Új Néplap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-12 / 187. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2002. Augusztus 12., hétfő Hírek AZ EURÓPAI UNIÓ (EU) keleti bővítésének folyamata sínen van, a csatlakozási tárgyalásokat a tagországok vezetőinek decemberi koppenhágai találkozóján sikerülhet véglegesíteni - dán sajtójelentések szerint ez az álláspontja Anders Fogh Rasmussennak, az EU soros elnökségét júliustól decemberig betöltő Dánia miniszter- elnökének. MTI CSALÁDTAGOK, hivatalos személyek emlékeztek meg vasárnap a müncheni olimpiai park emlékhelyén arról, hogy közel harminc évvel ezelőtt, az olimpiai játékok idején izraeli sportolókat ejtett túszul a Fekete Szeptember arab terrorista- szervezet. A több felvonásban lejátszódott drámában tizenegy sportoló vesztette életét, az elkövetők között is voltak áldozatok, mti EGY ZSIDÓ TELEPEST meg ölt, egy másikat pedig megsebesített két palesztin támadó a Jordán folyó völgyében szombat este. Az egyik behatolót lelőtték, a másikat pedig üldözőbe vették az izraeli katonák. A jeru- zsálemi bejelentés szerint két fegyveres palesztin hatolt be Mehora zsidó telepre Ciszjordá- nia északi részén - Náblusztól 15 kilométerre délkeletre -, és lövöldözni kezdett: egy nő meghalt, egy másik telepes megsebesült. Az izraeli hadsereg egy fegyverest megölt, s a tábor környékén hajtóvadászatot indított fegyveresek után. A palesztin népfelkelés, az intifáda kezdete, 2000 szeptembere óta az összetűzéseknek 2438 halottja volt, köztük 1795 palesztin és 600 izraeli, mti II. JÁNOS PÁL pápa vasárnap azzal a felhívással fordult a nemzetközi közösséghez, hogy nagyobb határozottsággal működjön közre a közel-keleti helyzet rendezésében, az izraelieket és a palesztinokat pedig ismét a becsületes tárgyalások felvételére sürgette, mti GEORGE BUSH amerikai elnök szerint Irak első embere, Szaddám Húszéin „ellenség, amíg ennek az ellenkezője be nem bizonyosodik”, de a Bagdad elleni katonai offenzívának még nincs időrendje. Mi lehet az Irak ellen tervbe vett katonai akció „emberi ára”? - kérdezték az elnöktől, aki szerint az erre adandó válaszhoz szükség lenne egy azonnali háborús tervre, márpedig „mint már mondtam, nem rögzítettem a magam számára időrendet”. Meggyőződését fejezte ki ellenben, hogy az emberek megértik: rendkívül veszélyes „mind ránk, mind szövetségeseinkre nézve” az, hogy olyan vezetők, mint Szaddám Húszéin kezében tömegpusztító fegyverek vannak, mti AUGUSZTUS 5. és 10. között három horvát-szlovén tengeri incidens volt a Pirani-öbölben és Ljubljana kétszer erélyes diplomáciai jegyzékben tiltakozott a horvát tengeri rendőrség eljárása miatt. Zágráb szerint szlovén halászhajók (kétszer a szlovén rendőrség járőrhajóinak kíséretével) horvát vizeken halásztak, szlovén állítás szerint viszont a saját vizeiken, mti BELFASTBAN hét rendőr sebesült meg a vasárnapra virradóra kitört összecsapásokban. A rendőrség közlése szerint a katolikus Short Strand negyedből érkezett, a protestánsok felvonulásai ellen tiltakozó csoportok csaknem féltucatnyi Molotov- koktélt dobtak a keleti protestáns negyedek határánál kordont álló rendőrökre. A katolikus-protestáns incidensekben négy embert őrizetbe vettek, mti Meciar: nem magyarok - romák Vladimír Meciar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS - LS) vezéralakja szerint a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) négyéves kormányzati részvétele alatt a magyarok lakta szlovákiai területeken duplájára nőtt