Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-08 / 235. szám
MMM 2002. Október 8., kedd SPORT 11. OLDAL A láb mindig kéznél van IV. JÁSZKÜRT FUTÓFESZTIVÁL A Jászkürt Futófesztivál az elmúlt három évben gyorsan csatát nyert Jászberényben, s szervezői most azon dolgoznak, hogy megdöntsék a tavalyi részvételi rekordot, mikor 1420-an álltak rajthoz. Erre október 13-án, vasárnap nyílik lehetőség, amikor IV. alkalommal rendezik meg e nagyszabású tömegsportrendezvényt. Az indulóknak 8.45-9.45 óra között lesz lehetőségük nevezni. Az első futamot 10.15-kor indítják. Ebben az első három korcsoport - az óvodások és az általános iskolák 7-8, valamint 9-10 éves tanulói - nevezői indulnak. További öt korcsoportban -11-12,13-14,15-18, 18-35 évesek és a 35 év fölöttiek - versengenek egymással a 10.45- kor rajtoló második futam résztvevői, akiknek 2,2 kilométert kell teljesíteniük. Mindkét futam rajtja és célja a piactéren lesz, itt egy színpadot is felállítanak, ahol a Dance Fitness Klub aerobikosai és a jászberényi aikidósok tartanak bemutatót. A korcsoportok első három helyezettjei oklevelet, érmet és tárgyjutalmat kapnak, s jutalmazzák a futófesztivál legidősebb résztvevőjét is. Hagyomány már, hogy a családok is versengenek egymással a Jászkürt Futófesztivál keretében. Minden családtag saját korcsoportjában elért eredményét veszik figyelembe. A helyezési számokat összeadják, s a legalacsonyabb számmal rendelkező család lesz a győztes. Több családtag is indulhat, s közülük a három legjobbnak az eredményét adják össze. A szervezők várják a mozgássérülteket is, akik maguk választhatják meg, hogy a rövidebb, vagy a hosszabb távot kívánják teljesíteni. Az egész programot Horti Gábor, a TV 2 ismert sportriportere vezeti, aki már visszatérő vendége a rendezvénynek. Izgalmas összecsapások Férfi kézilabda, NB l/B, 3. forduló Túri KK-Syngenta—Ózdi KC 24-23 (11-11) Mezőtúr, 400 n„ v.: Kocsmáros, Nagy. Túri KK: Récsi -Baranyi 2, Gulyás 5, Szloska 3, Szöllősi, BORDÁS 6, Lukács Cs. 1. Csere: Rat- kai (kapus), Rézsó 1, Rideg, Szelei, LUKÁCS I. 6 (3), Balogh. Edző: Karászek Ferenc. Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 6/3, ill. 2/2. Csúcsmeccsek a negyeddöntőben Berkó Lajos, a földváriak lövője (labdával) nagy formában, az első három meccsen 28 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját Férfi röplabda-vb A középdöntő harmadik fordulójában a francia és a görög válogatott biztosította helyét a legjobb nyolc között az Argentínában zajló férfi röplabda-világbajnokságon. A címvédő Olaszország, a Vi- lágliga-győztes Oroszország, a házigazda Argentína, valamint Brazília, Portugália és az olimpiai bajnok Jugoszlávia már egy körrel korábban továbbjutón. Meglepetés, hogy az Egyesült Államok csapata kikapott a görög együttestől, így csak a harmadik helyen végzett csoportjában. Eredmények. Középdöntő, 3. forduló: G csoport: Japán— Bulgária 3:2 (19,23, -22, -22,15), Argentína-Olaszország 3:1 (17,-24,22,20) Továbbjutott: Argentína, Olaszország. H csoport: Oroszország—Portugália 3:0 (24,15,20), Lengyelor- szág-Spanyolország 3:1 (19,11, -26, 18). Továbbjutott: Oroszország, Portugália. J csoport: Brazília-Hollandia 3:0 (20,19,20), Franciaország-Cseh- ország3:l (-23,18,23,19) Továbbított: Brazília, Franciaország. K csoport: Görögország—Kína 3:1 (-19, 17, 19, 17), Jugoszlá- via-Egyesült Államok 3:1 (22, 21, -21, 23) Továbbjutott: Jugoszlávia, Görögország. A csütörtöki negyeddöntők párosítása: Ar- gentína-Franciaország, Oroszország—Görögország, Olaszor- szág-Brazília, Portugália-Jugo- szlávia. A tavalyi ezüstérmest megfelelő tisztelettel fogadta az újonc hazai csapat, ezért nem is alakult ki túlzottan látványos játék, inkább küzdelmes. Mindkét oldalon kőkemény védekezés volt a jellemző, illetve a mérsékelt kapusteljesítmény, sok eladott labda és rossz átlövési kísérlet. A második játékrész ugyanúgy szoros eredményt hozott egy darabig, de a túriak a nyolcadik perctől zsinórban öt találatot értek el, amire az ózdiak csak csodálkozó tekintetekkel tudtak válaszolni. Tudásukat mutatja viszont, hogy az 58. percben újra egyenlő volt az állás és a túriak nem mindennapi izgalmak közepette szerezték meg a győztes találatukat. Karászek Ferenc: - Még néhány hasonló mérkőzés és valószínűsíthető lesz, hogy nem végelgyengülésben fogok kimúlni! Hajdúböszörmény-Tiszaföldvár-Suzuki Treff SE 21-21 (8-8) Hajdúböszörmény, 350 n„ v.: Fábri, Kovács. Tiszaföldvár: S1MÓ - Danku, Nagy 1, Bagdi 2, Balogh 3, BERKÓ 9, Tóth■ 3. Csere: Rapi (kapus), Szőke, Sipos, Lelkes 1, ÖRDÖG 2, Sivák, Szollár. Edző: Száva Flórián. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 3/3. Nagy csatára számíthatott a közönség, ugyanis a feltörekvő Hajdúböszörmény és a jó játékerőt képviselő Tiszaföldvár a múlt szezonban is nagyon jó mérkőzést játszott. A fegyelmezetten játszó két együttes a védekezésre helyezte a hangsúlyt, mely a Földvár esetében Simó jóvoltából kiváló kapusteljesítménnyel is párosult. A végjátékban a Földvár megszerezhette volna a győzelmet, de emberhátrányban eladták a labdát, így az ellenfél jutott előnyhöz. Szerencsére az ellentámadásból Berkó Lajos bombagólja még időn belül esett, ezzel döntetlen született a Keleti csoport rangadóján. Száva Flórián: - A pontszerzést nagy fegyver- ténynek tartom, és elégedett vagyok. ________■ ARCH ÍV FOTÓ Női asztalitenisz NB I/B Mezőtúri Suzuki Lokátor AFC- Békési AC 11:7, pontszerzők: Horváth 4, Márkus 4, Farkas 1, Hajdú 1 és Horváth—Márkus páros. A győzelem elsősorban Horváth és Márkus százszázalékos teljesítményének köszönhető. Újszászi éremeső Szőnyegen az utánpótlás Birkózás Az utóbbi években már nemzetközivé bővült Kurucz testvérek kötött fogású utánpótlás birkózóversenyre szombaton a karcagi sport- csarnokban került sor, ahová az ország 38 egyesületétől valamint Ukrajnából és Jugoszláviából nem kevesebb mint 276 versenyző érkezett. Tiszteletre méltó, hogy egy családból négy egymást követő nemzedék adja át fiainak a birkózás szeretetét - mondta dr. Fazekas Sándor polgármester, aki felidéz— Mindannyian tudjuk, hogy a hivatásban és a munkában is rendkívüli jelentősége van a lelkierőnek, a