Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-13 / 264. szám

I 2002. November 13., szerda TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Sorokban ÖNGYULLADÁS. Izzó fű részpor és tűzifa miatt kellett a szolnoki tűzoltóknak egy be­­senyszögi családi házhoz kivo­nulniuk. Az épület melletti ga­rázsban kapott lángra az ott tárolt tüzelő. A tüzet sikerült úgy eloltani, hogy az épület­ben nem esett kár. A szakem­berek szerint a fűrészpor ön­gyulladás miatt kapott lángra. VEZETŐ KATÓNAK. A me­gyei hadkiegészítő parancsnok­ság koordinálásával tegnap kez­dődött el Szolnokon az 1. Köny­­nyű Vegyes Ezrednél a szerző­déses katonák gépjárművezető­képzése. Az oktatáson hat kato­nai alakulat szerződéses kato­nái vesznek részt, akik az Index Kft. közreműködésével többféle kategóriában is szerezhetnek vezetői engedélyt, hgy_____________ ■ Megalakultak a bizottságok Tiszafüred Az önkormányzat tegnapi ülé­sén a képviselők jóváhagyták a jövő évi idegenforgalmi szezon­nal kapcsolatos pályázatokra vo­natkozó előterjesztést, ami azt jelenti, hogy a kiemelt rendez­vényekre, valamint a kiadvány­okra és a technikai fejlesztésre 9 millió 66 ezer forintos önerőt biztosit, és 5 millió 66 ezer fo­rint pályázati segítséget kér a vá­ros. A szervezeti és működési szabályzatát módosította a tes­tület, amely legvégül a már lét­rehozott pénzügyi bizottsága mellé megválasztotta az önkor­mányzati munkát segítő hét vá­rosi munkabizottságot. Megkezdődött a mentőhalászat Tisza-tó___________ A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) Tisza­­tavi kirendeltségének hal­őrei felügyeletével Poroszló térségében tegnap elkezdő­dött a mentőhalászat. Veres László, a Mohosz Tisza-tavi kirendeltségének megbízott veze­tője érdeklődésünkre elmondta, hogy a szövetség szakemberei el­sősorban a veszélyesen alacsony vízszintű helyekről telepítik át a halfajokat az élő Tiszába. A po­roszlói után a Tiszá-tó jobb parti (északi oldali) kubik- és munka­gödreit keresik fel, áttelepítve az ott már telelésre készülő halakat. Ezután jön a bal part. A mentőha­lászatot követően, várhatóan nyolc-tíz nap múlva kerül sor a halállomány összetételét megha­tározó felmérő halászatra, ami a Munkában a halászok téli veszélyhelyzetek esetén a hal­őrök mentesítő beavatkozásának hatékonyságát lesz hivatott javí­tani. ARCHIV FOTÓ Veres László végezetül kérte a horgászok megértését az ő érde­kükben folyó akció idejére. A gyűjtők fölfedezték Szolnokot Aukció A 4. szolnoki numizmatikai árverés vasárnap több szem­pontból is eltért az előzők­től. Kevesebb tárgyra lehe­tett licitálni, viszont koráb­ban soha nem látott mérték­ben akadt gazdájuk, és időn­ként izgalmas „párbajok” is kialakultak. Az eseményre Budapestről, Mis­kolcról, Debrecenből, Szegedről és más városokból nagy számban érkeztek gyűjtők és eladók. Az ár­verés ugyanis mindig együtt jár árusítással is. Soha ennyi aszta­lon nem kínáltak még régi pénz­érméket, papírpénzeket, jelvé­nyeket, kitüntetéseket és a nu­mizmatika határterületeinek szá­mító egyéb tárgyakat. Az érdeklő­dés is nagy volt, „csúcsidőben” alig lehetett közlekedni a Csomó­ponti Művelődési Házban az áru­sításnak helyet adó teremben és az oda vezető folyosón. A rendezvénynek azonban az árverés volt a legfontosabb ese­ménye. Nem voltak sokan a te­remben, de az aktivitás nagyobb volt, mint a korábbi alkalmakkor. Sok vásárlás megbízással történt, de a jelenlévők között is kialakult néhány esetben parázs árver­seny. Ennek eredményeként' a tárgyak jóval nagyobb arányban Szavalatukat hallatták Diákok a Teátrum színpadán A szolnoki Teátrum Művészeti Alapiskola im­már negyedszer hívta szavalóversenyre a me­gye különböző általános és középiskoláiban tanuló diákokat. Az elmúlt hétvégén megren­dezett versenyen csaknem száz fiatal tette próbára tudását, felkészültségét. Az idei verseny egy immár háromesztendős hagyo­mányt folytatott, mégis bizonyos tekintetben az el­ső volt. Az elmúlt években ugyanis Pesti József, költő szavalóversenyének megyei döntőjeként hir­dették meg az erőpróbát a megye iskoláiban. A mostani versengést viszont a szervező iskola neve fémjelezte: „Teátrum Szavalóverseny”. A rendezvénynek helyet adó szolnoki Széchenyi Körúti Általános Iskolában csaknem száz fiatal, 31 alsó tagozatos, 30 felsős és 30 középiskolás diák egy-egy szabadon választott verssel lépett a zsűri elé. A bírálóbizottságokban ezúttal is tanárok, könyvtárosok és más szakemberek foglaltak he­lyet. Többségük már a korábbi teátrumos szavaló­versenyeken is részt vett, így az egyes korosztályok zsűri elnökei is: Vígh Erika, a magyar nyelv és a be­szédművelés tanára, Lengyel Boldizsár újságíró, és Cserfalvi József, a Helyőrségi Művelődési Otthon (HEMO) igazgatója, színpadvezető. Míg a zsűri tanakodott, a jók között kik a legjob­bak, a szervezők — a Rozmaring '99 Kft. támogatá­sának köszönhetően — hideg tálakkal vendégelték meg a versenyzőket. A minden indulónak járó ok­levél mellé végül kategóriánként hatan vehettek át, a teljesítményük elismeréseképpen könyvutal­ványt. A legnagyobb küzdelem a felső tagozatosok­nál volt. Ezt jelzi, hogy külön hirdettek első és má­sodik helyezettet a 7-8. illetve az 5-6. osztályosok­nál, sőt az utóbbi korcsoportban még a harmadik helyen is holtverseny alakult ki. Eredmények. Alsó tagozat: I. Kovács Bence (Szolnok, Eötvös József Alt. Isk.) II. Szűcs Áron (Szandaszőlősi Ált. Isk.), 111. Majzik Máté (Szol­nok, Széchenyi Krt. Ált. Isk.), IV. Sinkó Káli Rober­ta (Szolnok, Kassai Ált. Isk.), V. Szőüősi Zita (Ti­­szaföldvár, Kossuth Ált. Isk.), VI. Boros Márta (Ti­­szaföldvár, Kossuth Ált. Isk.). Felső tagozat 5-6. osztály: I. Molnár H. Boglár­ka (Szolnok, Széchenyi Krt. Ált. Isk.), II. Dómok Fanni (Szolnok, Belvárosi Ált. Isk.), III. Nagy An­dor (Szolnok, Kodály Zoltán Ált. Isk.) és Kiss Virág (Martfű, Városi Ált. Isk.). 7-8. osztály: I. Bagosi Krisztina (Szolnok, Széchenyi Krt. Ált. Isk.), II. Ágoston Lilla (Szolnok, Mátyás Király Ált. Isk.). Középiskolások: I. Tompa Zsuzsa (Varga Kata­lin Gimnázium), II. Katona Réka (Varga Katalin Gimnázium), III. Kovács Márton (Varga Katalin Gimnázium), IV. Sáska Tímea (Vásárhelyi Pál Köz­­gazdasági Szakközépiskola), V. Fodor Máté (Varga Katalin Gimnázium), VI. Sas Laura (Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola). (PR) A szavalóverseny felső tagozatos helyezettjei találtak gazdára, mint korábban. Néhány esetben 60-100 százalék körüli értékben fölverték az ára­kat, bár a viszonylag magas, (itt általában 10 ezer forint fölötti) ki­kiáltási áron induló érmék több­nyire nem keltek el. Különösen nagy volt az érdeklődés az Árpád­házi királyok pénzei iránt, ezek szinte mind gazdára találtak, többségükben jelentősen megnö­vekedett áron. Mindent összevetve elmond­hatjuk, hogy a szolnoki numiz­matikai árverés lassanként felnő a környező nagyobb városok ha­sonló árveréseihez, ami további javulást ígér a beadott tárgyak számát, értékét tekintve is. b. a. Szociális munkások kitüntetése (Folytatás az 1. oldalról) A további fejlesztések kapcsán ki­emelte a lakásotthonok további kialakítását, bővítését, felújítását. Elek Sándor ezután díjakat adott át a jó munkát végzett szociális munkásoknak. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Szociális Díjat kapott Muhan Istvánná, a Jász­berényi Idősek Otthonának veze­tője, Tóth Gézáné, a Jász-Nagy­­kun-Szolnok Megyei Általános Is­kola, Diákotthon és Gyermekott­hon felmentési idejét töltő nyu­galmazott gazdaságvezetője és Zimmermann Ferencné, a pusz­­tataskonyi Tóparti Otthon Jász- Nagykun-Szolpok Megyei Fogya­tékosok Otthona, Rehabilitációs Intézménye szakmai igazgatóhe­lyettese. Á megjelentek közül a hölgyeket virágcsokorral köszön­tötte Elek Sándor, majd az ünnep­­ség fogadással ért véget. b. a. Új polgárjogi szervezet A rasszizmus és a diszkrimináció elleni fellépés is szerepel a hivata­losan jövő hét szombaton Jászla­­dányon megalakuló Jászsági Ro­ma Polgárjogi Szervezet (JRPSZ) célkitűzései között. Az egyesület életre hívását a településen élő ro­mák azután határozták el, hogy a kisebbségi választásokon a cigány önkormányzatba négy nem roma került be. Az új szervezet létreho­zásában azonban várhatóan nem csak jászladányiak és nem csak romák vesznek részt. Az alapítók között pedig pedagógusok, jogá­szok és orvosok is megtalálhatóak lesznek. A polgárjogi szervezet térségi egyesületként kíván mű­ködni, de helyi és országos ügyek­kel is foglalkozna. Céljai között pedig a cigányok és nem cigányok egymás mellett élésének elősegí­tése, a jogvédelem, illetve az okta­tás, a kultúra, az egészségügy és a foglalkoztatás helyzetének javítá­­sa szerepel.________________tj. „Konnektorvizit” hétezerért (Folytatás az 1. oldalról) Az történt ugyanis, hogy míg a vendégek egyikének a konnek­tor-ellenőrzésben segédkezett, addig a másik sebtében átkutatta a lakást és az itt-ott megtalált pénzt — ez esetben 60 ezer forin­tot — észrevétlenül zsebre tette. Az eset nem sokkal később egy Jászberényhez közeli tanyán is megismétlődött, így dél körül már két sértett is jelentkezett panaszá­val a Jászberényi Rendőrkapitány­ság ügyeletén. Á károsultak ugyan tudtak leírást adni a náluk járt sze­mélyekről, sőt nagyjából még azok autójára is emlékeztek, mindez azonban még kevés lett volna ah­hoz, hogy a rendőrök még aznap a nyomukra akadjanak. Mint azt a kapitányság bűnügyi osztályveze­tőjétől, Gócza József alezredestől megtudtuk, az, hogy a csalással gyanúsítható párost már délután kihallgathatták a nyomozók, a köz­úti ellenőrzést végző járőröknek köszönhető. Az egyenruhások ugyanis rutinellenőrzésként igazol­tatták reggel a Ladával közlekedő két személyt, akik épp akkor igye­keztek „munkába”. Annak rendje és módja szerint felírták adataikat, papírra került a Lada rendszáma is. Amikor később a panaszosok el­mondták, hogyan néztek ki a tette­sek és milyen autóval közlekedtek, az információkat összevetve több mint gyanússá vált, hogy a járőrök őket igazoltatták a reggeli órákban a 32-es úton. Mivel az adatok megvoltak, így a nyomozók lakó­helyükön, Csányban keresték fel a bűncselekmények büntetett elő­életű gyanúsítottjait. A 31 éves B. Ferenc és élettársa, a 36 éves V-né R. Elvira tagadta, hogy ők jártak volna az idős asszonyoknál. Azt viszont a reggeli rendőri ellenőr­zés tagadhatatlan ténye miatt már nem állt módjukban eltitkolni, hogy megfordultak aznap azon a környéken._______________hgy Lengyel kapcsolat A karcagi Gábor Áron Gimnázi­um a nyáron vette fel a kapcsola­tot a lengyelországi buczkowi­­czei Kopernikusz Gimnázium­mal. A karcagi pedagógusok nyá­ron voltak kint tapasztalatcserén, a közelmúltban pedig a lengyel tanárok érkeztek Magyarország­ra. A két iskola közös projekteket hoz létre, melyek kiemelt célja a lengyel-magyar barátság ápolá­sa, a két nép kultúrájának, nyel­vének megismerése és az idegen nyelvek tanulása.__________oe. Kiszámíthatatlan sertéspiac (Folytatás az 1. oldalról) Ezen túlmenően ahhoz, hogy a húsüzemek és a vágóhidak meg­felelőek legyenek a uniós előírá­soknak, a terméktanács négymil­­liárd forint támogatást tervez. Minthogy a túlsúlyos sertések minden évben gondot okoznak a piacon, ennek kezelésére a VHT egymilliárd forintot szánna. Ez csak azokra az állatokra vonat­kozna, amelyekre a termelők szerződést kötnek.- A problémák kéthavonta jönnek elő. Akkor valahogyan megoldják, de ez sosem jelent hosszú távra biztonságot. így egyszerűen nem lehet a terme­lést folytatni. A hektikusság kárt okoz a termelőnek, a feldolgozó­nak, az exportőrnek. Jelenleg nem lehet kiszámítani a piaci vi­szonyokat. Végre el kellene már dönteni, hogy mennyi sertésre van szüksége az országnak. A szakma javaslata az, hogy az in­tervenciós árat az önköltség plusz 20 százalékban kellene meghatározni. A helyzetet hosz­­szú távú, előre átgondolt agrár­­rendtartással kezelni kell, és nem tűzoltómunka-szerűen kellene valamit tenni, mert ez nem meg­oldás. Aki ugyanis egyszer már az alacsony árak miatt felhagyott a hizlalással, az csak ritkán tér vissza ehhez a foglalatossághoz — vélte dr. Zöld Károly._______ta Hány szelvénnyel játszik? Tovább halmozódik minden idők legnagyobb hazai lottónye­reménye, miután a 45. héten sem volt telitalálatos. Az e heti sorsoláson már 1 milliárd 710 millió forint vár gazdára. A lot­tóláz következtében a vásárolt szelvények száma — 12 millió 700 ezer — is rekordot döntött. Lapunk ennek kapcsán teg­nap arra volt kíváncsi, vajon a járókelők hányféle számkom­binációra tippeltek. Körkérdés Agócs László, 55 éves előadó:- Az utóbbi időben egyetlen szelvényt sem töltöttem ki. Még a rekord­nyeremény sem sarkallt ilyesmi­re. Ennek per­sze előzménye ugyanis hosszú éveken át egy be­tűkombinációval játszottam. Ám annyira eredménytelenül, hogy végül úgy döntöttem: kifizető­van. Valaha dőbb, ha abbahagyom. Azóta sem változott a véleményem. Sütöriné Baybulova Elmira, 38 esztendős közgazdász: - A ki­lencéves fiam gyakran játszik a skandináv lottón. Méghozzá nem is eredményte­lenül, hiszen néhány száz fo­rintot többször is nyert már, egy alkalom­mal pedig öt­­ezer forinttal gyarapította a családi kasszát. Az ötös lottót a múlt héten mi is kipróbáltuk, de hiába töltöttünk ki négy szelvényt, sajnos még ak­kora szerencsénk sem volt, mint a gyereknek. Szilvási Im­re, 66 éves nyugdíjas: — Nem lottózom. Soha életem­ben nem is pró­báltam. Őszin­tén szólva az a véleményem, hogy olyan cse­kély a nyerés esélye, hogy egész egyszerűen értelmetlenné teszi a kísérletezést. Ennél akkor már sokkal biztosabb, ha a szelvé­nyek árát inkább megtakarítom. Az legalább biztos bevétel, és hasznosabb dolgokra fordítha­tom, mintha szerencsejátékra költeném. bugány ■ r \

Next

/
Oldalképek
Tartalom