Új Néplap, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-12 / 263. szám
4. OLDAL C S A L A D TŰKOR 2002. November 12., kedd Az ókori Alexandriától a mai „Alexandriáig” Az ókorban leégett Alexandriai Könyvtár hosszú ideig legendaként élt az emberiség közös emlékezetében. Évezredekkel a könyvtár pusztulását követően azonban újra áll az Alexandriai Könyvtár. Persze nem az elpusztultnak a hasonmása ez a hipermodern létesítmény, sokkal inkább a meghirdetett célja miatt számíthat a jogutódi címre valamikor a jövőben: össze akarja gyűjteni mindazokat az alkotásokat, amelyeket egy magára valamit is adó könyvtárnak össze kell gyűjtenie, legyen bár az adathordozó a papír, vagy a digitális technika. Az alexandriai könyvgyűjtemény megteremtése az ókor könyvtártörténetben a legnagyobb tett. A tervet az első egyiptomi Diadochusnak, Ptolemaios Sotemek (i. e. 283) tulajdonítják, a végrehajtást pedig fiának, Ptolemaios Philadelphosnak. Nem kisebb dologról lévén szó, mint arról, hogy összegyűjtsék az egész görög irodalmat. Nagyon jelentős pénzösszegeket kellett az uralkodóknak erre a célra mozgósítaniuk, azonkívül attól sem riadtak vissza, hogy kíméletlen intézkedésekhez is nyúljanak, így lefoglalták az alexandriai kikötőben horgonyzó hajók könyvrakományát, és ezenkívül - a monda szerint - nem küldték vissza a három nagy drámaíró alkotásaiból Athéntól kölcsönzött állami könyvpéldányokat, hanem csak egy-egy másolatot adtak róluk. A végül felhalmozódott könyvtekercsek számát több százezerre becsülték. A könyvtárnak két részlege volt: a nagy gyűjtemény Brucheion városrészben, a királyi palotában és a kisebb Serapisszentélyben. Miután az első részleg i. e. 47-ben Caesar alexandriai háborúi folyamán elpusztult, a Serapeion vált a város tulajdonképpeni könyvtári központjává. Az alexandriai könyvtár felállítása előtti évszázadok előzményeit a régi Egyiptomban kell keresni. Egyiptom teremtette meg nagy méretekben a tudományos és szépirodalmat, hiszen akkoriban sehol sem írtak olyan sokat, mint éppen a Nüus menti országban. Ugyanak-A könyvtár ünnepi megnyitója kor az alexandriaihoz hasonlítható nagy könyvtárakról nincsen adatunk. Csak a templomokban voltak a levéltárak mellett könyvtárak, ezek azonban döntően szertartási és oktató célokat szolgáltak. Az asszír-babilóniai kultúrkörben is találkozunk hasonló hivata-Az Alexandriai Könyvtár impozáns épülete li jellegű gyűjteményekkel. Valamennyit fölülmúlja mind terjedelemben, mind jelentőségben Assurbanipal könyvtára, amelynek agyagtáblái a XIX. század közepe táján a ninivei királyi palota ásatásainál kerültek napfényre. Asszurbanipal (i. e. 668-626) mikor trónra került, megkezdte az asszír-babilóniai irodalom rendszeres gyűjtését, pontos utasításokat adott ki a szükséges alapszövegek megszerzésére, számos másolót foglalkoztatott és ösztönzött nagyon gondos munkára. A ninivei és az alexandriai könyvtárak között feltűnő hasonlóságok mutatkoznak. Mindkettő FOTÓ: EUROP RESS/EPA egyetemes jellegű intézmény, amelyeket uralkodók hoztak létre. A hellenisztikus könyvtér belső berendezése több tekintetben emlékeztet az asszíriaira, sőt sok hasonlóságot mutatnak az egyes írásművekkel kapcsolatos eljárások a két helyen, bár az írásművek anyaga különböző volt: itt agyagtábla, ott papirusztekercs. Napjainlua az alexandriai könyvtár emléke maradt fenn inkább a laikus köztudatban. Ennek okai közé elsősorban az a tény sorolható, hogy e könyvtár köré egy egész iskola, az alexandriai iskola szerveződött. Az alexandriai iskola névvel jelölik azokat a tudományos irányokat, melyeknek megindítói, művelői és terjesztői Alexandriában éltek, s a Ptolemaiosok bőkezűsége által olyan helyzetbe jutottak, hogy irodalmi és tudományos munkásságuk kevés megszakítással mintegy 800 évig tartott. (Kr. e. 300-500 Kr. u.) - írja a Pallas Nagylexikon. „Itt írta meg Euklides a Kr. e. III. században geometriáját, itt fejlesztette Eratosthenes a csillagászati földrajzot, Hipparchos az észlelő csillagászatot, itt gyűltek össze azok az asztronómiai észlelések, melyek a spekuláció helyébe léptek. Az Alexandriában állami költségen élt tudósok az ismeretek minden ágát művelték, minden tudományágban az addig ismert anyagot átkutatták és rendezték. {...} A múzeumhoz tartozott a nagy könyvtár, melyben Kr. e. 250 körül mintegy 400 ezer tekercset őriztek, egy másik nagy könyvtár a Serapis templomában állott. E könyvtárak használata végett, valamint a tudós könyvtámokok tanításainak meghallgatására az egész világból idejártak.” Cenzúra, könyvégetés, praktikák A könyvtárat általában tisztelet övezi, olykor pedig túlzott jelentőséget tulajdonítanak neki - írja David King A komiszár eltűnik című munkájában, majd hozzáteszi: az archívumok és könyvtárak fetisizálása, amely azt sugallja, hogy azok a történelmi megismerés egyedüli megbízható lelőhelyei, nem veszi figyelembe ezen intézmények történetét. Pedig jó, ha észben tartjuk, hogy ezek a gyűjtemények jobbára önkényes eljárások, kiválasztás, ritkítás, valamint bizonyos darabok elvesztése és megsemmisítése révén álltak össze. David King fejtegetése szerint egy Asszurbanapli korából származó ékírásos felirat így szól: „Elhelyezem a könyvtárba mindazt, ámi tetszik a királynak. Es kiveszem onnan azt, amit nem szeret.” Az egyiptomi mumifikálás - amikor úgy akartak úrrá lenni a halálon, hogy megpróbálták épen megőrizni a testet - voltaképpen az archiválás gyakorlatának korai megjelenése volt. Mezopotámiában olyan raktárakat hoztak létre, ahol ^szabályozott hőmérséklet és páratartalom mellett tárolták a régi agyagtáblákat. Az eljárás a modem könyvtárak és archívumok előképének tekinthető. A porladó újságlapokat ma mikrofilmre rögzítve mumifikálják. De a már-már mitikus hímévre szert tett Alexandriai Könyvtár példája is azt mutatja, hogy hatalmas mennyiségű könyv pusztult el „a rombolás, a fosztogatás és a tűz következtében, méghozzá éppen ott, ahol a könyveket rendeltetésük szerint általában tartották, azaz a hatalom központjában”. Ezért viszont mindaz, ami fönnmaradt, nem a nagy központokból származik, hanem félreeső, eldugott helyekről, vagy rendszertelenül szétszórt magángyűjteményekből. A könyvtárat tisztelet övezi FOTÓ: ARCHÍV Ha az információhordozók megmentése és biztonságos megőrzése lett volna az egyetlen szándék és tényező évszázadokon át, kollektív emlékezetünk is egészen más terjedelmű és jelentőségű anyagra támaszkodhatna - állítja David King. Azonban tudjuk, hogy nem így volt: a cenzúra, a könyvégetés és más képromboló praktikák megtizedelték kulturális örökségünket. Már az ókori Egyiptomban, időszámításunk