Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-18 / 268. szám

Az MTE a negyeddöntőben Női labdarúgás Egerben befejeződött a NB I-es női kispályás labdarúgó-bajnok­ság alapszakasza. A Szolnoki MTE csapat ragyogó játékkal ruk­kolt ki a zárófordulóban, ugyanis az Eger ellen 6-1-re, Dévaványá­­val szemben 3-1-re nyertek, a Szegedtől csak 2-1-re kaptak ki. Ám így is biztosították a helyüket az első nyolc között. Az MTE 21 pontot szerzett az alapszakaszban, soraiból Sán­dor Judit egymaga 21 gólt szer­zett. Kitűnő teljesítményének köszönhetően Judit meghívást kapott a felnőtt vidékválogatott­ba. Hasonló meghívást kapott kapusuk, Lőrincz Tímea, akit a vidék ifjúsági válogatottba került be. A piros-feketék nem pihenhet­nek babérjaikon, hiszen folyta­tódik a középdöntő-sorozat. Tö­reki András tanítványai rangos mezőnyben folytatják a küzdel­meket, a fordulók november 24- én Budapesten, és december 7. Szolnokon kerülnek megrende­zésre, az utóbbi 11 órától a Szé­chenyi Gimnázium tornatermé­ben. Az ellenfelek, a Szentes (2001-es Magyar bajnok), a REAC és a Pepita Sárkányok lesznek. A szolnoki lányok nem félnek leendő vetélytársaiktól, legyenek azok bármilyen nagy hírűek. Röviden Pályán az Olaj Kosárlabda Annak ellenére, hogy szünet van a honi pontvadászatban, nem tétlenkedik a Mól Szol­nok férfi együttese. A piros­feketék a Zoran Martié—Pór Péter edzőpáros vezetésével napi két tréninggel készül­nek a bajnoki folytatásra, amely december 7-én lesz számukra, akkor a Dombó­vár látogat a Tiszaligetbe. A napi edzések mellett felkészü­lési mérkőzések is szerepelnek a programban, ebből az első ma es­te hét órakor lesz a körcsarnok­ban, ahol a Gödi SE lesz a mieink ellenfele. A Pest környéki csapat­ról azt kell tudni, hogy az NB I/B. Piros-csoportjában szerepelnek, hét meccsből négy győzelem és három vereség a mérlegük, kere­tüket egykori fővárosi Wubokban nevelkedett kosarasok alkotják. Szerdán ugyanabban az időpont­ban, tehát este hétkor egy jóval erősebb együttes, a Debreceni Vadkakasok teszik tiszteletüket a Tiszaligetben, ugyancsak egy gyakorló mérkőzés erejéig. Pén­teken pedig útra kel a molos tár­saság, Szlovéniába buszoznak, ahol jövő keddig az ottani baj­nokság élcsapataival, találkoz­nak. Kupáznak a cooposok Letudta hazai Európa-kupa mér­kőzéseit a MÁV-Coop hölgyko­szorúja, amelyik mindegyik szol­noki összecsapását megnyerte, hat fordulót követően, négy győ­zelmével vezeti csoportja tabellá­ját. Tapodi Péter csapatára vár még két idegenbeli mérkőzés, de­cember 4-én Kassán, majd de­cember 18-án az ukrán Zaporozs­­je otthonában kell pályára lépni­ük. Németh Bettiéknek kettőből legalább az egyiket meg kell nyer­niük, hogy a legjobb 16 közé ke­rüljenek. A bajnokságban legkö­zelebb a december 1-jén BEAC- cal szemben a fővárosban kosa­raznak. Mindezeket megelőzve szerdán 17 órakor a Magyar Kupa 3. fordulójában a 'debreceni Prima SE csapatával a Tiszaliget­ben mérkőznek. VÉCSÉ Könnyed játékkal Férfi röplabda NB I., 7. FORDULÓ Szolnoki Titász RK-SI— Sárberki RK 3:0 (18,15,22) Körcsarnok, 200 n„ v.: Donkó, Szabó Titász: SURÁNYISZ., Juhász, MEL1CHER, SZEGEDI, Pénzes, Takó. Csere: ILLÉS (liberó), Tóth I. Edző: Surányi Márton. Tatabánya: Skoflek, Pócza, Csuta, Geier, Bencsik, Domnáno­­vics. Csere: Tóth (liberó), Kriczinger, FARKAS. Edző: Ber­ták Csaba. I. játszma: 8:5,18:11,24:12.11. játszma: 10:5, 16:8,. 23:14. III. játszma: 5:6,10:11,13:17,20:20. A sérült Gulyás nélkül is ötven perc alatt győzött a listavezető Titász az újonc Tatabánya ellen. Nagyobb küzdelmet csak a har­madik játékrész hozott, de a na­gyobb rutin átsegítette a Szolno­kot az újabb játszmaveszteség nélküli győzelemhez. Surányi Márton: - Az ügyes újonccsapatot tartalékosán is si­került legyőznünk. Berták Csaba: — Sajnos beigazo­lódott, amit vártam, a nagynevű ellenféllel szemben kishitűek vol­tunk. CSOMÓS Csodák ugyan nincsenek... A feljutást követően hurráhangulat és opti­mizmus jellemezte a túrkevei NB I-es női ké­zilabdaklub vezetését. A bajnokság őszi idé­nye lezajlott, a csapat pedig a minimális elvá­rásnál is szerényebben szerepelt — pont nél­kül a mezőny sereghajtója. A hurráhangulat a múlté, az optimizmus azonban — sportem­berekhez méltóan — dicséretesen megmaradt. Túrkeve — Jelenleg az ifistáinkban nagyobb örömünk van, mint a felnőttcsapatunkban - szögezte le a tényt dr. Vajda István, a Túrkevei SE-Solar Agrofólia- Kevehús szakosztályvezetője. Tette ezt a megál­lapítást a TSE-FTC ifjúsági mérkőzés után, amely bravú­ros 33-25-ös túrkevei győze­lemmel végződött. Aztán a hazai fiatalok javarésze ha­marjában mezt cserélt, s egy újabb meccsnek nézett elébe. Takács, Zelei és a többi ifjúsá­gi korú társaik immáron Far­kas Ágiék ellen próbálták meg a bravúrt, de a játékvezetői jó­indulattal megsegített rutin ezúttal nagyarányú zöld-fehér sikert eredményezett. A szak­osztályvezetővel folytatott idényértékelőnk a felnőttek összecsapása előtt zajlott, és bár Vajda István egy örök op­timista, a találkozó végkime­neteléről tartott esélylatolgatásánál kijelentette: „Csodák nincsenek!”- Az idei bajnokság előtt sokáig tanakodtunk vezetőtársaimmal, érdemes-e felvállalni az NB I- et — kezdte mondandóját Vajda István. — A leg­utolsó pillanatban adtuk be a nevezésünket a szövetséghez. Úgy érzem, akkor nem csak a já­tékosok, de mi klubvezetők is ki akartuk próbál­ni magunkat egy magasabb szinten. Tulajdon­képpen már a sorsolás megnehezítette az újonc esélyeit, hiszen az első hat fordulóban kikaptuk a legerősebb csapatokat, a későbbiekben pedig mentálisan meggyengült együttesként mi vol­tunk a vendégek a ki-ki meccseken. A sikertelen­ség megbontotta a csapategységet játékosok, tré­ner és a vezetők között, ezért kényszerű lépés­re szántuk el magunkat. Bán Tibor edző tulaj­donképpen az elkerülhetetlen tisztulási folya­mat áldozata lett, hiszen tőle eleinte nem kíván­tunk megválni. Végül is vele közös megegyezés­sel szerződést bontottunk, s mivel hasonló meg­állapodásra nem jutottunk a két rendbontó ide­genlégióssal, őket fegyelmi okokra hivatkozva küldtük el. Jancarova és Nikic minden bizony­nyal munkaügyi peres eljárással próbál meg ér­demtelen jussához férkőzni. Egyikőjük Debre­cenben, másikuk Hódmezővásárhelyen él, való­színűleg otthon játék nélkül fogják eltölteni a bajnokság végéig az elkövetkező hónapokat. — Habár, nem tagadom, nemrégen felmerült a visszalépés gondolata is bennünk, de úgy dön­töttünk, becsületből mindenképpen végigjátsz­­szuk a bajnokságot, ezzel tartozunk a városnak, A játékosok minden hazai-mérkőzésen bizalmat élveztek szurkolóiktól fotó: mészáros j. a szponzorainknak, a szurkolóknak és a helyi kézilabdasportnak egyaránt. Igaz, a sikertelen­ség a támogatóinkat is elkedvetlenítette, s nehéz lesz a folytatáshoz előkerítenünk a pénzeket, de valahogy majd csak végigdöcögjük az évadot. Még nem beszéltük át, de elképzelhetően módo­sítunk a játékosok szerződésein, az esetleges hi­ányzókat pedig majd az ifistáinkkal pótoljuk. Noha egyelőre minden ellenünk és az ellen szól, hogy kár volt belevágni az NB I-be, de ha nem tesszük, nekem legalábbis hiányérzetem támadt volna. Sporttörténelmet írtunk Túrkevén, s még mindig megvan a reális lehetősége, hogy akár to­vábbra is bennmaradjunk az első osztályban, aztán pedig majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Mint már mondtam, csodák ugyan nincsenek, de... - hagyta optimista kicsengéssel befejezet­­lenül gondolatát dr. Vajda István. mészárosg. Küzdeni tudásból jeles Szolnoki VSC-Kontavill-Szentesi VK 9-8 (4-4, 3-1, 1-1, 1-2) KOSÁRLABDA. Az észak amerikai profi kosárlabda-baj­nokság legutóbbi játéknapján a Dallas Mavericks idegenben 96- 88-ra győzött a New Jersey Nets ellen, s továbbra is veretle­nül áll a táblázat élén. A dallasi­­ak sorrendben tizedik sikerük­nek örülhettek. A Denver Nug­gets mindössze 53 pontot do­bott 74 ellenében a Detroit Pis­tons elleni mérkőzésen. Két ne­gyed után még a Denver veze­tett 29-28-ra, s ilyen kevés (ösz­­szesen 57) pontot hozó félidőre még nem volt példa az NBA történetében. NŐI KÉZILABDA. Háromgó los, 26-23-as győzelmet aratott a december 6-án kezdődő dáni­ai Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-váloga­tott Horvátország ellen a két csapat harmadik mérkőzésén. FÉRFI KÉZILABDA. Simán jutott a férfi kézilabda EHF Ku­pa nyolcaddöntőjébe a Duna­­ferr, miután a'visszavágón nyolcgólos, 31-23-as győzelmet aratott a vendég Partizán Beog­rad ellen. Az első mérkőzésen a jugoszlávok mindössze egygó­­los előnyt (26-25) szereztek, így az összesítés 56-49 lett a Dunaferr javára. CSELGÁNCS. Az 57 kg-ban a világbajnok Szabó Brigitta aranyérmes lett a rotterdami ju­nior cselgáncs Eb-n. A magyar versenyző a döntőben a finn Koivumákit verte wazaarival. A férfi 90 kg-ban Rajcsányi Ger­gely bronzérmet szerzett. TENISZ. A torna rangjához méltóan fordulatokban gazdag, roppant színvonalas csatát ho­zott a döntő a férfi teniszezők 3.7 millió dollár összdíjazású sanghaji Mesterek Kupáján: a címvédő, s év végi világelső Lleyton Hewitt 3 óra 52 perces találkozón 7:5, 7:5, 2:6, 2:6, 6:4 arányban diadalmaskodott Ju­an Carlos Ferrero felett. ÖKÖLVÍVÁS. Kótai Mihály egyhangú pontozással győzött az amerikai Ruben Perez ellen a Las Vegas-i profi ökölvívó gálán, és ezzel megőrizte veretlensé­gét. A nagyváltósúlyú magyar bokszoló a nyolc menetet végig irányítva aratott magabiztos si­kert első amerikai fellépésén. Kótai mérlege továbbra is száz­­százalékos: húsz győzelméből tizenegyet ért el kiütéssel. JÉGKORONG. A Calgary Fla­mes 1-0-ra kikapott a vendég St. Louis Bluestól az NHL leg­utóbbi játéknapján. A soro­zatban ötödik vereségét el­könyvelő hazaiaknál Szuper Leventét ismét tartaléknak je­lölték, de ezúttal sem kapott lehetőséget. ■ Biztató pólópróba NŐI VÍZILABDA A múlt hét végén remekelt női vá­logatottunk a Kréta szigetén ren­dezett nemzetközi vízilabdator­nán, melyből hiányzott egyik alapemberük Drávucz Rita. Nem­zeti csapatunk pénteken óriási küzdelemben 8-6-ra győzte le az olimpiai bajnok ausztrál váloga­tottat. Szombaton az oroszokat 9-6-ra, majd az elődöntőben Ka­nadát 9-3-ra verte, egyaránt kivá­ló játékkal. A vasárnapi döntőben visszavágott a legutóbbi időkben sorozatosan elszenvedett veresé­gekért a világbajnok olaszoknak, és ezzel megnyerte a mérkőzésso­rozatot. A sérüléssel bajlódó legjobb­juk, Malato nélkül vízbe szálló olaszok az első két játékrészben jóformán semmilyen ellenállást sem tudtak tanúsítani a jól játszó magyarok ellen, 6-2 után az utol­só negyed már csak formalitás volt. Faragó Tamás együttesének tehát jól sikerült a decemberi, ausztráliai Világ-kupa főpróbája. A csapat még öt napig Athénban edzőtáborozik, a görögökkel együtt készül az év legfontosabb eseményére. Magyarország-Olaszország 9-6 (2-0,3-0,1-2,3-4) A magyar góldobók: Primász 3, Stieber, Valkay Á. 2-2, Győré, Kis­teleki 1-1 A 3. helyért: Egyesült Álla­mok—Kanada 6-4 A torna végeredménye: 1. Ma­gyarország, 2. Olaszország, 3. Egyesült Államok, 4. Kanada. Hangay gyönyörű mozdulattal csavarból ejtett a hálóba, sőt a negyed végén Krasznai is ered­ményes tudott lenni. A fordulást követően csupán egy-egy találat esett mindkét oldalon, az új-zé­­landi junior válogatott, David Broome is megszerezte első ha­zai gólját. Kis Tamás pedig zicce­reket fogott. A továbbiakban a jól küzdő vendégek nem hagyták magukat, Berki és Juhász révén zárkóztak fel egy gól távolságra. A hajrá nagy izgalmakat hozott, Hangay újra beiratkozott a gólvá­gók közé, ám Szebeni találata is­mét szorossá tette az állást. Az utolsó támadás a szentesieké Férfi vízilabda OB I., 9. FORDULÓ Damjanich uszoda, 200 n„ v.: Bá­tort; Madarasi. SZVSC: KIS T.-Vargyas 2, LU­KÁCS, Boros 2, Pataki, Krasz­nai B. 2, Cseh. Csere: HANGAY 2, Hidasi, Broome 1, Kenéz, Munkácsy. Edző: Urbán Lajos. Szentes: Horváth—Spencer, Juhász 2, Kis I. 1, SZABÓ N. 1, Szebeni 1, Szénászky. Csere: Biltsik, BERKI 3, Vígh. Edző: Kádár József. Gól - emberelőnyből: 7/4 ill. 10/4 Négyméteresből: 1/0 ill. -Kipontozódott: Var­­gyas a 19. percben, Szé­nászky a 25. percben. Góldús első negyedet láthatott a publikum. A vendégek két emberfór­ból elért találatuk mellett két gólt lőttek akcióból, mindkettőt center poszt­ról passzírozták be Kis Tamás hálójába. A szol­nokiak viszont precízen értékesítették mind a négy emberelőnyös hely­zetüket. A második felvo­násban kiderült, hogy a házigazdák akcióból is képesek gólokat lőni, előbb Boros tízméteres lövése talált utat Horváth hálójába, majd a fiatal Cseh Sándor (labdával) ezúttal a mezőnymunkában jeleskedett volt, ám nem találták el a kaput, így a betegséggel küszködő Mo­hi Zoltán nélkül felálló Szolnok megszerezte első hazai győzel­mét, tegyük hozzá, nem érdem­telenül. Urbán Lajos: — Küzdeni tudás­ból jelesre vizsgázott csapatunk, igazán izgalmas, változatos mér­kőzésen szereztük meg a győzel­met. Kádár József: - Küzdöttünk, de sokat is hibáztunk. További eredmények: BVSC­­FTC 3-4, UTE—Vasas 5-8, Sze­ged—Eger 12-4, Kecskemét—OSC 6-11 VÉCSÉ FOTÓ:BUGÁNY \

Next

/
Oldalképek
Tartalom