Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-10 / 287. szám

2002. December 10., kedd 7. OLDAL FIGYELŐ HIRDETÉS Begyűrűző hatások A múlt hét elején úgy nézett ki, hogy ez előttünk álló na­pok kivételesen a politikai színezetű szakmai penge­váltások után a nagy jelen­tőségű makrogazdasági ada­tokról fognak szólni. Elvég­re a harmadik negyedéves GDP- és beruházási adatok mellett a fizetési mérleg és az ipari termelés előzetes októberi számai is megje­lentek. A várakozásokra a munkaadói érdekképviseletek cáfoltak rá, amikor - modem piacgazdasá­gokban szokatlan módon - le­mondásra szólították fel Járai Zsigmondot, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, mivel a monetáris politika nem hajlandó figyelem­be venni a reálgazdasági érdeke­ket. Az MNB részéről meglehető­sen hűvös fogadtatásra talált az öüet, de a piaci szakértők nagy része is „visszafogottan” értékel­te a független jegybankkal szem­ben intézett kirohanást. A felve­tésnek természetesen nincsen re­alitása, de azt mindenképpen jel­zi, hogy a nagyvállalati szektor a monetáris kondíciók lazításán keresztül képzeli el helyzetének jobbra fordulását. Nem csupán a gazdasági sze­replők közötti érdekkonfliktusok kiéleződése volt rossz hír. A fent említett makrogazdasági adatok­ból kiderült: továbbra is a külső egyensúly jelentős romlása árán tud viszonylag magas növeke­dést produkálni a magyar gazda­ság. Az első három negyedév 3,2 százalékos GDP-bővülése a világ- gazdasági dekonjunktúra mellett jó eredménynek számít, ez azon­ban kizárólag a belső kereslet fel­pörgetésén keresztül valósítható meg. A gazdasági növekedést ugyanis a költségvetés kereslette­remtő hatásának, illetve a ver­senyszektor bérpolitikájának kö­szönhetően megugró lakossági fogyasztás húzza. Eközben a fo­gyasztási célú import megugrása - illetve külső sokként az idegen- forgalom gyengélkedése - a külső egyensúlyi pozíciók romlását, a nemzetgazdaság eladósodottság szintjének emelkedését okozta. Az idén várhatóan a tavalyi trip­lájára rúg majd a folyó fizetési mérleg éves hiánya, miközben a tőkebeáramlás elmarad a 2001. évi, nem túl magas szinttől is. A statisztikai adatok által mu­tatott gazdasági folyamatok azt sugallják, hogy a magyar gazda­ság egyre kevésbé és egyre na­gyobb áron tudja csak magát ki­vonni a világgazdasági hatások alól. Erre utal például, hogy a 15 százalékos reálbér-növekedés és a hatalmas költségvetési hiány el­lenére az idén mégis mérséklő­dik tavalyhoz képest a gazdaság lendülete. Az utóbbi időben mintha halvány fény látszana az alagút végén: a fizetési mérleg adataiból az látszik, hogy vala­melyest élénkül az exporttevé­kenység. Erre némileg rácáfolt az ipar októberi teljesítménye: az ősz eleji megugrás után korrekció kö­vetkezett be az ipari termelés­ben. A szektor teljesítménye az előző hónaphoz képest 2,8 szá­zalékkal csökkent, alaposan ront­va a szeptemberi 3,3 százalékos bővülés utáni összképen. Az ipa­ri termelésben egyébként növe­kedést és visszaesést mutató hó­napok követik egymást, így ne­héz egyértelmű trendet megálla­pítani. Tavaly az év folyamán in­kább visszaesés volt megfigyel­hető, ehhez képest a nehézségek ellenére az idén talán kisebb élénkülés tanúi lehetünk - leg­alábbis ezt mutatják a hosszú idősorok. VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok MUSORAJANLATA December 10. 15.00 óra - színházterem „SZABAD-E BEJÖNNI IDE BETLEHEMMEL?” A KALÁKA EGYÜTTES MŰSORA KISISKOLÁSOKNAK Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának ajándéka. Támogató: UPC Magyarország Kft. December 10. 18.00 óra - kamaraterem KÖDSZURKÁLÁS Simon Aladár előadóművész irodalmi estje Latinovits Zoltán műveiből és a kortársak róla szóló írásaiból December 11. 16.00 óra - kamaraterem EGÉSZSÉGÜGYI KISAKADÉMIA „Őszintén az életünkről, betegségeinkről és az emberléptékű elmúlásunkról” Meghívott vendégek: Dr. Tölgyes Anna főorvos, a Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet Központi Intenzív Osztályának vezetője, Győri Péter Benjámin evangélikus lelkész A beszélgetést Dr. Nagy László vezeti December 12. 14.00-18.00 óráig - aula ÓRIÁSKONCERT Dinnyés József „daltulajdonos" önálló műsora az elmúlt 30 év legjavából Saját szerzemények, kortárs költők megzenésített versei, zsoltárok - 10 CD anyagának bemutatása December 13. 16.00 óra A RUHAIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA MEGYEI BEMUTATÓ MŰSORA December 15. 10.00 óra - Hi Id tér SZOLNOK VÁROSI KARÁCSONY -2002 „Ó, SZÉP FENYŐ...” Adventi műsor dalokkal, versekkel Köszöntőt mond: Botka Lajosné, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere Közreműködnek: a VMZK „Beszélő Társaságának tagjai” és a Szolnoki Kodály Kórus December 16. 19.00 óra - színházterem A FILHARMÓNIA KELET-MAGYARORSZÁG KHT. ÉS A VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. BÉRLETES HANGVERSENYE Műsor: Brahms: Tragikus nyitány Hidas Frigyes: Kürtverseny Schumann: IV. szimfónia, d-moll,op.120 Közreműködik: Zempléni Szabolcs - kürt Vezényel: Gál Tamás December 19-20. 16.00 óra - Hild tér SZOLNOK VÁROSI KARÁCSONY -2002 „KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY” Verses-zenés összeállítás Közreműködnek: a VMZK „Beszélő Társaságának” tagjai, az Aladdin együttes és a „Keresgélők" Muzsikus Kör December 19. 17.00 óra - színházterem KŐVÁRI TAMÁS ALAPÍTVÁNY: „AZ EGÉSZSÉGES ÉLETÉRT”- DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG December 20. 10.00 óra - színházterem „SZERETET ÉS BÉKESSÉG ÓRÁI”- ajándékműsor nyugdíjasoknak Közreműködnek: a VMZK Beszélő Társaságának tagjai, a Zsanett Táncstúdió és a Szolnoki Balett December 20. 17.00 óra „A SZERETET ADJA MAGÁT” a Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány szervezésében December 21. 16.00 óra - Hild tér SZOLNOK VÁROSI KARÁCSONY -2002 BETLEHEMES JÁTÉK a zagyvarékasi Kék Ibolya HagyományóT/o Együttessel December 24-ig - aula KARÁCSONYI VÁSÁR KIÁLLÍTÁSOK: December 13-ig - II. emeleti fotógaléria A „100 éves a Szolnoki Művésztelep” kiállítás sorozat befejező kiállítása vendég: Nyíregyháza December 20-ig -1. emeleti fotógaléria Az I. Szolnok Jazz Fesztivál képekben a Jászkun Fotóklub kiállítása December 20-ig - I. emeleti galéria Takács Andrea fotóművész jazz-fotó kiállítása A kiállítások megtekinthetők hétköznap 10.00- 18.00 óráig és szombaton 10.00-12.00 óra között. A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS^^ALPÖLgi az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által létrehozott Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓJA állásának betöltésére. Feladatok: • a regionális tanács egyes döntéseinek előkészítése és azok végrehajtásának szervezése, • a regionális fejlesztési tevékenység szakmai irányítása és koordinálása, • koncepciók, programok, projektek és pályázatok menedzselése, • kapcsolattartás a területfejlesztés nemzetközi, kormányzati, megyei, kistérségi és helyi szervezeteivel. Elvárások: A feladatok ellátása önállóan és csapatban egyaránt dolgozni képes, kreatív, felelősséget vállalni tudó személyt kíván. Területfejlesztési vagy egyéb gazdasági projektmenedzseri gyakorlat, valamint közigazgatási ismeret és gyakorlat előnyt jelent. Az állás betöltésének feltételei: • felsőfokú szakirányú végzettség (jogi vagy közigazgatási, vagy közgazdasági, vagy területfejlesztési, vagy műszaki) • tárgyalási szintű angol- vagy német-, vagy ffancianyelv-ismeret, • felhasználói szintű számítógépes ismeretek, • gépkocsi-vezetői engedély, • büntetlen előélet (erkölcsi bizonyítvány). A pályázatnak tartalmazni kell: • a pályázó szakmai önéletrajzát, • az ellátandó feladatokkal kapcsolatos szakmai elképzeléseket, • a bérezésre vonatkozó igény megjelölését, • az állás betöltéséhez szükséges dokumentumok másolatait. A megbízás időtartama: az állás betöltésétől számított 3 év. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázat benyújtásának módja: 3 példányban, zárt borítékban, „PÁLYÁZAT - ÉSZAK-ALFÖLDI ÜGYNÖKSÉG” megjelöléssel. A pályázat benyújtásának határideje: 2003. január 3. (péntek) 16.00 óráig beérkezőleg. A pályázat benyújtásának helye: Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. 4025 Debrecen, Miklós u. 18. A pályázattal kapcsolatosan információt Török Ágnes, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. projektmenedzsere tud adni. (Elérhetősége: 4025 Debrecen, Miklós u. 18.; Tel: 52/524-760) ____________________________________________________________________________‘WjP • Légzésvédők • Szem- és arcvédelem • Védőkesztyűk • Munkavédelmi sisak • Biztonsági övék • Védőlábbelik • Tyvek védó'overall Kiegészítő ajánlatunk Ego - Cassone - Budmil - Getback sportruházat Ha felhívja az (56) 516-716-es telefonszámot hirdetést adhat fel, megrendelheti az Új Néplapot és a Jászkun Krónikát. Címünk változatlan: Szolnok, Kossuth tér 1. (földszint) Hirdetéseit hétfőtől péntekig 7"’-17 óráig várjuk. A „szuperhármas” Nem csekély kavarodást oko­zott Brüsszelben az EU jövőbe­ni alkotmányára vonatkozó bi­zottsági tervezet. Nem volt ugyanis azonnal világos, hogy valójában két különböző doku­mentumról van szó: az egyik a hivatalos változat, amelyet a testület minden tagja jóváha­gyott, a másik pedig a Romano Prodi elnökből, valamint Anto­nio Vitorino és Michel Barnier biztosokból álló „szuperhár­mas” által kidolgozott és az előbbinél sok tekintetben radi­kálisabb, nem hivatalos válto­zat. Az ebben foglaltak - ahogy azt a kezdeti zűrzavar után Pro­di is kénytelen volt elismerni - nem a testület egészének véle­ményét tükrözik, így az csak egyfajta munkaanyagnak, ta­nulmánynak tekinthető. Bár a konkrétumok terén je­lentős különbségek vannak, mindkét dokumentum az unió nemzetek feletti jellegének erő­sítését, a döntéshozatal centra­lizálását célozza, és emiatt azonnal éles kritikákat váltott ki több meghatározó tagállam részéről. Dominique de Villepin francia külügyminiszter kiállt a hatalommegosztás jelenlegi rendszere mellett, amelynek ér­telmében a külügyek, az igaz­ságügy és a védelempolitika te­rén a tagállamok kezdeményez­hetnek. A brüsszeli tervezet szerint ezeken a területeken a bizottság kezébe kerülne a kez­deményezés joga, a tagállamok a NATO-szerződéshez hasonló kölcsönös védelmi klauzulát fo­gadnának el, és a közös akarat képviseletére a testület egyik al- elnökét az EU .külügyminiszte­révé" neveznék ki. Ez nemcsak Párizs, hanem London számára is elfogadhatatlan: Peter Hain, a brit kormánynak a végleges al­kotmánytervezetet kidolgozni hivatott konventbe delegált képviselője egyenesen kiábrán­dítónak nevezte a Prodi-javasla- tot. A bizottság egyelőre mind­össze azzal vigasztalódhat, hogy az Európai Parlament (EP) képviselőinek többsége kedve­zően reagált a tervezetre. Szá­mítani lehet azonban arra is, hogy a Brüsszelt hagyományo­san a „nagyok” ellensúlyának tekintő kisebb tagországok kö­rében is megértés fogadja majd a további központosítás gondo­latát. Kérdés ugyanakkor, hogy a tagjelölt országok, köztük ha­zánk hogyan viszonyul a brüsz- szeli tervhez. munkanapokon 7.30-16 óráig a 56/516-706-os telefonszámon SPRANZ NÉMET SÉRVKÖTŐK ÉS FŰZŐK KEDVEZŐ ÁRON! HA SÉRVE VAN, forduljon a Spranz céghez, aki 80 éve specialistája a hasfali, lágyék- és heresérvek ellátásának! EGYEDI MÉRETRE készül, TÖKÉLETES VÉDELEM minden sérvre! Információ (levélcím): Spranz Kft. 2097 Pilisborosjenő, Fő út 3. Tel ./fax: 06-26-336-322, 336-122 MÉRETRE RENDELHETŐ: 2002. DECEMBER 12., CSÜTÖRTÖK SZOLNOK, 13.00-14.00 h. Korona Patika, Dózsa Gy. út 26. CEGLÉD, 15.00-16.00 h. Tömörkény Gyógyszertár, Rákóczi út 51-53. Ma hirdetési ügyekben Koltay Tamás segítségét kérheti 7.30-17 óráig az 56/516-723-as telefonszámon. ~ AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! Ducato 6 személyes teherautó 1 «700.000 Ft-tal olcsóbban! 2 év garancia 870.000 Ft kezdő befizetéssel. DARÁZS KFT. Jászberény, Jásztelki út 1. Vasárnap is nyitva! Telefon: 57/502-520, 57/412-943, 06-30/349-2120 A SZENVEDÉLY VEZET MINKET! tMBMSM NYUGDÍJAS AKCIÓ! Használt autóját 200.000 Ft-tal drágábban vásárlásakor számítjuk be, ha 100.000 Ft 1 , , kedvezmény! PuntO't vásárol. Vásároljon autót most 1 O kezdő befizetéstől. Seicento 169.000 Ft, Punto 230.000 Ft előleggel elvihető. Jászberény, Jásztelki út 1. Vasárnap is nyitva! Telefon: 57/502-520, 57/412-943, 06-30/349-2120 ■ DARÁZS KFT. A SZENVEDÉLY VEZET MINKET1 El

Next

/
Oldalképek
Tartalom