Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-11 / 134. szám

I 2002. Június 11., kedd TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Sorokban RABLÓKAT vettek őrizetbe a jászberényi rendőrök a hét vé­gén. A 38 éves V. Istvánt és két társát azzal gyanúsítják, hogy a jászberényi Petőfi téri buszpá­lyaudvaron bántalmaztak és ki­raboltak két tinédzserkorú fiút. A sértettek szerint a gyanúsítot­tak előbb megfenyegették őket, hogy ha nem fizetik ki a sörü­ket, megverik őket, majd egyi­küktől 32 ezer forintot elvettek erőszakkal. A rendőrök rövid időn belül felderítették és elfog­ták a támadókat, akik ellen cso­portos rablás miatt indítottak vizsgálatot. Az eltulajdonított pénzt a gyanúsítottaknál megta­lálták és lefoglalták a nyomo­zók. LGY ŐRIZETBE VETTÉK. Kábí- tószerdílert vettek őrizetbe a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói a hét végén. E. Csaba 21 éves martfűi fiatal­embert azzal gyanúsítják, hogy több mint egy éve mari­huánát és LSD-t terjesztett fi­atalok körében. A büntetőel­járás során tíz fogyasztót, il­letve kisebb terjesztőt is ki­hallgattak gyanúsítottként a rendőrök, lcy MEGEMLÉKEZÉS. Egy év­százada született Jászkiséren Nemes Gerzson vízgazdálkodá­si mérnök, a Tisza-völgy aktív formálója és kutatója. A hét végén rá emlékeztek a jászkis- éri Művelődés Házában meg­rendezett tudományos ülésen, illetve életútjáról kiállítást te­kinthettek meg az érdeklődők ugyanott. Felvetődött, hogy a település szülöttjéről utcát ne­vezzenek el Jászkiséren. A centenáriumi megemlékezés az ősszel Szolnokon folytató­dik a Tisza-völgy árvízvédelmi és ökológiai aktivistáinak rész­vételével, a tervek szerint a Ti­sza partján emléktáblát is avatnak a szakember tisztele­tére. BCS HONLAP. Elkészült Kunszent- márton internetes honlapja. A w3.enternet.hu/kunszph cí­men megjelenő weboldalon a város önkormányzatáról, törté­netéről, gazdasági helyzetéről és befektetési lehetőségekről olvashatnak az érdeklődők, pe SZÉCHENYI-KÁRTYA. A megyei kereskedelmi iparka­mara előadásokat szervez kisvállalkozóknak a kedvez­ményes kamatozású hitel- konstrukción alapuló Széche- nyi-hitelkártyáról. Az első előadást tegnap Szolnokon tartották, majd június 12-én Jászberényben, 17-én Karca­gon, 19-én pedig Kunszent- mártonban szervezi meg a kamara az ingyenes tájékoz­tatókat. LZ ÉPÜLŐ BUSZPÁLYAUDVAR. Jó ütemben halad a mezőtúri új autóbusz-állomás építése, a készültség jelenleg több mint 70 százalékos. A Jászkun Volán Rt. beruházásában megvalósuló impozáns épület előreláthatólag 65 millió forintba kerül, a költségek egy részét a megyei területfejlesztési tanács támo­gatása fedezi. A kivitelezés határideje július 31., azaz a nyár végén az utasok már birtokba vehetik a korszerű és látványos létesítményt._____________________________________________. fotó: m. j. Megyei néprajzi siker Kultúra A Néprajzi Múzeum rend­szeresen ír ki országos gyűj­tőpályázatot azzal a céllal, hogy így is hozzájáruljon el­veszőben lévő kincseink megőrzéséhez. Szűkebb pát­riánk résztvevői az idei pá­lyázaton igen szép eredmé­nyeket értek el. Három dicsérő oklevél, egy ne­gyedik, két harmadik és egy má­sodik díj mellett kiemelt első díjat kapott az ifjúsági kategóriában a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola Honismereti szakköre dr. Dienes Erzsébet tanár vezetésével, továbbá két felnőtt kategóriás első díj is Jász-Nagy- kun-Szolnok megyébe került. A felnőtt kategóriában első dí­jat kapott Faragó Jánosáé jász­árokszállási pályázó „Uram, hall­gasd meg könyörgésünket...” cí­mű munkája, mely egy sajátos te­rület, a népi vallásosság emlékei­vel foglalkozott. Szintén első dí­jat kapott a karcagi Séllei László­né nagyobb lélegzetű feldolgozá­sa, amely Karcag utcaneveit dol­gozta föl. A bíráló jelentés külön kiemel­te a munka megbízhatóságát, tu­dományos igényű alaposságát, rámutatva arra, hogy szerzője a teljesség szándékát tűzte ki célul maga elé, túlnőve a puszta adat­gyűjtésen és -közlésen, szélesebb irodalomra támaszkodó elemzé­seket is adva, alapvető forrás­munkaként magában hordozza további bővítés lehetőségét. SZATHMÁRY Folytatódik a haltelepítés Tisza-tó Szombattól feloldották a pontyfo­gási tilalmat a Tisza-tavon. Veres László, a Magyar Országos Hor­gász Szövetség (Mohosz) területi illetékese elmondta, a tilalmat a tervezettnél egy héttel korábban azért lehetett megszüntetni, mert kedvező volt a pontyívás. Meg­tudtuk azt is, a Mohosz haltelepí­tési akciói során eddig 225 mázsa egynyaras pontyot juttatott a táro­zótóba. Folytatva a munkát, júni­us 20-ig további 5 millió darab előnevelt egyed kerül a vízbe eb­ből halfajból. Júliusban és au­gusztusban pedig 75 mázsa há­romnyaras pontyot telepítenek, amelyek már szinte azonnal ki- foghatók. Emellett a Tisza-tó halállomá­nyát 250 ezer darab előnevelt sül­lővel, 100 ezer darab csukával va­lamint 150 ezer darab folyami harcsával is gyarapították. MTI Kidőltek a villanyoszlopok (Folytatás az I. oldalról) — Történt technológiai mulasztás a kivitelezéskor? Az utca lakói ál­lítják, nem figyeltek oda a mun­kát végző vállalkozás emberei.- Nem történt mulasztás. A technológia szerint egy betongal­lért kellett volna az készíteni az oszlop tövéhez, mivel kénytele­nek voltunk az árokpartra állítani az oszlopot. A már említett köz­művezeték miatt azonban ezt nem lehetett megtenni. Ráadásul csak az autóútra merőlegesen ás­hattuk a gödröket, így még köny- nyebben bekövetkezhetett a dő­lés, amikor a rengeteg víz kimos­ta a visszatöltést.- Saját dolgozóik végezték a munkát, vagy alvállalkozóval kö­töttek szerződést? — Az adott vállalkozás pályá­zat útján nyerte el a munkát. Azt nehezen tudom elképzelni, hogy nem megfelelően végezték a dol­gukat, hiszen az átadást követően műszaki ellenőreink kötelessége többször is megnézni egy-egy át­adott szakaszt. Eddig ilyen eset nem fordult elő velünk, sajnáljuk, ami történt. Természetesen a keletkezett anyagi kárt megtéríti a vállalat — mondta végül a kirendeltség ve­zetője. ___________ BANKA CSABA VÉLEMÉNY _____________MÉWE»I QYÖRQY______________ Pi pacsban jók vagyunk „Virágzó mezőgazdaság!” - mutattak gúnyosan a falumbéliek a hatvanas évek elején a tagosított szántókra. A nagy téeszszervezés után voltunk, a kukorica és kalászosok tábláit fölverte a gaz. „... a / Szántóföld szépen virít, / Termi bőven a gyomoknak / Mindenféle nemeit” - idézhették volna Petőfit - némi módosítással - a közösbe terelt parasztok. Másfél-két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a magyar me­zőgazdaság valóban fölvirágozzék... Aztán nagyot fordult a világ, a termőföld ismét magántulajdonba került, kivéve néhány volt álla­mi gazdaságot. Az utóbbi tíz évben meg­fordultam néhány állami bir­tokon. Vezetők és dolgozók kínkeservesen, fogcsikorgat- _______ va tették és teszik a dolgukat, hitüknek, szaktudásuknak, kitartásuknak köszönhetően a határ képe a fénykort idézi: sze­mélyautóval is járható, gondozott dűlőutak, s amerre a szem ellát, mindenütt a jó gazda gondosságával művelt szántók. S én, műúton száguldozó balga, már-már elhittem, hogy ez az általános. Hát nem! A minap határszemlére hívtak egy mezőgazdasági szövetkezetbe. Ég és föld a különbség a felkeresett szövetkezet és a magángazdák által művelt táblák között. Az utóbbiak láttán - el­tekintve a kevés kivételtől - talán még Pató Pál úr is kikelne magá­ból. „Tápanyagszegény föld, gyalázatos talaj-előkészítés, szedett- vedett vetőmag, hiányos, helyenként húsz százalék alatti tőállo­mány, »megspórolt« növényvédelem, burjánzó gyomok, mezei rágcsálók, azaz földéhség a gyakorlatban. A falu határának har­minc százaléka: fertő!” — dohog a szakember, s azt mondja, vala­mi sürgős intézkedés kellene, mert a földet nem lehet becsapni. Az arra szavaz, aki tudással, pénzzel és kitartással közelít hozzá. Fő­leg most, amikor belátható közelségbe került az uniós csatlakozás. A földet nem lehet becsapni Új felvételi rendszer Felsőoktatás 2003. január elsejétől válto­zások lesznek a felsőoktatá­si intézmények felvételi rendszerében. Az egységes felvételi eljárás ki­alakításának az a célja, hogy a különböző feltételek között mű­ködő középiskolák felsőfokú ta­nulmányokra legalkalmasabb di­ákjai tanulhassanak tovább az ál­lamilag finanszírozott képzés­ben, és a képzés jobban feleljen meg a társadalmi-gazdasági igé­nyeknek. Jelenleg nincs minden felső- oktatási intézményben felvételi vizsga, nincs például a Szolnoki Főiskolán sem. 2003. január else­je után valamennyi felsőoktatási intézményben egységes eljárás szerint történik a felvételi, a je­lentkezőkről egységes rangsoro­lás alapján döntenek. A rangsort 120 pontos rend­szerben, pontszámban kell kife­jezni. Ebből maximum 60 pontot a középiskolából hoznak a diá­kok, osztályzataik alapján. Öt tantárgyból maximum 50 pont szerezhető, ez az öt tárgy: ma­gyar nyelv és irodalom, .matema­tika, történelem, egy választott idegen nyelv, egy szakirány sze­rint választott tárgy vagy válasz­tott természettudományos tárgy. Maximum 10 pont szerezhető még az érettségi érdemjegyek át­lagának kétszereséből, egész számra kerekítve. A szerzett pontok összege szintén 60 lehet. A felvételi vizs­ga írásbeli vagy írásbeli és szóbe­li lehet. Ez utóbbi esetben az írás­beli vizsgán szerezhető meg az összes pont kétharmada. A Szolnoki Főiskolán az írás­beli vizsgán matematikából ma­ximum 20, történelemből, köz- gazdaságtanból vagy idegen nyelvből pedig szintén 20 pont szerezhető. Arról, hogy a főisko­lában lesz-e szóbeli felvételi vizs­ga, július 5-ig születik döntés. Amennyiben lesz, a szóbeli vizs­ga tantárgyai megegyeznek az írásbeliével, és ezekkel 10-10 pont szerezhető. A 120 pont fölött többlettelje­sítményért legföljebb 6 többlet­pont adható, például nyelvvizs­gáért, sportteljesítményért vagy felsőfokú szakképesítésért, illet­ve szakirányú technikusi bizo­nyítványért. Nem‘vehető föl a felsőoktatási intézménybe, aki nem éri el a megszerezhető pontszám 50 szá­zalékát. A főiskolán arra számítanak, hogy a matematika felvételi beve­zetése csökkenti majd a jelentke­zők számát. B. A. Német nyelvből a legjobb Mint arról annak idején beszámoltunk olvasóinknak, az ál­talános iskolások országos német nyelvi tanulmányi verse­nyét Szolnokon rendezték meg. A tagozatos osztályok tanu­lóinak versenyét a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7. b osztályos tanulója, Dobos Lászlóné tanítványa, Kelemen Máté nyerte. Szolnok Máté harmadikos kora óta tanul németül, heti négy-öt órában. A nyelv miatt választották annak idején a II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskolát. A német mellett an­golt is tanul, hetente két órája van. Angol tagozatos gimnázium­ba készül, ahol a németet is foly­tathatja, és másik kedvenc tárgyá­val, a matematikával is kiemelten foglalkozhat. Van esélye, hogy a terve megvalósul, hiszen a bizo­nyítványa az év közben szerzett jegyei alapján alighanem kitűnő lesz, és jövőre sem akarja alább adni. Amikor megkérdez­tem tőle, volt-e már le­hetősége, hogy a gya­korlatban is hasznosít­sa nyelvtudását, reut- lingeni utazásáról be­szélt. „Az osztályból hú­szán Reutlingenbe utaztunk, ahol csalá­doknál voltunk elszállásolva. Ott csak németül lehetett beszélni, és nem volt gond a megértéssel. Most áprilisban pedig onnan jöt­tek gyerekek, mi is fogadtunk vendéget, és megint jól megértet­tük egymást.” Azt még nem döntötte el, hogy milyen pályát választ, csak annyit árult el, hogy valami olyat, amely­ben „a matematika és a nyelvek is szerepet játszanak”. Már majdnem befejeztük a be­szélgetést, amikor szinte véletle­nül kiderült, hogy Máté a sportban sem akármi­lyen eredményekkel di­csekedhet. A múlt hét vé­gén volt Szegeden a gyer­mek vízilabdacsapatok „Sulipóló” versenyének országos döntője, ahol az iskola csapata egészen a döntőig jutott, s csak ott állították meg őket az egriek. Máté négy mérkőzésen ti­zenöt gólt dobott. A nyári programját is a vízilab­da határozza meg, hiszen min­dennap lesz edzés, amit komo­lyan akar venni. Ezt csak egy hor­vátországi családi nyaralás szakít- ja meg. __________________ba. Mi lyen a szolnoki közlekedés? Az utóbbi időben átalakulóban van a megyeszékhely belvá­rosának közlekedési rendje. A közelmúltban fejeződött be a Pólya Tibor út szélesítése, amelyet rövidesen egy újabb kör­forgalom kialakítása követ majd a Szabadság téri keresztező­désben. Lapunk ennek apropóján tegnap arról kérdezett szolnoki járókelőket: milyennek ítélik meg a helyi közleke­dést. Körkérdés Tarjányi Éva, 25 éves agrár- közgazdász: — Nem vagyok szolnoki, ám azt autóval köz­lekedve megfi­gyeltem, hogy a Tószegi út jel­zőlámpái egyál­talán nincsenek öszszehangolva. A belvárosban viszont szerintem nincsen különösebb probléma. Az ugyan furcsa egy kicsit, hogy a lakásom előtti parkolóban is fi­zetnem kell, miközben nincsen állandóan fenntartott helyem. Az összeg azonban elfogadható és a zsúfoltság sem aggasztó. Gál Géza Ti­bor, 45 eszten­dős alkalmi munkás: - Bár többnyire gya­logosan, vagy taxival közle­kedem, vegyes tapasztalataim vannak a me­gyeszékhely forgalmáról. Ezek egy része kedvező, de a kerékpá­rosokra például haragszom, mert úgy szlalomoznak a járdán, hogy az már életveszélyes. Az autóso­kat pedig olykor sajnálom, mert az újonnan egyirányúsított utak többsége nem váltotta be a hoz­zájuk fűzött reményeket. Ráadá­sul parkolóból is elkelne még né­hány a városban. Herczeg Lajosné, 72 éves nyugdíjas: — Mivel nem szoktam sietni, a váro­son belül álta­lában könnyen eljutok min­denhová. Mos­tanában pedig különösen igaz ez, hiszen a buszjáratunkat is sűrítették. Ráadásul elég pontosan is közlekednek, úgy­hogy igazán nincs okom panasz­ra. _____ BUGÁNY » » i

Next

/
Oldalképek
Tartalom