Új Néplap, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-27 / 226. szám

6. OLDAL AHOL 2002. Szeptember 27., péntek ELÜNK JÁSZÁROKSZÁLLÁS AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Szociális blokk A Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában az évnyitókor adták át az intézmény tornaterméhez kapcsolódó új szo­ciális blokkot. Az önkormányzat finanszírozásában elkészült új épület és berendezése összesen 25 millió forintos költséget jelen­tett. A település költségvetési forrásain túl számos cég, vállalkozás, illetve magánszemély támogatta a munkákat. Nevükben Lennart Nilsson, a Carrier Cr. Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója avat­ta fel a létesítményt. Az épületben öltözők, zuhanyzók, mosdók kaptak helyet, illetve egy szertárat is kialakítottak, ahol „kondigépe­ket” is felszereltek. Képünkön a helyi diákok próbálják ki az erősítő eszközöket. ■ „Csodálatos 40 év áll mögöttem” Még a tolókocsiban is folytatná a munkát Csak tiszta forrásból! — évtizedek óta mottója ez minden igazi népi iparművésznek. Nagyapá­ink, dédapáink mindennapos használati eszkö­zeit, dísztárgyait nagy gonddal kutatják fel, és gyűjtik, elemzik azok minden apró részletét. S ha a kép összeállt, kezdődhet a munka. Az al­kotó egyénisége megmutatható, de a nemzedé­kek hagyatékát nem hagyhatja figyelmen kívül senki. André Zsuzsanna népi iparművész életét negyven éve meghatározza ez az alaptétel.- Már diákko­romban porce­lánfestőnek akar­tam jelentkezni. A rajzolás, a fes­tés gyerekkorom óta része az éle­temnek. Emlék­szem, sokszor kaptam emiatt az iskolában, hisz’ mindegy volt számomra, hogy matek-, magyar­vagy akár törté­nelemóra volt, nekem állandóan rajzolnom kel- „Az egész életem ez a műhely” lett...- Mégsem porcelánfestőként lett népi iparművész.- Nem, először a szarufaragást kezdtük el sógo­rommal, Bogi Sándorral, majd ezt kombináltuk fá­val. Készítettünk nagy bútorokat, használati tárgya­kat. Azután először csak kipróbáltuk a porcelánké­szítést. A tiszta forrást nekünk a bélapátfalvi porce­lán készítésének hagyománya jelentette. 1975 óta foglalkozunk ezzel a területtel. Kipróbáltak ezen a területen is mindent, amit az anyag engedett. Kancsók, vázák, szenteltvíztartók, babafejek, bohócok, tányérok és még sorolhatnánk napesüg. Mind-mind remek darabok. — Ma már kevesebbet dolgozik? — Hát persze. A sógorom halála után, meg azu­tán, hogy két éve kórházba kellett mennem, már keveset dolgozom. A műhely viszont az életem volt. Nem bírom ki, hogy ne dol­gozzam, ha csak hobbiszinten is. Szerintem, ha ar­ra kerülne sor, ,még a tolókocsi­ban is lejönnék nap mint nap ide. Higgye el, csodá­latos negyven év van mögöttem. Tele izgalommal, drukkal és kelle­mes, jó érzéssel, ha egy új darab sikerült, s olyan lett, amilyennek elképzeltük. A munkából adódó­an nem sok ünnepnap vagy karácsony volt ez idő alatt, de mindig szívesen dolgoztam. Egész életem­ben azt csinálhattam, amit igazán szeretek. A szak­mától és az emberektől egyaránt kaptam elisme­rést, díjakat, dicséretet. Drága kincs Az ezredfordulóra Jászárok- szálláson végképp megért a helyzet arra, hogy valamit kezdjenek az elhasználódott ivóvízhálózat okozta problé­mákkal. A több lépcsőben, különböző anyagokból ké­szült csővezetékrendszeren áramló víz fertőtlenítésének óriási a jelentősége. A múlt év tavaszán az addigi klór­gázos, hypós ivóvíz fertőüenítésről a fogyasztókra jóval kisebb vegy­szerterhelést rovó klór-dioxidos fer­tőtlenítésre tértek át - tájékoztatott Gergely Zoltán polgármester. Az új technológiát jelentő fertőtlenítés bevezetésére 16 millió forintot köl­tött az önkormányzat. Végered­ményben a korábbiaktól eltérően a fertőtlenítőszer színtelen és szagta­lan marad a vízben. Az új rendszer egyetlen „hátránya”, hogy a vezeté­kek belsejének lerakódásait az új fertőtlenítő leoldja. A csapvíz így az átmeneti időszakban néha zavaros. A csövekben ugyan eddig is benne voltak a leoldott anyagok, csak ko­rábban rejtve maradtak a fogyasz­tók előtt. A klór-dioxidos fertőüení­az ivóvíz is Gergely Zoltán tést régebben használó ivóvíz-szol­gáltatók, illetve a szakirodalom ta­pasztalataira alapozva az átmeneti időszakot követően jóval kedve­zőbb lesz a vízminőség, mint az megelőzően. A város vízadó kútjai közül egyébként a nyáron hárommal akadtak problémák, így a megfe­lelő mennyiségű ivóvíz biztosítá­sa érdekében a felújítás elenged­hetetlen. A tervezést, előkészítést követően a jövő héten kezdik meg a felújítást, ami összesen 12 millió forintot vesz majd igény­be. ■ Az oldalt írta: Banka Csaba A fotókat készítette: Sárközi János Az önkormányzat az alábbi építési telkeket és ingatlanokat ajánlja megvételre: • Kenyérvári u. 12. (574/7 hm.) 1830 m2 549.900 Ft • Kenyérvári u. 8. (574/5 hrsz.) 1576 m1 472.800 Ft • Szent István telep 73. (603 hrsz.) 1086 m2 434.400 Ft • Szent István telep 82. (612 hrsz.) 1012 m1 404.800 Ft • Alkotmány v. 26. (3161 hrsz.) 755 m> 453.000 Ft • Móczár A. tér 1. (2755/2/A/3 hrsz.) fogadó emeleti rész 513 m2 9.500.000 Ft • Széchenyi u. 7. lakóház (232 hrsz.) 148 m2, telek 610 m2 9.060.000 Ft • Pázmány Péter út 11. (volt óvoda) (1026 hrsz.) 140 m2, telek 714 m2 10.196.000 Ft Érdeklődni az 57/531-050-es telefonszámon, vagy személyesen a polgármesteri hivatalban Jászárokszállás, Árpád tér 1. lehet. Hagyományok a mindennapokban A hagyománytisztelet nem csak a kultúrházak, múzeu­mok, helytörténeti gyűjtemé­nyek küszöbéig tart. Vannak, akik egész életüket az egyko­ron általános értékek mentén próbálják berendezni. Ilyen az Árokszálláson élő fiatal ag­rármérnök, Lajos Krisztina és férje, Kovács Zoltán.- A néphagyomány mindig érde­kelt, legyen az népdal, népzene, néptánc — mondta Lajos Kriszti­na, amikor felkerestük otthoná­ban. - A gyűjtések alkalmával pedig nem csak a dalokat, tánco­kat ismertem meg, hanem azt az értékrendet is, amit nagyapáink vallottak egykoron. — Az élete része lett a hagyo­mány? — Mondhatjuk így is. Szente­sen születtem, Derekegyházán töltöttem a gyerekkoromat. Már a gödöllői egyetem évei alatt végig táncoltam az ottani csoportban. — Hogyan került Árokszállásra? — Férjem idevalósi, egy termé­szetvédelmi táborban ismerked­tünk meg. Itt is a Parázs Hagyo­mányőrző Együttesben énekelek, táncolok, s ha kell, hangszeren játszom. A szövés egyelőre csak időtöltés — S ahogy a szövőszéket látom, azzal is foglalkozik. — Igen. Kazincbarcika mellett egy kis faluban, Tardonán gyűj­töttem népdalokat, ott a mai na­pig szőnek az asszonyok. Meg­próbáltam én is, persze még sokat kell tanulnom. Szeretnénk a házi készítésű holmikkal díszíteni a házat, s egy kicsit úgy berendezni életünket is, ahogyan azt régen tették. Tudom, hogy mostanság furcsán hangzik, a világ sem eb­ben az irányba halad, de szerin­tem meg kell védeni a helyi érté­keket, tisztelni kell az ősök hagya­tékát. Amit lehet magunk csiná­lunk meg. Állatokat nevelünk, zöldséget, gyümölcsöt termesz­tünk, sokszor magunknak sütjük a kenyeret. Később, ha gyerme­künk lesz, szeretnék vele otthon maradni, s ahogyan azt régen az asszonyok feladata volt, szeretet­tel körülvenni a házat, várni haza a férjem. Persze nem kell minden­kinek így élnie, de az csak jó, ha valakinek példát tudunk adni, a A Jászárokszállási Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet az alábbi őszi kalászos vetőmagvakkal áll a tisztelt megrendelők rendelkezésére: Őszi búza: II. szap. fok MV-Magvas, MV-Magdaléna, MV-Csárdás, MV-Palotás, MV-Emese és Jubilejnaja-50 Őszi árpa: II. szap. fok Plaisant Ár megegyezés szerint, a megrendelés nagyságától, időpontjától és a fizetési határidőtől függően. Érdeklődni: Koznia Zsuzsanna, 57/431-061 Mm. '<*)) Lindab KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK megrendelhetők, referencia házak megtekinthetők. GYORS - KORSZERŰ - KEDVEZŐ ÁR NAGY BT. Jászberény, Kossuth u. 102/a. TelJtax: 57/502-300,57/502-310 E-mall: nagybt@vnet.hu A LENDVAI KFT.-t Jászárokszállás, Déryné u. 18. alatt! ► Leier tégla AKCIÓ!!! Áremelés előtt, amíg a készlet tart. ► Békéscsabai cserepek 10 % árengedménnyel! ► Minden nemű építőanyagra és tüzelőre házhoz szállítást biztosítunk. Telefon: 57/432-221 Nyitva tartás: H-P 8-16-ig, SZÓ. 8-12 óráig. Várjuk kedves vásárlóinkat! BANKA AUTÓSBOLT Banka Lajos 5123 Jászárokszállás, Móczár Andor tér 10. Telefon: 57/432-343 Mobil: 20/333-7995 Sorokban ZENEI VILÁGNAP. A zenei vi­lágnap alkalmából október 1- jén a Petőfi Művelődési Házban adnak koncertet a jászárokszál­lási zeneiskola növendékei, ta­nárai. SZÍNJÁTSZÓ TALÁLKOZÓ. Megkezdődött az amatőr szín­játszó csoportok regionális ta­lálkozójának szervezése. A Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériuma által kiírt pályáza­ton összesen egymillió forintos költségvetéshez szeretnének tá­mogatást nyerni a szervezők. A helyi önkormányzat is hozzájá­rul találkozó megszervezésé­hez, a költségek egyharmadát mint saját erőt ajánlotta fel. PIAC. A jászárokszállási posta udvarából 150 négyzetméteres .területet vásárolt meg az önkor­mányzat, hogy ezzel könnyeb­ben járhatóvá tegye a piac egyik útszakaszát. A vásárlást követő­en könnyebben járhatóvá vált a terület. KÉSZÜLŐDÉS AZ ÜNNEP­RE. Már tart az október 23-i ün­nepségek előkészítése a város­ban. A művelődési házban en­nek részeként október 23-án nyí­lik meg G. Lóránt Lujza akvarell- képeiből összeállított kiállítás. DANCE FITNESS. Az egyre népszerűbb sportág képviselői, a jászberényi Dance Fitness SE sportolói tartanak bemutatókat a településen annak reményé­ben, hogy minél több fiút és lányt tudnak megnyerni a fiatal sportágnak. A terveik szerint a művelődési házban az 5-8 éve­seknek, 8-16 éveseknek és a 16 évestől idősebb korosztálynak is indítanak csoportokat. EGYHÁZI ELŐADÁS. A helyi Nagy Ignác Népfőiskolái Társa­ság előadás-sorozatot indított az egyház történetéről. MESEJÁTÉK. A jászárokszállá­si óvodásoknak nyújt várhatóan kellemes szórakozást az október 9-én a Petőfi Művelődési Házban sorra kerülő Varázsfuvola című mesejáték, amelyet a Napszín­ház előadói mutatnak be. a AKTA-TRADE KFT. FEHÉR és TSA. KÖNYVELŐ IRODA SZÁMVITELI SZOLGÁLTATÁS, ADÓTANÁCSADÁS Jászárokszállás, Deák F. u. 7. Telefon: 57/531-370 Fax: 57/531-371 E-mail: akta@mailextemet.hu íMi JÁSZÁROKSZÁLLÁS, KOSSUTH U. 5-7. Telefon: 57/430-126 Nyitva: 7-20 óráig | HÚSKÉSZÍTMÉNY- ÉS TEJTERMÉK NAGYKERESKEDÉS JÁSZÁROKSZÁLLÁS, KÖZTÁRSASÁG TÉR 5. Széles választékkal, akciós árakkal kereskedők jelentkezését várjuk! Tel/fax: 57/433-010

Next

/
Oldalképek
Tartalom