Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-30 / 279. szám

JÓ TANÁCS ■ 6 Elkerülhető? A nátha. Hátha... vasat a friss vérnek NEM TUDJUK, MELYIK VIRUS OKOZTA A hideg, szeles téli időjárás bekö­szöntővel megnő a levegő kóroko­zótartalma, ezzel párhuzamosan szinte törvényszerűen szaporodik a meghűléses betegségek száma. Amit egyszerű megfázásnak neve­zünk, az nem más, mint a sok száz náthavírus egyike által oko­zott tünetegyüttes. Mivel a náthát több mint kétszáz vírusfaj előidézheti, ezért hiába esünk át rajta, nem leszünk védettek, újra és újra visszakapjuk. Fokozottan érvényes ez a gyermekközös­ségekre, ahol az előforduló számos kór­okozó közül egyiket a másik után kapja el, pedig azt várnánk, hogy már „immunissá” vált a korábban lezajlott fertőzés miatt. A levertség, fejfájás, gyengeség és to­rokkaparás a betegség kezdeti, intő jelei, amelyeket pár óra múltán tüsszögés, dider­gés, izomfájdalom, orrfolyás és köhögés követ. Másnapra már rossz a közérzet, fej­fájás, esetleg hőemelkedés tapasztalható. A kellemetlen tünetek körülbelül egy hétig tartanak, és a nátha legtöbbször következ-A védekezést az immunrendszer biztosítja, ugyanis az immunvédekezés győzi le a kór­okozót. Ezért a megelőzésben fonti pet játszi! mények nélkül elmúlik. A náthás, meghű­léses betegség nem gyógyítható bármennyire furcsán hangzik. Elmúlik, de nincs ellene hatásos orvosság. Vírus okoz­za, tehát az antibiotikumok nem segítenek, sőt, a feleslegesen adott antibiotikum meg­zavarja a szervezet biológiai egyensúlyát. Mivel a vírusok útjából lehetetlen kitérni, a legjobb ellenszer a betegség megelőzése. szervezetünk \ sa. Hatékony eszköz ebben a bíbor kasvirág kivonatát tartalmazó echinacea csepp. Ha azonban már kialakultak a megfázás első tünetei, az echinacea hatóanyagai ab­ban is segítenek, hogy a tünetek enyhéb­bek legyenek és rövidebb idő alatt küzdjük le a betegséget. A természetes védekezés híveinek szintén ajánlott a cápamájolaj kapszula, amely alkilglicerol hatóanyagá­nak köszönhetően képes fokozni a szerve­zet ellenálló képességét. Erősítsük Immunrendszerünket sok nyers zöldség és gyümölcs fogyasztásival Is. Ne terhesük túl szervezetünket, pihentünk a szokásosnál többet, és ajó meleg fürdő Is Jótékony hatású. CSAK ÓVATOSAN, DE HA MEGTÖRTÉNT A BAJ: Tudja, hogy mit kell tennie? A tél, ahogy mondani szokták, veszélyes üzem. Amikor leesik az első hó, amikor az első komo­lyabb téli fagyok másnapján a keményre fagyott, csúszós járdá­kon egyensúlyozunk, bizony ha­mar bekövetkezhet egy kisebb­­nagyobb baleset. Ha szeren­csénk van, megússzuk törés nél­kül, de egy ficam, húzódás vagy zúzódás nem kevésbé fájdalmas, amelyet megfelelően el kell látni. Csökken a fájdalom, hama­rabb múlik a baj. A téli bajok szinte univerzális ápolószere a Reparil-gél N kenőcs. FICAM Az ízületet alkotó csontvégződé­sek elcsúsznak egymástól. Miről lehet felismerni: Tapintással az üres ízületi árok­ról, illetve az ízület abnormális állásáról. Azonnali teendők: • Minél előbb lássa orvos, aki helyreteszi az elcsúszott ízületet. • Hideg nyomókötést alkal­mazunk a Reparil-gél N kenőcs­csel, és az ízületet pihentetjük. Egyéb teendők: • Amennyiben a ficam toksza­lagsérüléssel is együtt jár, úgy gipszes rögzítést kell alkalmazni. • Az ízületet legalább 4 héten keresztül kímélni kell a gyors mozdulatoktól és a nagyobb erőbehatásoktól. IZOMZUZODAS Az izomrostok zúzódása, ron­csolódása. Miről lehet felismerni: • Éles fájdalom, amely nyu­galmi helyzetben szűnik. • Fájdalom mozgás közben. • Az érintett terület nyomásra érzékeny. • Véraláfutás (szinte mindig). Azonnali teendők: • Hűtés hideg vízzel, jéggel. • Nyomókötés alkalmazása. • Az érintett terület Reparil­­gél N-nel történő bekenése. Egyéb teendők: • Erősebb fájdalom esetén az izomterhelés megszüntetése, pi­hentetés. • További 3-7 napon keresztül alkalmazzunk Reparil-gél N ke­zelést (naponta 2-3-szor). IZOMHUZODAS Az izom túlterhelésének hatásá-A vas, mint nyomelem tényleg csak nyomokban fordul elő. Az, hogy egy egészséges, jó közérzetű felnőtt testében körülbelül 3,5-5 mg vas található, aligha kézzelfogható, de tudományo­san kimutatható. Mivel a vas, mint nyomelem a „sok kicsi sokra megy", illetve a „kicsi a bors, de erős' elvén működik, ilyen kis mennyisége ellenére kulcs­­fontosságú szerepet játszik a vérképzés fenntartásában. Vér nélkül pedig kézenfek­vő, hogy nincs élet. A csontvelőben a vas segítsé­gével képződik a hemoglo­bin, a vörösvértestek szín­anyaga. A hemoglobin min­denekelőtt a sejtek oxigén­­ellátását végzi a szén-dioxid és más vegyületek átalakí­tásával. Mivel a vörösvértestek már 100-120 nap után felhasználódnak, ezért szükséges a vas állandó újratermelése. Ez a létfontosságú vérképző folyamat a táplálék optimális felhasználásá­tól függ. Csak az egészséges vér­képzés és az intenzív vérkeringés helyreállításával lehetséges a sej­tek és a szervek megfelelő működése. Ezért fontos ügyelni a helyes táplálkozásra. Vas­hiány esetén pedig egy megbízható, jól bevált ké­szítmény lehet a segítsé­günkre. A Hübner Eisen Kräuter Kraft vaskészítmény jól haszno­suló kétértékű vasat, vita­minokat és értékes növé­nyi anyagokat tartalmaz. A készítmény emelt C-vita­­min-tartalma segíti a vas fel­szívódását. íze kellemes, könnyen fo­gyasztható. ra egyes elemi izomrostok elsza­kadása. Miről lehet felismerni: Helyi fájdalom nyomás és moz­gatás hatására. Azonnali teendők: • Hűtés és Reparil-gél N kezelés. • Nyomókötés alkalmazása. Egyéb teendők: • Naponta többször Reparil­­gél N kezelés. • Adott esetben izomlazító gyógyszer adása. • Semmi masszázs! - és az iz­mot legalább 4 héten keresztül kímélni kell. IZOMLÁZ Apró izomrostszakadások okoz­ta fájdalom. Azonnali teendők: • Enyhe masszás. • Könnyített edzés, a fizikai terhelés csökkentése. • Meleg kezelés (zuhany, fürdő). Utókezelés, megelőzés: • Az izomláz megszűnéséig a fizikai terhelés csökkentése. • Az izmot alaposan melegít­sük be terhelés előtt. • Juttassunk megfelelő meny­­nyiségű folyadékot a szervezetbe. A, / 1 SZALAGSZAKADAS Valamelyik ízület szalagjának szálszakadása. Ismertetőjegyek: • Jellegzetes baleset (pl. boka­ízület kificamodása). • Az érintett ízület fáj, bedagad. • Vérömleny és nyomásra je­lentkező fájdalom a szalagokban. Azonnali teendők: • Reparil-gél N és nyomókötés. • Az ízület felpolcolása. • Orvoshoz kell fordulni, valószínűleg műtét szükséges. SZALAGSERULES Az ízületi tokban lévő szalagok szerkezetének valamilyen mecha­nikus hatás (ütés) miatti sérülése. Ismertető jegyek: • ízületi fájdalmak. • Korlátozott működés. • Az ízület vérzése okozta gyulladás. Azonnali teendők: • Jéghideg nyomókötés Repa­ril-gél N-nel. • Az ízületet nem szabad ter­helni: pihentetni kell. • Feltétlenül orvoshoz fordulni (lehet, hogy be kell gipszelni, vagy meg kell műteni). TÚL SOKAT KOCKÁZTATOTT? Rosszul lépett, vagy megcsú­szott a csúszós úton? A Reparil-gél N gyors segítséget nyújt. • Csillapítja a fájdalmat. • Azonnal hűsít. • Használata kellemes. A Reparil-gél N a bőr alatt fejti ki hatását. A készítmény nyílt seb­­felületre, nyálkahártyára vagy sugárkezelésnek kitett bőrfelü­letre nem alkalmazható. Vény nélkül kapható gyógyszer. A kockázatokról ás a mellékhatásokról olvas­sa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Gyógyhatású készítmény a légúti és húgyúti fertőzések megelőzésére vagy kiegészítő kezelésére. Ellenjavallat: Előrehaladott szisztémás megbetegedések - tuberkulózis, fehérveniseg, kötőszöveti elváltozások, sclerozís multiplex, AIDS-megbetegedés. HÍV fertőzés és egyéb auteimmun-megbetegedés esetén. ____ Kapható a gyógyszertárakban és a gyógynövény székletetekben. /jfyf\ Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. ( ÍMADAUSj -HxJ' ■ 2044 ímUM.(Depó)** tó 04 (23? 334.13;, 64. in) 3H 33; VrWftl A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! 2046 Törökbálint, (Depó) Pf. 8 Tel.: 06 (23) 336-131. 06 (23) 336-333 Protefix a felszabadult mosoly műfogsor ápoló termékcsalád • Protefix rögzítő krém és por Az extra erős krém, vagy az extra erős por megoldja a rögzítési gondokat. • Protefix tisztító tabletta Kiválóan tisztít, kellemes leheletet biztosít. • Protefix rögzítő párnák Használatával elkerülhető a nyomás okozta fájdalom. A Protefix termékek használatával protézise ragyogóan tiszta lesz és lehelete friss. A protefix egész napra biztonságérzetet nyújt hasz­nálója számára. Kapható a patikákban és a gyógynövényboltokban Forgalmazza KARÁCSONYI KÖNYVAJÁNLÓ A tartós fiatalság ígére­tét csillantja fel dr. Ulrich Strunz: Az ifjúság recept­je című könyvében. • A német sajtó a fitnesz pápájá­nak titulálja a szerzőt, aki nem csak kiváló belgyógyász, de sikeres író is, nézeteinek hatásos propagálója. Könyvei milliószámra kelnek el, elő­adásain tízezreket lelkesít. A Forever Young, vagyis az örök fiatalság programjával valóságos mozgalmat indított el először szőkébb pátriájában, Németországban, ké­sőbb már nemcsak saját hazájában volt próféta: szisztémájának millióan követői az ország határain kívül is. A fiatalság megőrzésének titkát először ebben a könyvében foglalta össze, amelynek lényege: az oxi­génfeleslegben végzett, jókedvű mozgás, a helyes táplálkozás, a fia­talító gondolkodás. A könyv kapható a Naturprodukt Kft. forgalmazásában, a patikákban és a gyógynövényboltokban. Ajánlott fogyasztói ára: 1600 Ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom