Új Néplap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-12 / 187. szám
I 2002. Augusztus 12., hétfő SPORT 7. OLDAL Tesztverseny magyarokkal Vitorlázás Ma kezdődik Athénban a 2004-es olimpia első hivatalos tesztversenye: 42 ország 575 vitorlázója között 11 magyar is lesz. A11 hajóosztályban lebonyolításra kerülő eseményen összesen 373 vitorlás áll rajthoz. Az ötkarikás résztvevők száma meg sem közelíti majd a mostanit: két év múlva - igaz, várhatóan 70 ország képviseletében - „csak” 275 hajó, s 400 olimpikon vetélkedhet az Agios Kosmas nevű vitorlásközpontban. Nem csak a vízi vizsga szolgálhat fontos tapasztalatokkal, a parton 120 tisztségviselő mellett 197 önkéntes tevékenykedik majd olimpiai ritmusban, s a biztonsági szolgálatot pontosan félezren látják el. A mieink közül különösen Eszes Tamás számít-, hat jó eredményre, a sokszoros magyar bajnok versenyző a sydneyi olimpián is helytállt. A magyarok névsora: Eszes Tamás (Laser), Pallay Tibor (Finn dingi), Gádorfalvi Luca, Gádorfalvi Áron (szörf), Weöres Márta, Payr Anna és Czégai Péter, Kutassy László (470), Molnár Veronika (Europe), Hamrák Péter és Sükösd Balázs (49-es). Kásás vállsérülése után ismét húzóembere volt a tornagyőztes magyar csapatnak Vízilabda, Unicum Kupa * 1 Veretlenül nyerte a Margitszigeten rendezett tornát a magyar vízilabda-válogatott, miután utolsó találkozóján kétgólos győzelmet aratott a tavaly ugyanitt Eb-ezüstérmes olaszok ellen. Magyarország—Olaszország 8-6 (1-1,3-1,3-1,1-3) Hajós Alfréd uszoda, 2000 n., v.: Moliner (spanyol), Rotsart (amerikai) Magyarország: Szécsi - Fodor 1, Steinmetz B. 1, Biros, Benedek, Molnár 2, Kiss G. 3. Csere: Kásás 1, Madaras, Steinmetz Á., Vári, Vindisch. Az olasz góldobók: Rath 2, Bin- chi, Mistrangelo, Angelini, A. Calcaterra 1-1 Emberelőnyből: 5/2, illetve 11/2 Négyméteres: 2/2, illetve 1/1 Nem csak a sok kiállítás és négyméteres a bizonyíték arra, hogy függetlenül a csak közepes téttől (a házigazdák már tornagyőztesként szálltak vízbe) éles, időnként kimondottan feszült hangulatú kemény csatát vívott a két ősi ellenfél. Az elején különösebb gond nem volt, sőt: amikor a 3. játékrész közepén 41 másodperc alatt Kásás és Molnár két akciógólt is lőtt, már 6-2-re vezetett Kemény Dénes legénysége. Sem a szövetségi kapitány, sem játékosai nem nyugodhattak azonban meg, mert a befejező 7 perc három olasz góllal kezdődött (7-6). Szerencsére jött az egyébként is jól játszó Kiss G. akcióból szerzett találata, és ezzel biztossá vált nem csak a győzelem, hanem a veretlenség megőrzése, a százszázalékos tornagyőzelem kivívása. Kemény Dénes, a tornagyőztes magyar válogatott szövetségi kapitánya érthetően elégedetten értékelt: — Elsősorban az volt a megnyugtató, hogy fáradtan, fásultan is minden ellenfelünket le tudtuk győzni, az egyiket köny- nyebben, a másikat nehezebben. Az előttünk álló egy hét alatt sok dolgunk lesz: előbb ki kell pihenniük magukat a játékosoknak, azután mindent meg kell tenni a megfelelő felkészülés érdekében az augusztus 20-án kezdődő belgrádi Világ Kupára, amelyen címvédőként sziliünk vízbe. Hogy kik játszanak majd a jugoszláv fővárosban, arról szerdáig döntök. ARCHIV FOTÓ A torna végeredménye: 1. Magyarország 10, 2. Jugoszlávia 6, 3. Olaszország 5 (34-30),4. Egyesült Államok 5 (29-28), 5. Németország 2 (19-37), 6. Ausztrália 2 (30-49). Ezüstös juniorok A magyar férfi junior vízilabdaválogatott ezüstérmes lett az olaszországi Európa-bajnoksá- gon, miután a döntőben 5-3-ra kikapott a sorozatban harmadszor diadalmaskodó jugoszláv csapattól. Jugoszlávia-Magyarország 5-3 (2-1, 2-0, 0-0, 1-2) A döntőben számos emberelőnyös helyzetet puskáztak el a mieink (10/1). A jugók már 5-1-re vezettek ellenünk, mikor is a végjátékban sikerült két gólra megközelíteni ellenfelünket, de ez már csak szépségtapasz volt a magyar együttes számára. A döntő mérkőzésen a magyar csapatban kezdőként kapott helyett a Szolnoki VSC pólósa, Süveges Máté, akivel egyébként az egész tornán elégedett volt Godova Gábor szövetségi kapitány. A 3. helyért: Olaszország— Horvátország 5-3 (0-0, 1-1, 2-1, 2-1) AUTÓSPORT. Az összetett pontversenyben vezető ifj. Tóth János, Tóth Imre (Peugeot 206 WRC) kettős nagy fölénnyel nyerte az Európa-bajnoki és ob- futamnak számító Budapest-ra- lit. Sokáig Túri Tamás és társa, Papp György állt a második helyen, azonban az utolsó, 17. gyorsasági szakaszon a Toyota Corolla WRC defektet kapott, ezért még a dobogóról is lemaradtak. Végeredmény: 1. ifj. Tóth János, Tóth Imre (Peugeot 206 WRC) 1:34:57.4 óra, 2. Érdi Tibor, Varga István (Subaru Impreza WRC) 1:16.3 perc hátrány, 3. Bénik Balázs, Somogyi Pál (Toyota Corolla WRC) 2:35.1 p. h„ 4. Túri Tamás, Papp György (Toyota Corolla WRC) 2:36.4 p. h. KERÉKPÁR. Vanik Zoltán nyerte a 29. Tour de Hongrie kerékpáros körversenyt. Az utolsó, Eger és Budapest közötti szakaszon Remák Zoltán győzött. Az összetett végeredmény, 688 km: 1. Vanik Zoltán 14:31:23 óra, 2. Jan Faltynek (cseh) 15 mp. hátrány, 3. Radek Blahut (cseh) 17 mp. h. Legjobb sprinter: Vladiszlav Prigunov (ukrán). Legjobb hegyimenő: Nagy Róbert. Legjobb 23 év alatti versenyző: Sebastian Je- zierski (lengyel). ÖKÖLVÍVÁS. A 48 kg-os Be- dák Pál aranyérmet nyert a Lvovban rendezett ökölvívó ka- dett Európa-bajnokságon. A 60 kg-osok között Kiss Adám a harmadik helyen végzett a 16 évesek számára kiírt versenyen. LABDARÚGÁS. A bajnok és F. A. Kupa-győztes Arsenal nyerte az angol szuperkupának megfelelő Community Shieldet: a londoni együttes a Cardiffban rendezett, hagyományos idénynyitó mérkőzésen egygólos győzelmet aratott a címvédő FC Liverpool ellen .Arsenal-FC Liverpool 1-0 (0-0). Gólszerző: Gil- berto Silva (69.) A mérkőzés nagy részében a fővárosiak voltak fölényben, az első játékrészben elsősorban a liverpooliak kapusának, Jerzy Dudeknek köszönhetően nem született gól. A mindent eldöntő találatot aztán a szünetben csereként beálló, júliusban Londonba igazolt brazil világbajnok, Gilberto Silva érte el: Dennis Bergkamp bal oldali beadását követően lß m-ről talált a kapuba. ÖTTUSA. A litván Andrejus Zadnieprovskis nyerte a budapesti öttusa Világ Kupa-döntőt, így ő szerezte meg az első kvótát a sportág athéni ötkarikás versenyére. Balogh Gábor a 9., Horváth Viktor a 12., Sárfalvi Péter a 20. helyen végzett. A JÁSZBERÉNYI NYÁR rendezvénysorában mindig hangsúlyos szerep jutott a sportnak. így volt ez ebben az évben is. Az elmúlt két hétben szinte alig volt olyan nap amelyre ne jutott volna legalább egy-egy sportesemény. Rendeztek focitornát, görkorcsolya-, díjugrató lovas és kerékpáros versenyt. Mint felvételünkön látható, gyakran találkozhatott a herényi közönség a város fitneszcsoportjaival is. ______________________________________________________________. _____________FOTÓ: SÁRKÖZI To rnagyőzelem a szigeten ________Extrém_________ AT LANTI-ÓCEÁN. Át akarja evezni az Atlanti-óceánt a norvég Stein Hoff, aki szombaton indult el Lisszabonból több mint száznapos útjára. Az 57 éves orvos 6850 kilométert szándékozik megtenni hét méter hosszú és két méter széles csónakján, hogy aztán a guya- nai Georgetownban érjen partot. Tervei szerint naponta 12-15 órát evezne. Hoff leginkább a magánytól tart. Az útra DVD-ket, dzsesszlemezeket és hangszalagra vett regényeket vitt magával. DÉL-AFRIKA. Örökre eltiltották a rögbimérkőzések látogatástól azt a dél-afrikai férfit, aki a szombati Dél-afrikai Köztár- saság-Új-Zéland rangadón bántalmazta a bírót. A második félidő elején a szurkoló berontott a gyepre, és ütlegelni kezdte a játékvezetőt. A nézőt bilincsben, a sípmestert pedig hordágyon, vállsérülésekkel vitték le a pályáról. A találkozó 10 perc szünet után, a tartalékbíró irányításával folytatódott. A garázdasággal vádolt huligán nem ússza meg ennyivel, ugyanis ügye a polgári bíróságon folytatódik. ÚJ-ZÉLAND. Huszonnégy órán belül másodszor is kudarcot vallott az amerikai Steve Fossett: vasárnap sem tudta megdönteni a vitorlázórepülés magassági világcsúcsát. Az 58 éves milliomos és társa, a 70 esztendős Einar Enevoldson nyugalmazott NASA-pilóta kudarcának oka ezúttal is a felső légrétegekben uralkodó, már nem megfelelő széljárás volt. Különleges kiképzésű járművük ötórás repülés után 9150 méterig jutott — ez messze elmarad az amerikai Bob Harris 1986 óta fennálló 14 700 méteres rekordjától, illetve a kitűzött 19 ezer méteres céltól. ■ Fazekas aranyat gyártott A kalapács után a diszkosz is magyar szám lett Jól zárult magyar szempontból az eddig is sikeres kontinensviadal, Fazekas Róbert 68.83 méterrel aranyérmet nyert diszkoszvetésben. Varga Judit 1500 méteren negyedikként ért célba. Atlétikai Eb, München A magasugró Győrffy Dóra némi csalódást okozva, 1.80 méterrel csak a 12. helyen végzett. Az idén a bécsi fedett pályás Eb-n ezüstérmes versenyző már az 1.80-as kezdőmagasságon bizonytalankodott, majd nem bírt az 1.85-tel. Teljesítménye mindenképpen kudarc, a szabadtéri idényben korábban 1.91-ig jutott. A számot az ebben az évben 2.04-gyel világranglista-vezető svéd Kajsa Ber- qvist nyerte 1.98-cal. Az Eb utolsó napján a szakadó eső ellenére gyakorlatilag megtelt az Olimpiai-stadion. A szervezők adatai szerint 6 nap alatt összesen 303 900 jegyet értékesítettek. Nagy meglepetés született női 1500-on: a török Ayhan Su- reyya (3:58.79) legyőzte a világbajnok román Gabriela Szabót. Varga Judit negyedik lett. A magyar csapat titkon érmet remélt a fedett pályás Eb-n 800-on második Vargától, hiszen idén nagyszerű formában versenyzett a Golden League- viadalokon és 4:01.38 perccel országos csúcsot futott. A török Ayhan azonban meglepte a mezőnyt azzal, hogy az élre állt és erős tempót diktált. Varga, bízva hajrájában, a sor végén haladt, majd fokozatosan jött fel, de túl nagy előnyt adott az élen haladóknak és az első három helyezettet már nem tudta utolérni. A magyar atléták jó Eb-szereplése Csillag Balázs (13:49.03) 5000 méteren elért hetedik helyével zárult. A 23 esztendős szekFazekas Róbert jó erőben versenyzett, mint az eredmény is mutatja szárdi futó idén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy júliusban 13:26.96 perccel megdöntötte Mecser Lajos 34 éves országos csúcsát. Ezúttal taktikusan versenyezve a középmezőnyben helyezkedett, majd jó hajrával jött fel hetediknek. A győzelmet Alberto Garcia (13:38.18) szerezte meg, folytatva a spanyol közép- és hosszútávfutók sikersorozatát. A magyarok két arany-, és egy bronzérmet nyertek az Eb-n, ezzel túlteljesítették az szakmai célkitűzést, amely 1-2 medál megszerzése volt. Fazekas Róbert diszkoszvetésben elért diadala mellett a kalapácsvető Annus Adrián is győzött, a távolugró Vaszi Tünde harmadik lett. Esélyeshez méltóan Diszkoszvetésben a 71.70-nel világranglista-éllovas Fazekas végig magabiztosan versenyzett, s második legnagyobb kísérletével (66.80) is diadalmaskodott volna. Már az első sorozatban 66.34-et ért el, igaz ezt ekkor még túldobta a vb-harmadik német Michael Möllenbeck (66.37) és a sydneyi olimpiai bajnok litván Virgilijus Alekna (66.62). A Haladás atlétája azonban 66.80-nal folytatta, erre a riválisoknak már nem volt válaszuk, s az Eb-csúcsot jelentő 68.83-at ötödikre érte el. Kővágó 61.92-vel biztosította a helyét a nyolc között, de ott már nem tudott előrelépni, bár az utolsó sorozatban 63.63-ra javított. — Ha nem esik az eső, talán 70 méter fölötti eredményre is képes lettem volna. Ebben az időben a 68.83 szerintem nagyon jónak számít, kicsit magamat is megleptem vele. fotó. epa A második dobás után megnyugodtam, éreztem, hogy kézben tartom a versenyt. Sokat segített a fiatal magyar atléták és barátom, a kalapácsvetésben győztes Annus Adrián bíztatása. Nagy volt rajtam a teher, mindenki aranyat várt, s csak most kezdem feldolgozni, mi is történt velem — mondta sikere után Fazekas, majd boldogságában sírva fakadt. Sorokban