Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-05 / 257. szám
Részletek a 14. oldalon 02257 77086! Chrome Tel GSM vodafone esa??^5j§siß ®U EBÍMIKIS vodafone előfizetések vodafone ^RfiíMfcily csomagok kiegészítők árusítása 5000 Szolnok, Kossuth tér 10/A. Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap t Telefax: 56/4T 2-091 d) 70/319-3035 Korszerű szerviz a seregben Átadás utáni épületbejárás Iváncsik Imre államtitkárral (jobbról) Két hónappal a vállalt határidő előtt, tegnap adták át az MH Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezred laktanyájában a vadonatúj gépjárműjavító csarnokot. Szolnok Négyszázhatvanötmillió forintba került az a beruházás, amelynek eredményeként az ezred javítószázadának szakemberei tegnap birtokba vehették 1500 négyzetméteres, új, korszerű berendezésekké! felszerelt munkahelyüket. A háromszor két állásos szerelőcsarnokot, valamint a hozzájuk tartozó öltözőket, irodákat és raktárhelyiségeket magába foglaló épület kivitelezésének előkészítő munkái két évig tartottak. Ehhez képest a tényleges építkezés, amely 2001 novemberében kezdődött el, még egy esztendőt sem vett FOTÓ: CS. I. igénybe, ráadásul azzal még két hónappal hamarabb készen is lettek, mint azt előre tervezték. A csarnokok a honvédségi palettán található valamennyi járműtípus szerelésére, diagnosztikai vizsgálatára alkalmasak. így szükség esetén ide kerülnek az ezred saját, illetve a többi szolnoki katonai alakulat által használt járművek. A tervek szerint az összes szolnoki katonai gépjármű műszaki vizsgáztatását ezekben a műhelyekben végzik majd el. A vizsgáztatási jogosultságot egyébként már 1992-ben megszerezte a honvédség, ám ez idáig Szolnokon technikai eszközök hiányában nem volt lehetőség arra, hogy ezt „házon” belül megoldhassák. Most azonban a minden igényt kielégítő szerelőcsarnokokban erre is lehetőség nyílik. __________________________________/FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) NŐI TŰKOR Gagyi a filmkockákon: buta filmekkel van tele a mozivászon és a tévéképernyő. Néhány rendszeresen használt klisé leleplezi az igénytelen munkát. 6. oldal ALMA MATER Mai számunkban bemutatkozik a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola 7. oldal Képzési-, továbbképzési ajánlatok 2002. november 7-én, csütörtökön az HM MELLÉKLETÜNKBEN Téli felkészülés a közutakon Szolnok A tavalyival megegyező mennyiségű, ám valamivel korszerűbb gépparkkal vág neki a hideg évszaknak a megyei közútkezelő kht. — derült ki azon az értekezleten, amelyet a téli felkészülés jegyében tartottak tegnap a szervezet központjában. — A következő hónapokban nem számítunk rendkívüli időjárásra, de a korábbi gyakorlathoz hasonlóan munkatársainkat és eszközeinket egyaránt felkészítjük a téli forgalombiztosítási feladatok ellátására - tájékoztatta az értekezlet résztvevőit a kht. ügyvezető igazgatója. Dt. Pintér László elmondta: a társaság eszköztára ebben az évben nem bővül, ám némileg megújul majd. Ennek biztosítéka az a három alapgép, amelyet hamarosan új rendszerű sószórókkal felszerelve állítanak munkába a megye útjain. A korszerű járművek és kiegészítő eszközök beszerzése egy külföldön már bevált módszer, az úgynevezett nedvesített sózás alkalmazásinak feltételeit is megteremti Mindez nem csupán hatékonyabb síkosságmentesítést tesz lehetővé, de takarékosabb is a korábban használt technológiáknál. így az utak tisztán tartását szolgáló — tavaly közel 3700 tonna — sómennyiség akár egyharmadával is csökkenthető — hangsúlyozta a vezető. Hajas Gyula, a közútkezelő osztályvezetője kiegészítésképpen szólt a tavaly országszerte, így megyénk nyolc pontján is kiépített mini meteorológiai állomásokról, amelyek interneten keresztül hasznos információkkal segítik a szakemberek munkáját. _____ !FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Közeleg az influenzaszezon Várhatóan a héten megérkeznek az oltóanyagok „Gonosz” mostohák Eltörték a bordáját az idős embernek Kunhegyes Brutálisan bántalmaztak, majd kiraboltak egy 80 éves férfit az utcán szombaton — tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A sértett bordatöréssel került kórházba. A gyanúsítottakat a monori rendőrök fogták el. A bejelentés nyomán a Karcagi Rendőrkapitányság indított nyomozást. Mint azt a kapitányság bűnügyi osztályán megtudtuk, az áldozatra volt feleségének gyermekei támadtak rá, feltehetően valamilyen örökléssel kapcsolatos, közöttük már nem új keletű vita kapcsán. Az történt, hogy a Maglódon élő „gyerekek”, a 46 éves Sz. Lukács és 53 éves testvére, Sz. Mihályné látogatóba jöttek Kunhegyesre, édesanyjuk sírjához. Az autóval közlekedő testvérpár a temetőhöz vezető úton találkozott össze a biciklijén ülő idős emberrel, akire először rákiabáltak, hogy álljon meg. A 80 éves férfi azonban az éppen az őt ért korábbi inzultusok miatt egyáltalán nem kereste a jövevények társaságát, így a testvérek elévágtak kocsijukkal, majd megállásra kényszerítették. A mostohagyerekek lelökték a kerékpárról, majd miután a férfi megütötte és megrugdosta az árokban fekvő embert, a nő levette az áldozat ujjáról az aranygyűrűt. Az összevert sértettnek nagy fájdalmai voltak, de csak másnap került kórházba, ott derült ki, hogy a bántalmazás során súlyos sérülést, bordatörést szenvedett. A karcagi rendőrség intézkedése nyomán a rablással gyanúsítható testvérpárt a monori rendőrök fogták el. A gyanúsítottakat kihallgatták, ám ők még azt is tagadják, hogy találkoztak volna édesanyjuk egykori férjével. Az áldozat jelenlegi élettársa azonban szemtanúja volt a történteknek. Sz. Lukácsot és Sz. Mihálynét őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. HGY PostaBankLeas/ng trükk! .. .autóHitellevél! Röviden MÁRTON-NAPOK. Kunszentmárton egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozata, a Szent Márton-napok tegnap egy kiállítással vette kezdetét. A különféle táratokkal, hangversenyekkel és szakmai programokkal gazdagított ünnepségsorozat november 16-ig tart. pe FELÚJÍTÁS. A karcagi önkormányzat sikeresen pályázott a volt Cédulaház felújítására, így a munkák megkezdődhettek. A tervek szerint majd az épületben kapna helyet egy turisztikai információs szolgálat is. de RÉGI-ÚJ PARANCSNOK. Le járt Halasi Balázsnak, a kunszentmártoni hivatásos tűzoltóság parancsnokának megbízatása. A Hofmann Imre megyei katasztrófavédelmi vezetővel kiegészült bírálóbizottság négy pályázat közül a korábbi vezetőt találta a legjobbnak, így határozatlan időre újra parancsnokká nevezték ki. pe AZ ELSŐ HÓ. Tegnap reggel Jászberényben leesett az első hó. A gyerekek reménykedtek, hogy talán tartósan élvezhetik a hó adta örömöket, a felnőttek viszont megállapították, hogy igazán várhatott volna még. Kora délután azonban már csak a latyak emlékeztetett arra, hogy néhány órával azelőtt vékony hóréteg borította az utcákat, bcs ÁLL A SÁTOR. A karcagi gyógyvizű strandfürdőben már áll az uszoda fölött a sátor, így egész évben látogatható a létesítmény. de__________________________________■ A téli hónapokban nagyon sok légúti megbetegedés fordul elő szétszórtan, vagy halmozott, esetleg kifejezetten járványos formában. Ilyen betegségeket egyes baktériumokon kívül öt víruscsalád mintegy 175 tagja képes kiváltani. Ezeket gyakran influenzának nevezik, mintegy gyűjtőnévként a hűléses, lázas, hurutos tünetekkel járó betegségek jelölésére. Egészségügy Pedig a valódi influenza az influenzavírusok által okozott megbetegedés, mely eltér az egyéb légúti megbetegedésektől. Az influenza akár több százezres vagy milliós nagyságrendű országos járványt is okozhat, míg az említett egyéb öt víruscsalád jóval kisebb nagyságrendben okoz megbetegedéseket, helyi járványokat, például egy családban, óvodai, iskolai közösségekben vagy munkahelyeken. Az influenza következtében viszont közösségek (például iskolák, munkahelyek, szociális otthonok) tagjainak többsége eshet ágynak egyik napról a másikra, helyi járványok néhány nap alatt kialakulhatnak. Országos járványok hazánkban általában januárban vagy februárban kezdődnek, és 8-10 hétig tartanak. Fontos különbség az influenza és egyéb légúti megbetegedések között, hogy az influenza kezdeti tünetei közül a hurutos tünetek hiányoznak. Hirtelen kezdet, magas láz, erős levertség és izomfájdalmak a jellemzők. A fertőzés megelőzésének egyetlen hatékony módja az időben elvégzett védőoltás, amely mindenkinek ajánlott. _______________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) KIGYULLADT A TETŐSZERKEZET. Tegnap késő délután tűz ütött ki a szolnoki Tószegi úti szennyvíztisztító telepen. A tűzoltóság tájékoztatása szerint az épület tetőszerkezete körülbelül 500 négyzetméteren égett. A szolnokiakon kívül mezőtúri, ceglédi, jászberényi, nagykátai, szarvasi tűzoltók is segédkeztek a tető, illetve a környező szalmabálák oltásában. A tűzoltóság személyi sérülésről nem tud, a munkálatok egész éjjel tartottak.____________________________________________ fotó: csabai istváh i É I á