Új Néplap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-21 / 194. szám

Í9KH 2002. Augusztus 21., szerda TÜKÖR 5. OLDAL MEG Y E Fokozódó ellenőrzések várhatóak Megyei információ Ez év január elsejétől már valamennyi munkáltatóra vonatkozik a képernyő előtti munkavégzés mini­mális egészségügyi és biz­tonsági követelményeiről szóló miniszteri rendelet. A jogszabályban foglaltak végrehajtásának ellenőrzé­séről az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat gondoskodik. Dr. Pazsa Tibor, a megyei ÁNTSZ közegészségügyi osztá­lyának vezetője elmondta, hogy a rendelet betartatása a városi intézetek feladata. Célirányos el­lenőrzések ugyan nem történ­nek, de a munkaegészségügyi vizsgálatokkor ezt a területet is érintik. Az eddigi tapasztalatok sze­rint a munkáltatók többnyire teljesítik a rendeletben előírt kö­telezettségeiket. A munkavédelmi szabályzat­ban rögzíteni kell a számítógé­pek előtt dolgozók esetében az óránkénti tíz perces, össze nem vonható szüneteket és a napi legfeljebb hat órás munkavég­zést, s ennek meglétére is kiter­jednek a vizsgálatok. Olykor a dolgozókat is meg­kérdezik ezzel kapcsolatban vagy személyes megfigyelést al­kalmaznak, ám ez utóbbi köny- nyen kijátszható. Nehézséget jelent, hogy bár a jogszabály előírja, hogy a munkaadó köteles térítésmen­tesen szemüveget vagy kon­taktlencsét biztosítani a mun­kavállalóknak, az erre vonatko­zó, a költségtérítés szabályait rögzítő rendelet még nem je­lent meg, így e paragrafus mel­lőzése gyakorlatilag nem szank­cionálható. Az esetlegesen feltárt egyéb hiányosságok miatt viszont az intézet határozatban kötelezheti a munkaadót a rendelet betartá­sára, s végső soron pénzbírság­gal is sújthatja. Ez az összeg a probléma súlyának megfelelő, de legfeljebb százezer forint le­het. Nagyobb ellenőrzések, ame­lyekben már a megyei intézet is részt vesz, majd csak jövő év ja­nuárjától várhatóak - tudtuk meg dr. Pazsa Tibortól. Ugyanis minden olyan munkaadónál, ahol szervezett munkavégzés folyik, idén december 31-ig koc­kázatelemzést kell készíteni, amely kiterjed a fizikai, kémiai, biológiai és a pszichoszociális területekre. Ez többek között tartalmazni fogja a képernyő előtti munka­végzésre vonatkozó rendelkezé­seket is, amelyekre fokozott fi­gyelmet fognak fordítani a vizs­gálódások során. ____ MOLNÁR O. ATTILA Ün nep az összefogás jegyében (Folytatás az 1. oldalról) A jászberényieket dr. Magyar Le­vente polgármester köszöntötte. Az ünnep jelentőségét méltatva kiemelte, hogy Szent István nem­csak erkölcsi tartást, hanem álla­mot is adott a nemzetnek cseleke­deteivel. A nemzet erejét az adja, hogy mindig talpra tudott állni a bajban. Rengeteg közdelemre volt szükség az ország egybetartására. A városba dr. Kóródi Máriát, a Környezetvédelmi és Vízügyi Mi­nisztérium miniszterét várták az emlékező ünnepség szónokának. A miniszter asszony azonban a dunai árvíz miatt tegnap Tolna megyében végezte a rendkívüli helyzetből adódó teendőit. Az ün­nepségen megbízásából dr. Kis Zoltán a szaktárca államtitkára tartotta meg a beszédet. Dr. Kis rámutatott, hogy az idei 20-i ünnepet beárnyékolja az ár­víz, s több ezer ember a védeke­zéssel tölti az