Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-08 / 132. szám

jfl 2002. Június 8., szombat AHOL ÉLÜNK 7. OLDAL ALATTYÁN AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Akit mindenki ismer A teherautó egy ideig még biztos nem váltja fel a lovas kocsit Az első kaszálás lucernát hordta be földjéről Móczó Tibor saját lo­vas kocsiján, mikor egy kis beszél­getésre kértük. Ahogy mondta - s erről később magunk is meggyő­ződtünk — mindenki ismeri a falu­ban, hiszen jó néhány éve szállítja a terményeket árukat a helybéliek­nek. Baba nevű lovát nyolc évvel ezelőtt csikóként vásárolta meg, s azóta jó szolgálatot tesz. Nemigen gondolt még arra, hogy a patás igavonót valami motorizált jármű­re cserélje. A lovas kocsi másik jel­legzetessége egy apró fehér törpe spicc kiskutya, becsületes nevén Pihe. A lóval egyidős négylábú egy pillanatra sem hagyja magára gaz­dáját, s a hámmal szerelt sörényes „testvérét”. Ahogy megindul a ko­csi, neki a hátsó tengely alatt a he­lye, ott bandukol a fogattal együtt nap nap után. ÉPÜLŐ IDŐSHÁZAK. Az önkormányzat a Széchenyi-terv kereté­ből 32 millió forintot kapott, amelyhez még nyolcmillió forintot tesz saját erőként. Az összegből hat lakást építenek fel, amelyek az elkép­zelések szerint egy helyi szociális gondozóközpont alapját képezik majd amellett, hogy az idősek részére bérlakásokat biztosítanak. ■ Új teremben oktatnak Nincs mit tenni, ha kevés a pénz, valahogy azt pótolni kell. Az in­tézményvezetők mostanság egyik legjellegzetesebb feladata közben, pályázatíráskor zavartuk meg a helyi Gerevich Aladár Álta­lános Iskola igazgatónőjét, Kisba- lázs Gábomét, hogy ügyes-bajos dolgaikról érdeklődjünk. A ne­héz anyagi gondokkal küzdő kis­település iskolája sem dúskál pénzben, de megpróbálnak min­dent, hogy lehetőségeiket kiszé­lesítsék. Amire csak lehet, pályá­zatot nyújtanak be, s így juthat fejlesztésre, szabadidős foglal­koztatásra, szakkörökre, tábo­rokra. Az intézmény 170 nebulójával 15 pedagógus foglalkozik. Gond­juk egyedül az idegen nyelv okta­tásával van, hisz nagyon kevés olyan nyelvszakos ta­nár van, aki egy kisis­kolában képzeli el megélhetésének biz­tosítását. Az informa­tikai ismeretek átadá­sának körülményei a közeljövőben nagy­ságrendekkel javul­nak. A korábban élet- veszélyessé vált egyik iskolaszárnyat a nyáron kijavítják, s a meglévő, korábban irodaként használt számítástechnika-ter­met (képünkön) kibővítik. Az 1,2 millió forintba kerülő beruházás­hoz - amelyben az elektromos hálózat megújítása is benne van - az önkormányzat biztosítja az anyagiakat, amit szintén pályázat útján nyert el. | 6URÉP0-KERIPSZ Kft. VÁLLALJA:- személygépkocsik, motorkerékpárok, kisteherautók műszaki vizsgáztatását,- eredetiségvizsgálat,- környezetvédelmi vizsga. I Cfm: 510O Jászberény, Rákóczi út 68. Tel.: 57/412-800, 57/412-036 Ezermester gátőr Nem tanulta, elleste a mesterségek fogásait Egy igazi ezermestert találtunk Alattyán egyik csendes utcájában. A helyiek mondták: ha segítség kell, Pista bácsira biztosan szá­míthat bárki. A mindenhez értő, de mindent a maga tapasztalatából megtanult idős ember­rel, Burka Istvánnal takarosán rendben tartott portáján és műhelyében beszélgettünk. varoztunk egy ideig, később az ő földjéhez én is váltottam felesben néhány hektárt. A tsz-szerve- zéskor azonban nem maradtam ott. Fuvaroztam még néhány évet, majd adódott a gátőri állás. Ott több mint két évtizeden át maradtam meg.- Mondják, hogy sok mindenhez ért. Tanulta a különböző szakmákat? — Dehogy! Mindent ellestem azoktól, akik ér­tettek egy-egy mesterséghez. Magam építettem fel a házamat, magam készítettem a műhelyben található szerszámokat is. Darálót, köszörűt, fűrészt. Ha pedig hívnak, hát segí­tenem kell az embereknek.- Látom, épp egy asztalt készített. — Igen. Életemben elő­ször fogtam ilyen munká­hoz. Egy ismerős kért meg, hogy állítsak neki egyet össze, s díszítsem fonott vesszővel. Most azt próbál­gatom, hogy mindezt mi­lyen módon tudom megcsi­nálni, de azt hiszem, rájöt­tem a nyitjára, s lassan el­készül majd az asztal is. Ezermester vendéglá­tónktól nehezen tudtunk búcsúzni, hiszen vége- hossza sem volt azoknak a szerszámoknak, használati tárgyaknak, melyeket a ház körül a maga tapasztalatai szerint készített el. A 77. évét taposó nyugdíjas min­dennapjait egyáltalán nem a tétlenség jellemzi, ahogy csinálni kell valamit, dol­A nyugdíjas éveket sem tölti téüenül Pista bácsi. Fűrészgépet szerel, köszörűt eszkábál, kistraktor- ral szántja a kerteket, ha kell, kőművesként is helyt­áll, de készít fonott kosarat, s ha úgy hozza a sors, vesszővel díszíti a maga ké­szítette asztalt. Huszon­négy évet töltött el gátőr­ként vendéglátónk a Zagy­va alsószentgyörgyi szaka­szán. Ajánlottak is számára házat a közeli településen, de édesanyját nem hagyta magára Alattyánon, s mikor letelt az ideje, a munkahe­lyén szülőfalujába tért ha­za. Ez esetben egy kicsit képzavaros a hasonlat, de mikor gátőrként kezdett dolgozni, nem sok ideje volt a tanulásra, munkájá­ban rögtön a „mély vízben találta magát”. A ’63-as, ’64- es nagy árvízi védekezése idején kellett „betanulnia”. — Voltak nagy vizek azután is, de a Zagyvát megfékezni akkor volt a legnehezebb, ugyanis még nem készült el teljesen a folyó gátja. Nem gátőr nek készültem, édesapámmal gazdálkodtunk, fu Ottjártunkkor épp egy asztaldíszítés készült fonott vesz- szővel mondta, mindennap gozni, munkálkodni. Több mint száz munkahelyet teremtettek Dinamikusan fejlődő európai gyártóbázis Alig készült el a japán Sumi­tomo Vállalatcsoport tagja, a SEI Interconnect Products Kft. 2300 négyzetméteres üzemcsarnoka Alattyánon az elmúlt ősszel, most a to­vábbfejlesztésről döntöttek a cég képviselői. Az üzem mér­nök menedzserétől, Árvái Tamástól tudjuk, hogy szep­temberben már egy újabb, ezer négyzetméteres csar­nokban kezdődik meg a ter­melés. A japán cég magyarországi képvi­selőjeként, Jászberényben egy kis - összesen egy géppel terme­lő - fióküzemmel kezdte meg működését 2000-ben a gazdasági társaság. Mára a vállalatóriás sík- kábel-divíziójának európai gyár­tóbázisát alakították ki az alattyá- ni üzemben, ahol 110 munkavál­lalónak biztosítanak tisztes meg­élhetést. A fejlesztésről 2001 ja­nuárjában született döntés. Több városban kerestek helyet a csar­noknak, míg végül az Alattyánon Szeptemberre újabb csarnokkal toldják meg a meglévőket számukra kínált területet válasz- Az egyre növekvő megrendelések tották. szükségessé tették a bővítést. Az úgynevezett sík-hajlékony Már az engedélyeztetési folyama- kábeleket gyártó cég Európa ve- ta zajlik annak az új csarnoknak, zető szórakoztató elektronikai amelyben szeptemberben már gyárait látja el a kulcsfontosságú megindulhat a termelés. A bőví- alkatrészekkel. Az üzemben nem tés technológiai fejlesztést is je- csak összeszerelő munka folyik, lent majd, illetve 35-40 új munka- hanem az ott dolgozó mérnökök vállalónak biztosítanak álláslehe- a megrendelők igényei szerint tőséget az üzemben, tervezik meg az adott alkatrészt. __________________banka csaba _______ Röviden________ TE MPLOMFELÚJÍTÁS. Beva­kolják a templom belsejében a kórushoz vezető feljárót. A munkákhoz az önkormányzat biztosítja az anyagot, a temp­lomba járók pedig kétkezi mun­kájukkal járulnak hozzá mind­ehhez. DROGOK ELLEN. A kistele pülés általános iskolájában nagy hangsúlyt helyeznek a szabadidő hasznos eltöltésére. Nem csak iskolaidőben szer­veznek szakköröket, sportfog­lalkozásokat, erdei iskolai kép­zést, hanem a nyári szünetben is próbálják nevelni a helybéli fiatalokat. Tavaly nyári napkö­zis tábort szerveztek, ebben az évben pedig egy kicsit kibővítve folytatják a megkezdett hagyo­mányt. A napközis tábor foglal­kozásait a kábítószerek káros hatásainak bemutatására, a dro­gok mellőzésének fontosságára próbálják ráirányítani a gyere- kek figyelmét. _____________■ Hi ánypótlás A kötelező feladatok ellátá­sának finanszírozására nem elegendő az állami normatíva, illetve az önkor­mányzat saját bevételeinek összege. A 170 millió forin­tos költségvetést ebben az évben 22 millió forintos for­ráshiánnyal tervezték meg — mondta Koczkás Gábor polgármester. A választott vezető hozzátette, hogy korábban sem voltak jobb helyzetben, mégis különböző pályázatokból az elmúlt három évben összesen mintegy 177 millió forintos, fejlesztésre for­dítható összeg érkezett Alattyánra. A forráshiányt az önhibáján kívül hátrányos hely­zetbe került önkormányzatok részére elkülönített keretből, il­letve a hatékony gazdálkodással próbálják pótolni. A hatékony gazdálkodás átszervezéseket is jelent, illetve azt, hogy a nyug­díjba vonulók helyére nem vesz­nek fel új embereket. A költség- vetés kiadásait csökkenti az is, hogy megpróbálják kihasználni a munkanélküliek foglalkoztatá­sát támogató kereteket is. Ez je­lenthet közhasznú foglalkozta­tást és közmunkavégzést egy­aránt. Végső esetben - tette hozzá a polgármester - ha kell, a hitel felvételétől sem riadnak vissza. A lehetőségek szerint en­nek ellenére próbálják fejleszte­ni a települést. Javítják az uta­kat, részt vesznek a regionális programok előkészítésében. Pá­lyázatot adtak be a művelődési ház felújítására, bérlakásokat építenek, felújítják az iskolát. II. o. 45 mm-es m Lindab TRAPÉZLEMEZEK nagy árengedménnyel kaphatók! ■■ Nagy Bt. n*n Jászberény, Kossuth u. 102/a. Tel.: 57/502-310, fax: 57/502-300 A Jászkiséri Óvodai Egység pályázatot hirdet két fő óvodapedagógus munkakör betöltésére, határozott idejű kinevezéssel. Az állás betöltésének ideje: 2002. augusztus 26. Jelentkezni az óvodavezetőnél lehet személyesen vagy telefonon. Cím: 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 DARÁZS KEVERŐ KFT. TÁPBOLTJÁBAN Alattyán, Jász u. 107. Kiváló minőségű táp és takarmány kapható kedvező áron. | Szeretettel várom kedves vendégeimet bővülő szolgáltatásaimmal!- Szolárium- Tetoválás- Arc- és testkezelés Bioptron lámpával és ultrahanggal- Fogyasztás Menyhártné Berkó Éva kozmetikus Alattyán, Szent I. út 3. Tel.: 57/461-163, 06-30/974-8739 A jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola felvételt hirdet a 2002/2003-as tanévre pénzügyi-számviteli ügyintéző szakmai képzésre. OKJ szám: 52 3432 04 Képzési idő: 2 félév. Jelentkezési határidő: 2002. augusztus 15. Jelentkezni lehet a gimnázium gondnokságán (Jászárokszállás, Deák F., u. 59., tel.: 57/431-360) KOVÁCS TÜZÉP Alattyán, Rakéta u. 13. Telefon: 57/461-038,06-30/395-1653 Akácrönk, fenyőrönk II. o. Ár: mennyiségtől függően. Eladók tizedes mérlegek és 1 db lambériagyártó-gép (kisipari) Ár: megegyezés szerint. Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom