Új Néplap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-31 / 177. szám

/ AHOL ÉLÜNK Mai lapszámunkban a Tiszazugról (4. oldal) és Szandaszőlősről (7. ol­dal) készítettünk egész oldalas ösz- szeállítást Kérdések gazdálkodóknak Mezőgazdasági összeírás kezdődik Mezőgazdasági összeírás kezdődik holnap megyénkben. A kéthetes összeírás során közel ötven településen négyezer gazdálkodót keresnek fel, illetve 300 gazdasági szervezettől kérnek adatokat. A két szám a megyei gazdálkodók nyolc szá­zalékát teszi ki. Megyei információ A mostani összeírás a hagyomá­nyos, már megszokott folyamat­ba illik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársai ugyanis évente háromszor, ápri­lis, augusztus és december elején keresik fel ugyanazokat, hogy úgynevezett mintavétellel kapja­nak képet a mezőgazdaságban végbemenő folyamatokról. A megkérdezettek „köre” 2000-ben alakult ki, azóta mindig hozzájuk térnek vissza a kérdezőbiztosok. A teljes körű összeírás során minden állatfajra rákérdeznek, il­letve kiegészül a kérdéskör a ka- lászosgabona-terméseredmé- nyekkel is. Ebből megtudják, mekkora területről mekkora ter­mésátlaggal takarították be a gaz­dák a terményt. Egyébként ez a kérdésfeltevés is szokásos az au­gusztusi összeírás során - tudtuk meg Serétes Lászlótól, a KSH me­gyei igazgatósága gazdaságsta­tisztikai osztályának vezetőjétől. Az összeírás nem a pontos számszerűségre törekszik, vagyis hogy mekkora az állatlétszám, hanem a tendencia a lényeg. A számlálás után ugyanis összeha­sonlító adatokat kapnak arról, hogy a tavalyihoz, illetve az idei első összeíráshoz képest hogyan alakult az állatállomány, miből van több, miből van kevesebb. Az állományváltozás irányaiból az­tán bizonyos következtetéseket lehet levonni. A kérdezőbiztosok a megye 49 településén közel 4 ezer gazdál­kodót keresnek fel személyesen, valamint 300 gazdasági szerve­zettől kérnek adatot. Az összeíró biztosok hivatalos megbízólevél­lel rendelkeznek, ami a személyi igazolvánnyal együtt érvényes. A válaszadás egyébként a kormány- rendelet alapján kötelező. t* Hiába „javították” Vonaton utaztatták a lopott holmikat Törökszentmiklós A 17 éves, törökszentmiklósi fiatalember két évvel ezelőtt, alig túllépve a büntethetőségi korhatár küszöbét, már részt vett egy csoportos rablásban. Tettéért akkor javítóintézeti nevelésre ítélte a bíróság. A „javítás” azonban úgy tűnik, nem volt túlságosan eredmé­nyes, mert ahogy on­nan kikerült, börtön­viselt, ugyancsak frissen szabadult tár­saival nyomban visz- :J szatért arra az útra, j§ amin korábban elin­dult. A Törökszent­miklósi Rendőrkapitányság nyo­mozói körülbelül egy hónapja folytatják az egymással rokoni vi­szonyban álló gyanúsítottak el­len az eljárást. Ez idáig összessé­gében 27 féle bűncselekményt tártak fel, ám nem kizárt, hogy a további vizsgálat eredményeként újabb és újabb, eddig még fel nem derített bűnügyek talányait fejthetik meg. A bűncselekmény-sorozat ez év tavaszán kezdődött, és június végén ért vé­get, amikor egy szabad­ságon lévő, ám a gyanús körülmények mellett szó nélkül elmenni kép­telen rendőr jelezte szolgálatos társainak az «i!« utcán látott különös je­li ff lenséget. A rendőrök előtt már ismert fiatal­korú fiú ezúttal egy alu­míniumhordót gurított kéziko­csiján. _________________(FOLYTATÁS A B. OLDALON) Se gítségre váró tejtermelők Agrárinformáció A tejpiaci zavarok feloldásához szükséges 5,1 milliárd forint előteremtésére a termelők és a feldolgozók hajlandóak 1-1 mil­liárd forintot áldozni akkor, ha a fennmaradó hányadot a kor­mány magára vállalja - közölte Csákvári László, a Tej Termék- tanács (TT) elnöke a testület tegnapi küldöttközgyűlését kö­vető sajtótájékoztatón, Buda­pesten. Az elnök reményét fejezte ki, hogy a kormány pénteki ülésén dönt a rá háruló 3,1 milliárd fo­rintról, amely a termelők és a feldolgozók hozzájárulásával ki­egészülve segítséget jelentene az ez évben termelt 400 millió li­teres tejfelesleg veszteség nélkü­li exportjához. (További infor­mációk a 8. oldalon) ___________________Uüü XIII. évfolyam, 177. szám 2002. július 31., szerda UtuuMmt vagyunk... TefelwcM khdeíé&leíuétei Miufampokm m A szalmafonás összeköt A Kossuth-évre alkotnak a táborlakók Akár idén is kitehetnék a telt ház táblát FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Televízió, rádió és internet nélküli egy hetet töltenek el egymással a nemzetközi szalmafo­nó tábor lakói. Otthonról hozott híreiket alko­tás közben osztják meg maguk között a hazai és a Szabadkáról érkezett „sorstársak”. Törökszentmiklós Az immár 19. alkalommal megrendezett tábor vezetője, Sülye Károlyné idén is kitehette a telt ház táblát a Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszer-szakközépiskola kollégiumkapujára, hiszen hatvan-egynéhány bentlakót és bejárót foglalkoztatnak a héten. Nincs az országnak olyan szeglete, ahonnan ne érkeztek volna kicsik és nagyok, hölgyek és urak az egyre népszerűb­bé váló alkotótáborba. Az elmúlt években erdélyi vendégek tisztelték meg a tábort, ezúttal pedig egy délvidéki csoport tette szerét, hogy megis­merkedjen a magyar szalmafonó népművészet­tel. Bacsics Edit Szabadkáról érkezett Törökszent- miklósra: - Csoportunk vezetője már járt egy­szer itt, én azonban először kísérhetem figyelem­mel egy magyar kézművestábor életét. Odahaza, Szabadkától nem messze egy Tavankút nevű kis­faluban zajlik a klubélet. A Matija Gubec Kultúr- egyesületben magunk is szalmafonással foglalko­zunk, de mellettünk színjátszó, festő-, fazekas- és irodalmi kör is működik. Elhoztuk ide az ott­hon készült alkotásaink egy részét is, és azt ta­pasztalom, hogy a két kultúra semmiben sem kü­lönbözik egymástól. Persze ebben azért semmi meglepő nincs... A 12 esztendős Bene Tibor édesanyjával Kis­kunfélegyházáról jött: — Másfél évvel ezelőtt jár­tam itt, s most is szívesen látogattam el ide újra. ______________________________________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALOMI A földprogram folytatódik Négy település igényelt támogatást Megyei információ Idén négy megyei település igé­nyelt szociális földprogram mű­ködtetésére támogatást. A Szociá­lis és Családügyi Minisztérium ál­tal meghirdetett pályázatot a me­gyei székhelyű Esély Szociális Közalapítványa Regionális For­rásközponthoz kellett benyújta­ni. A szociális földprogram mű­ködtetésére 2001-ben a megye hat települése kapott összesen 9,1 millió forint pályázati támoga­tást a Szociális és Családügyi Mi­nisztériumtól — tudtuk meg Nagyné dr. Varga Ilonától, a föld­programok országos módszertani intézménye vezetőjétől. Az ösz- szeg kétharmadát a termelés fel­tételeinek fejlesztésére, egyhar- madát működtetésre fordították az önkormányzatok. A települé­seken közel háromszáz hátrá­nyos helyzetű családnak szervez­tek az önellátását elősegítő, illet­ve kiegészítő jövedelmet biztosí­tó termelési tevékenységet az el­múlt évben. A helyi sajátosságok­tól függ, hogy a kedvezményezet­tek mit termelnek, illetve milyen mértékű támogatásban részesül­nek. A programhoz tanácsadás és képzés is kapcsolódik. _________________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Já sz Expó: épül a „vásárcsarnok” JÁSZBERÉNY Ötödik alkalommal szervezik meg Jászberényben a Jász Ex­pót. Az évek során a kistérség legjelentősebb üzleti eseményé­vé vált rendezvénysort holnap délelőtt dr. Csillag István gazda­sági és közlekedési miniszter nyitja meg. A kiállítás és vásár helyszíne idén sem változott, a Bercsényi úti sportcsarnokban - ahol felvételünk is készült az építésről, berendezésről - és annak udvarán kaptak helyet a kiállítók. A kistérség legjelentő­sebb vállalkozásai, illetve szol­gáltatói, összesen mintegy nyolcvan kiállító jelenik meg az 5. Jász Expón. A programot szakmai tanácskozások, bemu­tatók, illetve kulturális, szóra­koztató rendezvények egészítik ki. BCS FOTÓ: SÁRKÖZI JÁNOS Röviden KAMION AZ ÁROKBAN. Egy árokba csúszott, Iveco típusú nyerges vontató okozott galibát tegnap délelőtt Karcagnál a né­gyes főúton — tudtuk meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén. Az üres konzervesdobo- zokat szállító kamiont a karcagi tűzoltók emelték vissza az autó- útra. A négyes főúton körülbelül egy órán át jelentett forgalmi akadályt a balesetet szenvedett jármű. Személyi sérülés a baleset során nem történt, hgy TÁMOGATOTT VÁROSI SPORT. Kisújszálláson az önkor­mányzat egészségügyi, szociális és sportbizottsága feladata volt a szabadidősport-programok támogatására beérkezett pályázatok elbírálása. A városi sportalapból idén kétmillió forint jut a kisúj­szállási labdarúgó-utánpótlásnevelési alközpont kialakításához, amelyen belül a városi sportpálya felújítása is megtörténik. A bi­zottság a beérkezett huszonkilenc pályázatról is döntött. A kért egymillió-hatszázezer forint helyett csak hétszázhatvankilenc- ezer forintot tudtak szétosztani az iskolai diáksport-egyesületek és városi sportszakosztályok között programok, táborok támoga­tására. DE EMLÉKPARKOT AVATTAK. A kisújszállási Városvédő és -szé­pítő Egyesület a volt kisújszállási lakosokra és a holokauszt áldo­zataira emlékezve emlékparkot avatott a Faluszigeti izraelita te­metőben. DE ► A k ú

Next

/
Oldalképek
Tartalom