ünnepet. Egyre azért mindenképpen jó, hogy a képviselői és Varga Mihály or­szággyűlési képviselő is. Ezer­éves múltunkra dr. Fazekas Sán­dor polgármester emlékezett. Mint elhangzott, az államalapító tetteit, cselekedeteit ennyi év táv­latából is érezhetjük. Olyan intéz­mények fűződnek nevéhez mint az állam, az egyház és a megye- rendszer alapítása, az első iskola, a kincstár, a kereszténység felvé­tele és a csatlakozás a nyugat-eu­rópai kultúrához. — Szent István ma is példaképe az országnak, a nemzetnek, az egyes embereknek. Gondoljunk rá szívünkben, lelkűnkben őriz­zük meg — kérte a szónok, majd Benyovszki Lajos, Székelykeresz- túr polgármestere szólt a jelenlé­vőkhöz. — Kéznyújtás ünnepe a mai. Kötelezettséget jelent arra, hogy méltóképpen ünnepeljünk, meg­adjuk a tiszteletet, önbecsülést magunknak. Nem az a fontos, hol élünk, hanem az, mi van a szí­AZ ARATÓFELVONULÁS résztvevői Karcagon Duna megmutatta az erejét: meg­győződhetett bárki, aki a gátakon dolgozókat látta, hogy az ország megosztottsága nem létezik. Az államtitkár szerint a magyarok mindig egységet tudtak alkotni a bajban, s ezért is tudott megma­radni a nemzet. Hozzátette: most már azt kellene megtanulnunk, hogy ne csak a vész, hanem a nyugalom idején is megteremtsük az összefogást. Az ünnepségen dr. Medvegy János címzetes apát­plébános szentelte meg az új ke­nyeret, amit aztán népviseletbe öltözött lányok osztottak szét az ünneplők között. Karcagon a XI. Nagykunsági Kulturális Napok keretében hét­főn délután aratófelvonulás volt. Sokan voltak kíváncsiak a hintós, ekhósszekeres lovasmenetre. Tegnap reggel az országzászló felvonása után a városházán ün­nepi önkormányzati ülésen emlé­keztek meg az államalapító Szent Istvánról. Az ünnepségen részt vettek a testvérvárosok, Székely- keresztúr, Ómoravica és Szepsi vünkben, mit érzett meg ki-ki a szentistváni örökségből. Akarat­ra, bátorságra, cselekedetre van szükség, de hogy milyenre, azt a helyzet alakítja. Élnünk kell itt, az őseink által teremtett honban — mondta a polgármester. — Mi, délvidéken élők szenve­dői és szemtanúi voltunk egy esz­telen háborúnak. Megkeseredet­SZOLNOKON a Tisza-parkban népművészeti, kézműves és kirakodóvásár fogadta a felnőtteket, a kic­siket pedig kézműves foglalkozások csalogatták fotó: csabai tek lettünk. Ez az oka, hogy igé­nyeljük az anyaország szeretetét jelentette ki dr. Somodi Emma ómoravicai polgármester, aki mél­tóságot, bölcsességet, kitartást, megértést, toleranciát és sok sze- retetet kívánt és átadta Ómoravica lakosságának forró üdvözletét a karcagiaknak. Szepsi lakosai nevében Iván László alpolgármester szólt. Mint elhangzott, az elmúlt években a két város kibontotta a barátságot. — Öröm látni, hogy újul, szépül Karcag. Látni, ügyes és szorgal­mas emberek laknak itt. Az ünne­pi hangulatban azt kívánom, hogy bármilyen szél fúj a határon innen és túl, tudjunk mindig mosolyog­ni - hangoztatta Iván László. Tiszafüreden augusztus 19-én az est sztárvendége, St. Martin új arcáról is megismertetett, hiszen fotókiállítását nyitották meg a mű­velődési központban. Ez idő alatt a vízparti szabadtéri színpadnál a GYERMEKMŰSORRAL kezdődött az ünnep Jászalsószentgyör- gyön, ahol többek között szobrot és faluházat is avattak, majd a nem­rég elkészült toronyórához kapcsolódóan dr. Tóth János polgármester által szerzett harangjátékot is meghallhatták az ünneplők. Felvételünk az általános iskolások táncjelenetét örökítette meg. fotó: mészáros A KISÚJSZÁLLÁSI Szabad Lovagok Rendjének középkori haditor­na-bemutatója Tiszafüreden fotó: p. m. Mert együttes nosztalgiamuzsiká­ja hívogatott. A Pádár Gyula vezet­te Kisújszállási Szabad Lovagok 25 tagú rendjének középkori hadi­torna-bemutatójára jelentős szá­mú néző volt kíváncsi. Azután St. Martin adott koncertet, aki zene­karával igazi élményt nyújtott né­pes hallgatóságának. Másnap a református és katoli­kus templomban ünnepi isten- tisztelet és szentmise adózott ke­nyéráldással István király emléké­nek. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő mondta az ünnepi kö­szöntőt, többek között hangsúlyt fektetve a következőkre: „Augusztus 20-a a boldogabb jövő, a remény szimbóluma, ün­nepe. A reményé, hogy a nemze­tet megosztani kívánó tavasz után ismét eggyé leszünk, és tör­ténelmünk balsikerű viharai után ismét példát mutatunk ösz- szetartozásból és kitartásból. Ez lehet a biztató uniós csatlakozá­sunk küszöbén, azzal a ténnyel együtt, hogy értelmünket, szor­galmunkat, kitartásunkat adhat­juk Európának: magyaros ízt ad­va kontinensünk új kenyerének is...” Az ünnepi köszöntőt követő műsor a város büszkeségeinek - az Ifjúsági Fúvószenekar és ma- zsorettjei, a dzsesszbalettosok, a Zrínyi Ilona általános iskola a franciaországi Chantegrives-i ve­gyeskarral megerősített kórusa - produkcióival, a kisúji haditorná­szok korhű jelmezes remeklésé­vel, s a „legjobb torkú” rendőr, Komáromi István könnyűzenei koncertjével méltón tette ünnepi­vé államiságunk évfordulóját. __________________________DSZM, BCS, DE, PM OR SZÁGOS TALÁLKOZÓ. Gálaműsorral vette kezdetét tegnap a mezőtúri művészeti napok rendez­vénysorozata. Tizenegy együttes lépett fel a Szivárvány népzenei együttes által rendezett V. országos ci- tera- és néptáncgálán. Képünkön az újvárosi hagyományőrzők láthatók.____________________fotó: cs.i. A Tisza Vízirendészeti Rend­őrkapitányság vezetője, Öhl- baum Zoltán alezredes és Bordás Imre polgármester fő­védnökségével remek vitor­lásidőben rajtolhatott el va­sárnap a II. Tisza-tó kék sza­lag öbölkerülő vitorlásver­seny tizenhárom hajója. A szél valóban az utóbbi idők egyik legszínvonalasabb verse­nyét biztosította abban az öböl­ben, amely a honi vitorlássport fellegvárává válhat az itt épülő, s formálódó Szalóki Yacht Klub ki­kötője révén, amely nem csak méreteiben, de szolgáltatásaiban is az ország talán legszínvonala­sabb létesítménye lehet. keztek meghálálni az optimális „Kata” nevű Scholtz 22-es Racing A kék szalagért versenyző ha- feltételeket. A 13 kilométeres táv hajója lett, az egy évig dukáló jók izgalmas küzdelemmel igye- abszolút győztese a házigazdák kékszalagot is elnyerve, percze „Katáé” lett a kékszalag Abádszalók, Attila-öböl Az abszolút összesítésben a kék szalagot elnyerő „Kata”, Lengyel György kormányossal, „legénységével”, Lengyel Katával, Buczkó Tündével és Stummer Líviával

Next

/
Oldalképek
Tartalom