Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-09 / 261. szám
www.ujneplap.hu XIII. évfolyam, 261. szám 2002. november 9., szombat JÁSZKUN KAKAS Szatirikus mellékletünk a 11—12. oldalon Röviden EMLÉKÉREM. A belügyi rendvédelem és közigazgatás korszerűsítése érdekében végzett tudományos munkájáért a tudomány napja alkalmából Emlékérmet kapott Kelemen Sándor tűzoltó alezredes, a Tiszafüredi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka. Az elismerést dr. Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára adta át. hgy DOKTORANDUSZOK. A doktoranduszok első megyei tudományos konferenciáját tartották tegnap Szolnokon, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem repülőműszaki intézetében. A konferencia céljaként az fogalmazódott meg, hogy a megyében működő négy főiskola kezdeményezésében a doktoranduszképzésben részt vevők számára nyíljon lehetőség a tudományos kutatótevékenységük bemutatására, hcy KÉSZ A PROGRAM. Az Északkelet-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács kidolgozta a hat megyét, köztük Jász-Nagykun-Szolnokot érintő befektetés-ösztönzési, PHARE-támogatással megvalósult, csaknem ötmilliárd forintos közös programját. A területfejlesztési tanácsok 1999-ben döntöttek egy közös, régiószintű befektetés-ösztönzési program indításáról. A program alapvető célja a régió gazdasági-társadalmi helyzetének javítása, hazai és külföldi tőkevonzó versenyképességének növelése, fejlett technológia beszerzése, beruházásgyarapítás, munkahelyteremtés, (mid KEVESEBB RÁGCSÁLÓ. A növény- és talajvédelmi szolgálat felmérése szerint megyénkben a mezeipocok-fertőzés öszszességében gyenge, és a hörcsögök száma is csökkent az utóbbi hetekben, a kártétel így a múlt évinél kisebb mértékű, lz ÚTÁTADÁS. Tegnap délelőtt a szolnoki Pletykafaluban, a Tégla utcában egy felújított útszakaszt adott át Barta István alpolgármester. ba________________ ■ Kedvezmények az olvasóknak Ötvenéves a megyei könyvtár Szolnok Reprezentatív emlékkönyv kiadásával és rendezvényekkel ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár. Szolnokon ugyan már a harmincas évek elejétől volt könyvtár, ám megyei könyvtár, ugyanúgy, mint az ország más megyéiben, csak 1952-től létezett. Az évforduló megünnepléséről tegnap sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Bertalanná Kovács Piroska bemutatta a könyvtár emlékkönyvét, amely a fél évszázad történetét, tevékenységét foglalja össze sok képpel és hasznos információkkal. Egy éve európai információs pont is működik a könyvtárban. Tokajiné Demecs Katalin, a megyei közgyűlés elnökhelyettese, aki mint elmondta, egy bő hete még maga is könyvtárosként dolgozott, gratulált az emlékkönyvhöz, amely méltóképpen mutatja be a könyvtár sokrétű munkáját, és segítséget ígért a megyei könyv tárnak, hogy tovább haladhasson a megkezdett úton, megvalósíthassa terveit. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALONI A közelharc mesterei Fegyvernemi ünnepnap a felderítőknél Bármilyen komolynak is látszik a küzdelem, a kiképzések során fontos szempont egymás testi épségének megőrzése fotó: csabai istván ________ Szolnok ________ A felderítő katonák védőszentjük, Szent Márton napján tartják fegyvernemi ünnepüket. A szolnoki MH 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóalj látványos bemutatókkal tartotta tegnapi megemlékezését. Az ünnepi állománygyűlést követően a felderítő katonák látványos gyakorlatok sorozatával igyekeztek mindazt a tudományt bemutatni, amelyek elsajátítása révén váltak különlegesen kiképzetté. Elsőként a közelharc mesterfogásaiból adtak ízelítőt. Mint azt a bemutatót folyamatosan figyelemmel kísérő szakkommentátor elmondta, a huszonegyedik század kihívása a közelharc terén is megmutatkoznak. A hagyományos, jól bevált fogások alkalmazásán túl igyekeznek más országok elitalakulatainál honos elemeket is „ellesni”, azokat begyakorolni. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) MÁR 3.800.000 Ft-tól- 4 légzsák- fedélzeti számítógép -ABS- automata klíma- CD-s rádió, stb. Érdeklődni: BODEX KERESKEDŐHÁZ Kft. 5000 Szolnok, Thököly út - Városkapu Tel.: 56/512-744, 512-730, 20/9420-261, e-mail: bodex@axelero.hu Milliós érték az autóban Gépkocsifeltörők példátlan sikere Szolnok Ami siker a járművek fejtörőinek, az végtelen nagy bosszúság a tulajdonosnak. A rendőrségnek pedig a legtöbb esetben szinte kideríthetetlen ügyekben kellene eredményt felmutatnia. Az utóbbi napokban meglehetősen gyakorivá váltak a gépkocsifeltörések a megyeszékhelyen, illetve a város környékén — tudtuk meg Karakas László alezredestől, Szolnok rendőrkapitányától. Az esetek szinte minden esetben arról tanúskodnak, hogy az emberek többsége még mindig nem tartja reális veszélynek azt, ha autóját úgy hagyja az utcán, hogy abban láthatóan különféle értéktárgyak maradtak. A lépten-nyomon előforduló, kisebb-nagyobb kárral járó járműfeltörések mellett sajnos különleges esetek miatt is nyomozniuk kell a rendőröknek. Csütörtökön például két olyan bűncselekményről is érkezett bejelentés, ahol a gépjárműfeltörésekkel összefüggő lopással okozott kár igen jelentős volt. Nem beszélve arról, hogy a járműfeltörők leggyorsabb és egyben legegyszerűbb módszere az ablakbetörés önmagában is felér egy csapással anyagi téren. Az egyik bejelentés szerint Szolnokon, a Nagysándor József úton a tulajdonos háza előtt álló személyautót törték fel még fényes nappal a bűnözők. A kocsiból elvittek jó néhány drága szerszámgépet. Az eltulajdonított holmik mennyiségét alapul véve nem kizárt az sem, hogy a tettes akár többször is fordult, míg a zsákmányt teljes egészében megszerezte. A lopási kár ez esetben 850 ezer forintra tehető. Szandaszőlősön még ennél is rosszabbul járt az a cég, amelynek éjszakára az utcán hagyott, áruval teli járművét törték fel. Abból különféle autómagnókat és hangszórókat vittek el 1,3 millió forint értékben. Az efféle esetek szinte törvényszerű velejárója - tudtuk meg -, hogy bármennyire is szeretne, nem talál tanút a rendőrség. Ráadásul az egyébként is „nyomszegény” helyszín sem sok jóval kecsegteti a bűnüldözőket. )>> PICASSO AKCIÓI « I I IVl I T A I T IV1 O D E l_ l_ Citroén Xsara Picasso 1.6 elit Közel ötven „vendégmunkás” érkezett tegnap Jászberénybe, az Electrolux Lehel Kft. porszívógyárába, hogy egy jótékonysági műszakon vegyen részt. Jászberény Európa legnagyobb porszívó-összeszerelő üzemében a gyártószalag mellett végzett munkájuk termelési értékével a cég a sérült emberek támogatására létrejött Kézenfogva Alapítványt támogatta. Az alapítvánnyal 1996 óta folyamatos kapcsolatban áll az Electrolux, s több millió forint értékű adományai segítségével szerelték fel háztartási gépekkel az alapítvány által az ország negyven különböző pontján létrehozott lakóotthonokat. A neves közéleti személyiségek — jelen volt Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány kuratóriuma elnöke is —, művészek, újságírók felhívják a figyelmünket arra a társadalmi problémára, amit fogyatékos embertársaink gondozása, képzése, munkalehetőséghez és otthonhoz jutása jelent. A cég a műszakot követően egymillió forintot utalt át az alapítvány javára, valamint további ötszázezer forint értékben adományozott háztartási gépeket. BCS FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Éles István humorista is ott volt a műszak dolgozói között A tartalomból: • oki, a mezőtúri rémálom HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ A VASARNAP UJ | VASÁRNAPI \76nc Néplap •mKb-MKB Lekötött Betét Akár 8%-nál is magasabb kamat! (EBKM: 5,32-8,28%*) 2002. unt ember 4-eti érvényes kondíciók szerint. 5000 Szolnok, Baross u. 10—12.. Tel.: 50 42-4-“’"" Internet: \v\v\\ .inkh.hu MEGNÖVEKVŐ FELHŐZET Részletek a 16. oldalon 02261 Jasz-Nagykun-Szolnok megyei napilap Ara: 67 Ft, előfizetve 47 Ft Jótékony „vendégmunkások’ Electrolux: másfél milliós adomány a Kézenfogva Alapítványnak PORTRÉ Szóra bírta a plazmalángot Németh Gábor, a szolnoki pálfys diák szabadidejében különleges szerkezetet, úgynevezett plazmahangszórót fabrikált. 4. oldal É t i k