Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-05 / 233. szám
" Sil 2002. Október 5., szombat TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Sorokban JELÖLTEK HELYESEN. Az önkormányzati választásokon induló jelöltek és az elfogadott listák közölt jegyzékei az interneten történt későbbi frissítések és egyéb okok miatt néhány helyen kiegészítésre, javításra szorulnak. Karcagon Nagy Attila nem szerepel a polgármesterjelöltek között. Tiszajenőn nem ifjú, hanem id. Horthy Csaba az egyik polgármesterjelölt. Mezőtúron Szűcs Lajos polgármesterjelöltet a Fidesz-MDF-MDNP mellett a Túri Polgári Kör is támogatja. A 10 ezer vagy annál kevesebb lakost számláló települések választókerületében a 7-es listát a Jászsági Önkormányzatok Szövetsége és a Kö- zép-Tiszamenti Települések Szövetsége közösen állította. A hibákért az érdekeltek és az olvasók elnézését kérjük, ba NINCS VISSZALÉPÉS. „Szol noki polgármesteri jelöltségemről semmilyen nyomásra nem vagyok hajlandó visszalépni!”- jelentette ki sajtótájékoztatóján Biber József Tibor, a MIÉP megyei, illetve városi elnöke. Ezt az elmúlt hetekben kapott névtelen levelek fenyegető tartalmára, valamint meg nem nevezett jobboldali pártok nyomatékosított felkérésének hatására döntötte el a MIÉP szolnoki képviselőjelöltje. Szolnokon 4 százalék feletti eredményt remél pártjának Biber József Tibor, ami a közgyűlésbe való bekerülést jelenti. Megyei vonatkozásban elsősorban Mezőtúron, Tiszaföldváron, Jászapátin, Nagykörűben, esetleg Jászberényben remél sok szavazatot az elnök. m.c. Támogatás a felzárkózásra (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanakkor számos innovációs, oktatást, foglalkoztatást elősegítő program is elindulhat a három településen. Mészáros László, Tiszaroff polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a közbeszerzési pályázat győzteseivel a héten megkötötték a szerződéseket, így a jövő héten már megkezdődhetnek a beruházások, melyek megvalósítására 5-10 hónap áll a kivitelezők rendelkezésére, míg az innovációs programokban foglaltak valóra váltására tíz hónapot adott az Európai Unió. Mint megtudtuk, az összesen 175 milliós fejlesztésekhez a három érintett településnek 10 százalék önerővel kellett hozzájárulnia. Ezt - forráshiányos településekről lévén szó - rövid lejáratú hitelekből tudják csak előteremteni. Ám így is jól járnak, hiszen egy esztendő alatt négy-öt évnyi fejlesztést tudnak végrehajtani. _____________tj. Bő vítenék az együttműködést (Folytatás az 1. oldalról) Tavaly például a megyei közigazgatás részéről több mint ötvenen érkeztek Brandenburgba, hogy az EU-csatlakozás kérdéseiről értekezzenek a német féllel. Matthias Platzeck kiemelte: szeretnének létrehozni testvérvárosi kapcsolatot egy teltow- flämingi és egy Jász- Nagykun-Szolnok megyei város között. Emellett örömmel várnának a tartományi mezőgazda- sági minisztériumba magyar gyakornokokat annak érdekében, hogy az Európai Unió rendkívül bonyolult közös agrárpolitikájáról tapasztalat- és információcserét folytassanak. Ugyancsak szeretnék az együttműködést bővíteni a mindkét közigazgatási egységben meglévő falusi turizmus területén. Brandenburgi köztisztviselők az EU-csatlakozással kapcsolatban is szívesen átadnák tapasztalataikat a megyénkbéli szakembereknek. Felvetődött az is^ kólák közötti diákcsere, illetve megyénk főiskolái A brandenburgi delegációt elkísérték német újságírók is, akik felkeresték lapunk szerkesztőségét. FOTÓ; M. J. és a német tartomány hasonló típusú főiskolái közötti együttműködés lehetősége is. Mint a felek hangoztatták, a fentiekkel kapcsolatban az elméleti előkészítés megfelelő módon lezajlott, és immár az együttműködési lehetőségek gyakorlati oldalának kidolgozása vár rájuk. BGY Lázcsillapító lehet a választás Székely Mihály bútorai visszakerülnek Jászberénybe? Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője látogatott Jászberénybe Gedei József országgyűlési képviselő, valamint Szatmári Zoltán az MSZP polgármesterjelöltje meghívására. Pártpolitika Új bankfiók Szolnokon Az MSZP egyfajta bizalmi szavazásként is felfogja a helyhatósági választásokat - mutatott rá a frakcióvezető —, hiszen bizonyos szempontból a kormány eddigi munkájáról is véleményt mondanak az emberek, amikor a jelöltek közül választanak. A szavazás alkalmával választ lehet kapni arra a kérdésre is, hogy az ország közelebb juthat-e a társadalmi megbékéléshez. Lendvai Ildikó szerint az önkormányzati választás lázcsillapító pirulaként hathat a ma még harcias és hangoskodó pártoknak is. Gedei József országgyűlési képviselő bejelentette: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma politikai államtitkárával, Kocsi Lászlóval, illetve a Nemzeti Múzeum főigazgatójával, dr. Kovács Tiborral folytatott levélváltás eredményeként Berény világhírű szülötte, Székely Mihály 1999- ben elszállított bútorait visszaszállítják a jász fővárosba, ha annak megfelelő helyet tudnak biztosítani. Emlékeztetett arra, hogy annak idején Várhegyi Attila éá- lamtitkárként, dolgozószobája berendezéséhez kérte kölcsön a bútorokat. Az akkori nyilatkozatok szerint a bútorok végül nem kerültek a politikus irodájába és nem vonták be bőrrel a térségben felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró bútorokat. Gedei József hozzátette: a bútorokat bőrrel bevonták, s jelenleg restaurálják az eredeti gobelin huzatot. Szatmári Zoltán polgármesterjelölt bejelentette a „Tettek” Közhasznú Alapítvány létrehozását, amellyel egyrészt anyagi alapot szeretnének teremteni a bútorok, illetve Székely Mihály más személyes tárgyainak kiállításához. A későbbiekben pedig azok emlékét szeretnék ápolni az alap anyagi forrásaival, akik valamilyen módon sokat tettek a város kultúrájának, közéletének, gazdaságának fejlődéséért. Balogh Béla, az MSZP jászberényi elnöke arról szólt, hogy vitára hívja a Jászberényben esély- lyel polgármesterjelöltet állító pártok elnökeit. Az MSZP-n kívül az SZDSZ, illetve a FIDESZ-MDF összefogás vezetőit várják a nyilvános beszélgetésre. BCS Gazdaság Magyarország legrégebben működő kereskedelmi bankja, az 1922-ben alapított Általános Értékforgalmi Bank Rt. nyitott tegnap fiókot Szolnokon. A megnyitó ünnepségen - melyen részt vett többek között Sza- lay Ferenc, Szolnok polgármestere és dr. Sziráki András, a megyei kereskedelmi és iparkamara^ elnöke is — elhangzott: az ÁÉB Bank Rt. az 1996-ban lezajlott privatizáció óta a világ egyik legnagyobb gázipari cége, az orosz Gazprom érdekeltségi körébe tartozik. Fő részvényese, a Gazprombank a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt helyez a biztonságos működésre, a tőkeerő nöKiútkeresés a Nagykörű A jövőben egyre nagyobb árvizek fogadására kell felkészülniük a Tisza völgyében élőknek. Az állandó veszélyeztetettség csak új szemléletű tájgazdálkodás kialakításával csökkenthető — hangzott el tegnap azon a konferencián, amelyet a helyi ku- biktórendszer átadása alkalmából a község önkormányzata rendezett a WWF Magyarország közreműködésével. Hogyan és miből lehet megoldani a Tisza mentén a mezőgazdaság régóta húzódó válságát, az egyre súlyosabb természeti katasztrófák következményeit? Ezekre a kérdésekre keresték tegnap a választ a körűi program résztvevői. A neves agrár-, természetvédelmi, idegenforgalmi és vidékfejlesztési szakembereket felvonultató rendezvény bevezetőjében dr. Veres Nándor, a házigazda település polgármestere kijelentette: az eddig járt utak helyett újakat kell keresniük a folyó völgyében élőknek. Kiutakat, amelyek csökkentik a veszélyeztetettség mértékét és fenntarthavelésére. Ennek eredményeként az ÁÉB ma már a magyar bank- rendszer egyik legjobb tőkeellá- tottságú hitelintézetének számít. Márton Ferenc .vezérigazgató sajtótájékoztatón elmondta, a bank saját tőkéje az 1996-os öt- milliárdról 2001-re 43 milliárdra nőtt, mérlegfőösszege 71 milli- árdról 320 milliárdra emelkedett, az adózott eredménye pedig 240 millióról tízmilliárdra ugrott. A szolnoki a 12. a fiókok sorában, ebből három működik vidéken. Mint megtudtuk, a pénzintézet jó üzleti lehetőséget lát a megye- székhely és környéke gazdasági fejlődésében, ezért nyitott fiókot Szolnokon, ahol teljes körű banki szolgáltatásokkal állnak a lakosság és a vállalkozók rendelkezésére. _________________L.Z. Ti sza mentén tó fejlődést biztosítanak az országrész számára. Ehhez nyújthat segítséget a Nemzeti Földalap, amelynek kialakulásáról, működéséről és szándékairól a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium címzetes államtitkára beszélt. Benedek Fü- löp hangsúlyozta: a szervezet a közeljövőben jelentős földvásárlásokat tervez, amelyek céljai között kiemelt szerephez jut majd egy új szemléletű táj használat feltételeinek megteremtése. A tanácskozáson elhangzott: az elmúlt négy év természeti katasztrófái mintegy 270 milliárd forinttal terhelték meg hazánk költségvetését. A Tiszának azonban még vannak tartalékai. Az itt lakóknak az eddigieknél nagyobb árhullámokra is fel kell készülniük. Az új Vásárhelyi-terv árvízvédelmi koncepciója ugyan vésztározók létrehozásával akár balatonnyi vízmennyiség „kordában tartására” is alkalmas, ám egyetlen elképzelés sem szavatolhat valódi biztonságot és a megváltozott körülmények között is fenntartható fejlődést a teljes ökológiai rendszer figyelem- bevétele, és társadalmi, kormányzati, valamint ágazati ösz- szefogás nélkül. ________bugány Ön kormányzatok szabadon Újjászületik a strand Szolnok A kormányzat szakítani kíván azzal a politikával, amely a hozzá közelálló önkormányzatokat támogatta — állította tegnap Szolnokon a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Horn Gábor elmondta, kétszeresére kívánják növelni a településeken maradó forrásokat. A tervek szerint havi 190-200 ezer forintos jövedelemig az adózóknál is több pénz maradna. Csupán az egyszerűsített vállalkozási adó 300-400 ezer családnak jelent könnyebbséget. Kérdésünkre Fodor György az SZDSZ polgármester-jelöltje kifejtette, bár Szolnokon a lehető legmagasabbak a helyi adók, ám beruházásokra csak hitelből jut pénz. A helyi adóforintokat ugyanis felemészti az intézmények fenntartása. Ha több pénz maradna az önkormányzatoknál, akkor a helyi adókból lehetőség nyílna a fejlesztésekre is. t. j. A Tiszaliget turisztikai kínálatában fontos szerepet játszik a megújuló strandfürdő, ahol tegnap sajtótájékoztatón ismertették az átalakítással kapcsolatos elképzeléseket. Mint Szalay Ferenc polgármester elmondta, a Tiszaliget idegenforgalmi lehetőségei mindig is nagyok voltak, s az elmúlt időszak gátrekonstrukciós munkálatai következtében a terület immár kellőképpen biztonságos is. Az ott megvalósuló fejlesztések keretében újul meg a strandfürdő is. Kaposvári Kázmér, a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Rt. vezérigazgatója rámutatott, immár nem elegendőek pusztán a hideg és meleg vizes medencék, különböző élményelemekkel kell vonzóbbá tenni a strandot. így a tervek között szerepel többek között a feszített víztükör, egy széles közönséget kiszolgáló csúszdarendszer. Emellett minden járófelület új burkolatot kap, az első két öltözőt teljesen felújítják, s korszerű elárusító pavilonokkal is találkozhatnak majd a látogatók. A nettó 516 millió forintos beruházás felét a Széchenyi-terv pályázatán nyerték el. A kivitelező Metróépszolg Rt-nek május 10-re kell végeznie a munkálatokkal. M.G.A. ÜZEMELJEN A HAGYMAFELDOLGOZÓ! Jelenleg zárva van a jászladányi hagymafeldolgozó. Gulyás Ottó független képviselőjelölt azon van, hogy ismét teljes kapacitással üzemeljen a hagymaválogató és az udvarra egy hagymaraktár és hűtőház épüljön, ezzel is munkát adva az embereknek. Szeretnénk biztosítani a termelőknek a vöröshagyma szakszerű tárolását és értékesítését is. műim hirdetés) KEZDŐDIK A STRANDFELÚJÍTÁS. A következő szezonban már a teljesen felújított, élménymedencével gazdagodó Tiszaligeti Strand várja a szolnokiakat és a strandolni érkezőket. A több mint ötszáz- milliós beruházás felét a Széchenyi-terv pályázatán nyerték el. Szalay Ferenc polgármester úr (középen) a tulajdonos és a kivitelező társaságában tájékozódott a helyszínen. mukatMetés)