Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-02 / 255. szám

fllH 2002. November 2., szombat KÉK 9. OLDAL T U K O R A rendőrség jósnője visszavonul Mozifilmként peregnek le előtte az események. Kivételes képességeit olykor a bűnüldöző szervek is kamatoztatják. Vagy már csak kamatoztatták? A rendőrség jósnője nemrégi­ben úgy döntött, visszavonul, oldalával foglalkozik. Budapest Müller Rózsa számos rejtélyes gyilkosság felderítésében műkö­dött már közre, derített fényt egy­­egy bűnügy titokban maradt rész­leteire.- Hogyan szokták felkérni?- Valaki felhív telefonon, hogy segítsek, mert eltűnt a hozzátar­tozója. Aztán eljön hozzám, kira­kom a kártyát, s az rögtön meg­mutatja, hogy akit keres, él-e még, vagy már meghalt, s azt is, hogy hol van a holttest. Hogy mi történt, azt látom magam előtt, mint egy fekete-fehér mozifilmet.- Milyen információk alapján lát „munkához"? Kimegy a hely­színre, vagy fényképeket kér az el­tűnt személyről?- Bárki jön is el hozzám, azzal kezdem: „ne szólj semmit, majd én megmondom”. Ha kikérdez­ném, nem lennék jósnő. Az ese­mények leperegnek előttem. Elő­s ezentúl csak az élet derűs fordult, hogy az illető hölgy úgy ugrott fel attól, amit hallott, mint­ha vipera csípte volna meg. Később egy nyomozónővel tért vissza, és azt mondta: ha olyan merész vagyok, akkor most mondjam el, amit tudok. A kártya ugyanazt mutatta. Sajnos ki­derült, igazam volt.- Említene konkrét eseteket?- Egy eltűnt dabasi tűzoltó nagynénje keresett meg: mit tudok az unokaöccséről. Meg­mondtam: a fiatalembert a felesé­ge szeretője ölte meg, aki nem­sokára oda is fog költözni a ház­ba. Azt is elmondtam, hogy a tűz­oltót egy kis erdősávban ásták el. A rendőrség nem hitt a rokonnak, mivel értesüléseit egy jósnőtől szerezte. Az ügyre egy másik gyilkosság nyomán derült fény egy évvel később, amikor egy el­tűnt kecskeméti férfit keresett a rendőrség. A szálak Dabasra, a tűzoltó házába vezettek, ahhoz Müller RÓZSa FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS a férfihoz, akivel akkor már a tűz­oltó felesége együtt élt. A férfi be­ismerte, hogy ő lőtte le a kecske­méti fiút az autójáért. Később be­vallotta a másik gyilkosságot is. A két holttestet egymástól nem messze találták meg elásva egy erdősávban. Rózsa nemrégiben úgy dön­tött, hogy a jövőben, ha felkérik, nem vesz részt a rendőrség mun­kájában. ÚJVÁRI GIZELLA Autóégetés hajnalban Hat méregdrága személygépkocsit gyújtottak fel péntek haj­nalban a fővárosban. Az anyagi kár több millió forintra rúg. A sorozatgyújtogatókat keresi a rendőrség. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy személyes bosszúnak vagy randalíro­­zásnak estek-e áldozatul a járművek. Budapest csomagtartó leégett. A helyszínre------------------------------------------ kivonuló tűzoltók vízsugarakkal Sorozatos gyújtogatás történt oltották el a lángokat, péntek hajnalban a XI. kerület- Szinte ezzel egy időben a BAH- ben. Molnár Péter, a tűzoltóság csomóponti felüljárónál egymást szóvivője elmondta: a Köbölkút követően öt személygépkocsit utcában egy metálzöld Volvo sze- gyújtottak fel: egy Ford Focus, mélygépkocsit gyújtottak fel is- egy Opel Vectra, egy Peugeot 206- meretlen tettesek. A jármű utas- os, egy Mazda 626-os és egy FIAT terének hátsó része, valamint a Punto márkájú járművet. Az első négy autónak a jobb hátsó része, a FIAT Puntónak pedig a bal hát­só része égett. A helyszínre ki­érkező tűzoltók eloltották a lán­gokat. Az összes felgyújtott jár­mű nagy értékű, drága személy­­gépkocsi, mindegyikben jelentős anyagi kár keletkezett. A szak­emberek több millió forintra be­csülik a hat gépkocsiban okozott kár értékét. A tűzvizsgáló megállapította a gyújtogatás tényét, így a továb­biakban a rendőrség folytatja le a vizsgálatot. ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig EMBERCSEMPÉSZET. Tizennégy, ázsiai országból származó menekültet próbált meg Ausztriába csempészni egy német kamionos a rába­­füzesi határátkelőhelyen. A hatóságoknak eddig nem sike­rült megállapítaniuk a kilétü­ket, mivel azok nem voltak hajlandók megszólalni. A ka­­mionost embercsempészet ala­pos gyanújával hallgatja ki a határőrség bűnügyi szolgálata. MTI BALESET. Meghalt a vezetője annak a munkagépnek, amely az út menti árokba zuhant Pákozdnál, az M7-es autópálya lezárt szakaszán csütörtökön. A hattonnás gép az út szélén végzett aszfaltjavítási munkát, amikor megbillent. A monst­rum agyonnyomta a fülkében tartózkodó vezetőt, mti ÖNBÍRÁSKODÁS. Fiktív köl­csönszerződés aláírására kényszerítettek egy madarasi férfit. Az önbíráskodással gya­núsítható bajai ember két társa segítségével egy korábbi, örö­kösödési vitából fakadó 750 ezer forintos követelését kíván­ta lezárni úgy, hogy a sértettel egy 1,4 millió forintról szóló kölcsönadási szerződést akart aláírattatni. mti NEM ÉLTE TÚL. Kórházba szállítás után belehalt sérülé­seibe az a személy, akit szer­dán a Róbert Károly körúton az egyik villamosmegállóban el­gázolt egy mentőautó, mti GÁZOLÁS. Halálra gázolt a személyvonat egy motoros rokkantkocsival közlekedő nőt Rákospalota és Dunakeszi között. A nő a vasúti fény­sorompó piros jelzése ellenére a sínekre hajtott, mti R0SSMANN Dinamikusan fejlődő, német-holland drogériahálózatot működtető Rossmann Magyarország Kft. ÜZLETVEZETŐT, ÜZLETVEZETŐ HELYETTEST, RÉSZMUNKAIDŐS ELADÓT, PÉNZTÁROST keres újonnan nyíló tiszafüredi üzletébe. Elvárások: • szakirányú végzettség, • jó kapcsolatteremtő készség. Az elbírálásnál előnyt jelent: • szakmai tapasztalat • pénztárosi gyakorlat. Ha jól tud csapatban dolgozni, ha jó a kapcsolatteremtő készsége, ha szeretne egy biztos munkahelyet és szívesen dolgozna szép környezetben széles és színvonalas áruválasztékkal, várjuk fényképes önéletrajzát a következő címre: Rossmann Magyarország Kft., 1675 Budapest, Pf. 109 _______________________________________CCOFO_ A Jószfényszaru és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet karácsonyi akció keretében 2002. november 18-tól betétkamat növelést és hitelkamat csökkentést hirdet. Részletes tájékoztató a hitelintézet egységeiben: Jószfényszaru, Szabadság út 30. szám Pusztamonostor, Szabadság út 74/a. szám Jászfelsöszentgyörgy, Fő út 67. szám Szolnok, Sólyom u. 3. szám Jászberény, Szabadság tér 9-10. szám Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, keresse fel üzlethelyiségeinket! Az Alex Fémbútor Kft. állást hirdet ÜZLETKÖTŐI munkakör betöltésére. (Felsőfokú végzettség, búlorérlékesílésben való jártasság előnyt jelent!) Saját gépkocsi szükséges! Az önéletrajzokat a következő címre kérjük: 2072 Zsámbék, Magyar u. 21-23. Tel.: 06 (23) 342-514/129 v. (23) 565-350/129 Az elnök védelmében A köztársasági elnök védelmére kijelölt testőröket különleges gonddal válogatják ki. Vizsgálják a jelentkezők fizikai és pszichológiai teljesítőképességét, hiszen kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor másodpercek törtrésze alatt kell döntést hozniuk az államfő életének és testi épségének védelmében. Budapest A köztársasági elnök életének és testi épségének védelméről az ORFK Köztársasági Őrezrede gon­doskodik. Mivel az ország első számú közjogi méltóságát kell vé­deniük, az őrezred tagjait különle­ges körültekintéssel válogatják ki. Dr. Verebes Pál alezredes lapunk­nak elmondta, a felvételnél alap­­követelmény a rendőrtiszti főisko­lai végzettség, és a jelentkezőket pszichológiai vizsgálatoknak is alávetik. Az őrezreden belül több alosztály is működik, és a felvétel után a rendőrök különleges kikép­zést kapnak. A köztársasági elnök védelmét a testőrök mellett különleges biz­tonsági rendszerek garantálják. A neki címzett küldemények pél­dául a parlamenti átvizsgáló állo­máson keresztül jutnak el hozzá. Külön élelmiszer-higiéniai és ve­gyi laboratórium ellenőrzi azokat az ételeket, amelyeket az államfő hazai és külföldi útjain fogyaszt. A tűzszerészeknek is fontos szerep jut: az elnöki programok hely­színének átfésülése és az ajándé­kok átvizsgálása is az ő feladatuk. Ha szükséges, a nagyobb rendez­vények helyszínén, bizonyos út­vonalakon mesterlövészek védik az elnököt. Sokakban fölmerül a kérdés, vajon az államfő védelmére felké­szített biztonságiak gondolnak-e a veszélyre egy-egy feladat végre­hajtása során. Erre az őrezred egyik vezető tisztje így válaszol: egy támadási szituációban a testőr nem mérlegelheti, hogy az életét is feláldozza, ha azt az adott hely­zet indokolja. A másodperc tized­­része alatt kell cselekedniük, csak a jól begyakorolt fizikai reakciók működhetnek. Végső esetben az ember odaáll a védett személy és a lövedék közé. europress )02. november 17-ig ... )00 Ft-ért megvesszük bármién n-árM^ g datt* 3, lepattant farTM -Szolnok Levi’s Márkabolt Ságvári E. krt. 1. / jé&ij w Levi’s Üzlet £ :/ Jr? PlaZa World of Sport I w _. _ Plaza L6V1S® vagy d0CKGR nadrág vásárlása esetén. Más akcióval együtt nem érvényes. Az akció részletes leírása a boltokban. 34. számát Keretbe foglaljuk a szeretteit AJÁNDÉK képkeret minden vásárlójának! Október 31-én, csütörtöktől két héten át keresse a 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom