Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-26 / 250. szám

2002. Október 26., szombat ALMA M A T E R 7. OLDAL KENDERESI SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Kiváló gépészpalánta Az előző tanév végén, a szakma kiváló tanulója ver­seny döntőjében Savella Pé­ter az ország legjobbja volt a gyakorlati számokban, így megkapta a szakmunkás-bi­zonyítványt. Jelenleg a 11. e oszlopos tagja, és az érettsé­gire készül. Péter a szakma kiváló tanulója versenyen mezőgazdasági gépész szakon indult és az Ádándon — teimű. Úgy vélte, az ő szaktudás­ára is szükség van a gazdaság­ban. Szülei is mezőgazdasági végzettségűek, főállásban csak testvére és nagyapja gazdálkodik, a szülők másodállásban segítik fiukat. A család néhány éve úgy döntött, átállnak a biogazdálko­dásra, területük jó részén bioga­bonát, sütőtököt, céklát, tönköly- búzát termelnek. Bár Péter még tanul, de nyári szünetben és szabad idejében Savella Péter a győztesnek járó kupával Siófok melletti településen - megrendezett országos döntőn gyakorlaton első, összesítettben pedig harmadik lett. A mezőtúri diák úgymond folytatta a családi hagyományokat, hiszen koráb­ban bátyja is ebben az iskolában végzett, és ő is a legjobbak között volt az országos versenyen. Az ádándi döntő előtti selejtezőn 46 iskola 76 diákja vett részt. Itt Pé­ternek a szántás ment a legjob­ban, így jutott el az országos meg­méretésre. Mint mondta, az isko: Iában az elméleti felkészítését több tanár is segítette, a gyakorla­ti feladatokat pedig főleg Juhász Andrással végezte. A Savella család mezőgazda­ságból él, földműveléssel és álla­tokkal foglalkoznak, így Péter pá­lyaválasztása mondhatni, egyér­kint van a földeken. Már most jól tudja, hogy a minőségi, exportké­pes áru előállítása nem olcsó, de az Európai Unióhoz való csatlako­zás előtt fontos az effajta termelés beindítása is. Péter a gyakorlati órákat szereti, hiszen ott lehet gé­peket szerelni, javítani, az így megszerzett tudással otthon is boldogul, ha meghibásodik vala­melyik gépük. Emellett a történe­lem is közel áll hozzá. Szabadide­jében elsősorban mezőgazdasági szakirodalmat olvas, de gyarapítja történelemtudását is. Emellett persze motorozásra és traktoro­zásra is mindig szorít egy kis időt. Most azonban a szórakozás háttérbe szorul, a legfontosabb számára az érettségi megszerzé­se, mert szeretne főiskolán to­vább tanulni. ■ Az igényekhez igazodó képzések A Kenderesi Szakiskola, Középiskola és Kol­légium 19 osztályában szeptemberben 476 di­ák kezdte meg a tanévet — tudtuk meg Tichy- Rács István igazgatótól.- Nagy az érdeklődés iskolánk iránt. Szeptember­ben négy 9. osztály iratkozott be. A mezőgazdasá­gi és vendéglátó-ipari szakmacsoporton belül is indult 1-1 szakiskolai, és a világbanki program szerinti szakközépiskolai, vala­mint a tizediket végzettek számára az érettségire felkészítő 2 éves szakközépis­kolai osztály. Négy éve veszünk részt a világbanki programban, tavaly érettségi­zett az első két szakközépiskolai osztály, akik jelenleg technikusnak tanulnak to­vább. Az iskola több szempontból is köz­ponti helyet foglal el a térségben. A szaktanács- adás részeként a mezőgazdasági gazdálkodókat érdeklő programokat szerveznek, például erő- és munkagépek bemutatóját, növénytermesztési faj­tabemutatókat (árpa, kukorica, napraforgó, rep­ce), amelyek nagyon sok érdeklődőt vonzanak. A Szent István Egyetem Gödöllői Tanárképző Inté­zetének gyakorlóiskolájaként évente 15-20 tanár­jelölt és mérnöktanár-jelölt érkezik ide gyakorló tanításra. Az iskola az idegenforgalom szempont­jából is látványosság, hiszen a Horthy-kastélyt na­gyon sokan felkeresik. Szívesen tartják itt konfe­renciáikat, rendezvényeiket cégek, és családi ren­dezvényeikre a kenderesiek is igénybe veszik a kastélyt. Az iskola vezetése igyekszik korszerű eszközö­ket beszerezni, így az OM decentralizációs alapjá­ból tavaly két számítógéptermet alakítottak ki, amelyeket szabadidejükben a kollégisták is hasz­nálhatnak. Most a 8,6 milliós támogatásból egy új 80 lóerős John Deere traktort vesznek. A felnőttképzést is rendszeresen megszerve­zik. Hamarosan indulnak az idei tanfolyamaik. A kerettantervhez igazítva, szeretnék a jövő­ben is biztosítani a diákoknak az átjárhatóságot. Ha valaki úgy érzi, nem bírja a szakközépiskolai osztályt, akkor időveszteség nélkül folytathatja ta­nulmányait a szakiskolában, mint ahogy a ki­emelkedőbb szakiskolások is átiratkozhatnak há­zon belül a szakközépiskolai osztályba. Gyakori az iskolán belül a képzési szintek közötti váltás, de nem ritkán a szakmacsoportok között is átirat­koznak a tanulók. A diákok és az iskola közös cél­ja, a sikerélményekben gazdag tanulás teljesül ak­kor, amikor ki-ki az iskolán belül a számára leg- megmegfelelőbb helyre kerül a tudásának, képes­ségei és szándéka szerint. A 10. osztály után kí­vülről, más iskolából is bekapcsolódhatnak bár­melyik osztály munkájába, mert akkor indul a szakmai képzés. A térségben jó ütemben fejlődik a lovasturiz­mus, ám ehhez országosan nem megoldott a szakemberek képzése. Ebből a megfon­tolásból indította be az iskola két éve a lótenyésztő szakmunkás szakot. A12 ló ápolásába heti váltásban kapcsolódnak be a diákok, épp úgy, mint a minifarm többi állatának gondozásába. A 12 ló­ból három állami tenyészmén, így egy­fajta fedeztetési központként is műkö­dik az iskola. A diákok rendszeresen részt vesznek a környéken megtartott lovasversenyeken, már több díjjal is büszkélked­hetnek. A tangazdaság minifarmja méreteinél fog­va családi farmgazdálkodási modellt ad a tanulók­nak, ahol megtanulhatják a sertések, szarvasmar­hák, juhok, tojótyúkok tartását is. Másik előnyét az egész iskola élvezheti, hiszen tejből, húsból, tojásból a 300 főre főző konyha és tankonyha szá­mára a nyersanyag biztosított. Mint megtudtuk, tovább bővül az állattenyésztési telep, december­re az OM támogatásból felépül a 14 bokszos, lo­vasturizmus oktatását szolgáló lóistálló. Természetesen a növénytermesztésből is kive­szik részüket a diákok. A 2000 négyzetméteres hajtatóberendezésekben megterem a zöldség, 7 hektáros ültetvényükben az alma, szilva. Az isko­la jelenleg 175 hektáron gazdálkodik. A munkáltatók között „kapósak” a náluk vég­zett diákok, mert ők is tudják, itt megtanulják az önálló gazdálkodást, munkát és döntést. Az iskola vezetője a következő évek terveiről szólva elmondta, a kastélyban szeretnék felújíta­ni a külső homlokzatot. A legnagyobb gondjuk a tornaterem hiánya. Idén három szomszédos in­gatlant megvásároltak, melyre terveik szerint egy csarnok méretű sportterem is felépülhetne. Eh­hez szeretnének majd pályázni.- Az általam vezetett intézmény olyan gazdál­kodó és lendületesen fejlődő iskola, amelynek működésében olyan elkötelezett munkatársak vesznek részt, akik nélkül a minőségi oktatás el­képzelhetetlen lenne. Ez az alkotó, együtt gondol­kodó közösség az iskola fejlődését, a tanulók, a szülők, a térség és a tanárok érdekeit tartja szem előtt. ■ Az előző tanévben hét vége­ken sein volt üres az iskola, hiszen olyankor felnőttek ül­tek be az iskolapadba. Mint Czakó Sándomé oktatási igaz­gatóhelyettestől, és Mohácsy Zsolt vezető tanártól, gyakor­lati oktatásvezetőtől megtud­tuk, most újabb tanfolyamok­ra várják a gazdákat. Az előző tanévben ezüstkalászos gazda szakképesítést 112 fő szer­zett, 134 fő aranykalászos gazda­ként végzett, 42 fő pedig növény­védő és méregraktár-kezelő szak- képesítést szerzett. A tanfolyamot az FVM támogatásával sikerült beindítaniuk. A megyei falugaz­dász-hálózat jóvoltából, és az is­kolában folyó magas szintű okta­Felnőtt mezőgazdákat is képeznek tási munka elismeréseként a me­gye legtávolabbi településeiről is érkeztek olyan vállalkozók, vagy vállalkozni akarók, akiket öröm volt tanítani. Az iskola vezetése, látva az előző képzés sikerét, eb­ben a tanévben is meghirdette az egymásra épülő ezüstkalászos és aranykalászos gazda, az agrár- vállalkozói és a növényvédő és méregraktár-kezelő képesítést adó tanfolyamokat, amelyekre 2002. november 10-ig lehet jelent­kezni. A tanfolyamok várható kezdési időpontja november kö­zepe, és előreláthatólag az FVM most is támogatást nyújt. Az ezüstkalászos gazdakép­zésben 150 óra az elmélet, nö­vénytermesztést, állattenyésztést, kertészeti és műszaki ismereteket tanulnak a hallgatók. A gyakorlati oktatás 360 óra, melynek felét sa­ját gazdaságukban, vagy lakó­helyükhöz közeli gazdaságban, il­letve az iskolában töltenek el a gazdák. Az agrárvállalkozói szak- képesítést adó tanfolyam célja olyan vállalkozói és mezőgazda- sági ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik a tan­folyam után képesek lesznek önálló vállalkozás keretében me­zőgazdasági tevékenység végzé­sére. Ehhez olyan hasznos tárgya­kat tanulnak, mint például a vál­lalkozási, a jogi, a kereskedelmi, a pénzügyi és számviteli ismeretek, valamint üzleti terv készítése. Az iskola ezzel a képzéssel is szeret­né felkészíteni a gazdákat az eu­rópai uniós csatlakozásra, a sza­bályok megismerésére, és a támo­gatások igénylési módjára. A növényvédő és méregraktár- kezelő szakképesítést adó tanfo­lyam végén a hallgatók olyan szakképesítéssel rendelkező szakemberek lesznek, akik a nö­vényvédelmi és méregraktár-ke- zelői tevékenység hivatásszerű végzésére képesek, a külön jog­szabályban meghatározott szak- irányítás mellett. A jelentkezők növényvédelmi, növényvédőszer- és általános mezőgazdasági isme­reteket tanulnak elméletben és gyakorlatban egyaránt. Mohácsy Zsolttól megtudtuk, hogy az ezüst- és aranykalászos gazda, valamint az agrárvállalko­zói szakképesítéseket adó tanfo­lyamokon az intézmény mérnök­tanárai és szakoktatói vesznek csak részt, a növényvédő és mé- regraktár-kezelői képzésnél pedig rajtuk kívül a megye növényvédő szakmérnökei is tanítanak. ■ Sorokban TANKÖNYVÍRÓK. Az iskola a gödöllői tanárképző intézet gya­korlati gyakorlóiskolája. Szakok­tató szakos hallgatók hospitálá­son és gyakorló vizsgatanításon vesznek részt itt. A tantestület tagjai részt vállaltak a gazda, a képesített gazda, a mezőgazda- sági gazdaasszony és a képesí­tett mezőgazdasági gazdaasz- szony OKJ szerinti szakmai és vizsgáztatási követelményeinek és központi programjainak ki­dolgozásában, illetve ugyan­ezen szakmákhoz a tankönyv­írási munkákban. Helyi tanterv­készítő munkájuk is jelentős, az 1992-ben készült gazdaképzési programjuk országosan elter­jedt. A gazdaasszonyképzésre épülő falusi vendéglátó-képzési tantervűk szintén minősített. Az iskola vezető tanárai: Czakó Sándorné, Mohácsy Zsolt és Né­meth István. SZAKKÉPZÉSI KÍNÁLATUNK a 2003/2004-es tanévre. Az osztályok mellett az iskola és tagozatkódok olvashatók: 8. osztályosok számára: — 036057-01 Szakközépiskolai, mezőgazdasági szakmacso­port osztály. 4+2 év. 12. év vé­gén érettségi, 14. év végén mg-i technikusi végzettség. — 036057-02 Szakközépiskolai, gazdasági és szolgáltató szak- területű osztály 4+2 év. 12. év végén érettségi, 14. év végén vendéglátó-ipari technikusi végzettség.-036057-03 Szakiskolai, mű­szaki (mezőgazdasági) szak- területű osztály 2+2 év. A 12. év végén mezőgazdasági vagy növénytermesztő gépész szakmunkás végzettség. — 036057-04 Szakiskolai, mező- gazdasági szakterületű osz­tály. 2+2 év. A 12 év végén gazda általános mezőgazda- sági szakmunkás), lótenyész­tő, kertész, gazdaasszony szakmunkás végzettség. — 036057-05 Szakiskolai, gazdasá­gi és szolgáltató szakterületű osztály. 2+2 év. A 12. év végén vendéglátó eladó, falusi vendég­látó szakmunkás végzettség. 10. osztályt végzettek számára: -036057-05 Vendéglátó eladó szakmunkásképzés (2 év) — 035057-06 Humán szakterület (érettségit adó szakközépisko­lai képzés, 2 év) Technikusi képzés érettségizet­tek számára: mezőgazdasági, il­letve vendéglátó-ipari technikus képzés, 2 év. ALAPÍTVÁNY. A Kenderesi Szentannay Sámuel Alapítvány segíti az iskolarendszerű gazda- és gazdaasszonyképzés gyakor­lati oktatásának eszközfejlesz­tését. Az alapítvány számlaszá­ma: 11745080-20001773. ■ Technikusok lesznek A 13. b mezőgazdasági technikusi osztály többsége Kendere­sen végzett. A huszonkét diák között van kenderesi, karcagi, mezőtúri, fegyverneki, törökszentmiklósi, kengyeli, kábái is. Osztályfőnökük Czakó Sándomé. A huszonkét diákból tizen­heten tavaly érettségiztek a világbanki program keretében. A 13. b és osztályfőnökük A fiúk közül többen már most bekapcsolódnak a családi gazda­ság munkájába. Érdeklődésünk­re kiderült, hogy a gyakorlati órák mellett az elméleti képzés­ből a növénytermesztést, a kerté­szetet, az állattenyésztést és a műszaki ismereteket kedvelik a legtöbben. Voltak olyanok is, akik az angolt, az informatikát és a gazdálkodási ismereteket vá­lasztották. Domán Sándorék Törökszent- miklóson 20 hektáron gazdál­kodnak. Mint elmondta, ő már önállóan dolgozik, bérmunkát végez gépeivel, így tartja el a csa­ládot. A kábái Hajdú Károly ko­rábban másfél évig egy dániai farmernél volt szakmai gyakorla­ton. Az ott elsajátított techniká­kat, módszereket és nyelvtudást a későbbiekben itthon szeretné hasznosítani. Ezt jól kifőzték Az iskolában nyolc szakkör működik, ezek egyike a gasztronómiai klub, mely­nek tagjai hetente egy dél­utánt a konyhában töltenek. A klubtagok között nemcsak vendéglátós diák van, ha­nem sok a mezőgazdász és gépész is. A foglalkozásokon részben a tér­ségre jellemző étkeket főzik, de nagyon sok ínyencséget is elké­szítenek Kerepesi Pál szakoktató segítségével. Többször részt vettek már fő­zőversenyeken, ahol a felnőttek között is megállták helyüket. Leg­utóbb a szolnoki gulyásfesztivá­lon indult a kis csapat és csoport- győzelmet szereztek. A legjobban a szabadtéri ételek készítését sze­retik a diákok. Nagyon népszerű a grillezés. Az elkészült étket kö­zösen elfogyasztják. A főzés mellett a terítést is megtanulják a diákok A tanár úr segítségével a fiúk, alkalommal meghívnak egy ta­lányok nemcsak a szakmai fogá- nárt is az iskola tantestületéből, sokat tanulják meg, hanem azt is, aki teszteli a kész étket. Mint hogyan kell az ételt feltálalni, me- megtudtuk, még nem volt panasz lyek a terítés főbb szabályai. A Iá- a gasztronómiai klub által készí- tottakat megbeszélik és minden tett ételekre. ■ Az oldal az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az oktatási intézmény viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom