Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-12 / 239. szám

2002. Október 12., szombat $ PORT 15. OLDAL Nyeretlenül, NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA Minden bizonnyal nem üyen kez­désre számítottak a jászberényi női csapat szurkolói a tavaszi nagy menetelés után. De hol van már a tavalyi hó, a kupában és bajnok­ságban megszerzett bronzérem? Három fordulót bonyolítottak le a 2002-2003-as szezonból, s eddig nyeretlen a V-fon együttese. A címvédő Nyíregyházától ugyan hazai pályán is ki lehet kapni, a nyáron alaposan megerősödött Kecskeméttel szemben 3:2-re el­vesztett rangadó sem okozhatott földindulást, ám az újonc Miskolc- cal szembeni kudarcra már nincs magyarázat. esélytelenül Ilyen előjelek után az örök „mumusnak” tartott BSE-FCSM- hez látogat szombat délelőtt a herényi társaság, s be kell lát­nunk, esélytelenül lép pályára a kék-fehér gárda. De talán éppen ezért... Hiszen a városmajoriak is meg­gyengültek a nyár folyamán, kez­dőhatosuk mögött már nincs megfelelő cseresor, azaz Kasziba István nem taktikázhat kénye- kedve szerint. A bravúrhoz azon­ban nem elég, hogy esetleg a BSE gyengélkedjen, Bóta Enikőéknek is végre tavalyi formájukat kellene hozni. Akkor, de csak akkor talán meglephető a mindig oly maga- biztos fővárosi egylet. igeleii Kiéhezve a sikerre NŐI KÉZILABDA NB I., 8. forduló Ma délután 16 órakor a bajnokság meg­lepetéscsapata, az Eszter­gom látogat el Túrkevére. A mezőny egyetlen pont nélkül álló együttese a TSE-Solar Agrofó- lia-Kevehús. A sorsolás nem ked­vezett az újoncnak, a bajnokság legerősebb csapataitól elszenve­dett vereségek alaposan megté­pázták a túrkevei lányok önbizal­mát. Reális győzelmi esélye Bán Tibor játékosainak a legutóbbi fordulóban adódott, mikor is a Fáy utcában Jancarováék két gól­lal alulmaradtak a Vasassal szem­ben. A bajnokság közepén meg­szerzett két új játékos vérfrissí­tést jelentett a gárdának, Tamás és Jánics is 3-3 találattal hálálta meg a bizalmat. No de más egy gyengélkedő Vasas ellen vitéz­kedni, mint egy önmagát is felül­múló Esztergommal szemben eredményesen szerepelni. A me­zőny meglepetéscsapata két vere­séggel ellentétben már öt győzel­met halmozott fel, és továbbra sem óhajt megpihenni. A múlt héten épp a Dunaferr ellen győz­tes Vácot fektette két vállra Lau- rencz László csapata. Az eszter­gomiak legjobbja a 12 találatig ju­tó Pőcze volt, rá oda kell figyelni Horváthéknak. A maródiakat figyelemmel kí­sérve, Kövérre már talán, de Sza­bóra továbbra sem számíthat Bán mester. Ha Nikicsék a leg­utóbbi két fordulóban mutatott formájukkal rukkolnak elő ma a Ványai Ambrus szakközépiskola tornacsarnokában, akár első si­kerüket is megszerezhetik Ta­1. Dunaferr 8 7- 1 231-175 14 2. Győr 6 6 190-135 12 3. Cornexi 7 5- 2 214-171 10 4. FTC 7 5- 2 222-180 10 5. Esztergom 7 5- 2 184-176 10 6. Spartacus 6 3- 3 162-164 6 7. DVSC 8 3- 5 213-232 6 8. Vác 7 3- 4 179-205 6 9. HNKC 7 2- 5 171-186 4 10. Pécs 7 2- 5 163-205 4 11. Vasas 7 1- 6 183-198 2 12. Túrkeve 7- 7 148-233 0 M. G. Nehéz sorozat előtt VÍZILABDA OB I. Bizony kemény idegenbeli meg­méretések előtt áll a Szolnoki VSC legénysége. A sort a mai BVSC elleni mérkőzés nyitja, jö­vő szombaton az OSC, október 23-án a Cegléd, majd 26-án az Új­pest vendégei lesznek a szolnoki pólósok. Egy biztos, egyik meccs sem lesz könnyű, közülük az első ma délben lesz a vasutasok Szőnyi úti uszodájában. A pontveszte­ség nélkül álló BVSC soraiban ta­lálunk rutinos pólósokat: Szécsi Zoltán kapus, Nitsovits Tamás, Németh Zsolt, Péter Imre és nem beszélve Vincze Balázsról, ők öten 770 alkalommal voltak tag­jai nemzeti csapatunknak. Míg a tehetséges fiatalok közül Nagy Viktor (kapus), Gulyás Ábel és Zoufal Norbert azok, akik egyre többször követelnek helyet ma­guknak Gerendás György csapa­tában. — Sajnos a betegeskedő Vargyas Gyulára még mindig nem számíthatunk. Felszaba­dult, fegyelmezett játékkal, az emberelőnyös helyzetek jó ki­használásával akár egy szoros mérkőzést is vívhatunk a BVSC- vel — mondta a tegnapi trénig előtt Urbán Lajos, az SZVSC mestere. VÉCSÉ Rajtolunk az Eb-selejtezőn A szeptember 7-i első fordu­lóban szabadnapos magyar labdarúgó-válogatott ma délután négy órakor Svédor­szágban lép először pályára a 2004-es portugáliai Euró- pa-bajnokságot megelőző selejtezőben. Ez lesz a nemzeti együttes 766. mérkőzése, az eddigi mérleg: 372 győzelem, 171 döntetlen, 222 ve­reség, 1677 lőtt, illetve 1167 ka­pott gól. Az együttes napra ponto­san száz évvel a stockholmi talál­kozó előtt játszotta első - szomo­rú emlékű - hivatalos meccsét: 1902. október 12-én 0-5 volt az eredmény Ausztria ellen Bécs- ben. A magyarok Svédországgal ko­rábban összesen 36-szor csaptak össze: 17-szer győztek, 9-szer döntetlen született, 10-szer vesz­tesként hagyták el a pályát. Tét­mérkőzésen hétszer találkozott a két válogatott: 3 magyar siker mellett 2 alkalommal döntetlen lett az eredmény, míg kétszer a svédek nyertek. Svéd környezet­ben utoljára több mint 47 évvel ezelőtt tudott győzni a magyar válogatott: az 1955. május 11-én rendezett stockholmi barátságos találko­zó a házigazdák szempontjából 3-7-re végződött. A várható kezdő csapatok Svédek: Isaksson-Mellberg, Ja- kobsson, M. Svensson, Antone- lius- Alexandersson, Lantz, Káll- ström, Ljunberg-Petterson, Ibra- himovics. Magyarok: Király—Urbán, Dra- góner, Gyepes—Fehér Cs. (Bod­nár), Lipcsei, Dárdai, Lőw-Lisz- tes- Kenesei, Tököli. Játékveze­tő: Wolfgang Stark (német). Az összecsapást 15.50-től élő­ben közvetíti a magyar 1-es. Ismét változik Nehezen tudnak elszámolni a Szolnoki MÁV-Neusiedler játékosai a múlt hét végi bajnoki mérkőzés első félidejében mutatott teljesítményükkel. Különösen azért fájó a fő­városban elszenvedett vereség, mert egy gyengébb együttessel szemben hullajtott el értékes pontokat a gárda. Labdarúgó NB l/B A BKV Előre elleni találkozó első perceiben még azt számolgatta az a néhány jelen lévő szurkoló, vajon hány góllal nyer a Szolnok a Sport utcában. Kotula óriási helyzetét követően azonban meg­tört a vendégek lendülete, s olyan katasztrofális játékot produkáltak a szüneüg hát­ralévő időben, hogy rossz volt nézni. Szünet után még