Új Néplap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-31 / 177. szám

MH 2002. Júuus 31., szerda KÉK 9. OLDAL TŰKOR Védelem a francia elnöknek PÁRIZS Még mindig nem ültek el Franciaországban az államfő ellen megkísérelt, meghiúsult merénylet okozta hullámok. A szakmai tanulságok levonása azért is késlekedik, mert ez Chiracon is múlik, aki nem szívleli a látványos biztosítást. Föloszlathatják azt a francia szél­sőjobboldali csoportosulást, amelynek egyik támogatója me­rényletet kísérelt meg Chirac el­nök ellen. A júliusi nemzeti ünnep hagyományos díszszemléjén a 26 éves Maxim Bnmerie rálőtt az ál­lamfőre. Máig tisztázatlan, milyen a fiatalember elmeállapota. Nico­las Sarkozy belügyminiszter min­denesetre kezdeményezte a Radi­kális Egység nevű neofasiszta cso­port föloszlatását, amely egyéb­ként tagadja, hogy köze lenne a jú­lius 14-ei lövöldözőhöz. A díszszemlén megkísérelt me­rénylet arra indította a belügymi­nisztert, hogy fölülvizsgálja Chirac elnök „esetlegesnek” talált bizton­sági őrizetét. Nicolas Sarkozy sze­remé rávenni a több merényletkí­sérlet ellenére is vonakodó, azaz igencsak könnyelműnek talált Jacques Chiracot, hogy díszszem­lék, illetve díszkocsis kivonulások alkalmával autója körül a nemzeti gárda elit lovasegysége vonjon mintegy eleven, mozgó függönyt. Továbbá, hogy legyen végre egy mesterlövész a francia államfő hi­vatalos kíséretében. mr Adu Adu Csepel Vállalkozói Szakközép- és Szakiskola Karcagi Tagintézménye Karcag, Püspökladányi u. 14. OM azonosító kód: 035497 Tanúsítványszám: 01-0017-02 ÚJ ISKOLA, ELSŐ, 2002/2003-AS TANÉVÉRE FELVÉTELT HIRDETÜNK ÉRETTSÉGIZETTEK RÉSZÉRE! Iskolarendszerű, nappali tagozaton, 2 tanéves, emelt szintű képesítések: GAZDASÁGI INFORMATIKUS SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI PROGRAMOZÓ Jelentkezési lap átvehető: Kovács Szilvia, 06-30/9854-106 vagy letölthető a www.extra.hu/adu honlapról. További információ: (061) 276-3111, (06 I) 276-3662 PLAZA HÍREK PLAZA HÍREK PLAZA HÍREK Szolnok Plaza • ISZOLNOR PLAZA! A PLAZA CENTERS CSOPORT TAGJA MA ESTE 18.00 ÓRÁTÓL A SZÍNPADON A NÉPSZERŰ DESPERADO'S EGYÜTTES latin, mediterrán, dél-amerikai, balkán, / ^ ír hangzású szerzeményei varázsolnak hangulatos nyárestét a Plaza-ba! Mindenkit szeretettel várunk! Ingyenes parkolási lehetőség a mélygarázsban! JÁSZ EXPO AKCIÓ augusztus 1-4-ig A TÉBA TÜZÉP és építőanyaggyártó partnerei 10-20 %-os vásári engedménnyel várják vásárlóikat a szabad területen épített pavilonjukban. Bánfa fa és műanyag nyílászárók, Frühwald térburkolók, Villas tetőzsindely és vízszigetelők, Tondach cserepek, Nikecell, Porobrick és Leier falazok, Altek dísztéglák, cserepek, Heraklith, Marley műanyag lambériák, Topián, Bituwell, Terranova vakolatrendszer, Jász Therm nyílászárók, Schindler tetőtéri ablakok. Érdeklődjön telepeinken! Jászberény, Nagykátai út 1. Telefon: 57/415-242 Jászapáti, István király út 49. Telefon: 57/441-003 Az osztrák Raiffeisen-csoport tulajdonában lévő, az egyik legsikeresebb bankként ismert Raiffeisen Bank Rt. munkatársat keres szolnoki fiókjába vállalati ügyfélreferens munkakörbe. Feladatok: • napi kapcsolattartás meglévő ügyfelekkel, • új ügyfelek akvizíciója, • vállalati hitelképesség megállapítása, • aktív és passzív vállalati termékek értékesítése, • tanácsadás. Elvárásaink: • felsőfokú végzettség, pénzügyi, közgazdasági, számviteli ismeret előnyt jelent, • hasonló munkakörben szerzett banki gyakorlat előny, de pályakezdők jelentkezését is várjuk, • számítógépes felhasználói ismeret, • egy vagy több idegen nyelv tárgyalási szintű ismerete, • pontosság, megbízhatóság, értékesítésorientált szemlélet. Olyan ambiciózus, kreatív, sikerorientált pályázók jelentkezését várjuk, akik önállóan és felelősségteljesen képesek dolgozni egy szakmailag magas elvárásokat támasztó, ezzel együtt biztos hátteret, versenyképes jövedelmet és széles körű juttatási csomagot kínáló fiatal, dinamikus szervezetben. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, juttassa el pályázatát (önéletrajz, bizonyítvány másolatok, igazolványkép) a munkakör megjelölésével a következő címre: Raiffeisen Bank Rt., Szolnoki Fiók 5000 Szolnok, Szapáry út 22. email: hr@raiffeisen.hu X Raiffeisen BANK Egyre több a móri kérdőjel Budapest A rendőrség nem kommentál­ja azt az információt, mely szerint megtalálták a móri bankrablásnál használt gyil­kos fegyvert, illetve hogy vád­alkut kötnének az egyik gya­núsítottal. Illetékesek szerdán kívánják tájékoztatni a közvé­leményt a fejleményekről.- A rendőrség csak azokért az in­formációkért vállal felelősséget, amelynek forrása a nyomozó ha­tóság - szögezte le Garamvölgyi László. Az Országos Rendőr- főkapitányság kommunikációs igazgatója hozzátette, hogy „amint lesz publikus információ a móri ügyben”, azt azonnal köz­zéteszi a rendőrség. A napokban a közszolgálati té­vécsatorna, illetve az egyik bul­várlap közzétette: a hatóságok hajlandóak vádalkut kötni a múlt héten elfogott egyik gyanúsítot­tal, aki feltételezhetően nem lőtt az áldozatokra, bár részt vett a móri rablógyilkosságban. Kiszi­Nyomok vannak, de lesznek-e tettesek? várgott hírek szerint a rendőrök nem hivatalosan megerősítették a Kékfény és a Blikk információját: azt tudniillik, hogy megtalálták az egyik gyilkos fegyvert Hajdú László és Kaiser Ede elfogása után, a házkutatások során. Ha sikerülne vádalkut kötni a feltételezett tettesek egyikével, akkor bíróság elé lehetne állítani a móri gyilkosokat. A nyomozók állítólag Kaiserral is hajlandók a vádalkura. A törvény szerint emberölés kivételével bármilyen FOTÓ: EUROPRESS/ARCHÍV bűncselekmény elkövetője men­tességet kaphat a büntetés alól, ha sajátjánál súlyosabb bűnügyet | segít megoldani. Kaiser minden bizonnyal nem gyilkolt Móron, és erre bizonyítékok is vannak. Értesülések szerint Hajdú és Kaiser lebukásához hozzájárult, hogy - bár nagyon eladósodtak - május végén látványosan költe- j kezni kezdtek. Többek között | olyan eurócímleteket is használ- j tak, amilyeneket Mórról elvittek a támadók. europress Hiába „javították” (Folytatás az 1. oldalról) Mint később kiderült, a még „me­leg” lopott holmival épp a színes­fém-kereskedőhöz igyekezett úgy, hogy társa egy lopott kerék­páron előtte haladva megfigyelő­ként igyekezte biztosítani őt. A je­lek szerint mégsem voltak eléggé elővigyázatosak. A folyamatos kihallgatások so­rán a hordólopáson túl egyre több bűncselekmény elkövetését ismerte be a fiatalember. Fény de­rült több társának kilétére is. A je­lenleg hat tagot számláló csapat leginkább a 4-es főút és a Tisza- püspökibe vezető út által hatá­rolt, a törökszentmiklósiak által Bermuda-háromszögként is is­mert zártkertes területen tevé­kenykedett. Betöréses lopások, kerékpárlopások írhatók számlá­jukra. Az eljárás során több mint egy tucat lopott kerékpár is előkerült, a nyomozók azonban megtaláltak a hónapok alatt eltulajdonított és felhalmozott egyéb tárgyak közül is jó néhányat. Volt, amire a gya­núsítottak lakásán bukkantak rá, volt, amiket a város határában lé­vő kukoricásban kialakított rejtek­helyen kerítettek elő, de akadtak olyan holmik is, amelyekért égé­A Venne egy autót, de hiányzik 1-2 milliója a vásárláshoz? Az Ön által kiválasztott új és használt autó megvásárlásához igény szerint választható finanszírozási lehetőséggel és teljes körű ügyintézéssel állunk rendelkezésére: szén Zagyvarékasig kellett menni­ük. A gyanúsítottak ugyanis egyik ott élő rokonukhoz fuvarozták el a zsákmány egy részét. A külön­böző műszaki cikkeket: rádiót, té­vét, telefont, valamint gázpalackot és ruhaneműt vonaton utaztatták el az eljárás hetedik érintettjéhez, az orgazdasággal gyanúsítható ré- kasi rokonhoz. A gyanúsítottak közül hárman - a hordócipeléskor rajtakapott | fiú és a neki segítő, a szabadság- vesztésből szabadult testvérpár — jelenleg is előzetes letartóztatás­ban van. BODEX KERESKEDÖHÁZ KFT. Szolnok, Thököly út - Városkapu Tel.: 56/512-744, 56/512-730, 20/311-4117 ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig AUTÓCSEMPÉSZEK. Több mint 41 millió forint összértékű külföldi rendszámú gépjármű­vet, alkatrészeket és ásványi- olaj-terméket foglaltak le az egyik kisapostagi családi ház­ban a vámosok. Az ismeretlen tettes ellen csempészet és jöve­déki orgazdaság miatt eljárást kezdeményeztek, mert vám­okmányokat nem találtak, mti BALESET. Egy halálos áldoza­ta és négyen könnyebb sérültje van annak a balesetnek, amely­ben egy kis tehergépkocsi és egy személyautó ütközött ösz- sze tegnap reggel Szegednél. A két jármű egy útkeresztező­désben rohant egymásnak; az ütközés következtében a kis­teherautó vezetője a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják, mti GYANÚSÍTOTTAK. Kábító­szerrel való visszaélés miatt öt fiatal ellen indított büntetőeljá­rást a szentesi rendőrkapitány­ság, négyen 16 évesek, egyikük pedig 19 esztendős. A gyanúsí­tottak tavaly szeptember óta több alkalommal fogyasztottak marihuánát gyermekvédelmi közintézmény területén. A nyo­mozás adatai szerint a füves cigarettát az egyik 16 éves fiatal szerezte be. mti DINNYETOLVAJOK. A nyír egyházi rendőrkapitányság eljárást indított négy kemecsei és egy kisújszállási férfi ellen, akik egy nagyhalászi földterü­letről leszedtek négy mázsa gö­rögdinnyét. Mivel a lopást meg­zavarták az arra járók, ezért az elkövetők a dinnyét hátrahagy­va elmenekültek, europress ÁLLÖVEDÉK. Lőszerről tettek bejelentést a balatonalmádi rendőrkapitányságon, a hely­színre kiküldött járőrök szerint a balatonkenesei Bercsényi strandon egy 50-szer 25 centi- méteres lövedéket találtak a tó vizében. A tűzszerészek kiemelték a veszélyes tárgyat, amelyről később kiderült, hogy a riadalmat egy lövedékre ha­sonlító fatörzs okozta, europress BÁNTALMAZÁS. Szexuális szolgáltatásokra vágyó középko­rú fiatalember támadott meg több alkalommal nőket Buda­pesten. Az ismeretlen személy legutóbbi áldozatát, egy 66 éves asszonyt egy nyilvános vécében kapta el, a nőt életveszélyes sé­rülésekkel szállították kórházba. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi március óta a budai hegyekben nyolc alkalommal követett el hasonló szexuális in­díttatású, erőszakos bűncselek­ményeket általában idős hölgyek sérelmére, europress CSALÓ. Eljárást indított a móri rendőrkapitányság egy helyi férfi ellen. A gyanúsított K. Jácint 2001 nyarán országos hirdetési lapban folyamatosan ismétlődő hirdetéseiben különböző típusú autó, motor, illetve alkatrész magyarországi behozatalára vállalkozott, ezeket azonban az érdeklődők hiába várták. Lakhelyét többször megváltoztatta, hogy ne lehessen utolérni. A rendőr­ség kéri mindazok jelentkezé­sét, akiket hasonló módon csaptak be. europress GYILKOSSÁG. Baltával ütötte le testvérét egy tiszacsegei férfi, az áldozat azonnal életét vesz­tette. Az ittas gyilkos szóváltás­ba keveredett fivérével, és hat alkalommal sújtotta fejbe baltá­val - olyan erővel, hogy az át­hatolt a koponyacsonton. Az el­követő - miután fölmérte tette következményeit - önként je­lentkezett a polgármesteri hiva­talban. A gyilkost őrizetbe vette a rendőrség, europress ______________■ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom