Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-27 / 276. szám
:■■■ 2002. November 27., szerda $ P 0 R T 13. OLDAL Cooposok két fronton Kosárlabda Pályán válogatottjaink A tét a legjobb nyolc közé jutás A Löki vendégeskedik a Tiszaligetben Jelenleg két fronton is érdekelt a MÁV-Coop hölgykoszorúja, amely vasárnap a BEAC vendégeként bajnoki, majd egy hét múlva Kassán Európa-kupa-mérkőzésen lép pályára. Maradjunk a számoknál: Tapodi Péter vezetőedzőnek két rossz híre is volt, a debreceniek elleni meccsen megsérült Nyíró Bea térdét keresztszalag- és porcsérüléssel műtötték meg, ha minden igaz, a bedobó januárban kezdheti el újra a tréningeket. Radnóty Krisztina pedig összeszedett valami vírust, lázas betegen ágynak dőlt, így egyelőre ő sem látogathatja az edzéseket. Ami viszont jó hír, Ana Perovics bokasérülését követően hozzálátott a munkához, remélhetőleg vasárnap már hadra fogható lesz a center. A kék-sárgák napi két edzéssel készülnek az erőltetett menetre, érdekesség, hogy csütörtökön délután négy órakor a Mól Szolnok ifjúsági fiúcsapatával játszanak gyakorlómérkőzést. Lehet mondani, hogy sorsdöntő mérkőzések előtt állnak nemzeti csapataink a mai napon. A férfiak a lengyelországi Rzeszów-ban, míg a hölgyek a szlovéniai Mariborban szerepelnek. Kíváncsiak voltunk Tapodi Péter véleményére, mit vár válogatottjainktól: - Egy biztos, a szlovéneknek kockáztatniuk kell, valószínű egy futok-dobok stílust fognak felvenni, nekünk viszont ebbe nem szabad belemenni. Én azt gondolom, hogy csapatunk - centergondjai ellenére - nyerni fog Mariborban, és ezzel kiharcolja az Eb-részvétel jogát. A férfiaknál háromból két meccset kell nyernünk a továbbjutáshoz. Van sanszunk, hiszen a lengyelek most otthonukban is verhetők, a fehéroroszokat pedig majd itthon kell legyőzni januárban. Azt gondolom, hogy nagy lehetőség kapujában állunk, nem szabad elszúrni, állományunk elég erős ahhoz, hogy terveinket megvalósítsuk. VÉCSÉ Martfűi érmek Samoborból Kyokushin karate A szomszédos Horvátországban minden novemberben megrendezik a Branka Bosnjaka emlékversenyt, melyen több magyar klub ( is képviselteti magát. A samobori viadalra idén Budapestről, Pápáról, Veszprémből, valamint Martfűről érkeztek karatékák. A régiónkat (is) képviselő martfűiek kitettek magukért, hiszen három érmet is begyűjtötték a nemzetközi tornán: a nők 50 kg-os kategóriájában Vincze Tímea a dobogó harmadik fokára léphetett. Nála is jobban szerepelt az Európa-bajnoki aranyérmes Tóth Ivett, aki esélyeshez méltó magabiztossággal diadalmaskodott a nehézsúlyúak mezőnyében. Hogy nehogy szégyenben maradjanak az erősebbik nem tagjai, arról Planicska László (70 kg) gondoskodott, aki csupán az elődöntőben szenvedett vereséget, így bronzérmet akaszthattak a nyakába.______■ Nem lehet azt állítani, hogy ilyen őszi szereplés után, mint amilyet a Szolnoki MÁV-Neusiedler NB I/B-s labdarúgócsapata produkált, esélyesként várhatná a szerdai Magyar Kupatalálkozót (12.30-kor van a kezdés), melyen a nyáron alaposan megerősödött, és a Borsodi Liga dobogójára pályázó Debrecent fogadja. Labdarúgó Magyar Kupa De mint tudjuk, a kupasorozat mindig más, mint a bajnoki pontvadászat, a „kiscsapatok” többször is borsot törtek a „nagyok” orra alá. Gondoljunk csak bele, legutóbb az NB HI-as Tápiószecső azt az Újpestet ütötte ki az MK-ból, mely címvédőként újfent a végső győzelemben reménykedett. A szolnoki együttesnél közelmúltban lezajlott edzőváltás okán talán a keret valamennyi játékosa kettőzött akarattal küzd, hogy az új mesternél bebizonyítsa, kihagyhatatlan a kezdőcsapatból. Ennek egyik jeleként vasárnap Celldömölkről sikerült elhozni a három bajnoki pontot, ahol ha a játékszínvonal hagyott is kívánnivalót, az akaratra nem lehetett panasza Tóth Dénesnek. — Szeretnénk megnehezíteni a DVSC dolgát, de el kell ismerni, egységesebb, erősebb csapat, mint a MÁV - nyilatkozta lapunknak a keddi tréning előtt a kispadra egy hete visszatért mester. - Mi még sajnos mindig csak keressük önmagunkat, ráadásul nekünk a szombati, Fót elleni bajnoki legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a szerdai Magyar Kupa-találkozó. Éppen ezért a gárda korelnökét, Romanek Janit pihentetem, s csak a cserék között kezdi a mécsesét. Sajnos nem lesz ott a kezdő sípszónál Fedor Ottó sem, aki rúgást kapott a vádlijára, s nem kockáztatom meg, hogy hét végére végleg kidőljön a sorból. Mivel Szabó Tibort az előző kupakörben, a Nyíregyháza ellen kiállították, eltiltását tölti, Németh Norbert térdsérülése sem jött még rendbe, mindketten kihagyják a Loki-találkozót. A Magyar Kupa-találkozót - álról a legjobb nyolc közé jutás már a tét - a diákok ingyen tekinthetik meg. A tervezett kezdőcsapat: Rézsó — Antal — Bajusz, Balogh, Müller — Kiss, Zahorecz, Turján, Pelles - Novák (Oláh), Kotula. A Debrecen tizenkét mérkőzés óta őrzi veretlenségét a Borsodi Ligában, ennek ellenére nem lehet maradéktalanul elégedett Szentes Lázár edző. A legutóbbi öt fordulóban ugyanis egyben nyeretlenek is maradtak tanítványai, azaz az így megszerezhető 15 pontból tízet elkótyavetyéltek. Mikor a nyári felkészülés alatt kétszer is négyet rúgott a Löki a Tisza-partiaknak, hurráhangulat volt kialakulóban szurkolói körében, hiszen a volt kedvencek (Sándor Tamás, Dombi Tibor) mellett az új fiúk (Flavio Pim, Szekeres Tamás, Sumudica) is jól pörögtek. Rajtuk kívül a hosszú sérüléséből felépült Bemáth Csaba, az örökmozgó középpályás, Böőr Zoltán és a rendkívül gólveszélyes csatár, Bajzáth Péter „hatástalanítása” okozhat komoly fejtörést a hazaiaknak. Döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbításra, majd szükség esetén tizenegyesrúgásokra kerül sor. Keddi mérkőzések: Kaposvár-Ferencváros 1-1 (tizenegyesekkel 1-4), Matáv Sopron—Békéscsaba 10. (CÉLÉI) Kiss Péter (balról) sárga lapjai miatt kimaradt a celldömölki sikerből, akkori helyettese, Fedor Ottó sérülése miatt azonban visszakerül a kezdőtizenegybe Feltámadást várnak Rómában Visszatér az olimpiai bajnok A londoni ágyúsok főpróbája sem sikerült Jó hangulatban barcelonai legénység - vajon mit hoz számukra a mai leverkuseni fellépés? FOTÓI EUROPRESS/EPA Ma újabb négy mérkőzéssel folytatódik a 2. csoportkor a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Leverkusenben két olyan csapat, a Bayer és a Barcelona találkozik, melyek egyaránt gyengén szerepelnek hazájuk bajnokságában. A Newcastle szombaton három gólt rúgott a Manchesternek, de ötöt kapott. Az Inter sem dicsekedhet, mivel vereséget szenvedett a Milántól. A magyar 1-es a Newcastle—Inter összecsapást közvetíti élőben. Labdarúgás BL A csoport Bayer Leverkusen—FC Barcelona, 20.45 Newcastle United— Internazionale, 20.45 (ml, élő) A német-spanyol párharc inkább csak a nagy nevek miatt tűnik rangadónak, mert az utóbbi hetekben egyik csapat sem kényezteti el rajongóit. Ez még az 1. csoportkört pontvesztés nélkül záró FC Barcelonára is igaz, főleg azután, hogy a Real Madrid elleni szombati szuperrangadót nem tudták megnyerni Kluiverték, így csak a 9. helyen állnak a Primera Divisionban. A tavasszal még BL- döntős Bayer pedig mindössze 11. a Bundesligában. A Newcastle Unitedtől már az is bravúr, hogy három vereség után szerzett 9 ponttal bejutott a 16 közé, a milánói derbit 1-0-ra elveszítő Internazionale ellen már a döntetlen is jó eredmény lenne számára. B csoport AS Roma—Arsenal, 20.45 (Sport1,22.45) FC Valencia—Ajax Amsterdam, 20.45 Az AS Roma szurkolói vasárnap keserű csalódásként élték / meg az AC Parmától elszenvedett 3-0-s vereséget, s most feltámadást várnak. Erre lenne is esélyük, hiszen a londoni ágyúsok, az Arsenal főpróbája (2-3 a Southampton ellen) sem sikerült, de erősen kétséges, hogy a térdsérüléssel bajlódó Francesco Totti visszatérhete az együttesbe. Ha nem, akkor az olasz főváros BL-képviselőjének reményei jelentős mértékben csökkennek. A spanyol bajnok, valamint 2000-ben és 2001-ben is BL-döntőt játszó FC Valencia nagy esélyesként várja a fiatal tehetségek „gyűjtőhelyének” számító Ajaxot. A hazaiak csak akkor kerülhetnek bajba, ha a szükségesnél nagyobb önbizalommal lépnek pályára, mert ebben az esetben a kissé rutintalan, de elképesztően gyors játékra képes vendégek meglephetik őket. a Vívás- Presztízskérdés a győzelem, hiszen ha pástra lép az ember, mindig nyerni akar - ezt Nagy Tímea, Sydney olimpiai bajnoka mondta azzal kapcsolatban, hogy a szombati, budapesti párbajtőrgálán az 1996-ban egyéniben és csapatban is aranyérmes francia Laura Flessel-Coloviccsal találkozik. A magyar vívónak második gyermeke születése után ez lesz a „hivatalos” visszatérése. Kettejük legutóbbi párharcára éppen a két évvel ezelőtti olimpián, az elődöntőben került sor, akkor 15-14-re Nagy győzött. Tavaly, a nimes-i világbajnokságon viszont nem jutott a legjobb nyolc közé, az idei szezont pedig kihagyta.- Jó erőben érzem magam, de a vívás még nem igazán megy. Ehhez egy hónapon keresztül legalább napi két és fél órát kellene asszóznom, amire viszont egyelőre nincs időm — mondta az esélyeket illetően. Szombati ellenfele az elmúlt évben - szintén szülés után - vb-ezüstöt szerzett, idén Lisszabonban ugyanakkor nem tudott dobogóra állni. Jobban bírták idegekkel Sakk NBI/B Keviterv-Metróépszolg SE Szolnok—Biogal-Debrecen 8:4 Győzelem reményében ültek asztalhoz a szolnokiak a négy FIDE- mestert felvonultató gyógyszergyári csapat ellen. Csőke Adrienn jó megnyitás után gyorsan nyert. Kovács Dávid és Burkaid döntetlenje után Lázár látványos partiban matt-támadással győzött (3:1). Sajnos Pápista bástyaáldozata nem volt jó, és Barta sem bírt i az esélyesebb ellenfelével, ki' egyenlítettek a vendégek (3:3). ! Ondók egyenlő állásban ért el döntetlent. Halász magabiztosan, jó támadójátékban juttatta a hazai csapatot vezetéshez (4.5:3.5). Kormos jó állását kevés gondolkodási ideje miatt döntetlenre adta (5:4). Az első két táblán nagy időzavar alakult ki. Csőke Krisztián nagy kapkodásra késztette, majd váratlanul védhetetlen mattra állította ellenfelét, Deák mester feladta ellene a játszmát. Az éltáblán Bereborn nemzetközi mester tisztet nyert, és kevés idő mellett is kivédte az ellentámadást (7:4). A mérkőzés hőse az utolsó pillanatban beugró Nagypál Tamás volt: fordulatos küzdelem végén tisztet és játszmát nyert, ezzel állította be 8:4-es végeredményt. Az egyenlő erők csatájában a fiatalabb szolnoki csapat jobban bírta idegekkel, és megérdemelt győzelmet aratott. Győzött: Berebora, Csőke K., Csőke A., Lázár, Halász, Nagypál. Döntetlen: Ondók, Purkald, Kormos, Kovács D. NB II. A harmadik fordulóban a Jászberényi Sekuritas a Budakalász Kárpáti SK csapatával csatázott. A herényiek az eddig hibátlanul játszó Mizsei János vezérletével 7:5 arányban győzték le a jó erőkből álló Pest megyei alakulatot. Sajnos a karcagiaknak már nem sikerült ilyen jól a hét végi kör, ugyanis 7.5:4.5 arányú vereséget szenvedtek a magasabb osztályba vágyó Nyíregyháza legénységétől. Az újszásziak viszont ismét kitettek magukért, ezúttal 10:2 arányban nyertek, fölényes győzelmükkel vezetik csoportjukban a tabellát. Teremfoci Jászberény Az éllovasok közül a Szikla nagy csatában alulmaradt a Casinóval szemben, így már csak három csapat nem vesztett pontot. Eredmények: P-Trans-Hamm 1-0, Viktórió—Kossuth 7-2, Tűzoltók-Metallica 2-2, Berény Barátok-Kulacs 5-1, Partner+torlás-Piccoló 3-0, Beton-Arizona 1-1, Flex-coop-T-Plasztik 2-5, Yoshi-Music 3-2, Szikla- Casino 3-4. Az állás: 1. Berény Barátok 9 (16-5), 2. T-Plasztik 9 (14-6), Yoshi 9 (11-4), 4. Viktórió 6 pont. Szolnok Két csapat fölényes győzelmet aratva tíz gólnál is többel terhelte ellenfele hálóját, ám a többi találkozón kiélezett csatában dőlt el a pontok sorsa. Eredmények, A csoport: Depósok-Univerz 1-4, Vízmű—Pataki 3-4, lOOxszép-Zanzibár 4-4, Ferbor-Trojka 3-10. Az állás: 1. Trojka 6, 2. Zanzibár 4, 3. Univerz 3 pont. B csoport: Nefag- Vontatás 3-0, ZT-Trans-N+N 12-1, MRFK-Halak 2-3, Csontos-B.Stúdió 5-6. Az állás: 1. ZT-Trans 6, 2. Nefag 6, 3. Aréna 3 pont. A szeniorbajnokság csapatai közül egyedül a Tiszagép gárdája nem tudott a kapuba találni. Eredmények: Trojka-Belváros 2-2, Víg Bakter-Viriker 1-3, Tiszagép-Járműjavító 0-2, B.Stúdió-Zounok 4-1, Papp Pékség-Aréna 3-3. Az állás: 1. Belváros 4,2. Zounok 4,3. Borovi 3 pont. Abony A legkisebb különbségű győzelem is háromgólos volt, azaz meglehetősen sima meccseket rendeztek a városi sportcsarnokban zajló terembajnokságban. Eredmények: Bármikö—Fortuna } 10-0, Imperiál—Speed 7-2, Killtec—Feinbau 3-7, Cserepes-Ge- I di-press 0-9, Big-bum-Dinamit 0-3, Sirokkó-Victory 6-3. Az állás: 1. Gedi-press 21, 2. Feinbau 16,3. Sirokkó 15,4. Imperiál 13, 5. Bármikő 13 pont. Tiszafüred Remek kezdés után visszaesett a Nemzeti Sütöde gárdája, s ezúttal súlyos vereséget szenvedett a második helyen tanyázó Vásártértől. Eredmények: Pepita-SKF 0-1, Ford—Noborda 2-2, Tiszanána—Kőbánya 0-3, Egyek— Abádszalók 1-3, Tegép—Poroszló 3-1, Nemzeti-Vásártér 2-9. Az állás: 1. Kőbánya 12,2. Vásártér 10 (45-6), 3. Abádszalók 10 (27-11), 4. Nemzeti Sütöde 7 pont. Rákóczifalva Már csak két százszázalékos csapat van, pedig mindössze három forduló telt el: a Frigotherm gólzáporos, az Erdei Team szoros győzelmet aratva őrizte meg helyét a mezőny élén. Eredmények: Treff—Gumiker 4-4, DAD— Molnár-hús 6-0, Ferrum—Ifi 8-2, Csontos-Erdei Team 2-3, Calcio-Kábelszer 4-2, Pintér- Eurober 3-2, Frigotherm-Klan 10-1, Szolnok Info-Két kakas 7- 7. Az állás: 1. Frigotherm 9 (22- 3), 2. Erdei Team 9 (9-6), 3. Pintér 6 pont. Teremtornák Ismét megrendezik Abonyban a hagyományos országos pénzdíjas teremtornát: a 2003. január 4-5-én sorra kerülő Feinbau Kupára december 10-ig lehet nevezni. Bővebb információt Sárkányné Bálint Mártától (30-289- 08-06) vagy Gulyás Tamástól (30-945-44-66) kaphatnak az érdeklődők. Debrecenben 500 ezer forint összdíjazású tornát rendeznek december 27-28-29-én, melyre 32 csapat jelentkezését fogadják el a szervezők. A II. Real Team Kupával kapcsolatos bővebb információkkal Debreceni Péter (30-983-44-44) szolgál. V i i I