így is fordíthatott volna a Ti- sza-parti gárda, ám két gól­ja mellett számtalan száz- százalékos ziccert elhibá­zott. Ráadásul Vágó Attila edzőt is száműzte a játékve­zető a kispadról. — A héten levelet kaptam a liga fegyelmi bizottságá­nak a vezetőjétől, dr. Szieben Lászlótól, mely­ben a játékvezetői ellenőr jelentésére hivatkozva el­nézést kért „száműzetése­mért”, s törölte a fegyelmi tárgyalások köréből ügye­met. Ez pedig azt jelenti, a kispadról irányíthatom a csapatot Százhalombattán - tudtuk meg a kék­sárgák mesterétől. - Sajnos a vereségen túl új­fent összeállítási gondokkal kell megküzde- nünk: Gradinariu és Németh Norbert változatla­nul sérült, Németh Gyula piros lapos eltiltása még nem telt le, Romanek János és Novák János is „besárgult”, ráadásul Lipták Zoli egész héten az ifiválogatottnál volt. A vereségek idegileg is megviseltek néhány játékost, így változtatni kényszerülök a kezdőcsapaton. A Százhalpmbattát az utóbbi időben mindig le­győzte a MÁV — bár így volt ezzel a BKV Előré- vel is —, ám súlyos hiba lenne most ebből kiin­dulni. A fő hangsúlyt most a védelem stabilitású­az összeállítás ra kell fektetni, s nem szabad olyan nyílt játékba belemenni, mint az elmúlt hetekben. A csoport húsz együttese közül már egyedül a Szolnok nem végzett döntetlenre, azaz a nyíltsisakos já­téknak a jelek szerint mi ittuk meg a levét. A tervezett kezdőcsapat: Rézsó - Bajusz, Turján, Balogh, Müller - Fedor, Zahorecz, Oláh, Szabó T. - Kiss, Kotula. NB III. Alföld-csoport Azon ritka hétvégék egyike következik, amikor csupán egyetlen megyei rangadót vívnak csapata­ink. Igaz, az annál több izgalmat tartogat. A Kis­újszállás legutóbb szoros meccsen vereséget szenvedett Karcagon, ennek ellenére egyetlen ponttal szorul a dobogó legalsó fokán tanyázó Jászberény mögé. Kettőjük összecsapása igazi csemegének számít, melyen a pillanatnyi forma, a hazai pálya döntő mértékben befolyásolhatja a végeredményt. Megyei I. osztály Mezőtúron a tavasz folyamán még nemigen gon­dolták, hogy alig pár hónappal később rangadón látják vendégül a Tiszafüred együttesét. Pedig most itt tartunk, ráadásul az ősz meglepetéscsa­pata akár tovább folytathatja menetelését a baj- nokesélyes ellen is. ________________igeleii Fe gyelmi határozatok A megyei labdarúgó-szövetség fe- zőtúr), Sekli László (T. miklós), László (Mesterszállás). 5 mérkő- gyelmi határozatai, eltiltások, 1 Bebecs Péter (T.szentimre), Bar- zésről: Balogh Roland (Jászkisér). mérkőzésről: Daragó Tamás (Kun tucz Csaba (Mesterszállás), Zsí- Pénzbüntetések: Abádszalók FC), Frankó Péter (Tiszatenyő), ros Krisztián (Zagyvarékas), 12 ezer; Újszász és Jászkisér 8-8 Osztás Norbert (Nagykörű), Kin- Libor Róbert (Kétpó). 3 mérkőzés- ezer; Zagyvarékas és Mesterszál- cses Dávid és Major Róbert (Zagy- ről: Nagy Gábor (R.újfalu), Tóth lás 6-6 ezer; Tiszagyenda és Kun- varékas), Váradi Zoltán (Martfű), Zoltán (Mesterszállás), Molnár madaras 2-2 ezer; Jászfényszaru Gergulics Géza (Cserkeszőlő). 2 Sándor és Polgár Krisztián (Nagy- 1 ezer forint. mérkőzésről: Kovács Andor (Me- körű). 4 mérkőzésről: Pálinkás ___________ _____________I Ke ngyeli hatos Labdarúgás MEGYEI II. OSZTÁLY A Falazó csoportban a Cserkesző­lő hazai veresége után növelte előnyét a Martfű. A Kengyel egy tucat gólt rúgott a Tiszaderzsnek. Eredmények: Nagyiván-Jász- dózsa 1-0 (0-0), Kengyel-Tisza- derzs 6-0 (5-0), Tiszabura-Jász- szentandrás 0-0 (1-1), Martfű- Kétpó 5-1 (2-1), Cserkeszőlő- Jászjákóhalma 1-2 (4-1). Zárójel­be tettük az ifi eredményeket. Megyei II. A 1. Martfű 8 7 1 0 33- 5 22 2. Cserkeszőlő 8 5 2 1 24-10 17 3. J.jákóhalma 7 5 2 0 17- 6 17 4. Kengyel 7 5 0 2 32- 7 15 5.Jászdózsa 8 3 1 4 10-14 10 6. Nagyiván 7 3 1 3 14-19 10 7. Tiszabura 7 2 1 4 11- 12 7 8. Tiszaderzs 7 2 1 4 11-18 7 9. Kétpő 7 2 0 5 15-24 6 10. J.szentandrás 7 1 1 5 7-17 4 U.Tiszaszőlős 7 0 0 7 2-44 0 Megyei II. B 1. Jászapáti II. 8 6 11 32-12 19 2. Jásztelek 8 6 0 2 25- 6 18 3. Kőtelek 8 5 2 1 20- 9 17 4. Tiszajenő 8 5 2 1 21-11 17 5. Focimánia 8 5 2 1 19- 9 17 6. Mesterszállás 8 4 1 3 16-10 13 7. Tiszakürt 8 4 1 3 17-18 13 8.J.boldogháza 8 3 1 4. 16-13 10 9. Csépa 9 1 2 6 12-31 5 10. Kungyalu 8 1 0 7 8-22 3 H.Tiszaörs 8 1 0 7 6-39 3 12. Nagyrév 7 0 2 5 15- 27 2 A Csóti-Pati csoportban a Kun­gyalu megszerezte első győzel­mét. Pontokat vesztett a listaveze­tő Jászapáti II. Eredmények: Jászboldogháza-Tiszaörs 3-0, Focimánia-Kőtelek 1-1, Csépa- Tiszakürt 2-2, Nagyrév-Jásztelek 1-3, Tiszajenő-Jászapáü II 1-1, Mesterszállás—Kungyalu 0-1. ■ Férfi asztalitenisz NB II: : Volán-Nefag-Diósgyőr 15:3, győz: Nagy S„ Molnár L. 4- 4, Füzes 3, Baráth 2, a Molnár- Nagy és a Baráth-Füzes páro­sok. A szolnokiak csak a játékra koncentráltak, és magabiztosan legyőzték régi riválisukat. NB III.: CVSE II-Tisza SE II 4:14, győz: Lesskó—Tóth B. pá­ros, Börzsei, Hubert 4-4, Lesskó 3, Tóth B. 2. A listavezető vendé­gek egységesebb csapat benyo­mását keltve, ilyen arányban is megérdemelten győztek a lajos- mizsei sportcsarnokban leját- szott bajnoki mérkőzésen. b Hét végi sportműsor Röviden FORMA—1. Meglepetésre ket­tős McLaren-részsikert hozott a Forma—1-es Japán Nagydíj pénteki két szabadedzése: a finn Kimi Ráikkönen volt a leg­gyorsabb a skót David Coult­hard, valamint a brazil Rubens Barrichello (Ferrari) előtt. Az ötszörös világbajnok német Michael Schumacher (Ferrari) csak 6. lett. RÖPLABDA. Brazília a címvé­dő Olaszország után a sydneyi olimpiai bajnok Jugoszláviát is legyőzte, és bejutott az Argentí­nában zajló férfi röplabda-világ­bajnokság döntőjébe. A dél­amerikai ország csapata 3:l-re nyert, melynek ellenfele az orosz-francia párharc győztese lesz a fináléban. KOSÁRLABDA. A Treviso, Németh István csapata hazai pályán 94-73-ra győzött a fran­cia Pau Őrihez ellen, míg a Zal- giris Kaunas, Dávid Kornél együttese az olasz Sienától ide­genben 81-74-es vereséget szenvedett a férfi Euroliga első fordulójában. Dávid a kudarc­tól függetlenül folytatta jó so­rozatát, 20 pontjával a legered­ményesebbnek bizonyult. Az olasz sztárgárdában Németh négy percet töltött a pályán, de nem szerzett pontot. Szombat Asztalitenisz. Férfi NB 1/B.: Pénz­ügyőr-Szolnoki Tisza SE, 16. Birkózás. Országos kötöttfogá­sú ob, Kecskemét, 10. Kézilabda. Női NB L : Túrkeve Solár-Agrofólia-Kevehús-Eszter- gom, 16. Férfi NB l/B: Tiszaföld- vár—Újkígyós, 18. Férfi NB 11.: La- josmizse-Abony, 18. Törökszentmiklósi KE-Szol- noki KBK, 17. Női NB II.: Tisza- földvár-Medgyesegyháza, 10. JTKF-DSE-Majsai NKSE, Jász­berény, 11.45. Kosárlabda. Férfi NB I. A cso­port: Szeged—Falco, 17. ZTE— Atomerőmű SE, Soproni Ászok- Körmend, Dombóvár-Alba- comp, 18. Labdarúgás. Európa-bajnoki selejtező: Svédország-Magyaror- szág (ml), 16. NB l/B: Százha­lombatta—Szolnoki MÁV-Neusi- edler, 13. Nyíregyháza-BKV Elő­re, Pécs-Hévíz, Celldömölk-Va­sas, Monor-Pápa, Tatabánya- Kecskémét, Kaposvár-Haladás, 13. NB III. Alföld-csoport: Jami- na—Szajol, Algyő—Fegyvernek, 15. Szoltisz megyei I. osztály: Jászkisér—Besenyszög, Mező- túr-Tiszafüred, Tószeg-Kun- szentmárton, Kun FC-Ujszász, Tiszaföldvár-Jászárokszállás, | 14. Serpico megyei l/B osztály: ! Kunmadaras-Tiszaszentimre, Tiszagyenda—Nagykörű, Tisza­tenyő—Kenderes, Örményes­Berekfürdő, 14. Megyei II. osz­tály, Falazó-csoport: Tiszaderzs- Nagyiván, Kétpó-Cserkeszőlő, 14. Csóti-pati-csoport: Tiszaörs- Mesterszállás, Kőtelek-Jászbol- dogháza, Kungyalu-Nagyrév, Tiszakürt—Tiszajenő, 14. Farkas János gyermek labdarúgó ván­dorkupa, Tiszabő, 10. Röplabda. Női extraliga: BSE- V-fon Jászberény, Városmajor, 11. Vízilabda. OB L: BVSC-Szol- noki VSC, Szőnyi u., 12. Vasárnap Kézilabda. Női BL: Dunaferr— Mislata, 14. Férfi NB l/B: Csö- mör-Mezőtúr-Syngenta, 17. Női NB II.: Martfű-Taksony, 17, Abony—Simontornya, 17. Kar- cag-Domaszék, 16. Férfi NB II: Kondoros—Martfű, 17. Kosárlabda. Női NB I. A cso­port: Mizo-Pécs-Szolnoki MÁV- Coop SE, 18. Labdarúgás. NB l/B: Főt— REAC, Bük—Balassagyarmat, De- mecser—Diósgyőr, 15. NB III. Al­föld-csoport: Kisújszállás—Jász­berény, Gyomaendrőd—Karcag, Békés-VLC Rákóczifalva, Szen- tes-TUSE-Túrkeve, 15. Szoltisz megyei I. osztály: Jászfénysza- ru-Kunhegyes, Szászberek- Jászapáti, Abádszalók-Török- szentmiklós, 14. Serpico megyei I/B osztály: Alattyán—Pusztamo­nostor, Zagyvarékas—Jászalsó- szentgyörgy, Rákócziújfalu-Já- noshida, Jászladány—Cibakhá­za, 14. Megyei 11. osztály, Falazó­csoport: Jászdózsa-Tiszaszőlős, Jászjákóhalma-Tiszabura, Jász- szentandrás—Kengyel, 14. Csóti- pati-csoport: Jásztelek—Csépa, Jászapáti II—Focimánia, 14. Sakk. NB l/B: Edelény-Szol- nok. NB II: Hatvan-Jászberény, Karcag-Tiszaújváros, Makó II- Újszász., 10. Teke. Férfi NB II.: Mezőtúr— Nádújfalu, 9. Tenisz. Megyei amatőr bajnok­ság: Szolnok, Tiszaliget, 8.30. Tömegsport. Jászkürt futófesz­tivál, Jászberény, 10.15., 7. Női futónap, Margitsziget, 9. Vízilabda. Utánpótlás ob: Szolnoki VSC—Eger, serdülő: 10., gyermek: 11, ifi: 12., Damjanich uszoda. Hétfő Futsal. NB II.: Sirokkó FC-Első Beton Szeged II., Abony, Városi Sportcsarnok, 19.30. Kispályás foci. Megyei bajnok­ság: Mitsubishi Tóth—Tiszafü­red, Abony, Városi Sportcsarnok, 18. Kevehús Mezőtúr-Borovi, Mezőtúr, MAFC-csarnok, 18. Buck FC-Família Karcag, Jász­berény, Bercsényi Sportcsarnok, 18.30. b

Next

/
Oldalképek
Tartalom