Új Néplap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-09 / 158. szám

2002. Július 9., KEDD KÉK 9. OLDAL TÜKÖR Kiégett kamionok Szolnok Rejtélyes tűzeset történt szombaton hajnalban Szol­nokon, a vágóhídon — tájé­koztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság sajtó- szolgálata. A tűzesettel kapcsolatosan a rendőrség nem folytat eljárást. A szolnoki tűzoltóságon megtud­tuk, a hajnali három óra körül ke­letkezett tüzet a szomszédos léte­sítményekből észlelték. A tűzol­tók három gépkocsival vonultak a helyszínre, megérkezésükkor azonban az egyik kamion — mintegy húsz perce - már teljes terjedelmében égett, és a lángok már átterjedtek a mellette parko­ló másik teherautóra is. A tüzet negyedóra alatt eloltották. A tűz­oltók munkáját nehezítette a te­lephely leláncolt kapuja, amit erővágó segítségével tudtak csak kinyitni. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, ám olyan nyo­mokat nem találtak, amelyek bűncselekmény elkövetésére utaltak volna. A rendőrség ezért nem is „vette át” az ügyet. Az eset során személyi sérülés nem történt. Az elsődleges megállapí­tások szerint a becsült kárérték 15-20 millió forint körül van. HGY A kamion teljesen kiégett FOTÓI TŰZOLTÓSÁGI Nem volt esélyük a túlélésre Vélhetően a pilóta hibázott fotó: varga györgy A LEGSÚLYOSABB KISREPÜLŐ-BALESETEK 2000. április 20. - A farkashegyi repülőtéren felszállás közben lezuhant egy Cessna 172 típusú repülőgép. Hárman meghaltak, egy személy súlyos sérülése­ket szenvedett. 2001. június 14. - Csurgó légterében lezuhant egy Zágrábból Siófokra tartó Cessna 210-es kisrepülőgép, amely a Synergon Rt. vezető munkatársait szállítot­ta. A gép fedélzetén tartózkodó hat személy meghalt. 2002. május 11. - Lezuhant egy Fuji 200-as típusú egymotoros kisrepülő­gép az esztergomi repülőtér közelében. A gépen utazók - 3 férfi és egy nő - éle­tüket vesztették. Nagykanizsa Az Országos Légügyi Igazga­tóság szakemberei még vizs­gálják a nagykanizsai repté­ren szombaton lezuhant két­üléses sportrepülőgép ron­csait, ám az már kiderült: a 100 lóerős motor a kívánatos­nál kisebb teljesítménnyel működött a szerencsétlenség pillanatában. A becsapódás­kor ugyanis nem tört el a lég­csavar tolla, ami arra utal, hogy a gép motorja leállt. Mint ismert, a startot követően 80-100 méteres magasságból csa­pódott a földbe a kisrepülőgép, amelynek utasai - két szlovákiai magyar férfi - életüket vesztették. A későbbi áldozatok szombaton reggel a Győrhöz közeli Bőnyben ültek repülőgépre, hogy meg­látogassák nagykanizsai és zalakarosi barátaikat. Többek szerint a július 14-én kezdődő ult­rakönnyű repülők Európa- bajnokságának előkészületeit jöt­tek megnézni Nagykanizsára, ám Ferincz Vince, a Kanizsai Sport­repülő Egyesület titkára azt mondta: valóban körbejárták a lé­tesítményeket, de elsősorban baráti látogatásra érkeztek, és né­hány óra után Karosba indultak volna tovább. A gép tulajdonosa, a 62 éves Túróczy Béla gyakorlott pilóta volt. A startra ő gurult a géppel, ám nem biztos, hogy ő is szállt fel. Társának, Feszty Istvánnak, 1994 óta volt repülési engedélye. A szemtanúk szerint a felszállást követően a gép emelkedni kez­dett, majd sebessége csökkent, dugóhúzóba került, és a földbe csapódott. Szinte a becsapódás pillanatában hatalmas lángok csaptak ki a roncsból, így az uta­soknak esélyük sem volt a túl­élésre. Ferincz Vince szerint a motor leállása olyan vészhelyzet, amelyet gyakorolnak a pilóták, és elvileg még vezethető állapotba hozható a gép. A roncsok vizsgá­latához a nagykanizsaiak biztosí­tottak helyet, és számos szak­ember dolgozik az ügyön, ered­ményt mégis csak néhány hét múlva ígérnek. Pető György, az Országos Légügyi Igazgatóság szóvivője azt mondta: a gép mű­szaki hibáját kizárták, a baleset vélhetően a pilóta hibájából kö­vetkezett be. VARGA ANDREA Jön az „égetős” szezon Több százezer forintjuk bánhatja a gazdáknak, ha figyel­men kívül hagyják a tarló égetését tiltó rendeletet — hívta fel a figyelmet Nagy István alezredes, a jászberényi hivatá­sos tűzoltóság parancsnoka. Szerencsére az idén egyelőre még nem kellett sokszor avar-, illetve tarlótűzhöz vonulni­uk a herényieknek, bár az igazi „tarlóégetési szezon” még csak most kezdődik. Jászság hány napja Jászdózsa külterüle­--------------- --------- tén nem kevesebb mint 10 hektár Egy eldobott cigarettacsikk ele- aratásra váró búza és három hek- gendő ahhoz, hogy jó néhány tár tarló égett el rövid idő alatt, hektár gabona a tűz martalékává Jászkisér határában pedig 60 váljon vagy hogy a legelők, a pi- hektáron égett az avar egy nyár- hentetett területek száraz füve faerdőben. Jászapáti határában valószínűleg egy eldobott csikk gyújtotta lángra a száraz füvet FOTÓ: SÁRKÖZI lángra lobbanjon, de számos al­kalommal a tiltás ellenére folyta­tott tarlóégetés is nagy károkat okozhat. A lángok gyorsan ter­jednek, veszélyeztetve emberi életet, tárgyi értékeket. A legtöbb problémát mégis a levegő szeny- nyeződése okozza ezekben az esetekben. A legutóbb például Jászapáti határában 25 hektár fű és avar, valamint két hektár lá­bon álló gabona enyészett el, mi­re a tűzoltók megfékezték a ha­tárban gyorsan terjedő tüzet. Né­A tűzoltók kötelesek eloltani minden fellángoló tüzet, akár ve­szélyeztet lakott területeket vagy tárgyi értéket, akár nem. Mind­ezek után pedig hivatalból tűz- vizsgálati eljárást folytatnak le, majd úgynevezett légszennyezé­si bírság kiszabását kezdemé­nyezik a környezetvédelmi fel­ügyelőségnél. A rendelet értel­mében a bírság összege a 250 ezer forinttól az 500 ezer forintig terjedhet. BANKA CSABA Se húsipar, se bűnös Vagy a bűncselekmény, vagy a bizonyíték, vagy a gyanúsított hiányzik Országos botránnyá dagadt a Szekszárdi Húsipari Rt. csődje és privatizációjának története. Az ügyben tizenkilenc ember ellen indult eljárás, de akikkel szemben ma is alapos a gya­nú, azok külföldön élnek. __ Szekszárd A s zekszárdi Húsipari Rt. csődbe­menetele kapcsán három gya- núsítotti kör ellen indult meg a büntetőeljárás csődbűntett ala­pos gyanújával.- A nyomozást a Szekszárdi Városi Ügyészség részben bűn- cselekmény, részben bizonyított­ság hiánya miatt szüntette meg - tájékoztatott dr. Magyar Pál me­gyei főügyész. Günter Schlegel német állampolgár és két, szintén külföldi társa ellen pótnyomozást rendeltek el. A társaságot más bűncselekményekkel is gyanúsít­ják, de távollétük miatt még ki­hallgatni sem lehetett őket. Elle­nük elfogatóparancs van érvény­ben. Negyedik, magyar társuk időközben elhunyt. A húskombinát 1981-ben, há­rommilliárdos költséggel épült. Túlméretezett volt, állandó volt a forgóeszközhiány és szükségtele­nül magas a dolgozói létszám. A privatizáció előtt, 1992 októberé­ben a befektetett eszközök 2,4 milliárdos értékéből a hitelek, kölcsönök összege már 1,5 mil­liárd forint volt. Az akkori vezető­ség négy tagja ellen indított eljá­rást bűncselekmény hiányában szüntette meg az ügyészség. A beígért kormányzati konszolidá­ció nem jött létre, az 1400 alkal­mazott és a állatokat tartó 6000 család megélhetésének biztosítá­sát azonban fontosnak tartották, ezért a felszámolás elkerülése el­ső számú szempont volt. Céljuk nem a csődbűntett volt, azaz nem azért cselekedtek, hogy a hi­telezők kielégítését részben vagy egészben meghiúsítsák. A priva­tizációs pályázatra egyetlen aján­lat érkezett, az ÁPV Rt. tíz, bűn- segédi magatartással meggyanú­sított alkalmazottja szintén nem követett el bűncselekményt. A harmadik, öttagú gyanúsítot- ü körről, amely 1996-tól állt a cég élén, nem volt bizonyítható, hogy tevékenységük a hitelezői igé­nyek tudatos meghiúsítása lett volna. Ekkor a cég évi vesztesége már 914 millió forint volt. Nem lehetett cáfolni azon védekezésü­ket, miszerint nem láthatták át a tulajdonosok ügyleteit. IHÁROSI IBOLYA Csempészcsoki a medvének A bűnmegelőzés új hangsúlyai Budapest Dr. Hegedűs András, a Belügy- misztérium bűnmegelőzési he­lyettes államtitkára tegnap Buda­pesten ismertette a Belügy­minisztérium új bűnmegelőzési koncepcióját. A stratégia 15 pont­ba sorolva tartalmazza a bűn- megelőzés új hangsúlyait. A program a legfontosabb feladatok között említi, hogy a bűnmegelő­zést társadalmi üggyé kell tenni. Ennek megvalósulásával az egyé­ni felelősségvállalásra, a kis kö­zösségek és a civil szféra közre­működésére is támaszkodhatná­nak a program végrehajtói. Az ál­lam kötelessége, hogy ezt a rész­vételt megfelelő eszközökkel támogassa. Az új stratégia másik megha­tározó pontja szerint: a bűnmeg­előzésben lényeges szerepe van a területi és a helyi viszonyok­nak. Ezért ki kell dolgozni az ön- kormányzatok ezzel kapcsolatos konkrét feladatait. A végrehajtá­sokhoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket állami esz­közökből kell biztosítani. KOÓS Budapest Együttműködési megállapo­dást írt alá a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) vezetője. A szerződés egyik pontja szerint a lefoglalt édességek egy része a ketrec­ben élők tápláléka lesz. A fővárosi állatkert bejáratánál egy szürke csacsi majszolta teg­nap a VPOP által lefoglalt gumi­cukrokat. A főigazgató szerint a csokoládé a medvék jutalma lesz. A vámosokkal kötött együttmű­ködési megállapodás értelmében ugyanis azokat a lefoglalt élelmi­szereket, amelyek takarmányo­zásra vagy táplálékként használ­hatóak, a Fővárosi Állat- és Növénykert kapja. Ez havonta körülbelül egy tonna, emberi fo­gyasztásra nem alkalmas élelmi­szert jelent. Az intézmény évente 130 millió forintot költ az állatok etetésére, ebből 30 milliót húsok­ra. A lefoglalt húsáruk felajánlása tehát óriási segítség, és nem csu­pán a fővárosi, de a vidéki állat­kerteknek is. A kapott élelmi­szerek egy része ugyanis hozzá­juk kerül. Az együttműködés értelmében amennyiben külföldről szállíta­nak állatot valamelyik állatkertbe, akkor a vámosok segítenek ab­ban, hogy a konténerkocsi minél előbb átjusson a határon, és ne kelljen órákon keresztül veszte­gelni az átkelőnél. A megállapo­dás azt is tartalmazza, hogy a le­foglalt állatoknak minél előbb megfelelő környezetet kell bizto­sítani. Ezt a célt mentőközpontok szolgálhatnák, ilyen intézmények kialakítására az állatkertek a Kör­nyezetvédelmi Minisztériumnál pályázhatnak. Ha ez nem lehetsé­ges, akkor a legközelebbi állatkert fogadja be a csempészáüatokat. Az elmúlt évben 400 millió fo­rint értékben próbáltak meg az országba illegálisan behozni különböző kisállatokat. A skála a nyílt farkú récétől a pápaszemes kobráig terjedt. Korábban problé­mát okozott az is, hogy csak a vé­dett állatok esetében tudtak gon­doskodni a megfelelő elhelyezés­ről. A most megkötött megállapo­dás azonban nem csupán ezekre a fajokra vonatkozik. NAGY ESZTER DÓRA ÜGYELETI NAPLÓ ESTE &TÓL este 6-ig VÍZBE FULLADT. Egy közép­korú férfi és egy tinédzser fiú fulladt vízbe a hét végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben. A géberjéni férfi a telepü­lés határában, a Holt-Számos hídjánál esett a vízbe, s miután nem tudott úszni, megfulladt. A nyírcsaholyi fiú Nagyecsed- nél a Krasznába ugrott, és a két méter mély vízben elmerült. Társai megpróbálták kimente­ni, de nem jártak sikerrel. A se­gítségükre siető horgászok már csak a fiú holttestét emelték ki a folyóból, mti KÁBÍTÓSZER. Marihuánát és kokaint találtak a vámosok egy személyautóban a hegyeshalmi határátkelőnél. A gépkocsit vezető magyar férfi vasárnap érkezett haza külföldről. A zöld folyosón kérte beléptetését, de a vámosok a tételes vizsgálat megtartása mellett döntöttek. A személygépkocsi pótkereké­ből 12 csomagban 2,2 kilo­gramm marihuána és egy cso­magban 171 gramm kokain került elő. A vámhivatal a közel 15 millió forint értékű kábító­szert lefoglalta, az elkövető ellen kábítószerrel való vissza­élés alapos gyanúja miatt el­járást indított, mti HÍDNAK ÜTKÖZÖTT. Életét vesztette az a férfi, aki hétfőn kora reggel személygépkocsijá­val eddig tisztázatlan körülmé­nyek között balesetet szenve­dett Budapesten a Szentendrei úton. A nyomozás eddigi ada­tai szerint a férfi autójával az Északi összekötő vasúti híd pil­lérének ütközött, s a súlyosan összeroncsolódott autó halálra zúzta. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, mti ÉKSZERLOPÁS. A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás gyanúja miatt folytat eljárást egyelőre ismeretlen tettesek el­len. Az elkövetők 2002. június 15-én kora délután Budapest XVI. kerületében a Cziráki utca egyik házából - a 72 éves tulaj­donos figyelmét elterelve - készpénzt, valamint arany ék­szereket loptak el körülbelül 230000 forint értékben. Az egyik tet­tes 20-25 év körüli, 160-165 centiméter magas, normál testalkatú, arca kerek, sötét haja simára fé­sült. A rendőrség kéri, hogy aki a gra­fikán látható férfit felismeri, vagy tud valamit róla, hívja a 107-es segélyhívót, europress MEGRÚGTA A RENDŐRT. Szombat este egy önkéntes tűzoltó telefonált a bicskei rendőröknek, hogy egy ittas nő tántorog az úton. Később újabb bejelentés érkezett, amely szerint az 1. számú ha­lastóból kiabálás hallatszik. A kiérkező két rendőr azt látta, hogy a tó közepe felé úszik egy asszony. Nem volt hajlan­dó kijönni a vízből, ezért a tűz­oltók hozták ki. A hiányos öl­tözetű, 28 éves magyarnándori nőt beszállították a Bicskei Rendőrkapitányságra, de ott többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó kiszállni au­tóból, és oldalba rúgta a nyitott ajtónál álló rendőrnőt. A zász­lós és kollégája előállították a dühöngő asszonyt, és orvost hívtak hozzá, aki kórházba utalta. A rendőrnőt ért táma­dás a hivatalos személy elleni erőszak megállapítására alkal­mas, ezért a Bicskei Rendőr- kapitányság továbbította az ügy iratait a Fejér megyei Főügyészség Nyomozó Hiva­talához. EUROPRESS ■ L i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom