Jászkun Krónika, 2002. október (10. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-10 / 237. szám
4. OLDAL A SZERKESZTŐS É G POST Á J Á B Ó L 2002. Október 10., csütörtök Szívük a szülőföldé maradt A mezőtúri, volt Homok-dűlő tanyai iskola összes egykori diákja volt hivatalos arra a találkozóra, amelyet a közelmúltban rendeztek a Teleki Blanka Gimnáziumban. Az ötvenhatvan évvel ezelőtti kis mezítlábas parasztgyerekek e napon „körbepar- kolták” a négy utcára nyíló iskolát, hiszen százöten - többnyire gépkocsival — érkeztek a várva várt találkozóra. A szülőföldtől elszakadt, á világban szétszóródott - de még Ausztráliából is hazalátogató — egykori diákok hangos tetszésnyüvání- tással mondtak köszönetét a rendezvény fő szervezőjének, Tóth Bol- dizsáménak, vagyis Boldog Ibolya Teréziának. Külön öröm volt számukra, hogy megjelent körükben három volt tanítójuk, Kiséri Sándor és felesége, valamint Herczeg Mária. A boldog viszontlátásban örvendező résztvevőket Rózsa Endre országgyűlési képviselő és Szűcsné Pályi Ilona igazgatóhelyettes köszöntötte. _________________- FJ Újra l átni az egykori játszópajtásokat, mindannyiuknak felkavaró érzés Ez nem mese! A szentesi kórházban gyógykezelt férjemet mentem meglátogatni, de rosszul emlékezve az indulásra, az utolsó autóbuszt is lekéstem. Mivel ebben a városban senkit sem ismerek, nem tudtam, mitévő legyek. A megoldáson törve a fejem, eszembe jutott egy gyerekvers - „Rendőr bácsi, kérem szépen, fogja meg a kezemet,/ eltévedtem itt az utcán, vigyen haza engemet!/ Ejnye, ejnye kisleányom, most az egyszer megteszem,/ de máskor ne csavarogj el, mert ezt én nem szeretem". A versike szinte sugallta, mit kellene tennem. Bementem a szentesi rendőr- kapitányságra, ahol elmondtam a problémámat és kértem őket, segítsenek nekem autót stoppolni, ami hazavinne Cserkeszőlőre. Először furcsán néztek, aztán, látva a botos, hetvennyolc éves öregasszonyt, tanakodni kezdtek, hogy mit is tehetnének. Telefon ide, telefon oda, és megszületett a megoldás: járőrkocsival elvisznek a megyehatárig, ott átadnak a kunszentmártoni rendőröknek, akik hazavisznek. Hát, manapság ilyesmi csak a mesében van, mert azóta is, ha rágondolok, könny szökik a szemembe, hogy ezek az aranyos, fiatal rendőrök ezt a jót tették velem. Annyi rosszat hallani a fiatalokról, és íme, ilyenek is vannak, és jó is talán, hogy a rendőrségeken. Talán épp ez a magatartás lesz a jövő záloga, hogy a hivatalos emberek mindenütt ott segítenek, ahol tudnak. Nevüket nem tudom, de így köszönöm segítségüket és kérem, hogy Isten áldja meg őket! RAFFINOER ANDRÁSNÉ, C8ERKESZŐLÓ Áhítattal hallgatták A levelek is susogják... Az önkormányzati választásokat megelőző kampány finisében járunk - gyalogosan és négy keréken is. A hadjárat, a meggyőzés velejárói a képviselőjelölteket és programjukat bemutató tévéreklámok, szórólapok, politikai pr-cikkek, plakátok. Ez utóbbiból sok, bár nem sokféle van a város utcáin. Ebben a látszólagos sokféleség-egyhangúság konstellációban van olyan is, amelyik „felköltözött” a fára. Tessék mondani, nem túlzás ez? Én megértem, hogy a jelölteknek valahogy „mutatkozniuk” kell a választók előtt... De így? Egy fán legyen levél (vagy ne), legyen madár, legyen madárfészek — és kész. Az a polgár, aki részese, közönsége akar lenni a választási pártcsatározásnak, netán ismerkedni akar a jelöltekkel, biztos vagyok abban, hogy meg fogja találni annak a módját. Legyünk kicsit nagyvonalúbbak, és engedjük meg (legalább) a fáknak, hogy pártsemlegesek maradhassanak! ______________ SZŰCS MARÓIT, SZOLNOK A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin (e-mml: kacsork@ujneplap. hu) Énekszóval emlékeztünk Kossuth Lajos születésének kétszázadig évfordulójára emlékezett a KÓTA, a Kossuth Szövetség és tíz népdalkor — köztük a jászberényi Kossuth Mg. Rt. és a Porteleki Pávakör —, amelyek a zene világnapján a Néprajzi Múzeum épületében Kossuth-nótákat, katonadalokat szólaltattak meg, így tisztelegve a nagy államférfi előtt. Sok ismert vagy kevésbé ismert dal csendült fel a pávakö: rök, dalkörök előadásában. Minden karvezető kórustag azon volt, hogy a legjobb tudása szerint képviselje települését — Kunmadarast, Szolnokot, Mezőtúrt, Kisújszállást, Törökszentmiklóst vagy Jászberényt. A fellépést, a közös éneklést követően az énekesek képviselői lerótták kegyeletüket az Országház előtt álló Kos- suth-szobornál, majd mindannyian a Kerepesi temetőbe látogattunk, ahol megtekintettük a mauzóleumot. A szépen helyreállított sírhely méltó emlékhelye az egyik legnagyobb magyarnak. MÁTICS BÉLÁNÉ TITKÁR PORTELEKI PÁVAKÖR A futók - akik atlétikaedző útmutatása alapján, de amatőrként készültek a sportteljesítményre — szeptember 29-én, éjjel egykor indultak, és tíz, illetve öt kilométerenként váltva egymást a Szolnok-Kisköre- Poroszló—Mezőcsát-Tiszalúc útvonalon, este hét órára érkeztek Kossuth Lajos monoki szülőházához, ahol emlékkoszorút helyeztek el. Az emlékfutás az egészséges életmód népszerűsítésén túl a kossuthi eszmére oly jellemző összefogásban rejlő erőt is jól példázta. Számos támogató állt a kis csapat mellé. A Szerencsi Középiskolai Kollégiumban - Az emlékfutás az ónodi országgyűlés és a mu- amelynek lakói az utolsó kilométereken együtt hi csata helyszínének megtekintésével zárult, futottak a szolnokiakkal — kellemes éjszakai a kollégiumi diákszövetség szállás várta sportolóinkat. ______________________ísaspuiiibarátitársasáo ta rtott az út Szolnoktól Monokig Kossuth Lajos születésének kétszázadik évfordulója alkalmából 185 kilométeres emlékfutást szervezett a Szolnok Városi Kollégium Diákszövetsége. A váltófutásra nyolcán, öt diák és három felnőtt — köztük a kollégium egyik tagintézményének vezetője — vállalkozott. Nagyszerű ajándékot kapott a Szolnoki Fúvósötöstől a Hétszín- virág óvoda a zenei világnap alkalmából. A Bartók Béla Zeneiskola tanáraiból alakult együttes műsorát jutalmazó önfeledt taps kétséget sem hagyott afelől, hogy a gyerekek nyitottak és fogékonyak minden szépre — s különösen igaz ez a zenére. __________________________[AMATŐR FOTÓI Ot thonnak érezni az otthont Férjem különböző egészségügyi intézeteket is megjárva került a szolnoki Eötvös téri Idősek Otthonába. Az előbbiek után megnyugtató volt számomra az az emberközelség, megértő, türelmes bánásmód, amit itt tapasztaltam. A dolgozók munkája nem könnyű, olykor óriási fizikai, idegi erőfeszítést kíván, különösen az idősekkel közvetlenül foglalkozó nővérektől. Kedvességükkel igyekeznek pótolni azokat a hiányokat, amelyek anyagi vagy egyéb okokból adódnak. Az intézet szívesen fogad minden segítséget, amelyet társadalmi szervezetek, magánszemélyek vagy bárki nyújthat az ápolás megkönnyítésére és a gondozottak emberibb körülményeihez. Jó lenne, ha mai szemlélettel megtöltve nevezhetnénk ezeket az intézményeket az igazi szeretet otthonának. Ebben bízunk, hiszen a társadalom értékei abban mutatkoznak meg és azzal mérhetőek, ahogyan az öregjeivel bánik. Városunk alkalmas és méltó arra, hogy békés, elégedett öregjei éljenek az intézetekben, igazán otthon. ______________________B. SZ^MÉ, SZOLNOK Ke dves szolnokiak Petőházán élek és a helyi Nefelejcs nyugdíjas-egyesületnek vagyok a vezetője. Klubunk lelkes tagjai jelen vannak minden községi eseményen, de szívesen vállalunk fellépést a szomszédos településeken, barátaink és az ottani önkormányzatok által szervezett kulturális találkozókon. Amíg szeptember 7-én a jól ösz- szekovácsolódott csapatunk nagyobb része Sopronban szerepelt a tizenegyedik alkalommal megrendezett „Idősek Ki Mit Tud”- ján, addig Ábrahám Ferencné - aki a nyáron a Pannon Nyugdíjas Szövetség által megrendezett megyei szavalóverseny első helyezettje lett -, Szolnokon, a Szépkorúak Országos Szavalóversenyén öregbítette településünk és klubunk hírnevét. Csak a hála és megelégedés hangján tudok beszámolni arról a kedvességről, szeretetről, az emberi összetartozás igaz példáját igazoló fogadtatásról, amely- lyel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesületének munkatársai részesítettek bennünket. Munkájuk, figyelmességük eredményeként a már „szép kort” megért társaink, akik hetvenegyen voltak, minden gond és probléma nélkül hidalták át a fellépéssel járó izgalmakat, a kor hozta mozgásszervi nehézségeket, a csökkentlátás problémáit. Úgy érzem, a nyugdíjaskornak az ilyen szeretet és megbecsülés ad igazi szépséget. Szolnoki barátaink sokat tettek azért, hogy az élet alkonyát, mely nem mindig felhőtlen, bearanyozzák. ___________ASZTALOS OYULÁNÉ, PETŐHÁZA Hu szonnyolcán hiányoztak Ötven év az ember életében sok, s ha ennyi idő távlatából egy osztálytalálkozó szerveződik, számítani kell, sajnos, arra is, hogy nem találkozunk mindenkivel, akikkel együtt gyerekeskedtünk, még kevésbé azokkal, akik elindítottak bennünket az ismeretek, a tudás útján, majdan pedig a felnőttkor felé. Az Újszászi Általános Iskola 1952-ben végzett diákjai sem felejthetik el, hogy az idő könyörtelen, és hogy folytonosan „munkálkodik”. Tíz leány és tizennyolc fiú egykori osztálytárs már nem élhette meg jubileumi találkozó napját. Kedves pedagógusaik is háromra fogyatkoztak. Annál nagyobb szeretettel üdvözölték és kívántak jó egészséget Gonzálesz Béla tanár úrnak, Tasnádi Kálmánnak és feleségének, tanítóiknak. A hátrahagyott fél évszázadban sok minden megtörtént velük, de büszkék arra, hogy ki-ki az adott körülményei között mindenkor becsülettel helytállt. A kegyelet, az emlékezés komor pillanatai után az életutakat felvillantó beszélgetések következtek. A találkozó Tasnádi Kálmán tanító úr egyik kedves, iskolához írott versének személyes előadásával ért véget. _____
