Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-05 / 257. szám

2002. November 5., kedd 13. OLDAL SPORT Öngól a javából Előkelő helyezéseket szereztek Mármint ami a szombaton leját­szott Szolnoki MÁV-Neusiedler- Monor NB I/B-s bajnoki labdarú­gó-mérkőzésen történt. A közel két hónapos sérüléséből felépü­lőben lévő Codru Gradinariut negyedórával a találkozó lefújá­sa előtt azzal a szándékkal cse­rélte be Vágó Attila edző, hogy eddig begyűjtött két sárga lapja mellé „szerezze be” a harmadi­kat is. Abban az esetben ugyan a soron következő meccsen, De­­mecserben nem szerepelhet - egyébként is csak félkész álla­potban van a játékos -, de a két hét múlva sorra kerülő, Bük elle­ni derbin - már egészségesen - a csapat rendelkezésére állhat. Codru annak rendje és módja szerint a 84. percben késleltetett egy szabadrúgás-elvégzést, így mosolyogva vehette tudomásul, teljesítette a feladatát. Azzal viszont már sem edző­je, sem az idegenlégiós nem számolt, hogy a lefújás előtti pillanatokban egy ártatlan sza­bálytalanságért másodszor is figyelmezteti Strehó játékveze­tő. A piros lap egyben azt is jelen­ti, eddigi két sárgája megmaradt, ráadásul a fegyelmi bizottság még el is tiltja, azaz nem biztos, hogy pályára léphet a tervezett összecsapáson. így lehetett egy „agyonnyert” mérkőzés sikerélményét egy csapásra semmissé tenni. Kár ér­te! ________________________________[PELEI) A listavezető győzelme Férfi teke szuperliga MÉH Szeged-Szolnoki MÁV­­Jármű 6:2 (3527:3388) Szolnok: Szlovenszki 542 fa, Ka­­kuk 602, Klak 549, Bialaszek 574, Bíró E. 538, Bóta 583. Iß: 1:3 Bíró Ervin 538 fát gurított (1023:1062 - Futó 481 fa, Bíró N. 581). Az első körben a listavezető Szeged negyvenhárom fás előnyre tett szert, ami már sejtet­te a mérkőzés alakulását. A má­sodik páros újabb hatvankét fa előnyhöz juttatta a vendéglátó együttest. A szolnokiak befejező kettőse már csak szépíteni tudott az eredményen. A szegedi le­génység bajnokaspiránshoz méltóan játszott és nyert. A szol­nokiak abban reménykedhet­nek, hogy a szombaton 10 óra­kor kezdődő mérkőzésen vissza­vághatnak, ugyanis akkor a Sze­ged látogat a MÁV „barlangjá­ba”. Egy örömteli esemény, Kakuk Levente, a szolnokiak üdvöskéje a bécsi ifjúsági Világkupán vett részt, ahol egyéniben és páros­ban egyaránt első helyet szerez­te meg, bearanyozva ezzel a szolnoki teke hírnevét. NB II. Mezőtúr AFC-SZOTEK 5:3 (2330:2305) Mezőtúr: Földi 412, Lőrinczy 380, Berta 394, Spanyiel 397, Hajdú 386, RozSnyai 336. SZOTEK: Bézi 367, Egei 416, Hegyi 391, Bordács 407, Fodor- Rácz 359, Polgár 390. A kritikus pillanatokban job­ban koncentráló Mezőtúr meg­érdemelten nyerte a megyei rangadót. A jászberényiek junior funkyegyüttese gyakorlatával nagy közönségsikert aratott, annak ellenére, hogy nem sikerült a döntőbe jutniuk FOTÓI BAKOS JUDIT Szabadidős szombat Aerobik Az elmúlt hét végén Budapesten, a Kongresszu­si Központban rendezték meg a junior aerobik­­világbajnokságot és felnőtt Európa-bajnokságot. Az óriási érdeklődés kísérte az eseményt, mely­nek 15 országból 664 résztvevője volt. Köztük Szolnokról az UM Aerobik és Fitnesz Klub páro­sa, Simó Nicolett-Hiirkesz Viktor - mindössze 12-13 éves fiatalokról van szó - a 17 évesek kö­zött, a junior korosztályban végeztek az előkelő ötödik helyen. Edzőjük és felkészítőjük: Polgár Ágnes és Simó Bernadett. A Jászberényi Dance Fitness felnőttcsapata - Demény Andrea, Demény Zsófia, Kereszthidi Gabriella, Galcsik Attila, Pap Zol­tán, Majoros Rita, Csanádi Gabriella, Ugróczi Mónika - a fináléba jutott, melyben a hatodik helyet érte el. Szombat délelőtt 10 órától a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban bonyolítják le az idei amatőr dance- és szteppfesztivált és bajnokságot, melyet a sportminisztérium felvett a „Tartsd a formád, nők a sportban” elnevezésű programsorozatába. Az Insignia Rendezvényiroda, az UM Aerobik és Fitnesz Klub és a Szolnoki Sportcentrum Kht. szervezésében egész napos műsort, közönség­órákat, kvízjátékokat, sportági bemutatókat biz­tosítanak az érdeklődőknek, melyre díjtalan lesz a belépés. A programban az amatőr szteppbaj­nokság I. fordulójára is sor kerül a délutáni órák­ban. A verseny főszervezője, Ribár Zsuzsa (tel.: 56/423-902) lapunknak elmondta, hogy kortól és nemtől függetlenül várják a résztvevőket. Csupán az a kérésük, hogy sportruhát és váltócipőt min­­denki hozzon magával._________________vécsé Mai műsor Kispályás foci. Megyei bajnok­ság: Borovi-Família Karcag, Szolnok, Széchenyi Gimnázi­um, 19. RácsaKupa: csapatveze­tői megbeszélés, Rákóczifalva, községi sportcsarnok, 17. Rangadót nyert a Földvár Férfi kézilabda NB l/B, 7. FORDULÓ Szabolcs KSE—Túri KK Mezőtúr-Syngenta 28-24 (14-10) Nyíregyháza, 400 n., v.: Fábri, Ko­vács. Túri KK: RÉCSI - Baranyi 3, Gulyás 2 (1), Szloska 3, Szöllősi 2, BORDÁS 5, LUKÁCS CS. 6. Csere: Szemenov (kapus), Luk­ács I. 2, Rézsó 1, Rideg, Balogh. Edző: Karászek Ferenc. Hétméteresek: 3/2, ill. 3/1. Kiállítások: 6, ill. 2 perc. A kezdést követően a vendégek voltak határozottabbak, 15. per­cig vezettek az eddig veretlen, a tabellát vezető nyírségiek ottho­nában. Ekkor azonban kimaradt egy hétméteres, kisebb fegyel­mezetlenségek a védekezésben, és máris a hazaiaknál volt a fél­idei előny. A fordulást követően a túriak, mint „rendesen” szokásuk ide­genben, a játékrész elején csak tájoltak a pályán, és rövid időn belül nyolcgólos hátrányba ke­rültek. Innen kezdve azonban re­mek hajrába fogtak, és az 54. percben újra egyenlő volt az ál­lás. A végjátékban a játékvezetők fújtak egy erős hazai pályát, a bajnokaspiráns pedig annál sok­kal jobb csapat, mint hogy ne élt volna a felkínált lehetőséggel. Berkó Lajos (labdával) egy tucat gól szerzett Gyöngyösön Karászek Ferenc: - A sportcsar­nokban már befelé menet is majdnem eltévedtünk, olyan „kedvesen” fogadtak bennünket, később ezt tovább tudták színe­síteni a játéktéren. ___________________________________CBBUZ Gyöngyösi Főiskola KK— Tiszaföldvár Suzuki Treff SE 27-29 (15-16) Gyöngyös, 100 n., v.: Kékes Cs., Kékes Zs Tiszaföldvár: SIMÓ - BAGDI2, BERKÓ 12 (6), ÖRDÖG 6 (1), NAGY 3, TÓTH 3, FÖLDI 3. Cse­re: Rapi (kapus), Sipos, SZŐKE, Balogh, Lelkes, Danku, Szollár. Edző: Száva Flórián. Kiállítások: 6, ill. 12 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 7/7. Tóth Jacsáék nem tit­kolták, hogy győzni utaztak a Gyöngyös otthonába. A vendéglá­tók kemény védekezés­sel és erőteljes támadó­játékkal próbálták a maguk javára fordítani a mérkőzést. Mindezek ellenére a minden energiájukat mozgósí­tó földvári fiúk hozták győzelmet egy nem mindennapi mérkőzé­sen, lelkes szurkolóik nagy biztatása köze­pette. Száva Flórián: - Vé­gig vezetve, megérde­melt győzelmet arat­tunk egy jó ellenféllel szemben. FOTÓI CSABAI _______________________**0°» Továbbjutott az MTE A Szolnoki MTE női futsalcsapa­­ta a magyar NB I-es bajnokság alapszakaszában a 3. forduló után őrzi is második helyét cso­portjában. Legutóbb Gyomán nagyszerű csatában tovább nö­velte előnyét nagy riválisa, a Dé­­vaványa előtt. Ezzel az utolsó for­duló előtt már biztosra vehető, hogy második helyen kerülnek tovább. Az MTE játékosai: Várhelyi, Sándor, Nagy, Ágoston, Nyeső M., Nyeső I., Weinhrauch, Lő­rinc. Edző: Töreki András. Bajnok a Bajnok étterem Teremlabdarúgás A hét végén rendezték meg a szolnoki vendéglátóegységek 1998 óta immár hagyományos te­remlabdarúgó-tornáját a szolnoki Olaj-csarnokban. A versengésen hat csapat vett részt, és körmér­kőzéses formában dőlt el ezúttal, melyik együttes szerepel a legjob­ban. A tornára ezúttal is meghí­vást kapott a városi önkormány­zat legénysége, amely már két­szer az első helyen végzett a küz­delemsorozatban. Az idei össze­csapásokból a kupát már egyszer 1998-ban elhódító Bajnok étte­rem került ki győztesen, Bede Gyula csapatkapitány vezetésé­vel. A torna legjobb mezőnyjáté­kosának Barna István (Tisza Szálló), legjobb kapusának Lazá­nyi Gábor (Bajnok étterem) bizo­nyult, míg a gólkirályi címet Fe­hér Csaba (Pelikán Szálló) sze­rezte meg. A 2003-as folytatásról a szolnoki önkormányzat gon­doskodik, miután magára vállalta a torna megrendezését. Tabellaparádé Férfi kosárlabda, EnterNet-Internet Liga 1. Albacomp 6 5 1 491-421 2. Debrecen 6 5 1 491-445 3.ZTE 6 5 1 452-436 4. Atomerőmű 6 4 2 528-429 5. Kaposvár 6 4 2 560-482 6. Mól Szolnok 6 4 2 435-410 7. Körmend 6 3 3 494-502 8. Falco 6 2 4 516-545 9. Szedeák 6 2 4 476-539 10. Sopron 6 1 5 477-542 11. Kecskemét 6 1 5 473-539 12. Dombóvár 6 6 471-574 Következő forduló: Debrecen- Mol Szolnok, november 8, pén­tek, 18.00. Női kosárlabda, NB I., A csoport 1. GYSEV 7 7-639-370 2. S. Postás 7 7-614-394 3. PVSK 7 6 1 554-324 A DKSK Wu 7 5 2 502-443 5. MÁV-Coop 5 3 2 319-284 6. BSE 7 3 4 544-475 7. Szekszárd 7 3 4 509-473 8. Szeged 7 3 4 436-515 9. ZTE 5 1 4 287-404 10. Baja 7 1 6 410-662 11.BEAC 6 6 335-501 12. N.kanizsa 6 6 282-586 Következő forduló: S. Postás- MÁV-Coop, november 10., va­sárnap, 18.00. Vízilabda OB I. 1. Honvéd 9 8 1 113-38 18 2. Vasas 8 7 1-91-34 15 3. FTC 8 6 1 1 82-40 13 4. BVSC 8 6 1 1 81-55 13 5. UTE 8 6 1 1 77-52 13 6. Szeged 8 3 5 57-62 6 7. Eger 8 3 5 40-73 6 8. Szolnok 8 2-6 52-75 4 9. 0SC 8 2 6 51-80 4 10. Cegléd 9 1 1 7 40-80 3 11. Kecskemét 8 1 1 6 42-100 3 12. Kecskemét 8 1-7 43-80 2 Következő forduló: Szolnoki VSC-Szentes, november 16., szombat, 17.00. Női kézilabda NB I. 1. FTC 12 10 - 2 408-291 20 2. Cornexi 13 10 -3 406-319 20 3. Dunaferr 11 10 - 1 315-230 20 4. Győr 11 9 -2 300-260 18 5. H. vásárh. 12 6 1 5 316-305 13 6. Esztergom 12 6 - 6 300-315 12 7. Vác 10 5 - 5 270-279 10 8. DVSC 12 5 - 7 328-354 10 9. Spartacus 12 4 - 8 300-346 8 10. Pécs 12 3 - 9 276-348 6 11. Vasas 11 1 1 9 276-339 3 12. Túrkeve 12- -12 233-3372 0 Következő forduló: Túrkeve-FTC, november 6., szerda, 18.00. Női röplabda, extraliga 1. Nyíregyháza 7 6 1 20:5 13 2. BSE 7 5 2 18:7 12 3. Vasas 7 5 2 18:13 12 4. Gödöllő 7 3 4 12:13 10 5. Kecskemét 7 3 4 12:15 10 6. Szeged 7 3 4 11:15 10 7. Miskolc 7 2 5 7:19 9 8. Jászberény 7 1 6 9:20 8 Következő forduló: Kecske­mét—Jászberény, november 9., szombat, 17.00. Megkezdődtek a palánkcsaták Kosárlabda megyei bajnokság Útjára indult a labda a megyei baj­nokságban is. A hölgyek mező­nyében a Klima-X két győzelem­mel tette le névjegyét. Ratkaiék nem ütkolják, hogy harcba száll­nak a bajnoki címért. A Szolnoki Sportiskola két együttessel indult, első csapatuk jól helytállt a főis­kolásokkal szemben, a még ser­dülőkorú Keresztes Réka 21 pon­tot szórt soraikban. A férfiaknál már jóval szoro­sabb eredmények születtek, az Irányár már két győzelmet szer­zett, kötelékükből Honhalmi Pé­ter előbb 34, majd 30 pontot szórt, ebből 11 volt a tripla. Ami nem véletlen, hiszen az egykori Olaj-nevelés a nyáron az Adidas Streetball gálán megnyerte a há­rompontos dobó versenyt. Ne fe­ledkezzünk el a karcagi Kapusi­ról, vagy az építészeknél szerep­lő Gedeiről, ugyanis mindketten remek dobóformáról tettek tanú­­bizonyságot az elmúlt mérkőzé­seken. NŐK SZVSIII.—KLIMAX 16-86, leg­jobb dobók: Menyhárt 6, ill. Rat­­kai 28, Mátrai 12, Vérségi 1.14. KGF SE—KLIMA-X 60-77, ld.: Szarvas 22/6, Schmidt 11, ill. Ratkai 27, Vérségi I. 14, Kunos 13. Kisújszállás Móricz DSE— SZVSI II. 75-42, ld.: Tóth 23, Szabó 17/3, ill. Heves, Csató 15- 15. SZVSI I.—Szolnoki Főiskola 59-83, ld.: Keresztes 21/6, ill. Mackó 20, Tóth 18, Schmidt 10. FÉRFIAK Szolnoki KK—Építészeti SZKI 69-84, legjobb dobók: Lados 18, Szolnoki 17/3, Tóth 15, Kosik 11, ill. Gedei 28/6, Ladányi 24/9, Kéki 10/6. Kisújszállási Lobogó Trade Plast—Építészeti SZKI 58-84, ld.: Juhász 19/3, Forgács 12/3, Kisari 12, ill. Gedei 33/12, Hor­váth 24/9, Kéki 11/9. Szolnoki KK-Karcagi SE 75- 78, ld.: Kosik 16, Lados 12/6, Vincze 12, Major 10, ill. Kapusi 32/15, Ábrahám 15/3, Vincze 13/3, Tóth 12/6. Irányár SZBSE—Lobogó Tra­de Plast 98-52, ld.: Honhalmi 34/12, Szabó, Óvári 16-16, Hanga 11/3, ill. Juhász 11/6, Kisari 10/3. Jászberény KSE—Irányár SZBSE 50-69, ld.: Kovács K. 14, Gulyás 13/3, ill. Honhalmi 30/21, Szabó 16/6, Óvári 14 óra. VÉCSÉ * <

Next

/
Oldalképek
Tartalom