kitartásnak, csak ezen tulajdonságok birtokában érhetünk el igazi sikereket az élet bármely területén. Kívánom, hogy birkózóként sok szép sikert érjetek el - hangzott el Maróti Istvánnak, a Magyar Birkózószövetség alelnökének megnyitójában, aki ezután 15 éves eredményes társadalmi edzői munkájáért a Magyar Birkózószövetség Emlékplakettjét adta át Ferenczi Elek karcagi edzőnek. Eredmények. Diák II. korcsoportban 30 kg-ban 1. Raksa ZsigNekigyürkőztek a birkózópalánták Karcagon te az öt Kurucz fiú birkózósikereit, majd az önkormányzat nevében jó versenyzést kívánt a sportolóknak. mond, 45 kg: 1. Fekete Antal (mindkettő Karcag). A diák I. korcsoport győztesei: 29 kg: Rajcsányi Sándor, ...3. Kiss Ferenc (mindkettő Karcag), 32 kg: Kozák István (Cegléd), 35 kg: Lévai István (Dorog), 38 kg: Sohajda Viktor (Ukrajna) 42 kg: Tooth Gyula (Ukrajna) 2. Czimre Balázs, 46 kg: Nagy Krisztián (mindkettő Tö- rökszentmiklós), 50 kg: Szatmári Attila (Dorog), 55 kg: Magyar Attila, 61 kg: Magyar Tamás 68 kg: Márvány Kristóf (mindhárom Tmiklós), 75 kg: Gyarmati Krisztián (DBC-Miskolc), +75 kg: Budavári Tibor (Orosháza). A serdülő korcsoport győztesei: 35 kg: Sutha Bálint (Kiskunhalas), 38 kg: Jáger Krisztián, 42 kg: Korpási Bálint (mindkettő BVSC-Ganz), 47 kg: Szankóczi Hunor (Honvéd-Szondi SE), 53 kg: Knyaskó Máté (BVSC-Ganz), ...6. Nagy Balázs (Karcag) 59 kg: Sohajda Vologya (Ukrajna), 66 kg: Pelyhe Zoltán (Vasas), 73 kg: Robotka Soma, 85 kg: Kreisz István (mindkettő BVSC- Ganz), +85 kg: Szabó István (Egri Vasas SE). A csapatversenyt Ukrajna válogatottja nyerte. Legjobb karcagi versenyzőként különdíjat kapott Rajcsányi Sándor és Kiss Ferenc, a megye legeredményesebb edzője Sarkadi Imre (Török- szentmiklós) lett, a legígéretesebb versenyzőnek járó címet Pelyhe Zoltán (Vasas) vehette át, a legjobb bírónak Kiss József, a legsportszerűbb edzőnek Papp Attila (Cegléd), a legszimpatikusabb versenybírónak Bacsa Péter bizonyult. de Lábtoll-labda Eredetileg Keszthely lett volna a helyszíne a serdülő országos bajnokságnak, ám a dunántúliak visszaléptek a rendezéstől. Rövid előkészületek után Új szász vállalta az ob megszervezését, amelyen 69 versenyző lépett pályára. Á hazaiak az összes bajnoki címet otthon tartották, sőt a fiúk még érmet sem engedtek a vendégeknek. Eredmények. Fiú egyéni: 1. Nagy Gábor, 2. Bogár László, 3. Ézsiás Tibor és Kézér Zsolt. Fiú hármas: 1. Bogár, Ézsiás, Kézér, 2. Budai Attila, Nagy Gábor, Takács Zoltán, 3. Farkas Ádám, Farkas Nándor, Kovács Szilárd. Leány egyéni: 1. Varga Adrienn (Újszász), 2. Menyhárt Anna (Jánoshida), 3. Varga Klára (Újszász). Leány hármas: 1. Seres Anna, Varga A., Varga Klára (Újszász), 2. Gazsi Márta, Sülyi Judit, Turóczi Brigitta (Jánoshida), 3. Burai Enikő, Menyhárt A., Szi- ráki Zsófia (Jánoshida). Röviden ________ LA BDARÚGÁS. Egy nappal a keddi, nyoni sorsolás előtt tovább szűkült a kör, s a labdarúgó UEFA-kupában az FTC-re váró lehetséges ellenfelék listájának ismeretében megállapítható: a római Lazio együttesét kivéve nagy nevű, de nem legyőzhetetlen riválisok közül ki a zöld-fehérek következő partnere. A lehetséges vetélytársak listája: Lazio (olasz), Panathi- naikosz (görög), VfB Stuttgart (német), Boavista (portugál), Ipswich Town (angol), Malaga (spanyol) A sorsolás ma 12 órakor kezdődik a svájci városban az UEFA főhadiszállásán. A forduló időpontjai: október 29-31. és november 12-14. ÖKÖLVÍVÁS. A pénteki, sikeres első találkozó visszavágóján is magabiztosan, 12:6-ra győzött a magyar ökölvívó-válogatott a vendéglátó írek elleni barátságos mérkőzésen. Szántó Imre szövetségi kapitány több súlycsoportban is változtatott az összeállításon, de így sem volt gond. Kertész Henrik (60 kg) és Nagy József (71) egyformán döntő fölénnyel nyert, s a szakvezető dicsérte a 17 éves Bedák Pált is (48), aki második felnőtt mérkőzésén diadalmaskodott. SAKK. Újszászon a helyi egyesület és a Sakkozó Ifjúságért Alapítvány rendezésében nagy érdeklődés mellett került sor a Fekete József emlékversenyre. A tavaly elhunyt sportember az ifjúsági sakkozás oktatója és támogatója volt több évtizeden keresztül. Nyolc település 52 ifjú titánja küzdött az értékes jutalmakért, köztük az özvegy által felajánlott fődíjért. Eredmények: 1988. jan. 1. után születettek, 28 induló: 1. Forgács László (Jászberény)-5.5,2. Oláh Sándor (Jászapáti) 5.5,3. Csintalan Lajos (Jászapáti) 5.5, 4. Szöllősi András (Jászapáti) 5,5. Varga Roland (Kunmadaras) 5,6. Kovács Péter (Szolnok) 4.5 pont. 1992. jan. 1. után születettek, 24 induló: 1. Dobák Dániel (Jászberény) 6.5, 2. Kocsis Gábor (Kunmadaras) 6,3. Répási Dávid (Újszász) 5, 4. Kocsis Csaba (Kunmadaras) 5, 5. Farkas Krisztina (Jászberény) 5,6. Kovács Róbert (Jászberény) 4.5 pont. Átlépték az álomhatárt Férfi teke Szuperliga A szolnoki tekézők hazai pályán a Pápa együttesét fogadták. Az első játékharmadban Pápának még voltak reményei, egy szoros mérkőzésre, ám a következő körben kidomborodott a Szolnok erőfölénye. Az utolsó két játékos már könnyedén, felszabadultan játszhatott. Ez meg is mutatkozott az összeredményben, ugyanis a Szuperligában eddig még egyik csapatnak sem sikerült túlütni az 3600-as álomhatárt. A kimagasló eredmény eléréséhez a páros világbajnok Kakuk Levente 652 fás teljesítményével járult hozzá. Mellette csúcsformában gurított Bialaszek György, Bóta Ervin és Szlovenszki Tibor. Szolnoki MÁV-Jármű— ELMAX-Pápa 7:1 (3607:3319) Szolnok: Szlovenszld 600 fa, Kakuk 652, Klak 579, Bialaszek 610, Bíró E. 565, Bóta 601. Ifi: 3:1 (1086:1062 - Futó 494 fa, Bíró N. 592.) NB II. SZOTEK—Gold Boys SE 7:1 (2684:2500) Szolnok: Földi 462 fa, Lőrinczy 430, Berta 480, Spanyiel 477, Hajdú 411, Rozsnyai 424. Kiváló egyéni teljesítményekkel megspékelve új pályacsúcscsal nyert a szolnoki legénység. Bialeszek György (MÁV-Jármű) társaihoz hasonlóan remek formában versenyzett FOTÓ: BUGÄNY Tiszakécske—Mezőtúri AFC 3:5 (2333:2348) Mezőtúr: Bézi 342 fa, Rácz 412, Bordács 389, Juhász 404, Egei 392, Polgár 409. Szoros küzdelemben az utolsó dobásokon dőlt el a csata a mezőtúri csapat javára. A MAFC nagyszerűen rajtolt, az eddig lejátszott öt fordulóból négy mérkőzésen győzedelmeskedett.