Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-29 / 252. szám

2002. Október 29., kedd KÉK 9. OLDAL TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig KARAMBOL. Négy ember könnyebben megsérült, amikor tegnap egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó összeütközött egy személyautó­val Budapesten, a Blaha Lujza téri útkereszteződésben. A há­rom mentőst és a személykocsi sofőrjét kórházba szállították. A baleset körülményeit még vizsgálják, mu HALOTT KISBABA. Újszülött megölése miatt indított eljárást a Fejér Megyei Rendőr-főkapi­tányság egy 39 éves lajos- komáromi nő ellen. Az asszony a helyi futballpálya melletti nyilvános vécében szülte meg kislányát. A csecsemő ellátat­lanság következtében vesztette életét. A nőt kórházba szállí­tották. EUROPRESS MEGMENTETTÉK. Magyar, román és szlovák barlangi mentőkből álló csapat hozta felszínre tegnap hajnalban a balesetet szenvedett barlan­gászt. Feigel Lórántot tegnap mentőhelikopterrel szállítot­ták a nyíregyházi kórház bal­eseti sebészetére. A 32 éves férfit szombaton érte baleset mintegy 150 méter mélység­ben a romániai Bihar-hegység Belényesi-barlangjában. mti TOLVAJ HALÖR. A halőr lop­ta a halakat a rábízott tóból Zalacsányon. Vasárnap este a sármelléki körzeti megbízott ellenőrizte a férfi gépkocsiját, és az autóban mintegy 40 ki­logramm frissen fogott pon­tyot talált. A halőr elismerte, hogy a halakat munkahelyé­ről, a zalacsányi halastóból lopta el. europress RENDŐRKÉZEN. Rablókat fogtak a nagykanizsai nyomo­zók. Vasárnap este jelentette a rendőrségen egy helyi férfi, hogy a kocsmából hazafelé jövet két ismeretlen férfi csa­pódott hozzá. Késsel meg­fenyegették, és elvették hat­ezer forintját. Ezután felmen­tek áldozatuk lakására, és to­vábbi 100 ezer forintot vettek el tőle. A nyomozók még a városban elfogták a gyanúsí­tottakat, egy zalaegerszegi és egy bocföldei férfit, europress Golyózápor várta a pénzszállítót Csaknem 80 millió forintot zsákmányoltak azok a rab­lók, akik vasárnap késő este támadtak meg egy pénzszállí­tó autót Budapesten. Az el­követők 20-30 lövést adtak le a kocsira. Budapest- Egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy hányán voltak az elkövetők, ugyanis a kirabolt pénzszállító au­tó sofőrje és kísérője lebukott a lö­vések elől, és nem látta a tette­seket - mondta az Europressnek Bodnár Zsolt, a Budapesti Rendőr­főkapitányság nyomozóosztályá­nak vezetője. Az ezredes szerint három-öt fős lehetett a rabló­banda. A bűnözők feltehetően elő­re eltervezték a rablást. A pénzszállító autót egy sze­mélygépkocsi tartóztatta fel Buda­pest XI. kerületében. A kocsiból kiugró, álarc nélküli tettesek auto­mata fegyverből 20-30 lövést ad­tak le. Személyi sérülés nem tör­tént. A sofőr és a kísérő fenyegetés hatására átadták a kocsiban levő pénzt. Arról nincs pontos informá­ció, hogy mekkora a zsákmányolt összeg, de egyes értesülések sze­Húsz-harminc lövést adtak le a rablók fotó, europress/e. várkonyi péter Kirabolt pénzszállító autók 2002-ben Március 14. - Budapesten, a Széna téren két rabló megtámadta a Group 4 cég pénz­szállító autóját. Az alkalmazottat megkötözték, majd mintegy 48 millió forintot vittek el. Július 4. - A főváros XI. kerületében, a Fehérvári út és a Bártfai utca sarkánál lévő élelmiszerbolt előtt egy fegyveres férfi elrabolt egy pénzszállító páncélautót. Nem hivatalos információk szerint az autóban körülbelül százmillió forint volt. Augusztus 6. - Három, kommandósnak és rendőrnek öltözött rabló az M1-es autó­pályán elrabolt egy pénzszállító autót. rint a rablók több mint 80 millió zést adott ki ismeretlen tettesek el- forintot szereztek. A támadást kö- len, és fokozottan ellenőrzi a fő- vetően a rendőrség országos körö- város útjait. nagy eszter dóra Átpréselte magát a rácsok között Megszökött a börtönből a kettős gyilkosság vádlottja Megszökött a szekszárdi börtönből a magyarkeszi kettős gyil­kosság vádlottja. A 23 éves Csepregi Péter feltehetően át­préselte magát a 14,5 cm (!) térközű rácson, majd egy lepedő­ből készült kötélen ereszkedett le az utcára. Szekszárd Megszökött a szekszárdi börtön­ből vasárnap fél négy és négy óra között Csepregi Péter. A fiatalem­ber Budapesten tölti másfél éves jogerős börtönbüntetését, és a Tol­na Megyei Főügyészség a Magyar- kesziben elkövetett kettős ember­öléssel vádolja. Mint dr. Hézsely János ezredes, a börtön parancs­noka elmondta, az elítélt két hetet töltött Szekszárdon, ahova tárgya­lásra szállították. A férfit éppen tegnap kellett volna visszavinni a fővárosba. A börtönbüntetéssel sújtott el­ítéltet - a szabályok szerint - nap­pal nyitott zárkában kell elhelyez­ni. A folyosó ablakán a függőleges rácsok között a távolság 14,5 cm. Feltételezik, hogy ezek között pré­selte ki magát az elítélt. Rejtély, hogy az egyébként vékony testal­katú férfi feje hogyan fért ki ezen a résen. Valószínűleg leugrott a mintegy 5 méteres magasságból, de nyomokat nem találtak. Megta­lálták viszont a járda mellett egy bokor alatt a szökéshez használt másfél méternyi, lepedőcsíkból font kötelet, és az ágy összekötő vasából készített kampót. A börtön­parancsnok el­mondta: mélyen megdöbbentette őket a szökés, felelősségüket átérzik. A folyo­só ablakait az­óta beszögez­ték. Az épület város felőli oldalán a folyosón nincs térfigyelő kamera. Az orszá­gos parancsnok már felmérette, hogy hány kamera kell. Mint kide­rült, az őrök a zárkát késve vizs­gálták át, s ezzel mulasztottak. IHÁROSI IBOLYA A vád szerint 2000. szeptember 13-án éjszaka Csepregi Péter Magyarkeszin leszúrt egy 67 éves asszonyt, majd az áldozat bögrecsárdaként is szolgáló nyári konyhájá­ból pénzért felment a házba. A lakásban azonban szembetalálta magát az albérlővel, egy 22 éves tanítónővel, akit szintén meggyilkolt. A másfél évi börtönt azért kapta a szökevény, mert a rendőrségi fogdában megtámadta az őrt, majd a helyszínre érke­ző ügyészt. Adták-vették a lányokat Spanyolországban kénysze- rített prostitúcióra magyar lányokat az a banda, amely­nek valószínűleg egyik vezé­rét fogták el pénteken a Pest megyei rendőrök. A kétéves büntetés elől bujkáló férfi bűnlajstromát egyebek mel­lett emberkereskedelem is terheli. Budapest A most rendőrkézre került 32 éves férfi feltehetőleg egyik ve­zetője volt annak a csoportnak, amelynek 17 tagja Spanyol- országba szállított, ott pedig prostitúcióra kényszerített ma­gyar lányokat. Jelenleg 14 ban­datag ellen folyik eljárás, az elfogott férfin kívül két embert még köröznek, egyikőjük va­lószínűleg Magyarországon, másikuk Spanyolországban bujkál. A bűncselekményről két éve halottak először a nyomozók: egy asszony jelentette a rend­őrségen: a lánya Spanyolor­szágból telefonált, és azt mondta, lánykereskedők kezé­re került. Rövid időn belül a konzulátus segítségével haza­érkezett. Hamarosan újabb hét lány szökött meg őrzőitől. A lá­nyok elmondták: kicsalták, majd ott eladták, a vevők pedig prostitúcióra kényszerítették őket. Volt, akit „nászúira” vit­tek, másnak jó állást ígértek. Spanyolországban aztán elvet­ték útlevelüket, bezárva tartot­ták őket, csak „dolgozni” me­hettek ki, akkor viszont figyel­ték minden lépésüket. Aki nem engedelmeskedett, azt megver­ték. Hozzá kell tenni azonban, volt olyan lány is, aki már itt­hon is tudta, hogy prostituált­nak viszik. A Pest Megyei Rendőrkapi­tányság nyomozóinak - nyolc lány vallomásának birtokában - egy egész hálózatot sikerült felderíteni. M. Zsolt, a társaság vezére röviddel ezelőtt tért ha­za külföldről, hamis papírokkal lépte át a határt. Négy nappal ezelőtt fogták el a rendőrök a kommandósok segítségével egy fővárosi lakásban. Kiderült, hogy a férfi eszten­dőkkel ezelőtt lányok futtatása és erőszak miatt előzetes letar­tóztatásban volt, de több hó­nap után szabadon engedték. A büntetését letölteni már nem vonult be a börtönbe. A most folyó eljárás során leánykeres­kedelem, okirat-hamisítás és erőszak miatt kerül bíróság elé. KOÓSTAMÁS Ledöfte ivócimboráját Szánk Késeléssel és egy ember halá­lával végződött vasárnap este három férfi italozása a Bács- Kiskun megyei Szánkon. A Hunyadi utca egyik házában keveredett szóváltásba két ivócimbora. A vita hevében egyikük alhastájékon szúrta a másikat egy késsel. A meg­késelt ember a helyszínen el­vérzett. A község hírhedt figurái voltak az ivócimborák, akik a tragikus vé­get ért összetűzésbe keveredtek egymással. A 40 éves K. L. és a kiskunmajsai kötődésű, ám jó ideje Szánkon élő, 32 éves Sz. Á. vasárnap délután is együtt töltöt­ték az időt, illetve az innivalót a poharakba abban a lakásban, ahol az idősebb férfi albérlőként élt. Velük tartott a főbérlő is. Este hét óra tájban azonban vége szakadt az idiÚnek.- Összeveszett a két cimbora, majd K. L. kést rántott, s Iágyékon szúrta vele Sz. Á.-t - tudta meg la­punk Hortobágyi István őrnagy­tól, a Bács-Kiskun Megyei Rend­őr-főkapitányság szóvivőjétől. A körülbelül 10 centiméter hosszú késpenge egyetlen, de na­gyon súlyos sebet ejtett a fiatal­emberen, aki ennek ellenére még kitántorgott az udvarra. K. L. vi­szont csak másfél óra múltán menrütána, hogy megnézze, mi van vele. (A házban maradt két férfi vélhetően azt hitte, nincs ko­molyabb baja a harmadiknak.) A földön heverő test láttán K. L. se­gítséget hívott a közeli üzem por­tásának közreműködésével. De már késő volt: a kiérkező kiskun- halasi mentősök már nem tudtak segíteni a megkéselt emberen, aki a tetemes vérveszteség miatt éle­tét vesztette. A rendőrség emberölés gyanú­ja miatt őrizetbe vette K. L-t. TAKODI KÁLMÁN Jó ötlet volt... és a Budapest Bank vállalati hitelével meg is valósítjuk. Mutassa meg, mit tud kihozni vállalkozásából! Elég egy jó ötlet, és a Budapest Bank vállalati hitelei segítségével cége új korszakot kezdhet. • Hiteleinkkel gyorsan megvalósíthatja tervezett beruházá­sait, növelheti alkalmazottainak, ügyfeleinek számát, és így a cég hasznát is. • Széles hitelválasztékunkból tanácsadóink segítségével könnyen kiválaszthatja a cégének legmegfelelőbb terméket. • Évi 500 millió forintos árbevétel alatt pedig folyószám­lahitel igénylését egyszerűsített eljárással bíráljuk el. Mutassa meg, mire képes vállalkozása! A részletekért hívja a 06-40/477-777-es számot és tárcsázza a 2/3/1-es menüpontot. BUDAPEST BANK GE Capital Services www.budapestbank.hu Az On pénze, az On szabadsága •« Leleplezett bűnbanda Kaposvár Szervezett bűnbandát leplez­tek le a kaposvári rendőrök: a hálózat tagjai országszerte követtek el lakásbetöréseket, majd az ellopott értékpapíro­kat megpróbálták beváltani. Az ügy egy „egyszerű” lakásbe­töréssel indult, s a végén egy or­szágos bűnözői hálózatot, vagy legalábbis annak egy részét sike­rült felderíteniük a kaposvári rendőröknek. Júniusban lakás- betöréshez riasztották a rendőrö­ket. Mintegy hárommillió forint értékben tűnt el értékpapír és készpénz. Néhány nappal ké­sőbb a lopott értékpapírokat Bu­dapesten kísérelte meg beváltani egy férfi. Miután a Pest környéki csaló lebukott, úgy döntött, min­dent elmesél. Elmondta, hogy ez már nem az első eset volt. Több alkalommal kapott betétköny­veket megbízóitól, akik arra kényszerítették, hogy váltsa be a dokumentumokat. A „megbízás” alkalmával lefényképezték, ha­mis személyi igazolványt csinál­tattak neki. A férfi szolgálataiért alkalmanként 10 ezer forintot ka­pott „munkáltatóitól”. Kiderült az is: hasonló bűn- cselekmények történtek az or­szág több településén, egyebek mellett Egerben, Győrben, Duna­újvárosban, Berettyóújfaluban is. lassan kirajzolódott a kép egy szervezett, országos hálózattal működő bűnbandáról, amelynek az ország több pontján működik „kirendeltsége”, és amelyben mindenkinek megvan a maga fel­adata. Az eddigi adatok szerint külön „csapat” intézte a lopáso­kat, betöréseket, mások a hamis személyi igazolványok előállítá­sáért voltak felelősek, s volt, aki a beváltást intézte. Bebes Zoltán rendőr főhad­nagy, a kaposvári rendőrkapi­tányság nyomozó alosztályának munkatársa elmondta: több me­gyében indult már eljárás a csa­pat egyes tagjai ellen, de ezek az ügyek általában megfelelő súlyú bizonyítékok híján megszünte­téssel végződtek. A kaposvári rendőrök viszont nem érték be ennyivel, és tovább vizsgálódtak. Négy hónap alatt si­került szóra bírni és beazonosíta­ni a társaság jó néhány tagját, majd felgöngyölíteni az ügyet. Két gyanúsított már előzetes le­tartóztatásban van: egyikük az a Pest környéki férfi, aki beváltotta a betétkönyveket, a másik egy Fejér megyei, aki feltehetően a csapat egyik vezére volt, ő moz­gatta a szálakat. Az ügy pikanté­riája, hogy az utóbb említett sze­mély viszonylag magas politikai tisztséget töltött be az egyik Fejér megyei településen. A társaság két tagja szabadlábon védekez­het, egy pécsi férfi pedig még szö­késben Van. JAKAB EDIT

Next

/
Oldalképek
Tartalom