Új Néplap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-18 / 166. szám

4. OLDAL A SZERKESZTŐS É G POSTÁJÁBÓL 2002. Július 18., csütörtök „Tizenketten voltak, mint az apostolok” - így emlegetik az alapítókat a szolnoki MSZOSZ Munkás Nyugdíjas Tagozat tagjai. Most külö­nösen aktuális a rájuk való emlékezés, hiszen alapításának tizedik évfordulóját ünnepli a klub. Létszáma most már ötven-hatvan kö­zött mozog. A klubtagok elgondolkodva hall­gatják Fenyvesi Gyula emlékezését a kezdeti évekről, amikre a „se pénz, se posztó” mottó illik. Kénytelenek voltak a „segíts magadon, Isten is megsegít” elvét alkalmazni; támogató­kat, olcsóbb beszerzési forrásokat kerestek s keresnek ma is, hogy a klub tagjainak gondja­in enyhítsenek. Gondok jócskán vannak, de azok sorolásá­nak nem ilyen ünnepi alkalommal van a he­lye. Kimondatlanul is ehhez tartják magukat a klubtagok. Finom falatok s egy kis itóka is kerül az asztalra. Felhőtlen derűt árasztó jele­netek, énekszámok, az idősek helyzetéről szóló, saját költésű versek, a fiatalokat is megszégyenítő, pergő táncszámok oldják az emlékezést. S így van ez rendjén. Utóvégre szép jubileumot ünnepelnek. A tizediket! Holnaptól meg készülnek a huszadikra. Az „apostolok” követői A frissítő ital mellett jólesik a beszélgetés Megengednek egy véleményt? Az elmúlt hetek eseményei között több olyan ügy is akad, amelyek jó beszédtémát adnak az egymás közti érintkezésben. Egyik ezek közül az országgyűlési képvise­lők vagyonnyilatkozata, a másik a szavazatok hitelességét vitató csoportok „kom­munikációja”. Számos olvasói levél közül - tiszteletben tartva a levélírók kérését aláírásuk mellőzésére — kiválasztottunk néhányat. Töprengés a vagyon-nyilatkozatokról Újságolvasó ember lévén belekukkantottam a képviselői vagyonnyilatkozatokba. Csak úgy futtából, ahogyan honatyáink is tették ezt értékeik bevallásánál. Egy kijelentésnél mégis megálltam s eltűnődtem: „Gépkocsi­ja nincs.” Nincs? Sajtóhiba lenne? De mivel közlekedik egy ilyen fontos tisztséget viselő polgár? Úgy lenne, mint a mesében, hipp- hopp, ott vagyok, ahol akarok? Ki tud eliga­zodni ezeken a politikusokon? Bezzeg, ami­kor tanítványként ült előttem, még mindent tisztán láttam. Milyen érdeklődéssel figyelt rám az előadóterem tollvonásoktól mentes, patyolat asztala mellől egy szerény, fegyel­mezett, szorgalmas kisfiú! Büszke is voltam rá, s vagyok ma is, mint valamennyi tanítvá­nyomra, karriertől függetlenül. Ki így, ki úgy, boldogul több-kevesebb fize­tésből. Ó szerencsés ember. Biztosan! Lehet, hogy én is az vagyok? Igaz, hogy 38 év mun­kában eltöltött idő után, egyetemi diplomával tizedannyi nyugdíjat kapok, mint egykori ta­nítványom egy helyről felvett fizetése. Az én megbecsülésem a minimálbér alatti, s még e nyugdíjat is megadóztatták, ha valamit össze- kapirgáltam hozzá. Nála a majd félmilliós ha­vi fixet egészíti ki a többi (bár ez nem derül ki a bevallásról közre adottakból). Nekem legfel­jebb egy-egy erkölcsi elismerés pottyant le né­ha, de azt is csínjával osztogatták mindig. Mégis, szép szolgálat volt az enyém. Szolgálat! Talán egykori tanítványomé is az. Csak - másként! Sebaj! Ha közcélú alkotáshoz sze­génynek bizonyul a kasszám, tudni fogom, melyik ajtón kopogtassak... Betelt nálam a pohár Nem vagyok megrögzött levélíró, magam­ban szoktam elintézni, ha véleményem van, most azonban betelt a pohár. A régi és új kor­mányzók közötti marakodás, a lejáratás elvi­selhetetlen. Tudtommal minden rendszer­nek megvoltak, megvannak (és meglesznek) az ügynökei és szigorúan titkos tisztjei, leg­feljebb másképp hívják őket. Hagyjuk már, kit érdekel ez, mindenkinek volna mit sep- regetni a saját portáján. Az viszont sokakat érdekel, hogy mi valósul meg az ígéretekből. Erről kell polemizálni és majdan ezt kérni számon, amikor annak eljön az ideje. Ez a választás mindenképpen tanulságos volt. Tanulságos arra nézve, hogy a bársony­szék nem megingathatatlan. Többször és többen elmondták, az erőpolitizálás, az osz­togatás, a fosztogatás, a stílus megbosszul­hatja magát. Mert mégiscsak rajtunk, polgá­rokon múlik majd, hogyan választunk! így is történt. Én a Fideszre szavaztam. Tettem ezt azért, mert egy higgadt, a problémákkal bátran szembenéző miniszterelnököt lát­tam, jó hátszéllel. Most viszont egy rakon­cátlan gyereket, aki semmi áron nem akarja kiengedni kezéből kedvenc játékát... Már csak a megszólítás hiányzik Megjegyzem, távol áll tőlem mindenféle pártideológia, a politizálás retorikáját vi­szont ismerem a parlamenti közvetítések­ből. Képviselőink között igen sokan vannak, akiknek neve előtt ott áll a „dr.”, de akiknek hiányzik, azok is diplomások. Hát, ha annyira rossz volt az „átkos”, ho­gyan sikerült megszerezniük (és mennyiért) a diplomájukat? Vajon elgondolkodtak már ezen, mielőtt megszólaltak? Ha én politikus lennék, mértéktartóbb kritikával élnék. Mert ne higgyék, hogy mi, akik rácsodálko­zunk a közéleti szereplők színpadi játékára, nem tudunk gondolkodni! A Tisztelt Ház­ban unalomig ismételgetett „politikai szlo­genek”, vádaskodások, személyeskedések, rágalmak, tudatos lejáratósdi mellé mi is odatehettük volna a magunkét. Egyfolytá­ban szajkózhattuk volna „Tiborc panaszá”-t. De nem tettük, annak ellenére sem, hogy láttuk, milyen eszközökkel lehet milliókat kaszálni, „törvényesen”. Alig tíz év alatt ak­kora földterületek kerültek magánkézbe, hogy hamarosan intézményesülhet a zsel- lérség! Tíz év alatt nagyot fordult a világ. A poli­tikai elit és a köréjük tömörülő elvhű bará­tok minden erővel azon voltak, vannak, hogy a „közösből” restaurálják a múlt száza­di kapitalizmus viszonyait, vagyonait! Sok­szor az az érzésem, már csak a „nagyságos”, a „méltóságos” hiányzik hozzá. Kábítás bolondulásig Csak így tudom jellemezni azokat az ellen­zéki praktikákat, amelyekkel nap mint nap traktálják a közvéleményt. Nem értem, mi­ért néznek bolondnak bennünket? Értetle­nül állok a szavazatok újraszámlálására in­dított „népi kezdeményezés” előtt. Hát nem a Fidesz-kormány vezényelte le a választá­sokat? Gyalázatos, hogy a procedúrát lebonyolí­tó szavazatszámláló bizottságok önkéntesei­nek becsületébe gázolnak csupán azért, hogy a nyugtalanságot fenntartsák, az ered­ményt hiteltelenné tegyék. Vajon mit gon­dolnak, ezek után lesznek tisztességes em­berek, akik önként részt vállalnak e fontos poszton? Mi a garancia arra, hogy az önkor­mányzati választásokon nem ismétlődik meg a cirkusz? Javaslom, törődjenek bele az eredménybe, legyen végre nyugalom, foglal­kozzon a parlament az előtte álló feladatok­kal. Polgári körök helyett pedig pávaköröket kell szervezni, acsarkodás és randalírozás helyett szívet-lelket gyönyörködtető népdal­októl álljon le a forgalom a tereken, hidakon! Végül a magam nevében megkövetem va­lamennyi választási biztost, mert becsüle­tük beszennyezéséhez én is hozzájárultam azzal, hogy nem a konzervatívokra adtam szavazatomat. A gesztus Az idős hölgy táskájában kutat. Előkerül egy nyom­tatvány, leteszi elém, s azt kérdezi tőlem, tudom-e, hány órától él a csendrende­let. Ó ugyanis eddig úgy tud­ta, az 22 órától érvényes. Silabizálom a kitöltött rubrikákat. Jól olvasható a szabálysértőre vo­natkozó minden adat, a helyszín, az elkövetés ideje, a bírság össze­ge - csak a tényállás rövid leírása és minősítése nem. Ott valahogy nem fogott a ceruza elég erősen. A néni könnyeivel küszködve el­mondja, hogy a saját tulajdonú családi házában, egy város széli utcában, ahol kevés a szomszéd A nagymama elindult, hogy tisztázza az ügyet és a telkek sincsenek túl közel egymáshoz, megengedte az uno­kájának, hogy alakulófélben lévő zenekaruk próbát tartson. A gye­rekek így készültek a pár nap múlva esedékes születésnapi zsúrra. Mielőtt azonban bele­egyezését adta a próbához, volt olyan körültekintő, hogy körbe­járta a szomszédokat, zavarná-e őket, ha néhány órát az unokája a barátaival zenélne a házban? Egyetlen szomszédnak sem volt ellenvetése. A próba napján, pár perccel este 8 után, az unoka izgatott hangon hívta fel a nagyszülőket, hogy ott jártak a rendőrök, mert — mint mondták - bejelentés ér­kezett. Az intézkedés eredmé­nyeként csendháborításért 6000 forint bírságot szabtak ki a hely­színen. Másnap a nagymama útnak eredt, hogy a szomszédokkal is és a rendőrségen is tisztázza a történteket. A szomszédok azt mondták, nem tettek bejelentést. A rendőrségen pedig azt: a fiú aláírta a helyszínen a papírt, ez­zel elismerte a szabálysértést - meg aztán különben se kiabáljon itt! - intették a hangszalagbeteg­ségben szenvedő idős hölgyet. Ezek után igazán nem tudja, mit kellene tennie a hét végére tervezett születésnapi zsúrral. Bejelentse előre szomszé­doknak, rendőrségnek, vagy jobb lemondani róla, hiszen a törvény útjai ki- fürkészhetetlenek. Amit már csak azért is komolyan kell gondolnia, mert ha nem így vol­na, senkinek sem fájna a feje la­kótelepi lakásának szomszédsá­gában a dobhártya-hasogató há­zibuliktól, a családi öldöldésektől és az éjszakában üvöltöző ré­szegtől, hiszen a törvény őre nyomban ott teremne. Igaz, hogy történetük nem ha­sonlít a július 14-ei lapban olva­sott bilincsbe vert fiú esetéhez, két ponton azonban mégiscsak közösek: az intézkedés szabály- szerű volt, és elmaradt a polgár­barát gesztus. Egy figyelmeztetés, amit a fiúk megértettek volna. Játszott az aranycsapatban Ha élne, a hetvenötödik születés­napján köszönthetnénk... Balta Gyulára emlékezünk, a legendás hírű Szolnoki MÁV labdarúgó- csapatának tagjára, aki tősgyöke­res szolnoki volt. Már 17 évesen (1944-ben) az aranycsapatban játszott, huszonnégyszer harcolt a győzelemért a „nagyok” között. Egészségi okok miatt kellett ab­bahagynia a futballt, de nem sza­kadt el a sporttól, a játékot felcse­rélte a játékvezetéssel. Kivételes képességeit hamar felismerték, és viszonylag rövid idő múltán, már 1956. május 8-án NB I-es meccset vezetett. Sőt neves FIFA- játékvezetővé avanzsált. 108 NB I-es mérkőzés fűződik nevéhez. FIFA-játékvezetőként 18 alkalom­mal dirigált, illetve partjelzőként működött. Nála több NB I-es és nemzetközi mérkőzést csak Zsolt, Emsberger és Gere vezetett abban az időben. A vidék legjobb játékvezetőiéként tartották szá­mon, aki nem tett különbséget kis és nagy csapatok között, egy­formán készült minden mérkő­zésre. A pályától 1972-ben búcsúzott el. A Szolnoki Járműjavító meg­becsült művezetője, labdarúgója, játékvezetője méltán vívott ki el­ismerést az országnak, a megyé­nek és szeretett szülővárosának. VARGA FERENC, A MAGYAR LABDARÚGÓ4ZÖVETSÉG FELÜOYELŐBIZOTTSÁQÁNAK ELNÖKE A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tar­tásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztő­ség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin (e mail: kacsork@ujneplap.hu) KERTI PARTI. A bölcsődés korszakot lezárandó „nagyszabású” kerti partin búcsúztak el a szolnoki Ba­ross úti bölcsődések egymástól és gondozónőiktől, hogy a nyár kínálta szabadságot szüleikkel, nagyszü- leikkel tölthessék. (amatőr fotó) A tanulópénzt megfizettem Ha egy újság a kezembe ke­rül, abban biztosan elolvasom az álláshirdetéseket. Egysze­rű oka van ennek: munkát ke­resek. Több alkalommal is fel­tűnt egy 06/90-essel kezdődő telefonszám, ami után olvas­ható egy jelzés is arra nézve, hogy a díj 6 Ft + áía/sec. Az is feltűnt, hogy nem mindig ugyanazt a munkát ajánlják; egy­szer otthon végezhető feladatra keresnek embert, máskor admi­nisztrációra, máskor másra. Mivel rokkantnyug­díjas vagyok, gondol­tam, én naiv, felhívom a megadott számot. Csak amikor megkap­tam a telefonszámlámat, akkor ájultam el, mert a telefonköltsé­gem több ezer forinttal lett maga­sabb, mint máskor. A nő, aki vette a hívásomat, „kedvesen” és hosszasan kikér­dezte az adataimat, végzettsége­met, s arról is kifaggatott, milyen területen szeretném, ha alkal­maznának. Természetesen min­den kérdésre válaszoltam, pereg­tek a másodpercek. Ő megígérte, hogy egy héten belül kapok aján­latokat, de azóta sem jelentke­zett. Úgy gondolom, az egész csak arra ment ki, hogy az emelt díjas hívások szaporodjanak, il­letve hogy minél tovább húzza a kettőnk közti beszélgetést. Etikátlan és felháborító megol­dásnak tartom, hogy nehéz hely­zetben élő embereket gátlástala­nul kihasználjanak, nagy költsé­gekbe verjék őket. Bizonyosra veszem, hogy nem egyedül voltam, aki hívta a megadott számot. Jó forgalmat és bevételt hozhatott a konyhá­ra az ötlet. De ha már így jártam, végez­tem egy kis utónyomozást, és megtudtam, hogy a telefonszám mögé melyik cég rejtőzködött el. Azt is megtudtam, hogy van vo­nalas telefonjuk, amelynek szá­ma azonban „az előfizető kíván­ságára” nem kapcsolható. Hát így állunk! Ötvennégy éve­sen sok mindent megéltem, de Uyen tisztességtelen magatartást még nem tapasztaltam. A cég legutóbb, ugyanazon a telefonszámon egy egészen más jellegű állásajánlattal állt az új­ságolvasók elé. Feltételezem, hogy a cél egy újabb telefonro­ham lebonyolítása volt. Ezen is megvolt a haszon, hiszen az em­berek többsége nem figyelgeti és nem veti össze az álláshirdeté­sekhez tartozó telefonszámokat. Csalókkal állunk szemben. Nincs hatóság, törvény, amely megtilthatná vagy büntetné az ilyen aljasságot? ____________________K- bANPOHNÉ, tlOLNOK Telefonszám mögé rejtőzött csalókkal állunk szemben

Next

/
Oldalképek
Tartalom