a munkanélküliség, visszaesett a műveltség szintje és a dél-szlovákiai átlagbéreknél nincsenek az országban alacsonyabbak, mert a Bugár Béla vezette magyar párt ezekkel a problémákkal nem foglalkozik, egyedül a nacionalizmusból él. Pozsony Bugár Béla a vádakat visszautasította. Az MKP elnöke és a HZDS - LS vezéralakja a JOJ nevű szlovák kereskedelmi televízió vasárnapi vitaműsorának vendégeként vívta meg egyórás szócsatáját, amelyben Meciar saját korábbi kormányainak érdemeit méltatva bírálta a jelenlegi kormányt. Nem tagadta: a HZDS - LS nem csak győzni akar a szeptemberi választásokon, hanem kormányozni is. Tagadta ugyanakkor, hogy a pártjában bekövetkezett szakadás gyöngítené az esélyeit. Bugár ugyanakkor azt állította, hogy a HZDS- mítosz összeomlóban van: Meciart a leghűségesebb hívei is faképnél hagyják. Meciar - nyilván a szlovákiai magyar választók kegyeit megcélozva - Bugár szemére vetette, hogy az MKP nem javított a magyar nemzetiségű választók foglalkoztatásának, oktatásának és művelődésének, szociális fel- emelkedésének feltételein, és törekvéseit egyedül a nacionalizmusra összpontosította. Meciar ugyanakkor régi elméletével is előállt, mondván, hogy a szlovákiai magyarok jelentős hányada nem magyar, hanem magát magyarnak valló roma. Bugár „képtelenségekre nem, egyedül konkrét, érdemi dolgokra” kívánván reagálni azt hangsúlyozta: a jelenlegi szlovák kormány nem egy virágzó réten, hanem a Meciar-kormány hagyatékának igencsak letarolt terepén kezdett kormányozni. „Ami pedig a Dél-Szlovákiában elő embereket illeti, azokról én az ön helyében inkább hallgatnék, hiszen épp az ön kormánya volt az, amelyik gazdaságilag romba döntötte Dél-Szlovákiát” - mondta Bugár, aki emlékeztetett arra, hogy Meciar idején a magyarok lakta területekre „egyetlen beruházandó korona sem jutott az állami költségvetésből, mi több: az embereket épp azért bocsátották el az állásaikból, mert magyar nemzetiségűek voltak. És ezek után még ön beszél nacionalizmusról, ön beszél szégyellnivaló dolgokról? Azt hiszem, ön önmagáról beszél” - hangzott el vasárnap a JOJ televízióban. MTI Dél-Oroszország: ítéletidő Több tízezer ház vált lakhatatlanná a Fekete-tenger partvidékén fotó, europress/epa Vasárnap délutánig legalább 58 halálos áldozatot követelt a napok óta tomboló ítéletidő Oroszország Fekete-tenger partvidéki körzeteiben. Szocsi A heves esőzések és ciklonok miatt tavak, és egy víztározó nőtte túl a medrét, a lezúduló víz tengerparti településeket és kempingeket mosott el. A hatóságok továbbra is eltűntként kezelnek több tucat személyt, a tengeren hajók és búvárok kutatnak a holttestek és az esetleges túlélők után. A halottak között sok nő és gyermek van. Az áldozatok többnyire a tengerparton nyaraló orosz állampolgárok, de ukrán turisták és helyi lakosok is vannak a vízbefúltak között. A víz mintegy 12 ezer épületet öntött el Novorosszijszkban és környékén. Az áradások miatt a hatóságok járványoktól is tartanak, Novo- rosszijszk környékén megtiltották a tengeri fürdőzést és folyamatosan ellenőrzik az ivóvíz minőségét is. A mentési és helyreállítási munkálatok megtekintésére szombaton a katasztrófa sújtotta területre utazott Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök. A csapás elhárításáról folyamatosan tájékoztatják Vlagyimir Putyin orosz elnököt, aki maximális erőfeszítésre utasította az illetékeseket. mti Bin Laden és családja A nemzetközi terrorizmus legveszedelmesebb központja Oszama bin Laden családja. Az al-Kaida vezér húsz fia és huszonkét lánya a szervezet, „az ezer fejű kígyó” agyközpontja, akár él a hírhedt apa, akár meghalt - írja a Die Welt. Berlin Elképzelhető, hogy ezúttal telibe talált az FBI terrorellenes szolgálata, amikor arra következtet, hogy Oszama bin Laden valószínűleg halott. A világ legalaposabban körözött terroristavezérének sorsa azonban nem változtat a lényegen: az al-Kaida működik. A titkosszolgálatok feltételezik ugyan, hogy Oszama 21 éves fia, Szaad Oszama apja halála miatt átvette a szervezet vezetését, de már az amerikaiak tavalyi afganisztáni légitámadásainak kezdete óta az akciók irányítója lehet. Sőt az is elképzelhető, hogy „a Nyugat tíz hónapja egy olyan emberre vadászik, aki szeptember 11. után azonnal kiadta a kormánypálcát a kezéből”. S bár a jogart történetesen immár egyes számú örökösként is birtokolhatja Szaad, az al-Kaida működése feletti ellenőrzést a család biztonsági okokból - a maffiaszabályokhoz igazodva - együtt, de megosztva gyakorolja. A hatalom részese így egy másik fiú, a most húszéves Mohammed is, aki teljes mértékben osztja apja radikalizmusát, alapos katona ismeretekre tett szert, s tudását gyakorolja is. Már 17 évesen tagja volt apja testőrségének, tavaly pedig feleségül vette Mohammed Atefnek, Oszama bin Laden vezérkari főnökének a lányát. Egy még fiatalabb fiúról, a 17 éves Hamzáról viszont azt tudják különböző forrásokból, hogy afganisztáni kiképzőtáborokban képezték óvodás kora óta a „szent háború” szellemében, s már tízévesen Nyugat-ellenes gyűlöletverseket szavalt egyik bátyja lakodalmán. Rajtuk kívül bin Ladennek négy asszonytól még legalább tizenhét további fia van, s „fanatikus apjuk mindegyiket személyesen nevelte és képeztette a terror szellemében” - írja a Die Welt. Az apa arról is gondoskodott, hogy huszonkét leánya „jó kezekben” legyen. Mindegyikük arab mudzsahid- hez (az iszlám védelmében dzsi- hadot viselő önkéntes harcos) ment férjhez - nyilatkozta maga Oszama bin Laden az életrajzírójának, Hamid Mir pakisztáni újságírónak. KOCSIS TAMÁS ÁLLÁSPONT KERCZA IMRE A bolha és az elefánt Költözött a doktor, családostól az Alföldről a Dunántúlra. A költözés mindig sok nehézséggel jár. Nemcsak a pakolás miatt, hanem azért is, mert kapcsolatok szakadnak meg, és újakat kell építeni. Az ilyen (munka)hely-változtatás talán a családnak a legrosszabb. A doktor két középiskolás gyerekkel költözött. Iskolát keresett nekik, s reménykedett, hogy új barátokra lelnek ott, és jó tanárokra. A legnagyobb nyárban levelet hozott a postás. A feladó az a középiskolai osztály volt, ahova a gyerekei beiratkoztak. Az ismeretlen osztálytársak írták: hallottuk, hogy az ősztől a mi osztálytársaink lesztek. Üdvözlünk benneteket, nálunk az a szokás, hogy a tanévkezdés előtt néhány napra elmegy egy közös kirándulásra az egész osztály. Várunk benneteket! A találkozó helyszínét és időpontját pontosan megjelölték a levélben. A gyerekek készülnek. Lázasan és bizalommal. Azt gondolják, jó közösség lesz, amelybe belekerülnek. Ilyen egyszerű az élet. Ilyen könnyen lehet jó érzéseket indukálni, bizalmat teremtem. Azon gondolkodom, hogy milyen jól tudják ezt a középiskolások. A húsz év alatti gyerekek. Meg azon is, hogy mikor felejtik ezt el. Mert hogy a húsz év fölötti, gyereknek már egyáltalán nem mondható felnőttek - akik nem egyszer politikusnak vallják magukat - nem a bizalom, hanem nagyon is a bizalmatlanság, a gyanakvás légkörében élnek. Ha érdekeik úgy kívánják, bolhából csinálnak elefántot, és rágják a gumicsontot akkor is, ha már foszladozik. Érdemeket kívánnak szerezni önmaguk számára azon az áron is, hogy érdemtelenné teszik a másikat. Csak azt tudnám, hogy hol tanulták ezt? A demokráciába sok minden belefér. Azt gondolom, hogy az érvek is, és nemcsak a vádak. Vádaskodásból ma több jut, mint érvelésből. Nincs ez így jól. EGYETÉRTEK: 06-90430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0090-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Az olvasó mondja FÉL EGÉSZSÉG - JÚLIUS 25. Férfi: Nem hiszem, hogy annyira le lennénk maradva a tisztálkodás terén a Nyugattól. Nálunk is voltak vendégségben Svájcból és Angliából, és elcsodálkoztak azon, hogy mi napjában zuhanyozunk, ők meg nem. PÁLYÁZAT-JÚLIUS 31. Férfi: Teljesen nyilvánvaló, hogy megvan ennek a pályázatnak a politikai háttere. A közszolgálati tévéadótól elköszönő elnökök mindegyike eddig is felvette a végkielégítést. Azért veszik ezek az emberek a kalapjukat, és veszik fel a végkielégítést is, mert ez a szemét, tetű, hálózati kormány elüldözi őket. Többet is fizetnének, csakhogy eltávolíthassák őket, és olyanokat ültethessenek a helyükre, akik a mostani kormány dicsőségét zengik. Egyszerűen lehetetlenné teszik a munkájukat, ezért nem a végkielégítés a fő probléma. DINNYEBAJ - AUGUSZTUS 5. Férfi: A magyar mezőgazdasággal tizenkét év óta senki sem törődik. Az emberek megpróbálnak önerejükből valahogyan úrrá lenni a bajokon. Nincs senki, aki megmondaná, mennyi a külföld dinnyeszükséglete; miből, mennyit érdemes termeszteni. Pedig elkelne az irányítás, mert akkor a gazdák is megtalálnák a számításukat, és nemcsak a felvásárlók, a közvetítők húznák a hasznot. BUNDA A VÍZBEN? - AUGUSZTUS 6. Férfi: Magam is rengeteget sportoltam, értek valamennyi a vízilabdához. Meggyőződésem, hogy ez nagyon rossz döntése volt a szakvezetőknek. Hogy valami nincs rendben, azt már egy nappal korábban is sejteni lehetett a hírekből. A megegyezéses eredmény óriási erkölcsi kárt okozott a magyar sportnak. Nemzeti türelem Újvidék Heti egy alkalommal közöl mostantól nemzeti és vallási toleranciát erősítő írásokat az Újvidéken megjelenő Dnevnik című szerb nyelvű napilap. Az első összeállításból kiderült, hogy Szerbiában a lakosság egyharmada valamelyik kisebbségi népcsoporthoz tartozik, a Vajdaságban húsz nemzet képviselői élnek egymás mellett, és Szerbia északi tartományában majdnem minden harmadik házasság vegyes. Az írás szerint az albán kisebbség után a magyar a második legnépesebb szerbiai nemzet. A cikkíró abból indul ki, hogy a Koszovóban élő albánok Szerbia lakói. A valóság azonban az, hogy az ország államigazgatásának jelenleg alig van beleszólása a koszovói közéletbe. A toleranciafejlesztésnek szentelt oldalon egy érdekes közvélemény-kutatás eredményeiről számol be a lap. A felmérés arra a kérdésre keresett választ, hogy a szerbség mennyire toleráns a kisebbségekkel szemben. Az adatokból ltide- rül, hogy a szerbek a legelnézőb- bek a szabad vallásgyakorlással szemben. A kutatás adatai szerint a szerbség nem nézi jó szemmel azt, hogy a kisebbségek anyanyelvű oktatásban részesülnek. E tekintetben a legtoleránsabbnak a vajdasági és a belgrádi szerbség mutatkozott. A többség továbbra is ellenzi a kisebbségek nemzeti alapon történő politikai szerveződését. Érdekes, hogy a szerbség legjobban a kisebbségi nyelvek hivatalokban történő használatát ellenzi, amire a februárban elfogadott jugoszláv kisebbségvédelmi törvény lehetőséget ad. ________■