Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-10 / 237. szám

6. OLDAL TŰK 0 R 2002. Október 10., csütörtök Nyertessé tenni a szolnokiakat Beszélgetés Medgyessy Péter miniszterelnökkel Kedden Szolnokra látogatott Medgyessy Péter miniszterel­nök, és mint arról beszámol­tunk, a Tisza Szállóban vállal­kozókkal találkozott. Ez alka­lomból válaszolt lapunk kér­déseire. Interjú- Szolnok fejlődését segítené, ha megvalósulna a 4-es út négy­sávossá alakítása. Rengeteg ígé­ret elhangzott már erről, kevés eredménnyel. Mi a kormány szándéka a 4-es úttal?- A kormány a következő hetekben tárgyal az útfejlesztési Medgyessy Péter koncepcióról, ebben a követke­ző terveink érintik Jász-Nagykun-Szolnok me­gyét és Szolnok város térségét. Terveinkben sze­repel, hogy Ceglédbercel és Cegléd között meg­épül egy négypályás útszakasz, és hogy az Abony előtti hét kilométeres szakaszt négypá­lyásra alakítjuk. E kettő 2004-es kezdéssel és be­fejezéssel szerepel a programban. Benne van az Abonyt elkerülő 17 kilométeres szakasz megépí­tése, továbbá az M8-as megépítése is. Az M8-as érinti Szolnokot, és valójában összeköti a román és az osztrák határt. Azt gondolom, hogy a térség ilyen szempontból fontos közlekedési metsző­pont lehet, és ez nagyon lényeges. Terveink kö­zött szerepel az MO-s Üllőt és Vecsést elkerülő szakaszának a megépítése, ami megkönnyíti a bejutást a fővárosba.- A jelenlegi régióbeosztásban sokan talán ok­kal gondolják Szolnokon, hogy Debrecen és Nyír­egyháza mellett Szolnok eleve vesztes lesz. Van-e lehetőség és kormányzati szándék a régióbeosz­tás felülvizsgálatára?- A régiók kialakításáról már a korábbi évek­ben döntött a parlament, pillanatnyilag olyan szándékunk nincs, hogy ezt fö­lülvizsgáljuk. Viszont fokozato­san végignézzük, áttekintjük, hogy a térségek fejlődése szem­pontjából milyen lehetőségeket tudunk biztosítani. Szeretnénk, ha Szolnok nem lenne vesztes ebben a helyzetben. De azt ma nem tudom ígérni, hogy újra át­tekintjük és megváltoztatjuk ezt a beosztást.- Az MSZP nem tartja-e presztízskérdésnek, hogy a rend­szerváltás óta Szolnokon először szocialista polgármester legyen? Különös tekintettel arra, hogy nyolc éve, három parlamenti vá­lasztáson, a szocialisták mindig igen eredményesen szerepeltek. — Véleményem szerint ez nem presztízskér­dés. Ennél sokkal nagyobb és fontosabb téma. A legfontosabb, hogy olyan háttérrel rendelkező, alkalmas személyt válasszanak polgármesternek, aki képes a térségért a legtöbbet tenni az európai uniós csatlakozás idején. Mit jelent az, hogy hát­térrel rendelkező személy? Olyan személy, aki jól szót tud érteni a kormánnyal, a kormányprogra­mot ismeri, érti, és rá tud kapcsolódni azokra a fejlődési lehetőségekre, amelyeket a kormány ki­alakít. Hogy olyan személyiség legyen, aki nyi­tott, alkalmas, elkötelezett a térség fejlesztésére. Ha a város szavazópolgárai ilyen embert válasz­tanak, akkor biztos, hogy nyernek rajta. Én még egyet hozzáteszek: nem árt, ha időről időre van váltás. A demokrácia természetes rendje, hogy egy idő után egy kurzus, egy irányzat kifullad, el­fáradj Ilyenkor át kell adni a helyét egy másik­nak. És utána jön egy következő, és akkor megint lesz egy újabb váltás. Ez normális, természetes dolog, ebből az embereknek nyerniük kell. Én azt keresem, hogyan lehet nyertessé tenni a szol­nokiakat. BISTEY ANDRÁS Minőségi előrelépés Az elmúlt négy évben az önkormányzati feladatok megvaló­sítása során minőségi előrelépés történt. A város igyekezett minden lehetséges pályázati forrást felkutatni - derül ki a képviselő-testület programjának értékeléséből. Karcag Az elmúlt négy év alatt a testület számára a legfontosabb feladat az önkormányzat fizetőképességé­nek megőrzése, az alapellátások működésének biztosítása volt. Az óvodák egy intézményegységgé történő átalakítása bebizonyította működőképességét. További je­lentős változás nem célszerű. Az általános iskolai oktatást körzeti ellátás keretében, a szabad isko­laválasztás lehetőségével vehetik igénybe a tanulók. Öt önkor­mányzati, egy egyházi és egy me­gyei fenntartású iskola közül vá­laszthatnak. A város önként vál­lalt feladatként teljesíti az illeté­kességi területén élő gyermekek logopédiai, nevelési tanácsadói és gyógytestnevelői szolgálatát. A tovább tanulni szándékozó nyolcadikos diákok is megtalálják a nekik tetsző képzési formát a három középiskolában. A munkaerőpiaci környezet változása megköveteli a nappali rendszerű képzésből kilépők szá­mára a tanulás lehetőségét bizto­sító felnőttoktatási formákat. így a város segítette az Adu Csepel Oktatási Szakközépiskola karcagi tagozatának létrejöttét. Az önkormányzati vagyon mer nedzselése is fontos feladat volt. A gázközművagyon rendezése­kor a város 177 milliós névértékű államkötvényt kapott. Állami tu­lajdonból a városéba került a sportlőtér, a tangazdaság 360 hektáros területe és a laktanya. A volt MHSZ-ingatlant önkormány­zati alapítványok, társadalmi szervezetek kapták meg. 1998- 2002 között csak azokat az ingat­lanokat értékesítette a város, ahol jelentős felújításra volt szükség. Kiemelt figyelmet kapott azon­ban az építésre alkalmas telkek értékesítése. A jelentős igény mi­att újabb telkeket alakítottak ki a város több pontján. A bérlakás-építési program ke­retében 12 lakás épülhetett. Az ipari park cím elnyerése is ez idő alatt történt, valamint a tűzoltó­ság is jelentős gépjárművekkel gyarapodott. Elkészült a szennyvíztisztító telep vízjogi engedélyezési terve, de pályázati forrást nem sikerült szerezni a megvalósításához. Ez a következő önkormányzat fel­adata lesz. Az elmúlt négy évben sem torpant meg a burkolt utak építése, az önerős útalapokat a város szilárd burkolattal látta el. A Karcag-Kunhegyes közötti összekötő út tervei hamarosan el­készülnek. A Karcag-Berekfürdő közötti kerékpárút a kisajátítási eljárások után léphet nagyobbat előre. A járdahálózat rekonstrukció­jára idén mintegy 60 millió forint van, az önerős szennyvíz-gerinc­vezeték építésének elősegítése céljából az önkormányzat új tá­mogatási formát dolgozott ki. A kapcsolatok ápolására is tö­rekedett a város. A nagykun tele­pülésekkel több rendezvényt tar­tottak közösen. A kulturális érté­kek védelme több alapítvány, egyesület bevonásával történik. Több műemlék is megújult a vá­rosban, több száz rendezvény volt, melyek között országos szintű is akadt. A testvérvárosok­kal mélyült a kapcsolat, ez idő alatt lett Szepsi Karcag testvérvá­rosa, és 1998 óta működik a vá­rosházán a tiszteletbeli kazak konzulátus is. Idén németországi delegációt fogadtak, a látogatás­tól a gazdasági kapcsolatok meg- erősödését várják._________ de Választási érdekességek Választás — 2002 A helyhatósági választáson megyénkben összesen 243 polgármesterjelölt méretteti meg magát, közülük 40 nő. A legt? b polgármesterjelölt - hét-hét - Cibakházán és Zagyva- rékason indul, míg Tiszapüspö- kin hatan, Csataszögön, Jászdó- zsán, Jászjákóhalmán, Kendere­sen, Mesterszálláson, Szelvé­nyen, Szolnokon, Tiszabőn és Ti-' szaburán pedig öten szállnak „harcba” a polgármesteri székért. Biztosan új polgármestere lesz nyolc településnekJászágó, Jászfelsőszentgyörgy, Mezőtúr, Nagyrév, Tiszabő, Tiszapüspöki, Túrkeve, Tiszabura —, ugyanis a jelenlegi polgármesterek itt nem jelöltették magukat újra. (Tisza- burán most megbízott polgár- mester van.) Hét településen csak egy jelölt indul, azok is mind most is veze­tők: Abádszalókon, Cserkesző- lőn, Tiszaigaron, Tiszainokán, Ti- szaroffon, Tiszasason és Tomaj- monostorán. Ha minden sikeresen zajlik le, akkor újabb önálló településsel gazdagodhat a megye, ez pedig Tiszaszőlős. A Tiszafüredhez tar­tozó településen már kinyilvání­tották népszavazáson az önállóvá válást, ami akkor válik, „valóra”, ha megválasztották a település képviselő-testületét és polgár- mesterét. A tiszaszőlősiek két je­lölt közül választhatnak. A választáson a legtöbb jelölt függetlenként (184) indul, de ter­mészetesen pártok, pártszövetsé­gek, civil és kisebbségi szerveze­tek is indítanak jelölteket. Egy ér­dekesség: négy éve a Fidesz és az SZDSZ közösen indított polgár­mesterjelöltet Tiszaföldváron, aki meg is nyerte a választást. Most ugyanez a jelölt, azaz a polgár- mester MSZP-színekben indul, míg a Fidesz-MDF-KPE egy másik jelöltet állított (ő az előző válasz­táson nem szállt versenybe; az akkori szocialista jelölt pedig most nem indul). Most az SZDSZ külön indított jelöltet Földváron, aki négy éve még függetlenként szállt verseny­be. Ön elmegy-e szavazni? Körkérdés A helyhatósági választások közeledtével egyre inkább a kampány lázában ég az ország. Az országgyűlési választások után néhány hónappal megyénkben is újra a politikai esély- latolgatásoké a főszerep. Lapunk arra volt kíváncsi: vajon a járókelők a tavaszihoz hasonlóan fontosnak tartják-e vala­melyik jelölt támogatását. lik a választások kimenetele, a vá­ros jövője. Mindkettőnknek van már jelöltje, akit a voksainkkal szeretnénk hozzásegíteni a győ­zelemhez. Danka Ist­ván, 83 éves üveges-képke- retező mester:- Általában szoktam annyi időt szakítani, hogy elsétáljak a szavazóhe­lyiségbe és leadjam a voksomat. Most viszont még nem tudom, Horváthné Si­mon Erzsébet, 45 esztendős gazdasági igaz­gatóhelyettes: - Természetesen a férjemmel együtt mindket­ten elmegyünk szavazni. Ezút­tal talán még szívesebben, mint az előző alkalommal. Valahogy úgy érezzük, ez személyesebb döntés. Most tényleg rajtunk mú­hogy alakul a jövő vasárnapom. Végre megjavították az autómat, így elképzelhető, hogy a választá­sok napján éppen Kecskemétre utazom. Feketéné Horváth Adrienn, 23 esztendős könyvelési asszisztens: — Valószínűleg a mostani önkor­mányzati vá­lasztásokat sem hagyom ki, hi­szen eddig az összes szavazá­son részt vet­tem. Ráadásul már azt is el­döntöttem, me­lyik jelöltet tá­mogatom majd. Persze azt még nem tudom, hogy éppen mikor, de azért ilyenkor mindig úgy szer­vezem a dolgaimat, hogy erre is maradjon egy kis időm. bucány AZ ELSŐ FELELŐS DÖNTÉS: az általános iskolások sikeres pályaválasztása. Botka Lajosné, az MSZP szolnoki polgármesterjelöltje a VII. Szolnoki Pályaválasztási és Képzési Kiállításon a szaktárca, valamint a helyi és megyei intézmények vezetőivel azokról a lehetőségekről is tárgyalt, melyek előse­gítik a pályaválasztás előtt állók döntését, a tájékoztatás és a helyi kínálat bővítését. mukai hirdetés) Teret és nem korlátokat a szolnoki fiataloknak! A fiatalok kezében a jövő, - halljuk és valljuk mindannyi­an. Tőlük várjuk a megújító friss erőt, a világ jobbá formálá­sát. Még alig tudnak járni, be­szélni gyermekeink, amikor vállukra rakjuk a jövőnket je­lentő biztonság megalapozásá­nak terheit. A mi gyermekeink, valljuk mi szülők, a legjobbak, ezért a legjobbat is kell kapni­uk. Járjanak jó óvodákba, tisz­ta szép iskolákba, és majdan dolgozzanak olyan munkahe­lyeken, lehetőleg olyan jó be­osztásokban, ami nekünk - an­nak idején - valami miatt nem sikerült. Ezért is terelgetjük őket olykor az általunk helyes­nek vélt irányba. A lehetőségek Szolnokon eddig még nem épültek ki. A tanítás után, az utcán céltalanul lődörgő fiata­lok látványa több mint elkese­rítő. Amint kilépnek az intéz­mények kapuin, a rideg való­ságba csöppennek. Nem me­hetnek le a grundra focizni, mert nincs, vagy nincs rendbe téve. Nem mehetnek el az ifjú­sági házba, mert nincs. Majd- hogy nem, nincs is hová men­niük. Ezen változtatni kell, és ezt nem lehet semmitől, külö­nösen a pénztől - függővé ten­ni. Hely kell a fiataloknak! Biztonságban megközelít­hető sportpályák kellenek, me­lyek lakókörzetükhöz közel vannak. Grundok, ahol össze­gyűlhetnek, ahová nem érnek el a generációs problémák, amely az övék! Olyan fedett hely, ahol mindig várják őket valami számukra érdekes, új, és helyes irányt mutató progra­mokkal, lehetőségekkel. Ez most nincs! A ház, amely csak az övék, ahol mindig találnak partnereket, társakat, eddig nem valósult meg. Pedig nem is egy ilyen ifjúsági ház kelle­ne! Az lenne az igazi, ha Szol­nok több körzetében lennének ilyenek. Van ugyan egy-két klubszerű szerveződés, mely erőn felül is igyekszik megfelel­ni ezeknek az elvárásoknak, ám lehetőségeik és anyagi fel­tételek hiánya miatt nem tud­ják megközelíteni az elváráso­kat. A már említett hiányosságok miatt szinte helyben toporog az ifjúsági közélet is. Néhá- nyan - nagyon helyesen - pró­bálják felkarolni, ám azt vár­ják, hogy a fiatalok mozdulja­nak először. Ez így nem műkö­dik. Oda kell menni hozzájuk, elvinni, megmutatni: Nézzé­tek, ezt adjuk, akarjátok?, tet­szik ez nektek?, mit szeretné­tek még? - és figyelni rájuk, meghallgatni őket, mert bizony olykor többet tudnak, mint bármelyikőnk. A pályaválasz­tás - kétségtelen, az egyik leg­nagyobb és legkoraibb próba­tétel számukra. Nem várhatjuk el, hogy mindenről mindent tudjanak. Oda kell vinni hozzá­juk azokat az embereket, veze­tőket, akik felelősséggel tájé­koztatják, tanácsokkal látják el a fiatalokat. Olyanok kellenek, akik a gazdaság változásaitól kezdve, az egyéni ambíciókon át, a lehetséges jövőig mindent fel tudnak mérni, elemezni, és helyes tanácsot adni. Igazi alapokat kell adni, hogy helyes startkőről indul­hassanak gyermekeink. Mindezen túl olyan aktív, és hatékony érdekképviseletekre is szükség van, amelyek hatha­tósan tesznek a szolnoki fiata­lokért. A feladatok sora ezzel korántsem ért véget, hiszen az iskolai tanulmányok befejezé­se után kezdődik a „nagybetűs élet”. Most még tele korlátok­kal, járhatatlan utakkal. A megoldás e területen to­vább nem halasztható," hiszen már a hosszabbítás ideje is le­járt"! Lehetőségek kellenek a fiataloknak! Munkahely, a csa­lád alapításhoz szükséges felté­telek, ahol becsülettel, tisztes­séggel építhetik a jövőt, azt a jövőt melyet tőlük várunk. Azt a jobb jövőt, melyért most ne­künk felnőtteknek kell kemé­nyen dolgoznunk! Botka Lajosné Szolnok polgármesterjelöltje

Next

/
Oldalképek
Tartalom