nem: zenét hallgat. Körsétánk utolsó állomásaként a csomagolóba érkezünk, ahol a hihetetlen mennyiségű poharat forma és szín szerint csoportosítják. Az ápolt kezek fürge ujjai hangya- szorgalommal csomagolják a világ minden tájáról megrendelt árut. Mielőtt a poharak, kelyhek, vázák és egyéb dísztárgyak dobozba kerülnének, Lenke néni, a „Mama” - figyelmesen ellenőrzi, nincs-e hiba a terméken. Aztán irány az úti cél. Berlin? Róma? Párizs? Esetleg Tokió? Ki tudja, a világ mely részén koccintanak parádi poharakkal? FEKETE G. KATA-S. RÁCZ GABRIELLA Kézről kézre Az izzó pohár kézről kézre jár. Harmincas férfi folytatja a munkát. Barna haja a szemébe lóg. Hosz- szú, egyenes „csík” formálódik a kezében. Szárat húz a pohárra. Amíg ugyanis nincs szára, a pohár csak pohár. Szárral viszont elegáns kehely. A mór nem megy vissza... A parádsasvári üveggyár 1990-92-ig Oszter Sándor tulajdonában volt. A színművészt az ott töltött évekről telefonon kérdeztük.- Szívesen emlékszem vissza a parádsasvári időkre, most is figyelemmel követem az eseményeket, de nem látogatok vissza. Amikor a rendszerváltáskor a kezembe vettem az irányítást, senkit nem küldtem el, pedig mindenki „karcsúsítástól” tartott. Sőt, több tervezőmérnököt foglalkoztattunk, mint korábban. Építettem egy múzeumot, amelyben a mai napig láthatóak édesanyám szecessziós vázái. Sziwel-lélek- kel dolgoztam. Úgy érzem, a mór megtette kötelességét, de a mór nem megy vissza... A hutát építtette: II. Rákóczi Ferenc A mai üveggyár elődjét, az első üveghutát 1708-ban II. Rákóczi Ferenc állíttatta fel Párádon, hogy a hegyekben fakadó kénes víz szállítására alkalmas palackokat gyártasson. A vándorkemencét 1767-ben Parádsasvárra telepítették, 1890-ben bővítettek. Amikor a XIX. század közepén Károlyi György vette bérbe az üveghutát, a gyár történetében új korszak kezdődött. A dualizmus a parádi üvegnek is fellendülést hozott. Párád gyógyvizei a hutában készült palackokban jutottak el az ország minden részére. Az üzem 1923-ban leégett, 1945 után élte talán legválságosabb időszakát. Államosításkor, 1948-ban még a bezárás lehetősége is felmerült. A termelés 1949 és 1958 között szünetelt. 1961-ben kezdtek ólomkrisfály kelyhe- ket és dísztárgyakat sorozatban gyártani. A gyár 1969- ben több mint ötven százalékban tőkés exportra termelt. A világhír segítette a privatizációt. A Parádi Kristály Manufaktúra Kft. 1993- ban jött létre. A gyár elnevezésében szereplő manufaktúra szó az itt készült termékek egyedi, kézi technikájára utal. A termékek 70-80 százaléka Angliába, Francia- országba, Japánba kerül. A parádsasvári manufaktúra termékeiből II. János Pál pápának, II. Erzsébet angol királynőnek is ajándékoztak. A Szegeden rendezett kajakkenu világbajnokság serlegei szintén Parádsasváron készültek. Csodálkozni is jön a vendégsereg A gyár bejáratánál hiába keresem Fricit a vendégfogadó macskát. Valószínűleg a naponta odalátogató 100-120 ember újabb kis csoportját üdvözli. Búcsúzunk a gyártól, az elnökhelyettestől. Intünk a Mátrának, Isten veled, Parádsasvár! Amikor hazaérkezem - bár későre jár -, felmegyek a padlásra a régi karácsonyi üvegdíszekért. Másképpen nézek az elhanyagolt, porlepte gömbökre. Gondosan megtörölgetem és babusgatom őket, hogy karácsonykor elfoglalhassák méltó helyüket...
