Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-15 / 138. szám
V ______________________________________________________MEGYEI TÜKÖR Ik rek havában az ikrekről FOTÓ: BAKOS JUDIT Riport A köznyelv félig tréfásan azt állítja róluk: ketten lettek egyszerre, jobban mondva egymás után és egyformák, hiszen indigóval „készültek”. Riportunkban annak jártunk utána, valóban egyformák-e, akár volt indigó, akár akkor hiánycikknek számított. Sorrendben Domány Zitával - aki most Boros Józsefné — beszéltünk először. Zita a testvére után nem sokkal érkezett erre a világra 1943. december 6-án, azaz Mikulás napján az egyik Jászladány környéki tanyán.- Szerettem ikernek lenni, a szüléink egyforma ruhában járattak bennünket, és messze körDomány Zita nyéken nem volt iker. Keveset veszekedtünk, pedig a testvérem teljesen más természet.- Ön milyen?- Csitt-csatt, hirtelen. Ha nekilátok valaminek, teljes szívvel, szakadásig csinálom. Nem biztos, hogy ez a jó, de hát Istenem, nem bújhatok ki a bőrömből, természetemből. Zita egyébként férjhez ment, a férje meghalt, és több mint húsz éve élettársa van. A két lánya közül az egyik férjnél, a másik még nem. Az unokájuk 17 éves.- Az élettársam is nyugod- tabb, mint én vagyok, úgy látMost szent a béke az Eszenyi-ikrek között szik, így illünk össze, így kerek a világ. Zita nővére Boriska, aki most Vígh Oszkámé, kereken öt perccel idősebb.- Az biztos, kettőnk között az arcvonásokban van hasonlóság. De ami a természetünket illeti, én sokkal nyugodtabb vagyok. Férjhez mentem, mint a testvérem. Nyugdíjasként most itthon te- szek-veszek, vezetem a háztartást, meg gondozom a jószágokat. A párom is dolgozik, meg a fiunk, aki 25 éves, kamionos.- Csapa fehér bútort látok a lakásban.- A virágokat meg ezt a színt szeretem. Megnyugtat. Egyébként a Domány családba öt lány érkezett, négy alkalommal. Szegény apuka, amikor megtudta, az ötödik is lány, kifakadt: - Istenem, ennyi lány egy családban, mit vétettem ellened? Valószínű semmit. Mind az öten férjhez mentek és már hat unoka is született. Ami a papának nem sikerült, a vejeknek igen: három fiú is van az unokák között! Eszenyi Alexandra és Gergő szintén ikrek. A kisasszony volt az első 1990. november 1-jén, öt perc múlva érkezett Gergő. A be- senyszögi suli padját koptatták, Szandra külön ül, egyedül, Gergő az egyik haverjával. Kettőjük között Gergő a vezér. Olykor összekapnak. Hogy miért? Gergő: — Felidegesít, csúfol, piszkál ez a nő... ____________EmB Do mány Boriska Alexandra: - Azért engem is szokott idegesíteni, aztán én se hagyom magam, olykor odaütök. Persze ez az (iker) testvéri perpatvar soha nem komoly, inkább szalmalángszerű. Hirtelen, és ahogy jön, el is múlik. Érdekes, a hobbijuk ugyanaz: a foci. Hogy a másik nemet is megnézik, ez tény. Alexandra: - Nekem fontosabb a belső érték, mint a külső. Gergő: - Nekem a magas, csinos, vékony lányok tetszenek, de fontos a belső tulajdonság is. Noha mindketten jó tanulók, a kisasszony napi egy órát tölt a könyvek fölött, Gergő ennek a felét. A lány fodrásznak készül, az úr ügyvédnek. Hogy jó-e ikernek lenni, őszintén felelnek: néha igen, néha nem. Öten vannak testvérek, és amikor arról faggatom őket, ki áll legközelebb hozzájuk a tesók közül, Gergő szerint Alexandra, Alexandra szerint neki az a nővére, aki 11 évvel idősebb. A hölgy kedvenc étele a krumplipüré rántott hússal, Gergőnek ugyanaz, de hozzáteszi: a püré el is maradhat. Szandra eddig kétszer volt szerelmes, Gergő most, júniusban is az. Érdekesek a válaszok, amikor arról faggatom őket, nekik hány gyerekük lesz. Szandra: - Nekem kettő, annyi kell egy családba. Gergő: - Nekem egy, hogy ne veszekedjenek. D. SZABÓ MIKLÓS „Egy sittes örüljön, ha él” Riport János lehetett volna kiváló sportoló, vagy éppen ügyvéd, mint a nagyapja. Esetleg beszállhatott volna apja jól menő vállalkozásába, ám végül börtönben kötött ki. Azóta már szabadult, de a múltját nem tudja levetkőzni. Bilincseit még hosszú időre magával hozta, s minden áldott nap szembesülnie kell azzal, amit tett. Egy esős nap kiváló egy nyugodt beszélgetéshez, nincs forróság, egyszóval jobb dolgozni. János ugyanolyan borongós hangulatban érkezett a megbeszélt helyre, arca szinte tükörképe volt a kora őszi napokat idéző reggelnek.- Nem bírom a felhőket - nézett fel az égre. - Imádom a napot, akkor igazi szabadságérzetem van. Gyorsan rendelt egy narancslevet, majd kérdőn nézett rám. Ismerjük egymást régóta, de nagyon nehezen lehetett rávenni bármiféle nyilatkozatra.- Miről is beszélgessünk?- Például arról, hogy miért csak narancslevet iszol. Már nem csúszik az alkohol?- Amióta kijöttem, nem. Megváltoztatott a börtön, más ember lettem.- Mindegyik szabaduló ezt szokta mondani.- Az lehet, de én nem szoktam, csak most mondom - válaszolta kissé mérgesen, miközben nagyot szippantott a cigarettájába. - Tudod én burokban éltem mindig is. Amíg apámnak jól ment, amíg az anyám jól nézett ki, s nem kezdett el inni, amíg nagyapám élt, addig csak éltem a világom.- Hogyan lett ebből börtön?- Az jött magától. Utólag belegondolva logikus következménye volt addigi életemnek.- Bővebben?- Ezt most tényleg megírod? Akkor legalább a nevemet ne írd már le, vagy legyek mondjuk János, jó? Az a második keresztnevem, de az ismerősök közül senki sem tudja. Szóval menő gyerek voltam, tele pénzzel, jól kosaraztam, fociztam, úsztam, a nők ragadtak rám. A szám és az arcom is nagyobb volt a kelleténél, minden baromságot megcsináltam. A kisebbeket megvertem, a nagyobbakba belekötöttem, ha azok ütöttek, akkor összeszedtem pár havert és közösen jól felpofoztuk az illetőt. Egyszerűen sérthetetlen voltam. Egyszer a nagyapám a középiskola után nyáron benyomott egy boltba eladónak. Folyamatosan loptam a tulaj pénzét, végül aztán nagyon kellett a mani egy bulira, így komolyabb pénzt tüntettem el. — Mennyit ültél? — Volt még több verekedős balhém, amikben nem én voltam a ludas, de mindegy, megkaptam a magamét, tegyük hozzá jogosan. Másfél év múlva kijöttem, ennek két és fél éve. — Mi történt azóta? — Anyámék tönkrementek anyagilag, el is váltak, nagyapám meghalt. Munkám sokáig nem volt, én nem titkoltam, müyen a múltam, így melót sem kaptam egy ideig. — Ez hogyan zajlott? Bementéi és megmond- tad, hogy már ültél börtönben? — Valahogy így, de mindenütt megkérdezték, hol dolgoztam korábban. Ahová meg erkölcsi bizonyítvány kellett, ott fölösleges is lett volna hazudni. így inkább az őszinteség mellett döntöttem. — Bejött? — Érdekes módon először igen. Egy fazon felvett a kisboltjába, de baromi bizalmatlan volt velem. Ha fel kellett váltanom egy ezrest, legalább kétszer átszámolta az aprót. Ott előttem. Egy darabig nem szóltam semmit, végül megkértem, legalább ne a szemem láttára csinálja. — És mi lett belőle? — Eljöttem. Nem szólt ő egy szót sem, sosem volt semmi baj velem. Ám amikor máshová mentem volna dolgozni, az ottani tulaj felhívta őt, hogy érdeklődjön rólam. Minden baromságot összehordott, hogy állandóan figyelni kellett engem, nem lehetett rám bízni a legegyszerűbb feladatot sem, aztán hozzátette még: „de tudja miként van ez, aki egyszer már kirabolt egy boltot...” — Nem ment fel benned a pumpa? — Nem, mert erre számítottam. Ha az ember valamikor rossz volt, azt nehéz jóvá tenni. Tudtam, hogy sok ilyen élményem lesz még. Kicsi város ez, előbb-utóbb körbejár, ha megváltoztál, ebben bízom most is.- Látom, van mobilod, jó ruhákban jársz, magyarán van miből élned.- Ezekre gondolsz? - simított végig a márkás pulóveren és a nadrágján. - Röhögni fogsz, egy turkálóban vettem Pesten. A mobil a főnökömé, akinek dolgozom. Kocsit vezetek, fuva- rozgatok.- Őt nem hagyod ott?- Nem bánt, akkor meg minek. Azt mondta, az a fontos, hogy jól dolgozzam, aztán meglátjuk a többit.- Soha nem csábított az élet törvénytelen oldala azóta?- Dehogynem! Amikor kijöttem, tele energiával és reményekkel, megkeresett egy korábbi „kolléga” és munkát ajánlott. Kocsikat kellett volna feltörni Pesten egy mélygarázsban, tuti munka lett volna, mert az őr is benne volt. Föl is mentem, ám amikor odaálltam egy Mercedes mellé, akkor hányingerem támadt saját magamtól. Sarkon fordultam és hazajöttem.- Mi változtatott meg? A börtön?- A börtön sok mindenre jó, de a változásra nem. Mivel fiatal voltam, mindenki csicskázta- tott, állandóak voltak a kisebb balhék. Az őrök nem néztek emberszámba, de ez mondjuk kölcsönös volt egy idő után. Én akartam más lenni, más, mint azok, akik ott voltak mellettem. Lehetnék most gazdag bűnöző, jönnék-men- nék a sitt és a lakás között, de az nem élet.- A mostani jobb?- Akármit csinálok, én már örök életemre bűnöző maradok az emberek szemében. Százszor, ezerszer többet kell dolgoznom, nem késhetek sehonnan, nem kérhetek szívességet, nem lehetek beteg, mert akkor megkapom, hogy egy sittes örüljön, ha él. Körülbelül erre számítottam, de tudom, a becsületet visszaszerezni csak nagyon komoly áldozatok árán lehet. Először megbántanak, eltaposnak, sokáig nem hagynak fölkelni, de csak ezen az úton lehetek ismét valaki. PÓKÁSZ ENDRE 2002. Június 15., szombat VÉLEMÉNY NIEDZIELSKY KATALIN Magyarul, pontosan, szépen! Nemzetközi felmérések mutatják, hogy a magyar diákok szövegértési képessége és matematikai teljesítménye messze elmarad az átlagtól. A haza vizsgálatok is lesújtó képet festenek; a szakiskolák legfrissebb adatai szerint a diákok több mint fele megbukik legalább egy tantárgyból. Szomorú tapasztalat, hogy a gyerekek nem szeretnek olvasni, nem tudnak helyesen írni, s miközben a tanítók, tanárok az idő és a követelmény szorításában igyekeznek minél több lexikális adatot, nevet, számot betölteni a fejükbe, nem „kezelik” a baj gyökerét. Mert mindennek az alapja a magyar nyelv ismerete, helyes alkalmazása; e nélkül nem lehet megérteni c / i A J] sem a szépirodalmat, sem oZO etSZULL, a matematikát, és fölösleírás megmarad 8es erőltetni az idegen nyelveket is. Nemrégiben középiskolás dolgozatokat értékeltem, és megdöbbentett az írásművek • nyelve, stílusa, a gondozatlanság, a felületesség. Szakirányultságtól, tartalomtól, a téma feldolgozásának minőségétől és az összegyűjtött adathalmaz valamilyen rendszerezésre irányuló próbálkozásától eltekintve, magyarból nehéz lett volna jó jegyet adni. Alapvető helyesírási hibák - általános iskola, alsó tagozati tananyag! -, nevek, idegen szavak pontatlanul, rossz szórend, ismétlések, felületesség, pongyolaság. Az újságírói szakzsargonban azt mondjuk: nincs megírva, legfeljebb leírva. Ami a beszélt nyelvben még megfelel, nem bántja a fülünket, írott szövegben már nem megy. Szó elszáll, írás megmarad. Akár dolgozat, újságcikk, szépirodalom, levél vagy hivatalos beadvány, a szövegnek minimum helyesnek, pontosnak kell lennie, még jobb, ha választékos, élvezetes is. A szerző legyen igényes, tudja, hogy csak rendes munkát adhat ki a kezéből! Ezt az iskolában kell megtanítani, de nem érettségikor, minél előbb! Sokat segíthet vagy ronthat a szülői ház, a sajtó, az internet, a hivatalos kiadványok - bár sajnos ezek sem mindig járnak elöl a jó példával... Ökoturizmus a Kárpát-medencében Tisza-tó Bizonyosan nem véletlen, hogy a természetes környezet méltán európai hírű „szigete”, a Tisza-tó ad otthont az ökoturizmus a Kárpát-medencében elnevezésű nemzetközi konferenciának. A Környezetvédelmi Minisztérium, a Budapesti Gazdasági Főiskola Ke- BŰ reskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara, a Magyar Turizmus Rt., a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, a Tiszaroffi Önkormányzat és a Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projektiroda közös szervezésében megrendezett háromnapos tanácskozás vendégei csütörtökön érkeztek meg, az idegenforgalmi főszezon kezdetére korhűen felújított tiszaroffi Kemény-kastélyba. A hivatalos megnyitó után hajóúton vett részt a konferencia közel száz résztvevője, ahol nemcsak neves idegenforgalmi, környezet- és tájvédelmi szakemberek előadásait hallgathatták meg, hanem megismerhették a valóban páratlan szépségű és értékű Tisza-tavi, tiszai vízivilágot. Ez utóbbihoz nagy segítséget adott az ártér legrejtettebb zugait bebarangoló csónaktúra is, melyet a hajóút végállomásától, a tiszaörvé- nyi kikötőből indulva tettek meg a konferencia vendégei. Tegnap a kastély- szálló konferenciatermében folytatódtak az előadások, többek között érintve a természetvédelem és turizmus új kapcsolatait, kiemelten figyelembe véve az ökoturizmus 2002-es nemzetközi évének az elvárásait, a vüág „ökocsúcs” fő eredményeit, a nemzeti parkokban végrehajtandó feladatokat, s az agrár-környezetvédelmi programot. Ma, a konferencia zárónapján, a résztvevők a világörökség részévé vált Hortobágy értékeit tanulmányozzák a helyszínen. Násztánc a folyó felett (Folytatás az 1. oldalról) Gyönyörködünk a vadregényes tájban és az egész napos rohanás után türelmesen várjuk, hogy elérkezzen a mi időnk. Aztán egyre türelmetlenebbül, mert egy jó órányi várakozás után kérésznek még nyomát sem látni. Már éppen kételkedni kezdünk küldetésünk sikerében, amikor - talán negyed hetet mutathat az óra — az első kóbor példányt megpillantjuk. Lassan a többiek is feltűnnek. A víz felszíne megélénkül, elvégre a halak sem akarnak kihagyni egy ilyen lakomát. Közben feltűnik egy motorcsónakos horgász ismerős: Radnai Jani. Harcsára kuttyog- tat. Messziről látom: fognak is egy kölyök méretűt, amelyet aztán nagyobb reményében illendően visszaengednek. Nagyobb azonban nem jön, úgyhogy gálánsán felajánlják: kerülnek velem egyet. Amikor elbúcsúzunk és partra tesznek, kísérőmmel megállapítjuk, azért a mostani meg sem közelíti a tavalyi virágzást. A nap lassan eltűnik az ártéri erdősáv mögött. Tompábbak lesznek a fények. Éppen egy bedőlt fákkal szegélyezett partszakaszon bóklászom a visszatérést fontolgatva, amikor újabb „jótevő” közelít motorosán. A dobai gátőr az két társával. Ő is invitál, úgyhogy ismét csónakba szállók. Zoli imponáló biztonsággal talál rá a legígéretesebb kérésztanyákra. A lenyugvó nap vörösre festi az ég alját, amikor megtörténik a csoda: immár tényleg felhőben repül a kérész a folyó felett. Alkonyaira egészen megfogyatkozik a rajzás. Lassan a pikkelyesek csobogása is elül. A folyó hátán egyre több fátyolos szárnyú állatka teteme sodoródik a távoli kanyarulatok felé. Az elvirágzott Tisza lehullatja szirmait... bugány jános i M
