Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-04 / 232. szám
4. OLDAL HATVANON TÚL 2002. Október 4., péntek Regionális találkozó Sokáig emlékezetes marad, ez a nap Az „Életet az éveknek” országos nyugdíjas szövetség szeptember 28-án a helyi városi nyugdíjasklubbal karöltve regionális találkozót rendezett Mezőtúron, a sportcsarnokban. A vendégek között köszöntötték Búsí Lajost, a megyei közgyűlés elnökét, Bagdán Piroskát, Mezőtúr polgármg^ter asszonyát, Krizsán Sándort, az országos nyugdíjas szövetség elnökét és Demény Istvánnét, a megyei nyugdíjas egyesület elnökét. Sokáig emlékezetes marad ez a nap a mezőtúri nyugdíjasoknak. S nemcsak nekik, hanem annak a több száz lelkes vendégseregnek is, amelyik megtöltötte a sport- csarnokot. A városi zeneiskola zenekarának, a bájos mazsorett- csoportnak és a vendéglátók énekkarának köszönhetően eleve jó hangulatban kezdődött a találkozó. A megyei és a megyén kívülről is érkező nyugdíjasklubok színvonalas szórakozást biztosítottak. Nehéz volna felsorolni, s főleg rangsorolni őket, de nem is ez volt a találkozó célja. Néhány gondolat azért mégis idekívánkozik. Mindenekelőtt az, hogy a saját maguk és mások szórakoztatása érdekében nagyon fontos a klubok kulturális munkájának erősítése és az olyan együttesek példaképül választása, mint az énekkarok közül a zagyvarékasi Kék ibolya, amely az igényesség feladása nélkül lép mindig a pódiumra. Ami pedig a tánccsoportokat illeti: a ceglédberceli Rozmaring tánc- együttes nem véletlenül aratott tomboló sikert. Tagjai népviseletben ropták a táncot, s tegyük hozzá: az olyan táncot, amin felnőttek, ami a vérükben van. Nem választottak olyan koreográfiát, amely nem illik a korukhoz vagy erőn felüli mozgásra kényszerítené őket. Azt meghagyták a magukkal hozott ifjúsági együttesnek. Ők tehát az utánpótlásra is gondolnak. S ez sem hagyható figyelmen kívül. A regionális találkozó szervezése mintaszerű volt, nem véletlenül gratulált ezért Búsi Lajos Gyalog Lajosáénak, a mezőtúri városi nyugdíjasklub vezetőjének. Ismeretien régi társak Negyven év után látták viszont egymást A szépség teli tarisznyával A kiállítás megnyitóján (jobbra Pataky Béla) Sokoldalú képzőművész, Pataky Béla kiállítását nyitotta meg a napokban a szolnoki Marcipán Cukrászda galériájában Zsolnay László művészettörténész. Hangsúlyozta az alkotó briliáns technikáját, s azt, hogy világot járó útjáról mindig a szépség teli tarisznyájával érkezett, festményein elénk tárta a külvilág lebilincselő, mesterien ábrázolt tájait. A Szandaszőlősön lakó Pataky Béla sokoldalúságára, széleskörű érdeklődésére jellemző, hogy szobrok, linómetszetek, rézkarcok és akvarellek (ez utóbbiak láthatók mostani kiállításán) egyaránt kerülnek ki a keze alól, valamint különböző érmék sokasága. Gazdag életút áll a művész háta mögött. Nagykanizsán például tizenkilenc szobra áll. (Zsolnay László szerint valóságos Pataky Múzeum.) Két-két szobra látható Lentiben és Jugoszláviában, egy Bécsben, egy Budapesten és egy Cegléden. Mostani kiállítását tekintve, eszembe jut egy színdarab egy mondata: „Örömet szereztél a szememnek.” Önkéntelenül az a régi vicc jut eszembe, miszerint tejfelesszájú komszomolcok utaznak a Szűzföld meghódítására. Tíz év múlva szakállas, meglett férfiként térnek haza. A vasútállomáson őket váró szülők közül egyedül Maruszja néni ismer a fiára. Az meglepődve kérdi: — Miről ismert meg édesanyám? — A kabátodról galambocskám, a kabátodról. Nos, a tiszaligeti motelben a budapesti diplomaátadást követő negyven év után először találkozó fogorvosok sem ismertek egymásra. Ezért a nevüket tartalmazó kitűzőt tűztek zakójukra, blúzukra. Addig csak kérdezgették egymást: „Te ki vagy?” — „És te?” Hiába, negyven év nagy idő. Az ember változását csak azok nem veszik észre, akik rendszeresen találkoznak vele. Több évtizedes távoliét után viszont a jó barátok is ismeretlenként mennek el egymás mellett. Ez a találkozó — köszönhetően dr. Csordás József főorvos szervezőkészségének — Szolnokra hozta és gondolatban visszarepítette a hajdani évfolyamtársakat az egyetemi évek boldog világába. Jöttek is szívesen Nagykanizsától Nyíregyházáig az ország minden részéből. A harmincöt résztvevő (plusz a házastársak) között volt olyan, akit egy hónapja szívvel műtötték, mégis eljött. Az együvé tartozás élménye úgy élt bennük, mint negyven évvel ezelőtt. A külső szemlélő azt gondolhatta róluk, hogy rendszeresen összejáró társaság. A barátságok ott folytatódtak, ahol negyven éve megszakadtak. Felidézték a régi történeteket, köztük a zsebpénzt jelentő vásárcsarnoki rakodásokat, meg a Déli Pályaudvaron történt vagonkirakásokat. S a beugratásokkal szerzett forintokat is. Megtörtént ugyanis, hogy egyik társuk vett az Ecserin egy ócska villanyborotvát. Annak vezetékét válltáskájába csúsztatta, majd a mikrofonra hasonlító készüléket a szembejövők orra alá dugva mondta: „A rádiótól vagyok. Egy kis pénzért nem akarnak üzenni hozzátartozóiknak?” És többen akartak: „Maris, itt vagyunk a vásárban”. Hajlott korukkal is viccelődtek. Egyikük így vélekedett: — Ha a betegségek közül a feledé- kenység és a reszkető kezet okozó Parkinson-kór között kellene választanom, akkor én az utóbbit választanám. Inkább lötyögjön ki néhány csepp bor a pohárból, mintsem elfelejtsem meginni. Negyven év, negyven év - ismétlődött sokszor. Emberpróbáló évtizedek voltak ezek. Megannyi sorsfordulót és temérdek munkát jelentettek. Eszembe jut a régi sláger: „Tíz perc az nagy idő, Elemér! Tíz perc alatt a fogorvos kihúz három fogat”. Hát még negyven év alatt! Az alatt - stílszerűen szólva — a fogorvosok is elveszítették csikófogaikat. Hajdani tanáraik közül már csak Dónáth Tibor professzor él. Ő is túl van már a nyolcvanadik évén. Felidézték néhány mondását: „Az anatómia nem nehéz, csak venni kell egy szarvasbőr nadrágot, s mire az tanulás közben elkopik, megismerik az anatómiát”. Dónáth professzor levélben mentette ki magát: „Nagyon jó érzés, hogy meghívásotokkal, melyet A találkozó egyik epizódja (BEKÜLDÖTT KÉP) Csordás Jóska útján kaptam meg, mutatjátok, hogy a jövőre felkészítő tanár munkája nem volt hiábavaló és bizonyítottátok azzal, hogy hivatásotoknak kiváló képviselői lettetek.” A régi évfolyamtársak közül tizennégyen már meghaltak. Négyen éppen a találkozó szervezésének három hónapja alatt. Az élők tisztában vannak az elmúlás közeledtével. Társaikra elér- zékenyülve emlékeztek. Mélázó hangulatukon azért mégis csak győzedelmeskedett az együttlét lelket melegítő tiszta öröme. Győzedelmeskedett még az olyan morbid javaslatok hallatán is, — javaslatokat kértek ugyanis a következő találkozóra -, hogy addig senki ne merészeljen meghalni. Negyven év után az első évfolyam-találkozó. Ilyet se hallottam még. Talán a következőre hamarabb sor kerül. Igyekezniük kell, emlékezetükben tartva egyik társuk figyelmeztetését: „A túlvilágra került „tizennégyek” már szervezik azt az évfolyam-találkozót, ahonnan senki sem hiányozhat”. Tiszazugiak találkozója Bár Tiszaföldvár is a Tiszazug peremkerületén van, s ahhoz inkább földrajzi, mintsem néprajzi szempontból tartozik, Martfű meg, pláne távolabb esik, az ottaniak mégis úgy tartják, hogy Martfű a Tiszazug kapuja. S nemcsak így vélekednek, hanem éltetik is ezt a kapcsolatot. Ennek jegyében - immár öt éve - Tisza- kürttől Martfűig össze-össze jönnek a Tisza-partjára fűzött települések nyugdíjasklubjai. így történt ez szeptember utolsó szombatján is, amikor a martfűi művelődési házban a Kossuth Nyugdíjasklub vezetője köszöntötte a szomszédos településekről összesereglett idős embereket. Az arany fokozatot harmadszor is elnyert martfűi Kék Szivárvány énekkar míves produkciója és a fiatalok tüzes népi tánca mellett a vendégklubok is kitettek magukért társaik szórakoztatása érdekében. A műsor után — az „éhes ember mérges ember” mondást szem előtt tartva - vacsora következett. Azután meg tánc, nótázás, felszabadult vígalom. Sorokban IDŐSEK NÉPFŐISKOLÁJA. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolái Társaság a megyei nyugdíjas egyesülettel karöltve több előadásból álló népfőiskolái kurzust szervezett az idősek számára. A rendezvény- sorozatot támogatja a Verseghy Ferenc megyei könyvtár is. LADÁNYIAK SZARVASON. A jászladányi művelődési ház nyugdíjasklubja kirándulást szervezett Szarvasra és annak környékére - adta hírül Danajka József klubvezető. Felkeresték az arborétumot. Gyönyörködtek a több száz fajta fában, cserjében. Rövid városnézés után megtekintették a Tessedik Sámuel Múzeumot. Hazafelé menet szétnéztek Kunszentmártonban is. Túri Kiss István plébános útmutatásával ismerkedtek a katolikus templommal. Megtudták tőle azt is, hogy a törökdúlás után Jászapátiból és Jászalsószentgyörgy- ről jászokat telepítettek Kun- szentmártonba. A kirándulók jó hangulatban, sok élménnyel gazdagodva tértek haza. ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ. A szolnoki Városi Nyugdíjasklub vendége volt Bistey András író-újságíró. A klubtagok érdeklődve hallgatták és faggatták az írás művészetéről. NYUGDÍJASOK SPORTNAPJA. A megyei nyugdíjas egyesület és a Városmajori Nyugdíjasok Baráti Köre jó hangulatú sportnapot szervezett a Holt-Tisza partján lévő sporttelepen. A résztvevők Szalay Ferenc polgármester - hajdani testnevelő tanár — vezényletével mozgatták meg izmaikat, majd különböző szórakoztató programokon vettek részt. AZ IDŐSEK GONDOZÁSÁÉRT. A szajoli polgármesteri hivatal házi gondozó szolgálatának tagjai (Oraveczné Wolf Erika, Lajkó Julianna, Lajkó Margit, Nagy Istvánná és Tárkány Páiné) az idősekért kifejtett segítőkész munkájukért „Szajol községért” elismerő díjat vehettek át. ÜNNEPELTEK A SZOLNOKIAK. A Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete nyárbúcsúztató és idősek napi ünnepséget szervezett a tiszaligeti szabadidő központban. Összejöveteleiket műsorral, élőzenével színesítették. HAGYOMÁNYOS idősek napi ünnepségét tartotta szeptember 26-án az MSZOSZ Városmajor úti klub. A köszöntők után a 60, 70 és a 80 évesek virágot kaptak, majd vacsora, zene, közös szórakozás zárta a napot. ■ Az oldalt írta: Simon Béla Fotó: Csabai István KÉZMŰVES NYUGDÍJASOK. Képünkön Mez Tibor zagyvarékasi nyugdíjas miniatűr paraszti munkaeszközei. ■ A szolnoki kertvárosi nyugdíjasklub tagjai évek óta baráti — kölcsönös látogatásokban is megnyilvánuló — kapcsolatot tartanak fenn az újszegedi nyugdíjasklubbal. Barátságukat nemcsak az erősíti, hogy sorsuk azonos, hanem talán egy kicsit az is, hogy hasonló környezetben élnek, hiszen Újszeged is lényegében kertváros. Kapcsolatuk jegyében szeptember végén az újszegediek látogattak Szolnokra. A kertvárosiak kíséretében — Dénes Pál szakszerű kalauzolásával — ismerkedtek a várossal, közben Szalay Ferenc polgármester is fogadta őket. A várossal való ismerkedés komoly óráit önfeledt kikapcsolódás, fergeteges jókedv, baráti ösz- szeborulás váltotta fel a népesebb találkozó helyén, a kertvárosi művelődési házban. Voltam én már itt vidám órákon — például a szabadkaiak látogatásakor -, de Szegedi vendégek „Esküvői” jelenet (beküldött fotó) ilyen féktelen jó hangulatnak, közös nótázásnak mint ez a mostani, még nem voltam tanúja. Sem itt, sem más klubban. A vendéglátók szívessége mellett hozzájárult ehhez az is, hogy már az első percekben egy vidám házasságkötési jelenettel szórakoztatták a vendégeket. A „menyasszony” és a „vőlegény” játéka olyan felszabadult derűre hangolta a résztvevőket, amit jó volna megőrizni a klub életében. A jó hangulatban osztozott és a nyugdíjasokat köszöntötte Botka Lajosné országgyűlési képviselő.
