Új Néplap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-06 / 156. szám
_______________________________________________________________________MEGYEI TŰKOR 4. OLDAL Nyolc napra 350 forintjuk maradt A tíztagú Szabó család otthon. A felvételről csak a nagyfiú hiányzik, aki akkor éppen nyári munkát keresett fotó: cs. i. Az ember szinte kapkodja a fejét mindennapjaink furcsa ellentmondásain. Például azon, hogy egyfelől megjelent a mérhetetlen gazdagság, a meseautók, csodapaloták világa, ami nem baj. Nagyobb baj, hogy másfelől családok ezrei kerülnek hihetetlenül szerény, szegény körülmények közé. Mi most egy olyan, békében, szépen élő nagycsaládot kerestünk fel, akik eddig soha senkihez nem fordultak. Mert szégyellték, mert nem akarták, vagy úgy voltak vele, úgy sem hallgatják meg őket. Szerencséjükre az egyik megyeszékhelyi gyermekjóléti szolgálat tudomást szerzett róluk. Szolnok Szabó László 43 éves. Marosvásárhelyi, akár a felesége, Marika. Szakmunkás, és még 1989-ben áttelepült az anyaországba. A barátja segített neki és kezdetben Szolnokon, a papírgyárban találtak munkát. Esztendő teltével költözött a család is, akik ekkor négyen voltak. Az édesanya, az édesapa, Levente, a most már 18 éves nagyfiú, aki középiskolás, meg Erika, ő a keróban másodikos lesz. Éltek munkásszállón, az Orgona, a Martinovics, az Abonyi úton és most a Sás utcában albérletben. Kétszobás a lakás, amelyet alaposan kinőttek, hiszen már tízen vannak. Az egyik szobában a házaspár a pár hetes Botonddal, a másikban a hét gyerek. Leventén és Erikán kívül Attila, Loránd, Tímea, Noémi és Melinda. Laci, a férj azóta is megszakítás nélkül dolgozik: most Tiszabögön, hozzák-viszik őket. Hatvanezer körül keres. Marika, a párja főhivatású édesanya, neki üzennyolcezer az anyasági járandósága. Azután kapnak még családi és úgynevezett kiemelt pótlékot. Ahogyan szoroztak, osztottak, kiderült, Űzőjükre havonta százötvenezer jut. Az albérlet tizenötezer, a különböző fizetnivaló (víz, villany, fűtés stb.) is akörüli, télen azonban húsz feletti. Marika naponta főz, mert viszonylag még ez a legolcsóbb. Húslevest, bablevest, gyümölcs- és krumplilevest, borsólevest. Másodikként sokszor paprikás krumplit, babot, rizst, szóval valami laktatót. Még jut gyümölcsre is néha. Fagyira már nem, az luxusnak számít, ezért csak kéthetente jár egy gombóc. A csoki is túl drága, helyette keksz, esetleg nápolyi dukál. Hétvégeken mindig sütni kell, ám az éhes szájak nagy szerencséjére az anyuci igazi szakácsművész. Úgyhogy kerüljön bármi is a tepsibe, meghűlni nem marad ideje. Ritkán a nagylány elmehet egy diszkóba, egy hónapban egyszer a kicsik strandra. Mert ennyi gyereknek már az sem olcsó. Azért olykor hús is kerül az asztalra, természetesen anyuci jól megnézi, milyen árut vásárol. Kirabolni nem lehetne őket, a szép gyerekeken kívül ott jártunkkor háromszázötven forintjuk volt. Ekkor másodikát írtunk és a fizetés tizedikén esedékes. Hacsak nem kérnek kölcsön, vagy valami csoda nem történik velük. Eddig a Isten segítette őket, meg egy olyan gyermekjóléti szolgálat (telefon: 522-032.), ahonnan kaptak ruhaféléket. Nyaralni még soha nem voltak, a lakásigénylésük, kérelmük öt éve benn van a város illetékeseinél. Innen valahogyan el szeretnének menni, mert a két szoba már kicsi. Ilyenkor, a nagy melegben is együtt vannak. A nagyfiú munkát keres, mert minden fillér jól jönne. A kicsik egymás körében, játék nincs, de elvannak. Bejönni a központba ritkán szoktak, mert az messze van, a buszköltség meg olyan felesleges kiadás, amelyet inkább ennivalóra fordítanak. Csak ennyit szerettünk volna elmesélni, írni egy olyan nagycsaládról, akik nagy- nagy szeretetben és még nagyobb szegénységgel tekintenek a XXI. századra. Tudom, vannak olyanok, akik azt mondják, minek vállaltak ennyi gyereket! Ők erre azt felelik, mert szeretik őket, a férj szintén nagy családban nőtt fel, és szakmunkás lett belőle. Lassan az idősebbekből is, akik pár esztendő múlva odaérnek, hogy belőlük is szakember lehet. De addig még hosszú az út és göröngyös. Főleg ott, ahol minden jó szándék, becsületesség ellenére napról napra tíz száj kéri a kenyeret. És tíz lélek keresi a helyét, jövőjét ebben a sokat áldott és szidott mindennapjainkban ... _______d.szabómiklós St rucc-csapat a tanyán JÁSZKARAJENŐ A településtől puskalö- vésnyire egy tanyán, elkerítve a világtól huszonhárom strucc tölti a napjait. Tavaly voltak már öt- venheten is, de apasztottak az állományon: volt, amelyet tovább tenyészteni vittek, másokat vágó- hidra. Jelenleg tizenkét kakas és tizenegy tyúk képezi az állományt. A „kisasszonyok” kétéves koruktól rakják a tojásokat, évente negyvenet-nyolcva- nat is. Általában márciustól szeptemberig. Óriásiak ezek: egyetlen strucctojás huszonnégy tyúktojással egyenlő. Olyan kemények, hogy törni kalapáccsal lehet, esetleg százas szeggel ütik át. A struccok mindenre kíváncsiak. A kedves gazdájuk, Szolláth József még kézből is etetheti őket FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Jó étvágyúak a futómadarak, bár az etetéssel csínján kell bánni, mert hatalmasakat csípnek. Leszecskázott lucernát fogyasztanak, meg szemes takarmányt: búzát, rozsot, árpát. állni, A húsuk is rendkívül ízletes: volt köztük akkora példány, hogy levágva százhúsz kilót nyomott. Bizalmatlan, de kíváncsi állatok, mindenkihez érdeklődéssel közelítenek. Egyeseket elfogadnak, másoknak ajánlatos felvenni a nyúlcipőt, mert valamiért nem szívlelik őket. Ezt a telepet családi vállalkozásban üzemelteti a Szolláth család. A képen látható elsős gimnazista Jóskát meg az édesanyját még a legharciasabb, leggorombább bandavezér, egy hím is elfogadja, de másoknak ajánlatos a kerítéstől is tisztes távolságra főleg ha közelítenek felé ezek az óriási futómadarak. Tv-notesz Mi kérjük. ... és kapjuk is, amit kérünk, és ez igen jó. Most, amikor a politikai természetű műsorokban váratlanul felbukkanó ügyekről zajlanak a disputák, másrészt amikor szórakoztatásunkra olyan sorozatot szabadítanak ránk, mint például a Sötét angyal, amely a közeljövő sötét világát akarja felmutatni (milyen is lehetne az, mint koromsötét) a maga elrémisztő eszközeivel, a hatásvadász krimi elemeivel, ráadásul oly bonyolult formában, hogy józan paraszti ésszel nehéz kiigazodni benne. (Már nem is emlékszem, mi történt az első részben.) Ekkor megnyugtató, hogy van egy sziget azért, a rogyadozó köztévében, a békesség szigete, ahol az történik, amit mi, békés nézők szeretnénk, amit kérések formájában fejezünk ki. Alighanem a legnépszerűbb programja ez az Ml-nek. Itt érvényesül a népuralom, azaz a nézők uralma: egyfajta demokrácia a képernyőn. Nem véletlen, hogy az Önök kérték... régóta tartja magát műsoron. Ez az a hely, ahol jókívánságok sorakoznak, az emberség beszél a felolvasott levelekből, a szeretet üzeneteit hallhatjuk, a családi összetartozás igényét és szándékát olvashatjuk ki belőlük (lásd legutóbb a Rákóczifalváról küldött jókívánságokat is). Szülők küldenek dalt gyermeküknek és fordítva, azok köszöntik jubiláló szüleiket. Vagy épp a hála szólal meg egy-egy kérelemben, miként legutóbb is nyugdíjba vonuló tanárukat tisztelték meg a hálás tanítványok. Van abban valami végtelenül rokonszenves, ahogy ismerősök, jó barátok, rokonok keresik egymást, szeremének találkozni legalább képzeletben egy- egy felhangzó dal vagy elhangzó műsorszám segítségével. És a szerkesztés érdeme, hogy a műsor változatos is, ízléssel válogatnak és mérlegelnek, és körnek csokrot, a könnyedhez igazítva a komolyat, sőt a humorosat is: operett, magyar nóta, sanzon, kabaré egyaránt helyet kapnak benne. S hogy kellemes óra ez, nemkülönben annak köszönhető, hogy olyan háziasszonya, műsorvezetője van, akiből természetességgel árad a jóság, a szeretet, a megértés, akinek lényéből fakad az odaadás. Mondhatnánk, nem tesz mást, csak felolvassa a leveleket, a kéréseket. Ám ahogy ezt teszi, ahogy a sorokhoz saját mosolyát is odailleszti, az egyszerűen megejtő. Egy vendéglőben, hogy jól érezzük magunkat, sok függ attól, hogyan szolgálnak ki bennünket. Az Önök kérték... az a hangulatos, vonzó „étterem”, ahol a szívnek, léleknek szánt „eledeleket” pompásan tálalják fel nekünk. Ezért is érdemes ide mindig visszajárnunk. VALKÓ MIHÁLY 2002. Július 6., szombat VÉLEMÉNY TELEKI JÓZSEF Valahol Európában? Blokád, könnygáz, vérző fejű újságíró, földön fekvő tüntető tarkójához feszülő fegyver - nézem a televízió képeit, olvasom a híreket. Kinézek az ablakon. Süt a nap, miniszoknyás lányok járnak az utcán. Újraszámlálást! - hallom valahonnan távolról. Hol történik mindez? Három hónapja már feszültségtől szikrázik a légkör Valahol Európában? Kattog az agyam. Emlékezetemből filmkockák bújnak elő. Németország: blokád. Rendőrök rángatnak fiatalokat, időseket, hogy szabaddá tegyék az utat az atomszemetet szállító vonat előtt. Nyomul a sorfal, emberhadat terelve. Észak-írország: katolikusok protestánsok, kommandósok feszülne egymásnak. Füst, könnygáz vér. Kiáltások: gyilkosok! Franciaország: felbőszült, a választások után a jobboldal előretörését elviselni nem tudó baloldali tüntetők tömek-zúznak. Betört szélvédő, vérző emberek. Betemetetlen lövészárkok. Három hónapja már feszültségtől szikrázik a légkör. Az egyik párt saját szavazatösszesítő rendszert működtet, a másik demokráciavonalat üzemel be. Politikai botrányok. Ügynökök itt is, ott is. Bejelentések, kijelentések, feljelentések. Hol az egykor volt nyugalom? Hol a beígért béke? Talán nem kellene más, csak egy gesztus. Kattog az agyam, kavarog az ezernyi kép, hang, hír. Hova jutunk így? Európába? Túl az első százon Újszász — Az életben mindig az első száz esztendő a legkacifán- tosabb — állítja Csontos Fe- rencné, született Rótt Rózsi- ka az újszászi időskorúak szociális otthonában. Sok bölcsességet rejthet a tömör megállapítás, mivel Rózsika néni az idén március 21-én túljutott az első százon. Újhartyánban írták be a nevét a matrikulába, akkor, amikor még Ferenc József uralkodott. Mindez 1902. március 21-én történt. Tehetős, gazdag családba érkezett, a szülei gazdálkodtak és nem hiányzott a jókora szőlő sem. Sajnos, még az elemi iskola padjait koptatta, amikor meghalt az édesanyja. Idővel az apja újra nősült, ami lehet, neki remekül megfelelt, ám a mostohaanyja egyik első ténykedése az volt, amikor Feri bácsi meghalt. Rózsika néni ma is állítja, kifogástalan ember, férj, édesapa volt. Egy lányuk született, aki később férjhez ment. Ebből a házasságból gyerek nem született, és mára már a lánya sincs életben. így telt el az idő, amikor 1996 decemberének az elején Rózsika mama beköltözött ebbe az otthonba. Köszöni, jól van, mindent megeszik, nem válogat. Most kissé nehezebben lépked, járókerettel halad, mert combcsonttörése volt. A hallása sem a régi már, ennek ellenére beszélgetni nagyon szeret. Ismerőssel, ismeretlennel egyaránt. Nagy napnak számított a századik évforduló. Mindenki köszöntötte, még a veje is eljött Budapestről. Kapott egy csomó jókívánságot, virágot, tortát. Szerinte azzal, hogy sokáig ide-oda dobálta az élet, csak az akaratereje, önbizalma, elszántsága nőtt. Még A hosszú elet titka: mindenben a mertekletesseg - legalábbis a 101 éves Csontos Ferenc- né szerint fotó: cs. i. hogy szétszórta a gyerekeket. Vele sem történt kivétel, és végül úgy ért révbe, hogy szakácsnő lett. Nagyon szeretett főzni, és ahogy mondják róla, tudott is, hiszen negyvenöt évig dolgozott a lábasok, kanalak, villák, tepsik világában. Közben az egyik búcsúban megismerkedett egy jóvágású fiatalemberrel, Csontos Ferenccel, aki négy évig udvarolt neki. Messzire lakott tőle, több száz kilométerre, és inkább leveleztek, ritkán találkoztak. Végül is házasság lett a dologból, összesen tizenhárom évet éltek együtt, ma is rendszeresen olvas, nem hagyja el magát. Szerinte a hosszú életnek négy feltétele van. Az egyik a folyamatos munka, mindig meg kell találni azt a lehetőséget, hogy valami hasznosat dolgozhasson az ember. Azután a szeszes italokat, a dohányzást, a kicsapongó, züllött életet kerülni kell, mert egyik sem használ az egészségnek. Amire szerinte túl a százon is ügyelni és vigyázni kell, ha az ember még bármilyen folytatásban hisz. És ő hisz ... D. SZ. M. i ft i r i