előtt 3000-ben is bevett gyakorlat volt a hírnevüket és megbecsülésüket elvesztett emberek nevének kisatírozása, leradírozása a sírhelyekről. Ez ahhoz volt hasonlatos, mint a római korban a „damnatio memoriae”, amikor például Néró császár nevét tüntették el mindenhonnan a szenátus utasítására. Nevek és emberek eltüntetése ismert volt a XVI. századi Itáliában éppúgy, mint a XX. században a Szovjetunióban. Si Huang-Ti kínai császár, aki leginkább arról híres, hogy ő volt talán az első könyvégető, i. e. 213-ban elrendelte, hogy semmisítsenek meg minden olyan könyvet, amely nem gyakorlati ismeretekről, illetve nem saját dinasztiájáról szól. Azokat pedig, akik konfuciánus szövegekből mertek idézni, családjukkal együtt kivégezték. Ő teremtette azt a hagyományt, amelyben a könyvégetés az emberek elégetéséhez kapcsolódott. (A középkorban gyakran az eretnek szerzőt műveivel együtt égették el.) A máglyák füstje beárnyékolta Bizánc, Róma, a perzsa, a brit, a francia és a spanyol birodalom egét. Náci pártmunkások, kínai vörösgárdisták, chilei katonák, mohamedán fundamentalisták Teheránban: a XX. század nagy könyvégetői, a kollektív emlékezet kiradírozói. Az Osztrák Nemzeti Könyvtárban máig üresen állnak azok a polcok, ahonnan a nácik kihordták a könyveket elégetni. Az üres polcok emlékeztetnek azokra a könyvekre, amelyeket elpusztítottak. Médiasztárok és a könyvírás Az utóbbi időben divattá vált a sajtó munkatársai körében, hogy könyvet írjanak. Ha másra nem gondolunk, elég csak a Heti Hetest nézni, ahol szinte adásonként mutatják be egy-egy szereplőjük új kiadványát. Legutóbb például Verebes István kötetét láthattuk, de itt reklámozták az októberi sikerlistán szereplő Kern-könyvet is. Bartus László, a Magyar Hírlap munkatársa magánkiadásban jelentette meg a Varga Zoli disszidál - Volt egyszer egy Ferencváros című könyvét, majd később napvilágot látott a másik kiadvány is, a Maffiaregény. Kötetben összegezte a Satelit tévén folytatott beszélgetéseit a népszerű műsorvezető, az időközben a TV2-höz átigazolt Bárdos András is. A médiában dolgozó és jól ismert személyiségek közül Havas Henrik mutatkozik a legtermékenyebbnek. A valamikori államtitkár, egyetemi oktató legújabb műve a Bűnről és bűnhődésről címet viseli. A 283 oldal terjedelmű könyv 13 elítélttel folytatott beszélgetést tartalmaz. A Kihívás és látomás címűt viszont Kaiser Ottóval és Veress Krisztinával közösen jegyzi Havas. A kötetet ekként ajánlja: „A művészek szemérmesek, a legtöbbjük azt vallja, hogy az alkotás olyan titokzatos, Is tentől való folyamat amelyről még beszélni sem lehet, nemhogy megjeleníteni. Szikom János és társai, a színészek, a j elmezés díszlettervezők, a koreográfusok, a kaszkadőrök, az asszisztensek és a műszakiak ezúttal kivételt tettek. Megengedték nekünk, hogy csaknem hat hónapig - ami a magyar színháztörténetben páratlanul hosszú próbafolyamat - velük legyünk. Óriási kockázatot vállaltak, amikor bizalmukba fogadtak műiket. Óriási kockázatot vállaltunk mi, hogy nem élünk-e vissza bizalmukkal. Ez a könyv olyan, mint egy restaurálatlan fénykép.” Egy másik könyvében - a Negyvenkilencesek című, beszélgetéseket tartalmazó műben - a szerző Babos Gyulát, Bárándy Pétert, Bárdos Györgyöt, Cser Ágnest, Farkas Bertalant, Huszty Andrást, Kállay Miklóst, Rajk Lászlót és Reviczky Gábort invitálta beszélgetésre. Érdeklődésre tarthat számot a Tények és titkok is. Ez a könyv szól az elmúlt évtizedek Magyarországáról, a Kádár-rendszerről, a rendszerváltás időszakának sokszor áttekinthetetlen társadalmi, politikai, gazdasági viszonyáról, arról, hogy á munkanélküliség hogy zilált szét családokat, vagy éppen arról, hogy a hirtelen jött pénz által teremtett újgazdagok hogyan keresnek új partnert - természetesen fiatalabbat és szebbet, mint a régi. Végül említést érdemel még - már csak a szakmánk okán is - a Pro Domo avagy Fejezetek a '80-as évek sajtótitkaiból című alkotás. „A Pro Domo izgalmas, olvasmányos kortörténeti dokumentum. Nem hiányozhat egyetlen, korunk kérdései iránt érdeklődő olvasó asztaláról sem.” - ajánlja a kötetet a kritikus. ■ A legértékesebb darab: a Fus us Biblia FOTÓ: PILISY ELEMÉR A tőke és a Biblia Könyvtárak és könyvek nem csak megsemmisülhetnek, hanem nem várt módon rejtekhelyükről is előkerülhetnek, mint az a Heves megyei városban, Gyöngyösön történt 1998. április 28-án. Ezen a napon elfalazott rejtekéből 308 könyvritkaság, több Árpád-kori pecsänyomó, XVm-XIX. századi kegytárgyak, Traianus korabeli pénz- és éremgyűjtemények kerültek elő a ferences barátok templomának felújítása közben. Az egyenként is értékes leletek között páratlan az 1462-ben Mainz-ben készült, Johannes Fust és Petrus Schöffer iniciálékkal díszített negyvennyolc soros Bibliája, amely Európa első, szétszedhető betűkészlettel rendelkező nyomdájában készült. Mivel a szerzetesek deportálásuk előtt különös gondossággal mentették az iratokat, könyveket, régiségeket, így épp a Fustus Biblia sérült meg a legkevésbé. A falbontáskor előkerült nyomtatványok és kéziratok többsége - mintegy 200 darab - XVIII. századi, vagy annál is régebbi. Néhány kódextöredék és egy kisméretű XVI. századi papírkódex is épségben átvészelte az elmúlt fél évszázadot. A levéltári anyagok közül különös értéket képviselnek a török kori levelezések és a későbbi időkből származó céh-iratok. A ritka értékek óvásakor a szerzetesek mindenre gondoltak. A legféltettebb köteteket pakolták középre, s a legkevésbé becsesekkel védték őket négy oldalról. így adódott például, hogy egy 1948- ban a Szikra Nyomdában készült Marx-kötet, A tőke egy példánya is részese volt a könyvritkaságok védelmének. ■ SIKERLISTÁS KÖNYVEK OKTÓBERBEN Szépirodalom: Kertész Imre: Sorstalanság Sáringer Károly: Nőt akarok! Válasz Terézanyunak Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut Milet, Catherine: Catherine M. szexuális élete Márai Sándor: A gyertyák csonkig égtek Dolák-Saly Róbert: Madáretető Ismeretterjesztő, tényirodalom: Kern András: Elfogtunk egy levelet Tasnádi Péter: 983 nap a Fidesz börtönében Horváth Ilona: Szakácskönyv Balogh Béla: A végső valóság Goldberg, Bemard: Médiahazugságok Gyermek- és ifjúsági irodalom: Shan, Daren: A halál próbái - Vámpír Könyvek 5. Nstlinger, Christine: Suzi titkos naplója és Paul titkos naplója Janikovszky Éva: Aranyeső A török és a tehenek -Kis Bence Szabó Magda: Álarcosbál (Készült a Libri Kft., a Lant Rt., a Magyar Könyvklub Rt. adatai alapján) Családi témákban keressen bennünket az interneten is: wwmkiskegyedhu • www.lakaskultura.hu www.mindmegette.hu • www.holgyvilag.hu • www.gyongy.hu t t i
