Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-11 / 288. szám

2002. December 11., szerda TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Keresik a jó mestereket Meg kell teremteni a szakmák presztízsét Most jó lenni katonának? Egyre nagyobb az érdeklődés a fegyveres pálya iránt Huszonhárom mesterlevelet adtak át tegnap ünnepélyes keretek között a megyei kereske­delmi és iparkamara rendezvényén. Mint az a kamara elnökének, dr. Sziráki András tájé­koztatójából kiderült, a munkaerőpiacon harc folyik a jó szakemberekért. Megyei információ A kamara tevékenységén belül kiemelt helyet kap a szakképzés, ezen belül is a mesterképzés - hangzott el a mesterlevelek átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Dr. Sziráki András el­nök tájékoztatása szerint az utóbbi években tu­datos munka folyt annak érdekében, hogy egyre szélesebbé váljon a szakképzés rendszere. Jól működik a német kamarákkal kialakított csere- kapcsolat, ami rendszeressé tette a tanuló- és a felnőttképzést egyaránt. Nőtt a tanulószerződés­kötések száma is. Szólt azonban azokról a gondokról is, amelyek a megyei mesterképzéssel függnek össze. Mint mondta, jelenleg léteznek olyan szakmák, ame­lyek szakavatott művelőiért valóságos harcot folytatnak a munkaadók. Óriási hiány mutatko­zik jelenleg a forgácsoló- és az esztergályosszak­mával rendelkező mesterekből. Annak érdeké­ben, hogy ez a helyzet megváltozzon, szembe kell nézni a valósággal, és a képzésnek alkalmaz­kodnia kell a mindenkori munkaerő-piaci igé­nyekhez. Nagy eredmény viszont az, hogy a mesterképzés folyamatosan zajlik, igaz, a szá­mok tanúsága szerint csökkenő létszámot érintő­en. Míg az elmúlt év végén 64 mesterlevelet ad­tak át, a tegnapi ünnepségen csupán 24 szakem­bert érhetett ez a megtiszteltetés. Ez évben a leg­többen a jelenleg ugyancsak a hiány­szakmák közé sorol­ható víz-, gáz- és köz- pontifűtés-szerelő végzettséget szerzők szereztek mesterleve­let. A Magyar Kereske­delmi és Iparkamara Oktatási és Szakkép­zési Kollégiumának elnöke, Bihall Tamás hozzátette, a szaktu­dás szerepe rendkívül felértékelődik a ma­gyar gazdaságban. A jó szakemberre ugyanis szükség van. Az utóbbi években mintegy 80 ezerrel csökkent a szakmun­kástanulók száma. A kamarának az a törek­vése, hogy kibővítse azoknak a szakmák­nak a körét, amelyek esetében kötelező a meste­ri dm megszerzése. Mindenekelőtt azonban vissza kell szerezni a mesteri cím tekintélyét, meg kell teremteni a szakmák presztízsét. Ez és a szakképzéssel összefüggő teendők azonban min­den bizonnyal nehéz és hosszadalmas folyamat­nak ígérkeznek. ___ _____ _______ ______ HGY A mestereknek igen komoly követelményeknek kell megfelelniük, így valóban nagy szakmai elis­merés jelent a mesterlevél átvétele fotó: bj Hihető-e az ötösínség? Változatlanul nincs ötös a lottón, így a következő sorsoláskor már 2 milliárd 540 millió forinttal lehet gazdagabb, aki egye­dül találja el a kihúzott számokat. Bár a reménykedők hétről hétre legalább 14 millió alapjátékkal kísérleteznek, június 8. óta nem akadt telitalálatos szelvény. Ennek kapcsán arról kérdeztünk járókelőket: minek tulajdonítják a nyeremény fél éve tartó halmozódását. Körkérdés Dobos Ferenc- né, 62 eszten­dős pedagógus:- A férjem em­beremlékezet óta két szel­vénnyel, állan­dó számokkal játszik, de még so­ha nem volt komoly nyereménye. Én hiszek abban, hogy ez a hal­mozódáshoz hasonlóan csupán a véletlen műve. A játék mostani rendszerét viszont nem tartom szerencsésnek. Ha nincsen ötös, szerintem a pénzt rögtön szét kel­lene osztani az alacsonyabb nye­rőosztályok kö­zött. Túri László, 29 éves szerző­déses katona: — Meggyőző­désem, hogy a Szerencsejáték Rt. nem mani­pulálja a sorso­lást. Ezt akár az a statisztika is alátámaszthatja, mely szerint négyszer valószí­nűbb, hogy villámcsapás éri az embert, mint hogy megnyeri a lottófőnyereményt. De ezt a cég sem engedheti meg magának. Ha kiderülne, hitelét vesztené a já­ték, márpedig ehhez a lottó túlsá­gosan nagy üz­let. Mazug Már­ta, 27 eszten­dős bőrdíszmű­ves: — A gépi sorsolásnak nem vagyok hí­ve. Úgy vélem, ez a módszer sokkal inkább magában hordozza az átláthatat­lan beavatkozások lehetőségét. Én sokkal jobban szerettem, ami­kor még kézzel húzták ki a nyerő­számokat. Bár nem játszom rend­szeresen, de akkoriban még hár­masom is volt a lottón. BUGÁNY Honvédelem A NATO-csatlakozást kö­vetően új pályára irányí­tó szemlélet kialakítása vált szükségessé. Ennek érdekében hozták létre elsőként a fővárosban a központi toborzóirodát, majd később minden megyében lehetővé tet­ték a jelöltek fogadását. A megyei hadkiegészítő pa­rancsnokságon elmúlt év július 1-jén alakult meg a toborzóiroda, azóta műkö­dik az ügyfélszolgálat is. Mivel kezdettől fogva igen nagy volt az érdeklődés, a helyiség csakhamar kicsi­nek bizonyult. így a jelent­kezők kulturált fogadása ér­dekében szükségessé vált az iroda kibővítése és felújí­tása. A 8 millió forintos beru­házásnak köszönhetően há­romszorosára bővült az iro­da alapterülete, így már nem okoz gondot a napi 20-30 látogató fogadása és színvonalas „kiszol­gálása”. A megújult irodát tegnap adták a parancsnokságon tartott ünnepség keretében. Azt, hogy mennyire népszerű manapság a katonai hivatás, mi sem bizonyítja jobban, mint a to­borzóiroda forgalma. A kiég ada­tai szerint egy évben közel 5 ezer ügyfél fordul meg náluk. Termé­szetesen nem mindenki azért lá­togat el ide, hogy feltétlenül el­szegődjön a sereghez. Mégis, a Az ünnepség aktív részesei voltak a díszegyenruhába öltözött toborzó katonák fotó: csabai legnagyobb érdeklődés a szerző­déses katonai szolgálattal kapcso­latban jelentkezik. A szolnoki ka­tonai alakulatok szerződéses ka­tonai létszámigénye meghaladja az ezret, ezt sikerült már szinte teljesen feltölteni. A legtöbb szer­ződésest a MH. 89. Szolnok Ve­gyes Szállító Repülő Ezred foglal­koztatja. Még viszonylag újdonságnak számít az önkéntes tartalékos ka­tonai szolgálat lehetősége. A Szolnokon lehetséges 40 ilyen be­osztásból egyelőre csupán egyet töltöttek be, de a folyamatos je­lentkezéseknek köszönhetően je­lenleg három jelölt felvétele zaj­lik. Az irodában pályára irányító tevékenység is folyik, e tekintet­ben a megyében működő közép- iskolás és általános iskolás diákok válnak a kiég ügyfeleivé. Sokan je­lentkeztek tiszthelyettesképzőbe, honvéd szakközépiskolába, de a továbbtanulni vágyók körében igen népszerű a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem is. HGY Ikon és dióbél A Vám-és Pénzügyőrség Észak­alföldi Regionális Parancsnoksá­gához tartozó vámhivataloknál 11 esetben indítottak csempé­szet alapos gyanúja miatt nyo­mozást az elmúlt egy hétben. A parancsnokság tájékoztatás sze­rint a jogsértések felderítésének eredményeként több mint 4 mil­lió forint értékben foglaltak le csempészárut. Nagy mennyisé­gű cigaretta, üzemanyag, sze­szes ital és a bejgliszezon köze­ledtét jelző féltonnányi dióbél maradt a határon. Megpróbáltak átcsempészni 8 ikont is. A belterületi vámhivatalok munkatársai több tucat jövedéki törvénysértést tártak fel. Nyolc esetben büntetőeljárás indult. A vámosok 10,5 millió forint érték­ben foglaltak le cigarettát, sze­szes italt és üzemanyagot. Öt esetben duplán is ráfáztak a jog­sértők, mivel adózatlan jövedéki termék szállítása miatt az álta­luk használt személygépkocsit is lefoglalta a vámhivatal. HGY Együttműködő főiskolák Szolnok Ülést tartott tegnap a Felső- oktatási Koordinációs Bi­zottság a megyeházán, ahol ünnepélyesen aláírták a Szolnoki Főiskola és a Zrí­nyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Szolnoki Repülő­műszaki Intézete közötti együttműködési megállapo­dást. Dr. Törzsök Éva, a Szolnoki Főis­kola főigazgatója és dr. Óvári Gyula mérnök ezredes, a repülő- tiszti intézet vezetője egyaránt úgy vélte, mindkét fél számára kölcsönösen előnyös az együtt­működés, amely egy polgári és egy katonai felsőoktatási intéz­mény között fűzi szorosabbra a szálakat. Hosszabb távon a vá­ros, a megye és a régió is profitál­hat a kapcsolatból, amelynek ke­retében egy közös, műszaki me­nedzseri szakot szeretnének a jö­vőben akkreditáltatni. A bizottság foglalkozott a Ti­szai Tudományos Régió - Tu­dáscentrum létrehozására vonat­kozó kezdeményezéssel is. Mint dr. habil. Szabolcsi Róbert mér­nök alezredes elmondta, a Titur célja, hogy segítse Szolnok vá­rost, a megyét, illetve az Észak­alföldi Régiót az európai uniós új kihívások sikeres megválaszolá­sában. A tervek szerint a Tisza men­tén elhelyezkedő régiók, me­gyék és városok egyetemei, főis­kolái, kutatóintézetei, valamint a gazdasági élet szereplői alapít­ják, illetve csatlakozhatnak a szervezethez, amely különböző bizottságokban végezné munká­ját. Arról is megállapodás szüle­tett, hogy január közepén a me­gye főiskoláinak főigazgatói tájé­koztatót tartanak a megyei kö­zépiskolák vezetőinek, amelyen viszonylag részletesen bemutat­hatják saját intézményeiket. M. G. A. KALÁKÁBAN. „Szabad-e bejönni ide Betlehemmel?” címmel rendeztek tegnap Szolnokon a Városi Mű­velődési és Zenei Központban karácsonyi műsort gyermekeknek. A Kossuth-díjas Kaláka együttes zené- jére négyszázötven gyermek tapsolt.____________________________________________fotó: csabai istván Főszerepben a mellékutak (Folytatás az 1. oldalról) A sikeres pályázat tette lehetővé, hogy három tervezői ajánlat kö­zül az eredményesen szereplő Terra Stúdió Kft. készítse el 1,3 millió forint értékű megbízás so­rán a „Jász-Nagykun-Szolnok megye összekötőút- és mellékút- hálózat-fejlesztési programja” cí­mű tervdokumentumot, amely a megyei állami közútkezelő kht. közreműködésével készült el. Ez alapján egyértelműen le le­het szögezni, hogy a meglévő al­sóbbrendű úthálózat állapotának javítása elsőrendű és rendkívül sürgető feladat. A térségi egyezte­tések, a beérkezett vélemények és egyedi tapasztalatok alapján az alábbi utak felújításának előtér­be helyezését javasolják 2006-ig: a 3117-es számú út (Jászberény- Farmos), a 3203-as számú út (Jászberény—Jászárokszállás), a 3226-os számú út (Jászalsószent- györgy-Jászladány), a 3232-es számú út (Jásztelek-Jászjákó- halma), a 3402-es számú út (Nagyivánt a 33-as számú főúttal összekötő út), a 4204-es számú út (Kuncsorbát és Örményest a 4. számú főúttal összekötő út), a 4207-es számú út Örményes bel­területére eső szakasza, a 3121-es számú út (Jánoshida-Jászbol- dogháza-Tápiógyörgye), a 4511- es számú út (Kunszentmárton- Csépa-Tiszasas-Tiszaug), a 3216-os számú út Fegyvernek- Abádszalók közötti szakasza, a 3227-es számú út Szászberek— Jászladány közötti szakasza, a ti- szainokai komphoz bevezető út, a 442-es számú főutat a homoki vasútállomással összekötő tisza- földvári belterületi út. Mivel az európai uniós támo­gatások (Európai Területfejleszté­si Alap, Kohéziós Alap) 2004-től, a csatlakozás után lesznek hasz­nosíthatók az alsóbbrendű úthá­lózat-fejlesztések megvalósításá­ra, ezért 2003 végéig valamennyi tervezett út - pályázati támogatá­sok igénybevételéhez szükséges — tervdokumentációjának el kell készülnie — szögezi le az előter­jesztés^^ _______________(BGY) A megyei közgyűlés az alábbi új utak megépítését tartja a legfontosabb­nak 2006ng: Regionális hulladéklerakókat feltáró utak: Szolnok-Kengyel- Kétpó, Besenyszög-Hunyadfalva, Jásztelek-Jászkisér (II. ütem), Jászapá- ti-úászalsószentgyörgy (il. ütem), Cibakháza és a Martfű—Kunszentmárton közötti út összeköttetését biztosító ún. kispusztai út. Térségi jelentőségű, új hálózati elem szerepű utak: Kunhegyes—Karcag, Kétpó—Mezőhék. Me­gyék és régiók közötti összeköttetést javító utak: Jászárokszállás—Adács, Túrkeve-Dévaványa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom