Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-10 / 287. szám
2002. December 10., kedd SPORT 13. OLDAL óvnak a molosok Ezüstérmes lett a Martfű Férfi kosárlabda Lehet mondani, hogy a férfibajnokságban közel tíz hasonló képességű csapat harcol a helyezésekért. Mostanság megfordult a világ, hiszen a bajnokság megkezdése előtt senki nem gondolt arra, hogy a Körmend sorozatban négy meccset bukik el saját csarnokában. A hat fordulón át nyeretlen Dombóvár győzelemmel távozik a Tiszaligetből. Ráadásul ez utóbbi összecsapásban fél óráig nem volt benne a vendégsiker. Hiszen a zárónegyedben 72-60- ra, majd a 34 percben 79-71-re vezetett a Szolnok, rá három percben már 79-81-et mutatott a tábla. A tolnaiak, Spivey, Bódi és Ha- limics jól éltek a védekezésmentes övezetben, kedvükre szórták a pontokat. Igaz, az utolsó percben 89-91-nél Orosz László révén egyenlíthettek volna a piros-feketék, ám ő a kettőből csak a második büntetőt dobta be, majd egy indítást követően Spivey — az utolsó öt percben 17 (!) pontot szórt — zsákolásával alakult ki a végeredmény. Mivel Orosz első büntetődobásánál a vendégek közül a megengedett három helyett négyen álltak be a sávhelyekre, és két másodperccel a vége előtt a Dombóvár csereemberei a pályán ünnepeltek, az előbbiért újra kellett volna dobatni a büntetőt, az utóbbiért pedig technikai hibát kellett volna ítélni a kispadjuk ellen. Ezért a Mól Szolnok a mai napon óvás nyújt be az MKOSZ verseny- bizottságához, amit Tóth Zoltán, a klub ügyvezető-igazgatója meg- erősitett lapunknak. ______vécsé Me gérdemelt győzelmek Férfi kézilabda, NB l/B, 12.FORDULÓ Kiskőrös—Tiszaföldvár Suzuki-Treff SE 23-25 (12-13) Kiskőrös, 200 n„ v.: Nagy, Túró- czi. Tiszaföldvár: SIMÓ - Danku 1, Szőke, TÓTH 6, Bagdi 1, ÖRDÖG 9, NAGY 5. Csere: Felföldi (kapus), Sipos, Lelkes, Balogh, Si- vák, FÖLDI 3, Szollár. Edző: Száva Flórián. Kötelező győzelem reményében utazott a földvári legénység Kőrösre. A szebb napokat megélt hazaiak nem lelték rést a vendégek védőfalán. A különbség volt öt gól is, mikor a földvári cserék kaptak játéklehetőséget, felzárkózott a hazai gárda, de a mérkőzés végeredményét befolyásolni nem tudták. Száva Flórián: — Megnyugtató győzelem a megyei rangadó előtt. Túri KK Mezőtúr-Syngenta— Mezőkövesd 32-26 (12-10) Mezőtúr, 500 n„ v.: Gólya, Molnár. Túri KK: RÉCSI - Baranyi 2, Gulyás 9, Szloska 3, Rézsó 1, BORDÁS 7, Lukács Cs. 3. Csere: Szemenov (kapus), LUKÁCS 1. 4, SZÖLLŐSI3, Szelei, Rideg, Balogh. Edző: Karászek Ferenc. A mérkőzés a tipikus négypontos volt, mivel mindkét csapat vereségével könnyen kieső helyre is kerülhetett volna. Ennek megfelelően nagy elánnal estek egymásnak az ellenfelek, mindkét oldalon kemény, határozott védekezést alkalmaztak. A fordulást követően remekül kezdtek a túriak, hamar ötgólos előnyre tettek szert, de a szívósan küzdő vendégek a félidő végére ismét szorossá tették a mérkőzést. A végjátékban nyitott védekezést alkalmaztak a mezőkövesdiek, ami feküdt a vendéglátóknak, akik egyre-másra érték el találataikat. Karászek Ferenc: - A kövesdi matyó mintára festettünk egy jóképű mezőtúri motívumot. Karmazin György búcsút int klubjának A tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is Nagykőrös adott otthont a kyoksuhin karate csapat- bajnokságnak. Búz Ferenc ismét remek házigazdának bizonyult, rendkívül jól szervezett, gördülékeny, színvonalas eseménnyel zárult a 2002-es év versenyidőszaka. Kyokushin karate csapatbajnokság Sajnos a közelmúltban folyamatosan csökkent azon klubok száma, melyek csapatot tudtak indítani az évzárón. Ezúttal öt nevezés futott be a csb- re, ám végül a Sopron és a Veszprém közös együttessel vágott neki a küzdelmeknek. A három férfi és két női karatéka alkotta csapatok (egy-egy tartalék is az edzők rendelkezésére állt) tagjai a sorsolás szeszélye szerint kerültek szembe azonos nemű ellenfeleikkel, itt nem számított súlycsoport vagy minősítés. Az indulók között ott volt a tavalyi évben bronzérmet szerzett Martfűi KKK, ám hiányzott a sokszoros magyar bajnok szolnoki Banzai, illetve a felnőtt női versenyzővel nem rendelkező - Simon Orsi és Demeter Móni még „csak" junior Európa-baj- nok - jászberényi Yakuza KKK. Nos, régiónk egyetlen csapata nem vallott szégyent, a körmérkőzéses küzdelemsorozat végén két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végzett. Ezzel fennállásuk legjobb eredményét érték el a csb-n. A bemutatkozó mérkőzésen fölényes, 4:0 arányú győzelmet arattak Stefanovicsék a Sop- ron-Veszprém vegyessel szemben. A folytatásban a házigazdák aranyéremre pályázó gárdájával meccseitek a martfűiek, és hatalmas küzdelemben, 2:1 -re legyőzték esélyesebbnek vélt vendéglátóikat. Ebben a körben a legizgalmasabb csatát a két Európa- bajnok, Tóth Ivett és a tiszafüredi, ám nagykőrösi színekben versenyző Szövetes Veronika vívta. A két hölgy alaposan megismerte egymást a közelmúltban, így nem meglepő, hogy döntetlenre végeztek. A zárófelvonásban már az aranyérem volt a tét, hiszen a budapesti Stabilitás - klubvezetője az alattyáni Kalmár Árpád - szintén két győzelemmel vette az addigi akadályokat. Két parádés mérkőzést is láthattak a nézők: az egyébként középsúlyú Jarábik László a felnőtt Eb-éremmel büszkélkedő, majd két méter magas, nehézsúlyú Török Dániellel találkozott. A fővárosi legény mindent elkövetett, hogy győztesen hagyhassa el a tatamit, de még kőkemény fej rúgását követően sem rendült meg Jarábik. Pedig szájából-orrából ömlött a vér, de bírta a strapát, mi több, ellentámadásra is futotta erejéből, így a pontozóbírók döntetlenre adták a meccset. Hasonlóan élvezetes csatát vívott Tóth Ivett az Eb-aranyérmes, Világkupa-győztes Sztankó Ritával, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, a döntnökök ezúttal is egálra adták a partit. Amikor pedig már kezdtek reménykedni a martfűiek, hogy akár a dobogó tetejére is felléphetnek, első számú versenyzőjük, Stefanovics József vereséget szenvedett Szűcs Szabolccsal szemben, s odalett az álom. A csapatbajnokságot követően aztán napvilágot látott a hír, miszerint változás várható az újdonsült ezüstérmes klubvezetésében.- December 31-vel elbúcsúzom a klubtól - tudtuk meg a 4 dános mestertől, Karmazin Györgytől, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Martfűn gyökeret eresztett a kyokushin karate. - Sajnos munkahelyi elfoglaltságom nem teszi lehetővé, hogy továbbra is kivegyem részem a munkából. A közgyűlésnek kell döntenie arról, hogy ki vegye át a stafétabotot, én Vincze Tímeát fogom javasolni. A csapatbajnokság végeredménye: 1. Stabilitás Budapest, 2. Martfű (Stefanovics József, Pla- nicska László, Szőke János, Jarábik László, Tóth Ivett, Vincze Marian, Vincze Tímea), 3. Nagykőrös, 4. Sopron-Veszprém. ____________________________________IQMII Pla nicska László (balról) Nagykőrösön Is „hozta” magát fotói archív Tabellaparádé Férfi kosárlabda, NB I/A 1. Albacomp 8 7 1 661-579 2. Debrecen 9 7 2 780-730 3. Zalaegerszeg 8 6 2 637-593 4. Atomerőmű 8 6 3 668-570 5. Kaposvár 8 5 3 686-614 6. Szolnok 8 4 4 613-603 7. Falco 7 3 4 627-647 8. Körmend 8 3 5 644-657 9. Kecskemét 8 3 5 644-657 10. Sopron 8 2 6 641-716 11. Szedeák 9 2 7 702-796 12. Dombóvár 7 1 6 564-664 Következő forduló: Szolnok- Atomerőmű SE, szombat, 18.00. Női kosárlabda, NB I/A 1. GYSEV 9 9 824-477 2. S. Postás 9 9765-518 3. Pécs 9 7 2 670-424 4. Diósgyőr 9 6 3 631-612 5. Szolnok 8 5 3 576-486 6. BSE 9 4 5 699-593 7. Szekszárd 9 4 5 637-603 8. Szeged 9 4 5 590-631 9.ZTE 8 3 5 498-610 10. BEAC 9 1 8 492-742 11. Baja 9 1 8 532-837 12. Nagykanizsa 9 9 433-814 Következő forduló: MÁVCoop-ZTE, szerda, 17.00. Férfi vízilabda, OB I. 1. Honvéd 13 12 1 169-56 24 2. Vasas 13 11 1 1 150-57 23 3. FTC 13 10 1 2 122-60 21 4. BVSC 13 10 1 2 139-79 21 5.UTE 13 9 1 3 110-87 19 6. Szeged 13 85 104-83 16 7 Szolnok 13 4 9 82-114 8 8. Eger 13 49 60-117 8 9.0SC 13 310 81-131 6 10. Szentes 13 211 72-134 4 11. Cegléd 13 1 1 11 52-126 3 12. Kecskemét 13 1 1 11 65-162 3 Következő forduló: Szolnoki VSC-Honvéd-Domino, csütörtök, 17.00. Női röplabda, Extraliga 1. Nyíregyháza 11 10 1 32:25 21 2 BSE 11 7 4 24:14 18 3. Vasas 11 7 4 28:20 18 4. Gödöllő 11 6 5 21:19 17 5. Kecskemét 11 6 5 22:20 17 6. Jászberény 11 3 8 15:26 14 7. Szeged 11 3 8 12:27 14 8. Miskolc 11 2 9 8:31 13 B Tűzoltók: katasztrofális védelem Ekkor még nem derült ki, hogy a sötét mezes borovisok az első, míg ellenfelük, a kataszrófavédelmisek az utolsó helyen végeznek a tornán FOTÓI M. J. Szolnok Legyalulta ellenfeleit a hét végi hagyományos karácsonyi teremlabdarúgó-tornán a Borovi Rt. A rendezvény előtt még nyolc mindenre elszánt csapat próbálta meg az első helyet elhódítani. A szolnoki Sportcentrum Kht. évek óta meghívja egy jó hangulatú focishow-ra a rendezvényeinek többségén látványos elemektől mentes, ám mégis fontos szerepet betöltő partnereit. Már az első mérkőzés végeredménye hatalmas meglepetéssel végződött. A médiaválogatott a végjátékban átengedte a pontokat a Borovinak, így a nyomtatott és elektronikus sajtó képviselői máris lemondhattak dédelgetett álmukról, a tornagyőzelemről. A továbbiakban a labdarúgó-játékvezetők csapata katasztrofális vereséget mért a Katasztrófavédelemre, míg az Önkormányzat és a megyei rendőr-főkapitányság óvatos döntetlenre adták meccsüket. „Totógyilkos” találkozón a házigazda Sportcentrum nem élt fellebbezéssel a Bíróság-Ügyészség elleni 1-0-s kudarcért. A csoportmérkőzések további összecsapásai kialakították a helyosztók párosítását. Ezeken a bírók a katasztrófavédelmiseket, az újságírók a vendéglátó sportcentrumot, a játékvezetők a polgármesteri hivatalt, a Borovi pedig a rendőröket futballozta le a pályáról. Ez alapján a végeredmény: 1. Borovi, 2. MRFK, 3. Játékvezetők, 4. PM, 5. Média, 6. Sportcentrum, 7. Bíróság, 8. Katasztrófavédelem. Folytatás rangadókkal Labdarúgó Bajnokok Ligája Megfertőzve Ami a tudósításból kimaradt Kedden (A és B), szerdán (C és D) kerül sor a 2. csoportkor második fordulójára a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Valamennyi mérkőzés 20.45-kor kezdődik. Az első forduló két győztese hazai pályán folytatja a sorozatot az A kvartettben, s tehet hatalmas lépést a negyeddöntőbe jutás felé. A milánói találkozót még úgy is az Intemazionale várja esélyesként, hogy a németek bajnoki főpróbája sikerült jobban. Az FC Barcelona beállíthatja az AC Milan BL-csúcsát: a selejtezővel együtt a katalánok eddig kilencszer nyertek, míg egy évtízeddel ezelőtt a milánóiak tízszeres sikerszériája a döntőben szakadt meg az Olympique Marseille-től elszenvedett 1-0-s vereséggel. Az angolok barcelonai esélyeit minimálisra csökkenti, hogy két legjobb csatáruk, Bellamy és Shearer eltiltás miatt nem léphet pályára. A párosítás: Intemaziona- le-Bayer Leverkusen, FC Barcelona-Newcastle United. Az Arsenal rossz előjelekkel várja a B csoport rangadóját (a Sport 1 élőben közvetíti a mécsesét), mert szombaton kikapott 2-0-ra a Manchester Unitedtől. Az már most biztos, hogy a valenciaiaknál nem védhet a csapat legjobbja: Santiago Caniza- res. Az amszterdami találkozó sorsdöntőnek ígérkezik, az esetleges vereség mindkét csapat esélyeit jelentősen rontaná a folytatásra. A párosítás: Arsenal-FC Valencia, Ajax Amsterdam-AS Roma. ■ Tisztességgel bevallom, a vízilabda nem tartozik a kedvenc sportágaim közé - hogy miért, azt talán magamnak sem tudnám értelmesen megmagyarázni -, így csak igen ritkán vetődök el a medence partjára, hogy egy-egy meccset élőben is megtekintsek. Legutóbb majd három esztendeje láttam az SZVSC-t, és most is csak „kényszerből” keveredtem ki a szolnoki Damjanich uszodába, hiszen kollégám más irányú elfoglaltsága miatt nekem kellett tudósítanom a Ferencváros vendégjátékáról. A mérkőzés előtt, a bemelegítést nézve, azt vettem észre magamon, mintha rám is átragadt volna a jelenlévők harci láza. Valami volt a levegőben: a hazai szurkolók végre bravúrt vártak fiaiktól, míg a vendégek azon elmélkedtek, még egyszer nem tudnak olyan rosszul játszani, mint az egy nappal megnyert Szentes elleni mécs csen. Az első ráúszást már ér izgalommal vártam, hangos vó felkiáltással kommenU Lukács Dénes vezető gól' törten vettem tudomás Nyéki Balázs megford lást. A harmadik ne aztán szép lass veszteni hit' Urbán Lajos' legyőzr cséré < noki oly; tat olyan vízi ütközetben kerekedett felül Tóth Lászlón, hogy egyik másik fogását még a sokszoros olimpiai bajnok kötöttfogású birkózó, Alekszandr Karelin is megirigyelte volna. Mivel a válogatott center sem volt rest, a játékvezetők jóindulatúan elfordították tekintetüket, s nem akarták a medence széléről eldönteni a (külön) meccset. Ekkor kezdett visszatérni belém az élet, s az ellenfél kapuját megcélzó szolnoki kezekkel szinte együtt lendült az enyém is, majdnem leverve ezzel a vendégek videósának kameráját. Nem akartam hinni a szememnek, mikor Var- gyas Gyula 10 méteres lövésével egyetlen gólra felzárkózott az SZVSC. Miután Weither Dani 5-5-ös állásnál, emberhátrányban meccslabdát hárított, elfeledve, hogy újságíróként nem illik szóval szurkolni, teli to- újabb lövés- Mondanom sem a győztes