Új Néplap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-15 / 163. szám
I 2002. Július 15., hétfő AHOL 7. OLDAL E L U N K ABONY AZ ÚJ ÉVEZREDBEN A település szorgos szobrásza Blaskó Sándor valamivel több mint két éve főállású szobrász. Pontosabban fogalmazva: Abony városának szobrásza. Eredetileg bútorasztalosnak készült, majd elvégezte a Képző- művészeti Főiskola szobrász szakát. 1996 óta a település határában, az úgynevezett Temető-dűlőben lakik. Hatalmas, susogó fák, kisebb-nagyobb ligetek a szomszédai. A tanya — szó szerint — a két keze munkája, csupán néhány barátja segített az otthonteremtésben. Az ajtók, ablakok mívesek, megmunkáltak, akár a benti bútorok: asztalok, székek, szekrények. Szóval minden a gazda keze nyomát őrzi. Itt él feleségével és kislányával együtt Blaskó Sándor. A művész tavaly az 1919-es vörösterror áldozatainak emlékére faragott egy Krisztus-szobrot, ebben az évben pedig az aradi vértanúk tiszteletére készít egy összesen tizenöt alakból álló szobor- kompozíciót. A mintegy három és fél méterszer másfél méteres, tölgyfába álmodott alkotás tervei már elkészültek. Mellesleg kiállításokon is részt vesz. Ezen a lófejen már nem sok munka maradt fotó: cs. i. Mostanság látható Olaszországban egy olyan tárlat, ahol az abonyi szobrász öt kívül a mutatós, díszes abonyi városkapun így nem is jut ideje, legfeljebb két alkotása munkája is szerepel. Lassan Szent István is látható több alak, amelyeket ő faragott pi- között enged meg magának egy-egy rövid, öröksége című művét is befejezi, amelyet rogránitból. szusszanásnyi szünetet a tomboló júliusi Nagykörűben, a templom mellett állítanak Mivel munkája bőven akad, ezen a nyá- kánikulában. majd fel augusztus 20-a körül. Mindezeken ron sem unatkozik. Hosszabb szabadságra _______________________________■>■«*•»• Él etrevaló programok irodája Ma már nem csupán programok megálmodójaként, de megvalósítójaként is jelentős szerepet tölt be Abony életében a Menedzserház. Tavasszal ugyanis itt kezdte meg működését egy példaértékű kezdeményezés nyomán a Kistérségi Információs és Szolgáltató Iroda, amely a környék hátrányos helyzetű lakói számára próbál gyakorlatias ismereteket nyújtani. Raffael Jánosáét, a szakmai műhely vezetőjét az itt folyó munkáról és az elmúlt bő negyedév tapasztalatairól kérdeztük.- Milyen szándék vezérelte az iroda létrejöttét?- Abony és környéke munka- lehetőségek szempontjából meglehetősen perifériára szorult vidék. A lakosság jelentős százaléka nehéz körülmények között él, hátrányos vagy fokozottan hátrányos helyzetű. Ennek ismeretében megpróbáltunk létrehozni egy olyan szakmai műhelyt, ahol az helyi problémák ismeretében térségre, sőt személyre szabott segítséget nyújthatunk a rászorulóknak.- Hogyan sikerült mindezt megvalósítani?- Az Abony és Térsége Térség- fejlesztési Társulás munkatársainak segítségével sikerült egy olyan tervet kidolgoznunk, amely azután alkalmassá vált pályázati források mozgósítására is. A legjelentősebb támogatást - hétmillió forintot - a Közép-Magyarországi Regionális Területfejlesztési Tanácstól nyertük. Az Országos Cigány Önkormányzat közel két és félmillió forinttal járult hozzá a programok beindításához, de az iroda működtetéséhez a megyei önkormányzat, valamint a Szociális és Családügyi Minisztérium is komoly anyagi segítséget nyújtott.- A gyakorlatba is sikerült átültetni a korábban megfogalmazott elképzeléseket?- Az eddig eltelt bő negyedév tapasztalatainak birtokában egyre inkább úgy tűnik, igen. Az első dolgunk az igények felmérése volt. Ez március 1-én kezdődött a környező települési önkormányzatok munkatársainak bevonásával. Az eredmények alapján alakítottuk ki programkínálatunkat, amelynek fő pillérei a családtervezés, személyiségfejlesztés és vállalkozási ismeretek témaköréhez kapcsolódó foglalkozások. Valamennyit szakemberek tartják és rendkívül népszerűek hallgatóink körében. Persze ugyanez elmondható a két gyermekkorosztály számára kidolgozott készség- fejlesztő tréningekről is.- A képzések egyéni érdeklődés szerint szabadon választhatók?- Tulajdonképpen igen, de nálunk kialakult egy összetartó kis társaság, akik szinte valameny- nyi program „törzsközönségét” alkotják. Szeretek velük dolgozni, mert hihetetlenül kreatívak, számtalan jobbnál jobb ötlettel rukkolnak elő. Valószínűleg az e hónap végén induló társadalom- ismereti képzésnek is részesei lesznek, persze erre mások is jelentkezhetnek. Mindenesetre a „leghűségesebb” tizenöt résztvevőre jutalom vár: az iroda térítés- mentesen teszi lehetővé számukra egy „B” kategóriás jogosítvány megszerzését. A foglalkozások ugyan jövő január végén befejeződnek, ám bízom benne, hogy az itt verbuválódott kis csapat együtt marad. Ennek érdekében szeretnék számukra egy egyesületet létrehozni a későbbiekben. Sorokban ÚJ INTÉZMÉNYVEZETŐK. Hét önkormányzati intézményben tartottak igazgatóválasztást a közelmúltban. A képviselő- testület a minap három helyen új direktornak: a Kinizsi gimnáziumban Balangó Lászlónak, a Gyulai iskolában dr. Soós Ferencnek, a Pingvines óvodában pedig Szabó Krisztinának szavazott bizalmat, míg a többi létesítmény élén nem történt személyi változás. NAPKÖZI OTTHON LÉTESÜLT. Nemrégiben befejeződött a városközpontban annak az épületnek a felújítása, amely idősek napközi otthonaként működik majd a jövőben. A napokban lezajlott műszaki átadást követően jelenleg a garanciális javításokat — a padlóhibák és a nyílászárók illesztésének korrekcióit, a fűtéscsövek festését, illetve az akadálymentes bejárat kialakítását - végzik a kivitelezők. Ezután már csak a ház berendezése marad hátra. A bútorok egy részét az önkormányzat által működtetett Abo- kom Kht. szakemberei készítik. A húsz ember nappali elhelyezésére alkalmas létesítményt várhatóan a nyár végén, ősz elején vehetik birtokba az igénylők. Elszakadásra várva Várhatóan még a parlament őszi ülésszakában megvitatják a képviselők Pest megye elszakadásának lehetőségét a Központi Régiótól — derült ki a minap azon az ülésen, amelyet a térségi önkormányzatok területfejlesztési társulása tartott Kocséron. Mint arról korábban már lapunk is hírt adott, Pest megye szeretne kiválni a Közép-Magyarországi Régióból. A kezdeményezést a közelmúltban a térségi önkormányzatok területfejlesztési társulásának kocséri ülésén is megvitatták a jelenlévő települések képviselői, miután a megyei közgyűlés elnöke felhívással fordult a résztvevőkhöz: támogassák az elszakadás érdekében indított kampányt. Mint azt az esemény alkalmából T. Mészáros András elmondta: mára nyilvánvalóvá vált, hogy számos térség és település számára hátrányos következményekkel jár a statisztikai régiók jelenlegi kialakítása. A legsúlyosabb helyzetbe ez a rendszer talán éppen Pest megyét kényszeríti. A fővárossal alkotott közösség ugyanis olyan gazdasági átlagmutatókat eredményez, amelynek következményeként az országosan is hátrányos helyzetű Dél-Pest megyei térség jelentős európai uniós támogatási források lehetőségétől esik el. Az elnök hangsúlyozta, egyes, korábban napvilágot látott híresztelésekkel szemben nem szeretnének más, hasonló lépéseket fontolgató területekhez csatlakozni. Budapesttől elszakadva önálló régió kialakításában gondolkodnak. S mivel ezt az érintett települések túlnyomó többsége elfogadja, a kérdés várhatóan még a őszi ülésszak idején a parlament elé kerül, ahol viszont legalább a képviselők kétharmadának támogatására lesz szükség a változtatáshoz. Profilt vált a gimnázium? Szeptembertől profilváltásra készül a Kinizsi Pál Gimnázium. Az intézmény élére a napokban új vezető került, aki a korábbi gyakorlattól alapvetően eltérő képzést szeretne meghonosítani az alma mater falai között. A frissen kinevezett igazgatóval elképzeléseiről és a várható változásokról beszélgettünk. portok érdeklődését felkelteni a patinás abonyi alma mater iránt. A tervek között első helyen szerepel, hogy a gimnázium utánpótlás-nevelő sportiskolaként működik majd a jövőben, amely azonban magas szintű általános ismeretekkel is felvértezi diákjait. Balangó László állítja: úgy a tárgyi, mint a személyi feltételei adottak egy-egy középiskolai és gimnáziumi sportosztály beindításának. Balangó Lászlónak, a Kinizsi gimnázium korábbi igazgatóhelyettesének a minap egyedüli pályázóként szavazott bizalmat a helyi képviselő-testület, miután Szűcs Sándor igazgatói mandátuma lejárt és ő távozott az intézmény Névjegy Balangó László biológia-kémia szakos tanár, egy éve az abonyi Kinizsi Pál Gimnázium igazgatóhelyettese. Diplomáját a szegedi József Attila Tudományegyetemen, 1992-ben szerezte. Felsőfokú angol nyelvvizsgával rendelkezik, képesített természettudományos szakfordító. Jelenleg az Egri Tanárképző Főiskola tanügy-igazgatási szakértői másoddiplomás képzésének másodéves hallgatója. éléről. Az új vezető megválasztását követően elmondta: alapvető változtatásokat szeretne végrehajtani az iskola háza táján. Ezek jelentős része már idén szeptembertől tapasztalható lesz: megpróbálják új diákcsoA későbbiekben emellett az Egri Tanárképző Főiskolával karöltve várhatóan a felsőfokú oktatás is meghonosítják az intézmény falai között számviteli ügyintéző és informatikai statisztikus szakokon. Ehhez, valamint az ugyancsak célul megfogalmazott turisztikai képzéshez a nyelvtanítás további erősítésére lesz szükség, amely azonban újabb lehetőségeket is rejt majd a tanulók számára. A sportban, a Mobilitás pályázataiban és az EU Socrates programjában rejlő lehetőségek hatékonyabb kiaknázásával ugyanis szeptembertől tudatos nemzetközi kapcsolatépítésbe kezd az iskola. Munkaszervezet alakul MUZEÁLIS SZAKÁCSKÖNYVEK. Régi szakácskönyvekből rendezett kiállítást a közelmúltban az abonyi Falumúzeum és a Múzeum Baráti Kör. A helyi Kulturális és Sportnapok rendezvénysorozat keretében megvalósult tárlat szervezői hat helybeli gyűjtő legszebb darabjaiból, összesen százhúsz gasztronómiai témájú kiadványt válogattak össze, melyek között 1688-ból származó, kézzel írott kötet is előfordult. Az oldalt írta, szerkesztette és a fotókat készítette: Bugány János Az Abonyi Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola a következő tanári állásokat hirdeti 2002. augusztus 15-től: biológia - kémia szakos, biológia - bármely szakos, kémia - bármely szakos, matematika - számítástechnika szakos, számítástechnika - bármely szakos, angol - bármely szakos. Jelentkezési határidő: 2002. július 30. Jelentkezni: 06-53/360-071, | délelőtti órákban vagy e-mail cím: corkstud@tvnetwork.hu Közhasznú társaságot hoz létre a Dél-Pest Megyei Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása. A későbbiekben belső munkaszervezetként működő egységet — melynek célja a térségi és regionális programok összefogása, valamint az uniós források hatékony kiaknázása — abonyi szakember vezeti majd. A társulás közelmúltban született döntése értelmében rövidesen megalakul a Dél-Pest Megyei Terület- és Vidékfejlesztési Szolgáltató Kht. A közhasznú társaság szakmai munkaszervezeteként működik majd az önkormányzati tömörülésen belül — tájékoztatta lapunkat Lőrinczy Veronika, az egység leendő ügyvezető igazgatója. Az abonyi térségfejlesztési iroda kistérségi menedzsere érdeklődésünkre elmondta: a kht. létrehozására elsősorban azért van szükség, mert erősíteni szeretnék a környék hátrányos helyzetű településeinek összefogását közös programok kidolgozása érdekében. Mindezzel az új apparátus alapvetően a térség felzárkózásához próbál segítséget nyújtani oly módon, hogy összehangolja a szakemberek munkáját és a fejlesztési elképzeléseket, így az érintett falvak és városok a kormányzati pénzek mellett uniós forrásokra is eredményesebben nyújthatnak be pályázatot egy-egy program megvalósításához. A szervezet kialakítására és az eszközök beszerzésére összesen 16 millió forintot nyertek a Közép-Magyarországi Régiótól, de az elképzelést ezen kívül a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium is támogatja. A társaság székhelye a területfejlesztési társuláshoz hasonlóan Jász- karajenőn lesz. t