Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-03 / 127. szám

2002. Június 3., hétfő TÜKÖR 5. OLDAL E G Y E I Mintegy hétezer érdeklődő vett részt a hét végén a cserkeszőlői gyógy­fürdőben immár ötödik alkalommal megrendezett országos nyugdíjas-találkozón. Felvételünk a szóra- koztató műsorszámok egyikét örökítette meg. _________________________________fotó, buqány jános Sz avazattól függetlenül JÁSZBERÉNY A megyei I-es számú vá­lasztókerületben egyéni or­szággyűlési képviselnek megválasztott dr. Gedei Jó­zsef (MSZP) a napokban sajtóbeszélgetésre invitálta a helyi média képviselőit. A képviselő elmondta, hogy a megalakult kormány programjá­ban elfogadottak szerint kíván­ják megvalósítani célkitűzései­ket. A működés elindításához nem kértek száznapos türelmi időt, hanem a lehető leggyorsab­ban hozzálátnak a munkához. Legelőször a választások idején megígért száznapos program pontjait hajtják végre. A Magyar Szocialista Párt színeiben man­dátumot szerzett képviselő hoz­zátette, munkájukat nem csak azok érdekében és javára szeret­nék végezni, akik rájuk szavaz­tak, hanem az egész ország la­kosságáért kívánnak dolgozni. A képviselő a parlament alkot­mányügyi bizottságában kapott feladatot, illetve felkérték e bizott­ság integrációs albizottságának tagságára is. Legfontosabb felada­tuk e területeken a Büntető, illet­ve a Polgári törvénykönyv még hátralévő jogharmonizációs vál­toztatásait elvégezni, illetve elő­készíteni a csatlakozáshoz szük­séges alkotmánymódosításokat is. Gedei József reményét fejezte ki, hogy ebben a tevékenységben az ellenzéki képviselők is a part­nereik lesznek. bcs Kiköltöztek a sportpályára Tiszaszentimre „Jó, hogy van egy ilyen nap is” — mondta egy juniáliso- zó szombaton a községi sportpályán megrendezett gyermek- és falunapon. Tíz órától kezdve ugyanis szinte az egész falu kiköltözött a focipályára. Csak gyerekből volt közel négyszáz. A település címeres ajándék egyenpólójában feszítő ünnepeltek egyfajta hálája le­hetett az a tornabemutató, melyről egy iskolás és óvodás sem hiányzott. Ezek után, ha lehet, még színesebbé vált a programpaletta: tréfás vetélke­dőkkel, sorversenyekkel, ügyességi játékokkal, mazso- rettekkel, helyi és vendég gye­rekcsoportok fellépéseivel. A felnőttek sem adták alább, hi­szen voltak olyan becslések is, melyek egy időben ezerre is saccolták a létszámot. Közülük a Kissek igen nagyok lettek a sörivó versenyen és az erős emberek vetélkedésén. Az előbbit ugyanis József, az utób­bit pedig János nyerte. A főző­verseny pedig nemcsak „vulgári­sán” volt marha jó, hanem azért is, mert a kilenc csapat vetélke­dését a Mezőgazdasági Kft. nyerte meg, nőmén est omen: Kanál Jánosné, Esztike néni szürkemarha-pörkölt mestermű­vével. i Betörő az ágyneműtartóban (Folytatás az 1. oldalról) A jelenség már téma volt az ön- kormányzati képviselők köré­ben is. A vásott nebulók besurraná­sos lopásokat, betöréseket követ­nek el. Az elvenni kívánt holmik sokszor banális értéket képvisel­nek. Megesik, hogy cigarettáért vagy néhány vekniért törik be a bolt kirakatát, de az is megtör­tént már, hogy a betörőnek csu­pán a chipseszacskóban található reklámfigurára fájt a foga. Ennek megszerzése érdekében behatolt az üzletbe, szétszórta az árut, ám végül semmit sem vitt el, csak azt, amiért ment: a mesefigurát ábrázoló korongot. Az efféle ügyeken az sem se­gít sokat, hogy a nyomozás rendszerint fényt derít a tette­sekre. Ám minthogy többségük­ben gyerekekről - ráadásul egy állandó csoport alkalomszerűen változó összetételben tevékeny­kedő tagjairól - van szó, a gyámhatósági intézkedéseken kívül a rendőrség más egyebet nem tehet. A tettest elfogják, majd hazaengedik. És minden kezdődik elölről... Tv-notesz Emlékezni jó! Útjára indult ugyan a labda a focivébén - világese­mény — és a képernyőn is, mégsem arról, hanem egy másik, másfajta adásfolyam indulásáról szól­nék, merthogy emlékezni is jó, ha van mire, és ab­ból is természetesen a legszebbekre. Az elmúlt na­pokban széles körű ismétlések kezdődtek. Az al­kalom: 45 esztendős lett a királyi, azaz közszolgá­lati televízió. Nosza - gondolták gazdái - ünne­peljünk (bár nem lehetne hivatalos jubileum, az csak kerek évfordulókon jár), s lehet-e kézenfek­vőbb módja az ünneplésnek, mint felidézni az el­múlt évtizedek érdekes, emlékezetes pillanatait. Egyben a legtakarékosabb is! Hisz alig kerül vala­mibe, és megvan a műsor a nézőnek, s ez pedig az anyagilag igencsak szorult helyzetben leledző in­tézmény számára aligha mellékes. Mindegy, végül is miféle szándék húzódik meg a „kinevezett” ju­bileum mögött, valójában mi, nézők jól járunk ve­le: a sok-sok unalom helyett, mellett valami kelle­meshez, értékes szórakozáshoz juthatunk. Azok pedig, akik az egyes alkotások eredetijét is látták, frissiben, kissé el is merenghetnek velük, általuk akár a saját múltjukon is. (Egy kis nosztalgia?) Al­kalmat adott erre az Önök kérték szombat esti kü­lönkiadása is, amelyben a nagyszerű Antal Imre segítségével humorcsokrot kötöttek, pompásat, Latabártól a Szeszélyes évszakokig címmel. Mi­lyen mulatságos volt látni, viszontlátni többek kö­zött a botrányba fúló televíziós badacsonyi szüret remek paródiáját, aztán a Ványa bácsi gúnyrajzát a feledhetetlen Alfonzóval, aki mindig elbűvölő, és a tévétoma játékos, humoros változatát az imádni való Kellér Dezsővel. No meg Hofi, az elmaradha­tatlan és utánozhatatlan, aki soha nem tartja a szá­ját, ha közdolgaink fonákságait tapasztalja. Említ­hetnék másokat, mást is, Latabárról nem is szól­ván. Olyan örökzöld produkciók ezek, melyek nem fakulnak meg, vagy csak alig az idők sorával, mert érték testesül meg bennük, nem úgy, mint a manapság gyártott bóvli szórakoztatási árucikkek­ben. A születésnap alkalmából sok és sokféle is­métlésben lesz részünk. Vasárnap este például jön Bodrogi is, az ő Gyuszi sorozatával, majd operett­összeállítások, Lehár, Jacobi és tévéjátékok, hisz van belőlük bőven, hajdan több száz is készült. (Ma egy sem!) Különben programok megszűnéséről hallani mostanság, a labdarúgó-világbajnokság adásai ál­lítólag egyeseket kiszorítanak a műsorból. így nem megy szokás szerint házhoz Jani (Beden Já­nos), eltűnik a képernyőről az Európai arcok, „odalesz” a Háló is, és mások sorsa is meg lesz pe­csételve. Sebaj! Úgyis megértek már a kimúlásra, kifáradtak, érdektelenné váltak, ne is térjenek vis­sza. Jöjjön helyettük akár az ismétlés, hisz magas értékekben kimerítheteüen a televízió tárháza, ami azt mutatja, hogy még abban a sokat kárhoz­tatott „átkosban” sem volt elátkozva a Magyar Te­levízióban: sem a bátor humor, sem az igazi kul­túra. VALKÓ MIHÁLY Számot adtak biológiából Véget ért a Herman Ottó országos verseny Kisújszállás A jászboldogházi Szadai Zoltán nyerte a XII. Herman Ottó országos biológiai ver­seny kisújszállási döntőjét. A pénteki megnyitón Palágyi Gá­bor polgármester köszöntötte a rendezők - a Magyar Természet- tudományi Társulat (MTT) és az önkormányzat — nevében a ver­senyzőket és felkészítőiket. Ne­mes versenyzést, jó feladatokat kívánt a diákoknak, s arra kérte őket, legyen kitartásuk, hogy tu­dásuk legjavát adják még a vasár­napi fordulóban is. Dr. Beck Mi­hály akadémikus megnyitójában felidézte a híres tudós, Herman Ottó életét. Mint mondta, az egyik legnagyobb magyar tudós könyvtárnyi könyvet írt a 19. szá­zadban a magyar élővilágról, munkái ma is fontosak.- Ti, akik itt vagytok, már mindannyian győztesek vagytok - mondta a professzor -, hiszen nagyon sok társatokat előztétek meg a nemes verseny során. Kí­vánom, érezzétek jól magatokat, és versenyezzetek sikeresen. A megnyitó után a 26 verseny­ző, köztük Kisújszállás testvérvá­rosából, Négyfaluból érkezett di­ák számára elkezdődött a három­napos megméretés. Pénteken kiselőadásaikat mondták el, szombaton dr. Tóth Albert kandidátus, tanszékveze­tő főiskolai tanár vezetésével te­repgyakorlaton vettek részt, va­sárnap pedig írásban adtak szá­mot tudásukról. Az eredmény- hirdetésen dr. Józsa Árpád cím­zetes egyetemi tanár, kandidá­tus, a zsűri elnöke elismerően szólt a diákok teljesítményéről, hiszen mindenki kitűnően felké­szült. Erre bizonyíték, hogy az első helyezett a pontok 88 száza­lékát kapta, a 13. helyezett is 80 százalékos teljesítményt nyúj­Terepgyakorlaton a versenyző diákok tott, és a 26. diák is 60 százalék felett teljesített.- Örülök, hogy vannak olyan fiatalok, akik érdeklődnek a ter­mészettudomány iránt, hajlan­dók versenyezni, az oktatott anyagnál többet elsajátítani és vállalni a megméretést - mondta zárszavában dr. Dank Viktor pro­fesszor, az MTT elnöke, majd út- ravalóul azt kívánta a diákoknak, vállalják mindig ezt a megmére­tést, mert lehet, hogy itt ül köztük a jövő nagy tudósa, aki világra­szóló találmányokkal szerez majd hazánknak hírnevet. A versenyt a megyénket képvi­selő Szadai Zoltán, a jászboldog­házi iskola 8. osztályosa nyerte, felkészítője Rigó Andrásáé, II. Nyíri Anita (Nagyecsed, tanára Somliané Lengyel Anna), III. Ha­vas Attila (Göd, tanára dr. Nagyné Kőfalvy Enikő). Az első 15. helye­zett diák júniusban jutalomtábor­ban vesz részt. A támogatóknak köszönhetően sok különdíjat is átadott a zsűri. A testvérvárosból, Négyfaluból érkezett versenyző Bacsó Kinga és tanára, Szabó Eri­ka Palágyi Gábor polgármestertől vett át jutalmat. ____________de Ha tezer indulóból második Szolnok Azért az nem semmi, ha valaki egy tantárgyból az ország második legjobbja, mint a szolnoki Papp Di­ána. Márpedig a Varga Katalin Gimnázium tanuló­ja ezt a „csínytevést” követte el biológiából Juhászné dr. Szlo­vák Mariann tanárnő felkészí­tése után. Tévedések elkerülése végett ezen a versenysorozaton nem ketten, hanem a kezdet kezdetén összesen hatezren in­dultak, mérték össze ismeretei­ket. A kisasszony egyébként más tárgyakból sem a felzárkózók, a lemaradók közé tartozik, mi­vel eddig kitűnő bizonyítvá­nyokat íratott alá édesanyjával. A biológián kívül a kémia és a matek is kedvencei közé tarto­zik. Az idén biológiából ver­senyzett, amely több forduló­ból állt, miközben a próbálko­zók észrevehetően fogytak. Sportnyelven fogalmazva végül a hatezerből huszonegyen maradtak állva. Az or­szágos döntő több fordulóból állt. Az egyiket példá­ul Szolnokon tartották, ahol főleg elméleti jellegű tesztlapokat kellett kitölteni. A második is írásbeli lett, amelyet Püspökladányban rendeztek, ott már gubancos, problémás feladatokat kellett megolda­ni. A mindent eldöntő utolsó összecsapás színhelye Budapest volt, ott kísérleteket végeztek, mivel a zsűri tagjai a tanultak gyakorlati alkalmazására vol­tak kíváncsiak. Egy keverékből négyféle anyagot kellett kimu­tatni, hogy melyek ezek, és a megoldásra két órát kaptak. Úgy tűnik, a szolnoki érettsé­giző jól határozta meg az anyagokat, mert a felsorolás­kor a húsz-egynéhány döntő­be jutott közül másodikként hangzott el a neve. Kapott sok puszit a családjától, ismerősei­től, barátjától, egy utalványt meg egy igazgatóit. Természe­tesen nem a megrovás kategó­riák közül. így már Dia az érettségi előtt elmondhatta, fél lábbal bejutott az ELTE bioló­gia szakára, hiszen az orszá­gos második helyezés erre is jogosít. Hogy teljes lábbal benn legyen az egyetemen, kémiából is kell még felvételiznie. Valószínűleg si­kerrel, hiszen ez a tárgy szintén a kedvencei közé tartozott... □. SZABÓ MIKLÓS Tudja-e nézni a focivébét? Körkérdés Egymilliárd eurós veszteség­gel számolhat a német gaz­daság, ha a labdarúgó-válo­gatott bekerül a vb elődöntő­jébe, mert a szolgáltatóipar­ban dolgozók többsége mun­kaidőben is nyomon követi majd a mérkőzéseket — de­rül ki egy elemző cég felmé­réséből. Ennek kapcsán arra voltunk kíváncsiak, vajon nálunk hogyan kísérik fi­gyelemmel az eseménye­ket a sportra­jongók. Bódi Ferenc, 43 éves gépke­zelő: - Mivel engem nem foglalkoztat különösebben a foci, így abból sem csinálok problémát, ha nem láthatom a közvetítéseket. Ami­kor volna rá lehetőségem, több­nyire akkor sem ülök a televízió előtt, inkább horgászni járok. Persze erre szinte csak hétvégén van időm, hiszen a munka hétfő­től péntekig teljesen lefoglal. Dr. Geren- dássy István, 59 esztendős nyugdíjas: — Egy ideje már nem dolgo­zom, tőlem te­hát a nap bár­melyik szaká­ban közvetít­hetik a vüágbajnokságot. Belefér az időmbe, hogy megnézzem, hi­szen nincs olyan feladatom, ame­lyet ne tudnék előtte vagy utána elvégezni. Számomra most ez a legfőbb program. A mai meccs eddigi részét is láttam, tudom, hogy a szenegáliak vezetnek a franciák ellen. Szalai Imre, 30 éves papír­gyári dolgozó:- Megszállott sportrajongó vagyok, de őszintén szólva a labdarúgás nem tartozik a kedvenceim közé. A gyorskorcsolyát viszont képes vagyok órákig nézni. Ami­kor pedig Forma—1-et, motor­vagy kerékpárversenyt közvetíte­nek a tévében, akkor el sem lehet vonszolni a készülék elől. S ha ezek közül valamelyik munkaidő alatt zajlik, akkor sem maradok le róla: felveszem videóra. BUGÁNY t 1 FOTÓI BUQÁNY Papp Diána

Next

/
Oldalképek
Tartalom