Új Néplap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-21 / 194. szám

m 2002. Augusztus 21., szerda T Ü K Ö R 3. OLDAL TISZTAVATÁS. Tegnap a Parlament előtt a központi állami ünnep­ség keretében 236 fiatalt, köztük 38 nőt avattak tisztté. Hatan kitün­tetéses oklevéllel fejezték be tanulmányaikat. Juhász Ferenc honvé­delmi miniszter beszédében úgy fogalmazott: a katonai szolgálat ma már mélyebb értelmet kap, hiszen az egyenruhás polgár munkájára közvetlenül csak akkor van szükség, amikor baj van. FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES HAZAI KITÜNTETÉSEK. Száznyolcan kaptak magas elismerést augusztus 20-a alkalmából a Parlamentben. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetésben részesült többek között Hetényi István közgazdász, címzetes egyetemi tanár, Garas Dezső Kossuth-díjas színművész és Faludy György Kossuth- díjas író, költő. FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES KÖRMENET ÉS KONCERT. Este Budapesten megtartották a ha­gyományos Szent István-napi körmenetet. A Bazilikában Paskai László bíboros, esztergom-budapesti érsek pontifikálta a szent­misét. A Fővámház téren eközben alternatív és popzenekarok tar­tottak koncertet. Az akadémiánál a Nemzeti Filharmonikus Zene­kar adott hangversenyt. FOTÓ: EUROPRESS/GIGOR CSABA Új kihívásokhoz új férfi kell Fodor Lajos vezérezredes, vezérka­ri főnök mindig katona volt attól kezdve, hogy elvégezte a főiskolát. Alig van olyan rendfokozat, amit ne viselt volna, míg tábornok nem lett. Megjárta a két szuperhatalom parancsnokképző oktatási intéz­ményeit, a moszkvai Frunze Aka­démiát, és a'washingtoni Nemzet- védelmi Egyetemet, szinte min­dent megtanult, amit a szakmáról tudni kell. Vérbeli katona, de rend­kívül felszabadultan tud nevetni, és még egyenruhában sem a regé­nyekben leírt szikár, sarkos kato­natiszt. Imádja a lovakat, szeret úszni és teniszezni. A tisztavatás kapcsán pályafutásáról és a ma­gyar hadsereg jövőjéről kérdeztük.- Tábornok úr, miként emléke­zik vissza saját tisztté avatására?- 1970. augusztus 20-án avattak tisztté; mi voltunk az első generá­ció, amely a Parlament előtt tett fo­gadalmat. Előtte a Stefánia-palotá- ban kaptuk meg a diplománkat. Nagy élmény volt, a mai napig szí­vesen emlékszem vissza rá - és nem csak azért, mert akkor 23 éves voltam.- Ezután hová vezényelték?- Nagykanizsára kerültem, a gé­pesített lövészezred negyedik szá­zadának első szakaszparancsnoka lettem. Abban a szerencsében volt részem, hogy miután elkövettem azt a „hibát”, hogy megnősültem, rögtön kaptam lakást. Szakmailag is nagyon jó körülmények közé kerültem, mert lehetett alkalmazni azt a tudást, amit az iskolában megszereztünk.- Azt hiszem, ezen a pályán ter­mészetes, hogy amikor valakit tisztté avatnak, rögtön arra gon­dol: egyszer majd piros sáv fut vé­gig a nadrágján. Önnek is eszébe jutott ez?- Nem hiszem, hogy van vala­ki, aki a katonai pályára lépve ne gondolna arra, hogy egyszer tá­bornok lehet. A hadseregben a tá­bornoki kar különleges kategória. Sajnos az utóbbi időben előfor­dult, hogy egyesek ajándékba kapták ezt a címet, pedig - szok­tam mondani - nem kell feltétle­nül akadémikusnak lennie an­nak, aki az akadémia elnökének a barátja. A katonaságnál, ha ko­molyan veszik, sokféle követel­ménynek kell megfelelni, hogy valaki ezt a rangot elnyerje. Szük­ség van megfelelő iskolai végzett­ségre, szakmai tapasztalatokra, és nagyon szigorú feltétel a be­osztás; nem minden beosztásban lehet ugyanis valaki tábornok.- Milyen hadseregben fog szol­gálni az a tiszt, aki most tette le az esküt?- Lehet, hogy ezek a szavak túl szépen hangzanak, de szerintem a most felavatott tisztek előtt nagy lehetőségek állnak. Új kihí­vások vannak a világban, új fe­nyegetettségek, s - nemcsak ná­lunk, hanem az egész világon - korszakváltás megy végbe a véde­lem területén. Vegyük például a terrorizmust! Sem mi, sem a NATO egyesített hadereje nem volt felkészülve a terrorizmus el­leni harcra. A mai generáció tehát új kihívásokkal találja szemben magát, s merőben új eszköztár fö­lött fog rendelkezni. Változóban van a hagyományos hadviselés; a logisztika, a vezetés rendje telje­sen eltér a korábbitól: már nem Fodor Lajos FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES zászlókkal és vezényszavakkal vezénylünk. A komputerizált vi­lágban, amikor az ellenfél esetleg több ezer kilométer távolságra van, úgy lehet megsemmisíteni a másikat, hogy nem látjuk, nem is tudjuk, kicsoda. Ehhez az új hely­zethez természetesen más gene­ráció kell, s az ilyen öreg tábor­nokok, mint én, már csak a fotel­ból követhetik majd a tevékeny­ségüket. CSÁK ELEMÉR Király katonadolgai ; Király Béla 91. életévét tapossa. ; Tegnap a Parlamentben a Magyar j Köztársasági Érdemrend Nagy- ! keresztjét kapta. Ki ő? Katona? Po- ' litikus? Történész? Vagy mind a ! három együtt? Katonai rendfoko- ! zata vezérezredes: a négy legma- ! gasabb rangú magyar tábornok ! egyike. Szakmája szerint törté­nész: hadtörténetet tanított az Egyesült Államokban. Politikussá a történelem tette: háromszor ítél­ték halálra, s ma, 91 évesen jó egészségnek örvend. Harcolt a Don-kanyarban, védte Kőszeget, i iés 1956-ban főparancsnokként -.szervezte a nemzetőrséget. A mai „Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem első vezetője volt, azt is ^írhatnánk, hogy ő alapította az in- tézményt. Az Egyesült Államok- • ban Magyarország és Kelet-Európa igaz történelméről száznál több r könyvet adott ki angol nyelven. Ál- „ lítja, ezek a könyvek voltak az első ».igazán hiteles források, amelyek „Magyarország közelmúltbeli törté­netéről szóltak, mert nem érzése­ket, hanem tényeket közvetítettek. ^ Egyike volt azoknak a keveseknek, . akik tekintélyüket is latba vetve : harcoltak azért, hogy a magyar ko- ;*rona visszakerüljön Budapestre, ti - Hogyan lett katona?-< - Úgy, hogy állatorvos nem le­lhettem. Az utolsó pillanatig ra­gaszkodtam ahhoz, hogy állat- orvos legyek.- ???- Az apám Kaposváron volt ál­lomásfőnök, s négy gyereket ne­velt. Megmondta, nem tudja fi­zetni az egyetem költségeit. A Ludovikán viszont kaptam egy ösztöndíjat.- Katonaként sem volt igazán sima az életpályája.- Nem, de a katonasággal vala­miképpen mindig szerencsém volt. Súlyos csatákban vettem részt, ott voltam a Donnál, ott vol­tam a Kárpátokon a tatárhágói csa­tában, ott voltam a csongrád-szen- tesi hídfőben, mindig az első vo­nalban. Én azt gondoltam, ha már ott vagyok, nem csinálhatok keve­sebbet, mint az a szegény besoro­zott katona.- A kötelesség az parancs?- A kötelesség meggyőződésből fakadó tenni akarás. Parancsok nélkül egy hadsereg nem operál. A katona a parancsokon nem sokat gondolkodik. De voltak esetek, amikor a Szálasi-kormány paran­csa ellenére ahelyett, hogy meg­védtem volna Kőszeget, hogy a nyilasok elmehessenek, átadtam a szovjeteknek, pedig két hétig véd­hettem volna, annyi ágyúnk volt. Mert ha ott ellenállunk a szovjet­nek, akkor Kőszegből kőhalmaz lesz. Más szóval voltak esetek, amikor az ellenkezőjét csináltam, mint amiről a parancs szólt.- Autonóm személyiségre vall ez a cselekedet, s ez messze vezet.- A régi porosz szellem az egész világon a hadtudomány alapját je­lentette már az 1870-es években. Azon az alapon a hadseregben a generálisok vezetnek, ők hozzák a fő döntést, de soha nem a vezérka­ri tisztek közreműködése nélkül. A vezérkari tiszteknek a régi po­rosz iskola szerint nagyon magas képzettségűeknek kell lenni, s ezen az alapon a vezérkari tiszt egy egészen speciális testület tag­ja. Olyan magas, elismert helyzet­ben van, hogy nem nézik a rang­ját. Döntő csatában megtörtént, hogy az ezredes elfogadott tőlem utasítást. Itt nem úgy van, mint amikor egy őrvezető végrehajtja az őrmester parancsát. A vezérkari tiszt, amikor megkapja a feladatot, akkor bele kell tennie a tudását, ta­pasztalatát. A parancsnok jól teszi, ha figyel arra, mit javasol a vezér­kari tiszt.- Milyen a magyar hadsereg ma?- Az eltelt négy évben a hon­védséggel sajnos nem törődtek. Négy évet vesztettünk, a NATO követelményeinek Magyarország mindössze a 25 százalékát teljesí­tette. Ezzel a helyzettel vette át a honvédelem irányítását Juhász Ferenc, akivel én a honvédelmi bi­zottságban, ahol ő az elmúlt négy évben alelnök volt, nagyon sokat beszélgettem, a legtöbbet vala­mennyi tag közül. Megmondom azt is, hogy szinte mindenben egyetértettünk a hadsereg dolgát illetően. A hivatásos hadsereggel vannak nekem aggályaim. A leg­fontosabb, hogy ha egyszer s min­Király Béla FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES denkorra ez lesz a magyar honvé­delem formája, és ebből a célból alkotmányt és törvényt módosíta­nak, az nagy hiba lenne. Mert eltö­rölni egy alapvető kötelezettséget, belerohanni a hivatásos katona­ságba alapos megfmtolás nélkül nem volna szabad. Én annyival tu­dok csak egyetérteni, hogy lénye­gesen kell növelni a szerződéses és hivatásos katonák számát azzal arányban, ahogy jön be a hadse­regbe a magas technológia, amely kezeléséhez a kiképzés évekbe te­lik, és nem lehet hónapok alatt megtanulni. De a honvédelmi kö­telezettséget eltörölni hiba lenne, gondoljunk csak az árvizekre, amikor a honvédség segítsége nél­kül kevésbé lenne eredményes a védekezés. kercza imre _________________________Hírek ________________________ Kedv ezmény adományért Adókedvezményt vehet igénybe az a magánszemély, aki az árvíz- károsultaknak nyújtott pénzbeli adományát közhasznú, vagy ki­emelkedően közhasznú szervezeten keresztül utalja át - közölte az adóhivatal. Az adókedvezmény a szervezet által kiadott igazolás alapján érvényesíthető az adóbevallásban. Az egyéni vállalkozók és a mezőgazdasági őstermelők a vásárolt és előállított termékek, illet­ve a szolgáltatásaik szokásos piaci értékét is elszámolhatják a költsé­gek között, ha azt elemi kár, katasztrófa esetén közadakozás kereté­ben nyújtják. Társaságok pénzt és eszközöket adományozhatnak, és szolgáltatásokat is nyújthatnak kedvezményesen. A társaságiadó­alapot csökkentő kedvezmény igénybevételéhez ugyancsak szüksé­ges a közhasznú, vagy kiemelkedően közhasznú társaságok által ki­adott igazolás. MTI Nemzeti összefogás kell A történelmi esély előtt álló Magyarországnak az év végéig minden, ma még nyitott kérdésben megállapodásra kell jutnia az Európai Unióval, le kell zárni a tárgyalásokat, hogy tavasszal alá tudja írni a csatlakozási szerződést - mondta Kovács László kedden Opuszta- szeren. A külügyminiszter az ünnepségen hangsúlyozta: a kormány, az Országgyűlés és valamennyi parlamenti párt közös felelőssége, hogy a csatlakozással kapcsolatos népszavazást tisztességesen elő­készítse. Ezeréves történelmünk talán legfontosabb tanulságának mondta, hogy a nehézségeken csak nemzeti összefogással tudunk úrrá lenni. MTI Merre halad az ország? Magyarországon rég nem látott erővel törekednek egyre többen, fia­talok és idősek, hogy részt vegyenek ügyeik intézésében, s beleszól­janak abba, milyen irányba megy az ország, miként alakul a magyar­ság sorsa - fogalmazott Orbán Viktor kedden Budaörsön, a helyi pol­gári körök rendezte megemlékezésen. A volt miniszterelnök szerint „történelmi vétek a két és fél millió embernek munkát adó magyar vállalkozók háttérbe szorítása, s hogy a magyar vállalkozók ma is­mét nem lehetnek fővállalkozók a saját hazájukban”, mti Évfordulós megemlékezés A páneurópai piknik 13 évvel ezelőtti eseményei kijelölték az utat, amely a berlini fal leomlásáig és a közép-európai kommunista rend­szerek összeomlásáig vezetett - mondta Pozsgay Imre egyetemi ta­nár, a piknik egykori fővédnöke hétfőn Sopronban az évforduló al­kalmából rendezett kiállítás megnyitóján. Pozsgay kitért arra, hogy a páneurópai piknik debreceni kezdeményezői és soproni szervezői bebizonyították: a rendszerváltozás előkészítése és az ország fel­szabadítása nem kizárólag a politikusok dolga, a nép részvételére is szükség van. mti Magyar-német jó viszony A hat hét múlva esedékes németországi választások eredménye, ahogy a múltban, a jövőben sem fogja befolyásolni a magyar-német kétoldalú kapcsolatok kedvező alakulását, illetve dinamikus fejlődé­sét - vélekedett Kovács László külügyminiszter és Hans-Dietrich Genscher volt német alkancellár hétfői megbeszélésüket követően, amelyen áttekintették a magyar-német kapcsolatokat is. mti Fiatalok munkalehetősége A munkaügyi kormányzat a következő években különösen nagy fi­gyelmet kíván fordítani a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek javításá­ra, mert a pályakezdés meghatározó lehet a további munkaerő-piaci szerepvállalásban - hangsúlyozta Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Az induló programok első eleme lesz jövő­re, hogy a munkaügyi kirendeltségek dolgozói valamennyi olyan 25 év alatti fiatallal felveszik a kapcsolatot, aki már fél éve bekerült a munkanélküliek regisztrációjába, és még nem jutott hozzá semmi­lyen támogatáshoz, mti Új ifjúsági szervezet Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Szövetség (NGY1SZ) megalakításáról döntött hétfőn az érdek-képviseleti szervezet alakuló közgyűlése, az alapító tagok azonban egyelőre nem fogadtak el alapszabályt, és nem döntöttek a szervezet vezetőségéről sem; ezekről novemberig folytatnak egyeztetéseket. A korábbi tervvel ellentétben a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Szövetség név mellett döntöttek a résztvevők; öszesen 33 gyermek- és ifjúsági szervezet írta alá az alakuló nyilat­kozatot, köztük a két ifjúsági emyőszervezet, a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Tanács, illetve az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlament számos tagszervezete is. mti ________________________________________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom