Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-27 / 121. szám
Kótai kisvilágbajnok Profi ökölvívás Kótai Mihály 17. mérkőzésén egyhangú pontozással győzött a délafrikai William Gare ellen és megszerezte a profi WBC szervezet nagyváltósúlyú kisvilágbajnoki címét. A budapesti ökölvívó gálán - tel ház volt az Elektromos Népfürdő utcai csarnokában - Kótai a mérkőzés jelentős részében irányított, majd egy kisebb holtpont után az utolsó előtti menetben egyszer padlóra küldte ellenfelét - erre Gare eddigi 26 mérkőzésén még egyszer sem volt példa s a záró három percben vetélytársa már nem tudott újítani.- Kótai mindvégig betartotta a taktikai utasításokat, okosan bokszolva igyekezett irányítani a mérkőzést és széles ívben elindított váratlan ütéseivel sikerült megzavarnia Garét - vélekedett tanítványáról Szántó Imre. Győzelmével Kótai a legrangosabb világszervezetként nyüván- tartott WBC-nél bekerült a legjobb tizenkettő közé és - Kovács István visszavonulása után - jelenleg ő a legrangosabb trófeával rendelkező magyar profi öklöző. Ami a közelebbi jövőt illeti, júliusban egy felhozó meccs, szeptemberben vagy októberben pedig címvédő összecsapás vár a Polish Box Promotion magyar nagyváltósúlyú öklözőjére. Kakuk Levente bravúrja Arany-és bronzérmes a szolnoki versenyző & 24. Teke vb A horvátországbeli Eszéken rendezték meg a férfi teke-világbajnokságot, melyen a magyar csapat képviseletében lépett dobóállásba Kakuk Levente, a Szolnoki MÁV-Jár- műjavító TA kiválósága. Nos, Levente nem*okozott csalódást, már a‘z első napon a párosok versenyében Kovács Gáborral az oldalán fantasztikus 2032 fás teljesítménnyel aranyérmet szerzett. Magyar férfi versenyző legutoljára tizenkét éve nyert világ- bajnoki címet, akkor Csányi Béla győzött az erősebbik nem küzdelmei során. Az eszéki versenyen negyven férfi duó vett részt. A mezőny nagy részét szinte sokkolta, hogy az elsők közt pályára lépő Kakuk Levente-Kovács Gábor páros rögvest 2032 fás teljesítménnyel rukkolt ki. A hajrában ugyan a román Lupu-Dorin duó megközelítette a mieinket, ám egy fával elmaradtak tőlük, így Kakukék lettek a vüágbajnokok. A magyarok közül a Szabó Sán- dor-Kiss Norbert kettős a 11., míg Fehér László, Karsai Lászlóval az oldalán a 21. helyen végzett. A folytatásban az egyéni versenyre került sor, a férfiaknál Kakuk öt fa előnnyel az első helyről kezdhette a viadalt, ezúttal 990 fát gurított, mellyel az összetettben a harmadik helyen végzett a szolnokiak üdvöskéje. A világbajnokságot román Nicolae Lupu nyerte 3120 fás teljesítménnyel,. Karsai Ferenc szövetségi kapitány: -Tökéletesen sikerült a fiatalítás, a 22 éves Kakuk Levente élt az alkalommal és első világbajnokságán győzni tudott, egyéniben pedig bronzérmet könyvelhetett el, ami dicséretes és a jövőre nézve bíztató. ___________(V-CS.) Pa ksi siker a Tiszaligetben Mól Szolnok-Atomerőmű SE 67-73 (17-18, 18-16, 14-19, 18-20) Férfi kosárlabda, Enternet-Internet Liga, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS Tiszaligeti Sportcsarnok, 2300 n. V.: Harsányi, Király. Mól Szolnok: Maljkovics 8/6, PAVLOVICS 19/12, Vukicsevics 10/3, Orosz 9, LAPOV 13. Csere: Mérész Cs. 2., Trepák 6, Szarvas. Edző: Goran Miljkovics. Atomerőmű SE: MÉSZÁROS Z. 9/3, Fodor G. 6., DAVIS 27/12, Sitku 7, CZIGLER10. Csere: Rajkó 7/3, Fodor M., Jurgilas 7. Edző: Fodor Péter. Az eredmény alakulása. 3. p.: 9-3,8. p.: 17-14, 13. p.: 19-20, 18. p.: 28-27, 25. p.: 42-42, 28. p.: 49-48, 34. p.: 55-58, 38. p.: 64-67. Kipontozódott: Lapov a 35., Sitku a 37., Orosz a 39. percben A három győzelemig tartó párharc állása: 2-0 az Atomerőmű javára. Sokkal jobban kezdett a Szolnok mint az elmúlt meccseken, Lapov centergóljaival, valamint Pav- lovics triplájával lépett meg vetélytársától, alig öt perc játékot követően már 8 pont volt az előnyük. A hazai öröm azonban nem sokáig tartott, mert Sitku és Fodor találataival egyre közeledtek az atomvárosiak, sőt a negyed végén Mészáros Zalán révén már a vezetést is sikerült átvenniük. Ráadásul a szolnokiak egyik legjobbja, Pavlovics két fault mellett egy technikait is összeszedett, amit reklamálásért kapott Király játékvezetőtől, aki végig szigorúan bánt a szolnokiakkal. A következő negyedben mintha azon versenyeztek volna a felek, hogy ki fut többet és ki hagy ki nagyobb ziccereket. Ritkán estek ugyanis a találatok ebben az időszakban, a csapatok többet foglalkoztak a bírókkal mint a játékkal, bár újabb technikait csak Lapov kapott, újfent szövegelésért. Igen ám, de ezzel az egyébként jól játszó szolnoki center neve mellett már négy egységnyi hiba állt, negyedóra játékot követően. Szerencsére a szünet előtti percekben már ismét a játék kapta a főszerepet, de meglépni a másiktól egyik gárda sem tudott. A fordulást követően továbbra is gyéren potyogtak a pontok, ellenben szépen gyűltek a személyik, Pavlovics és Lapov után Sitku is a kipontozódás szélére sodródott. A harmadik negyedben jóval magabizto- sabbnak és nyugodtabbnak tűnt a Paks, Davis révén szorgalmasan gyártották a pontokat, az amerikai tíz perc alatt 12 ponttal lendítette előre csapatát, ameOrosznak (fehérben) és társainak ezúttal nem sikerült elcsípniük a győzelmet fotó: mészáros lyik 53-49-re vezetett a zárónegyed elején. A szolnokiak mindent elkövettek a jó eredmény érdekében, ám frontembereik hiába védekeztek jól, támadásban, biztosnak tűnő helyzetekben hibáztak. Szerencséjükre a Paks sem volt képes megszökni tőlük, ezért szorosnak ígérkezett a hajrá. Az is lett, az utolsó percben a házigazdák közel álltak az egyenlítéshez, ám ziccereiket és büntetőiket elkapkodták, a vendégek pedig Czigler és Mészáros Zalán révén bebiztosították győzelmüket, mellyel nagy lépést tettek a döntőbe vezető úton. A párharc harmadik meccsét kedden rendezik Pakson. Goran Miljkovics: - Gratulálok csapatomnak, mert mindenki a maximumot hozta ki magából. Sajnálom, hogy ezúttal nem volt szerencsénk és nem sikerült nyernünk. Fodor Péter: — Várható volt, hogy ez a meccs izgalmas és nehéz lesz, ezúttal küzdőszellemünknek és akaratunknak köszönhetjük a győzelmet. (VÉCSÉ) A papírforma érvényesült KAJAK-KENU Akárcsak a szombati 1000 m-es döntőkben, vasárnap az 500 és 200 m-es finálékban is a papírforma érvényesült a kajak-kenusok első vb- és Eb-válogatóján, amit a szolnoki Holt-Tiszán rendeztek meg. Csak a mindig bizonytalan sprintvetélkedések során jelentett némi meglepetést Janics és a Dékány, Janics duó sikere. „Elvileg”, a válogatási elvek értelmében, máris mindkét nagy esemény - a július 18-21. közötti szegedi kontinens-, s az augusztus 29-től szeptember 1-ig tartó sevillai világbajnokság — biztos résztvevőjének tekinthető Vereckei Ákos (k-1 500 m) és a Szabó Szilvia, Bóta Kinga duó (k-2 500 m), miután nekik, mint a szám tavalyi világbajnokainak, elég volt egyszer nyerniük a majdani csapatba kerüléshez. Az egyes és páros számok második válogatójára az országos bajnokság keretében június 14-16. között kerül sor Szegeden, a négyes egységek a június 28-iki tesztverseny után alakulnak ki. A szolnokiak közül remekelt a mindössze 21 esitendős Beth- lenfalvi István, aki 500 méteren mindössze fél hajóval kapott ki Vereckeitől és Borhitól - mindketten a szám egykori világbajnokai. — A héten nem voltán teljesen rendben, ugyanis megfáVereckei Ákos biztos Eb és vb résztvevőnek számít 500 méteren zással bajlódtam. A legközelebbi válogatón 1000 méteren próbálkozom, talán Storczot is képes leszek megszorítani. A fő célom azonban kijutni a júliusi zágrábi junior Európa-bajnokságra — hallottuk a mezögépesek reménységétől. Eredmények. Férfiak,1000 m. k-1: 1. Storcz (Szeged) 3:44.64 p. k-2: 1. Vereckei, Veréb (Honvéd) 3:16.36, k-4: 1. Bethlenfalvi, Boros, Stér, Bauer (Mezőgép) 3:12.70 c-1: 1. Kolonics (Csepel) 4:07.54, c-2: 1. Fürdők, Hüttner (Szeged) 3:44.54. 500 m: k-1:1. Vereckei (Honvéd) 1:41.88,2. Borhi (Kaposvár) 1:42.12, 3. Bethlenfalvi (Me-ző- gép) 1:42.84. k-2: 1. Kämmerer, Storcz (Győr, Szeged) 1:28.57 p. k-4: 1. Bethlenfalvi, Boros, Szító, Bauer (Mezőgép) 1:26.26 p, c-1: 1. Kolonics (Csepel) 1:51.23 p. c-2: 1. Fürdők, Hüttner (Szeged) 1:42.93 p. 200 m: k-1:1. Fehérvári (Szeged) 36.97 mp. k-2: 1. Fehérvári, Hegedűs (Szeged) 34.07 mp. c-1: l.Ma- lomsoki (Dunaújváros) 41.83 mp, c-2: 1. Búzái, Végh (Honvéd) 39.98 mp. Nők, 1000 m. k-1: 1. Kovács K. (MTK) 4:08.88, k-2:1. Kovács K„ Bóta (MTK, Tiszaújváros) 3:43.70, k-4: 1. Dékány, Rasz- tótzky, Fazekas, Szabó Á. (Tiszaújváros, MTK) 3:24.53. 500 m: k-1: 1. Kovács K. (MTK) 1:51.89 p. k-2:1. Szabó, Bóta (Tiszaújváros) 1:42.61 p. k-4:1. Kovács, Szabó, Viski, Bóta (MTK, Tiszaújváros) 1:31.63 p. 200 m: k-1:1. Janics (Szeged) 42.30 mp. k-2: 1. Janics, Dékány (Szeged, Tiszaújváros). ARCHÍV FOTÓ Számolni kell a görögökkel Vízilabda, BL-döntö Domino-Honvéd— Olimpiakosz Pireusz 7-9 (2-1,1-3,1-3,3-2) Hajós Alfréd uszoda, 5000 néző, V: Borell (spanyol), Tulga (török) Gól: Biros 2, Tóth I. 2, Bárány 2, Jäger 1, ill. Kalaonasz 3, Haci- teodoru 2, Hacisz 2, Tomakosz, Platanitisz 1-1. A görögök hihetetlenül hatékonyan védekeztek, és sorra használták ki létszámfölényes lehetőségeiket, míg a Honvéd lényegesen enerváltab- ban játszott, mint a pénteki elődöntőben. Kásás Zoltán szenzációsan felkészítette a görög együttest, a 2004-es olimpia házigazdáival - tekintettel arra, hogy a bajnokcsapatukban csak két külföldi játszik - feltétlenül számolni kell, fizikailag kitűnően képzettek, és most már ismerik a vízilabda minden csínját-bínját. Röviden AUTÓSPORT. A Bénik Balázs, Somogyi Pál kettős a vasárnapi egyetlen gyorsasági szakaszon biztonsági autózással ugyan csak a negyedik lett, de így is megnyerte a Fehérvár-ralit. Az ob harmadik futamán az Érdi Tibor, Varga István és a Túri Tamás, Papp György duó végzett a második, illetve a harmadik helyen. DUATLON. A Szomjas Borbála, Góg Anikó, Csömör Erika összeállítású váltó aranyérmet szerzett a németországi Zeitzben rendezett duatlon Európa-bajnokság záró napján. Ä felnőttek mellett a junior korosztályban is jól szerepeltek a magyarok: a férfi és a női csapat egyformán harmadik lett. RÖPLABDA. Utolsó mérkőzésén vereséget szenvedett Görögországtól, így csak a harmadik helyen végzett a 27. Sa- varia Kupán a magyar női röplabda-válogatott. A szombat- helyi tornát meglepetésre az Európa-bajnoki B-osztályban szereplő spanyolok nyerték. VÍVÁS. Mincza Ildikó nyerte a maiagai párbajtőr Világ Kupa-versenyt. A magyar vívó a döntőben a világ- és olimpiai bajnok francia Laura Flessel- Colovic ellen győzött 15-13-ra. Tóth Hajnalka a hatodik helyen végzett, Hormay Adrien és Király Hajnalka a legjobb 16 között búcsúzott. A csapat- versenyben is magyar siker született: a Mincza, Hormay, Tóth, Király összeállítású együttes előbb a kínaiakat, majd a lengyeleket és a svájciakat, végül a franciákat győzte le. VÍZILABDA. A sydneyi aranyérmesek közül Kósz Zoltán, Varga I Zsolt és Märcz Tamás hiányzik Kemény Dénes új, 21 tagú keretéből. A vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya hozzájuk hasonlóan egyelőre nem vette figyelembe a bajnoki döntőn történtek miatt fegyelmi eljárás alatt állókat sem. Az új válogatott keret: kapusok: Szécsi, Kovács Z„ Jászberényi, mezőnyjátékosok: Vári, Steinmetz B., Fodor, Biros, Katonás, Vindisch, Kásás, Varga D., Nyéki, Székely, Kiss G., Kiss Cs., Madaras, Benedek, Molnár T., Bárány, Steinmetz Á., Kiss G. Coulthard győzelme Monacóban Forma—1, Monacói Nagydíj A rajttól vezető David Coulthard nyerte a Monacói Nagydíjat, a skót pilóta pályafutása 12. Forma-l-es futamgyőzelmét aratta. Legutóbb tavaly május 13-án az Osztrák Nagydíjon diadalmaskodott. Második Michael Schumacher, míg a 3. Ralf Schumacher lett. Monacói Nagydíj - (78 kör, 262.860 km — végeredmény: 1. Coulthard (skót, McLaren-Mer- cedes) 1:45:39.055 ó (átlag: 149.280 km/ó), 2. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:45.40.105 3. R. Schumacher (német, BMW-Williams) 1:46:56.505, 4. Trulli (olasz, Renault) 1 kör hátrány, 5. Fisichel- la (olasz, Jordan-Honda) 1 kör h, 6. Frentzen (német, Arrows) 1 körh., 7. Barrichello (brazil, Ferrari) 1 kör h., 8. Heidfeld (német, Sauber-Petronas) 2 kör h., 9. Irvine (ír, Jaguar) 2 kör h., 10. De la Rosa (spanyol, Jaguar) 2 körh., 11. Webber (ausztrál, Minardi) 2körh., 12. Bernoldi (brazil, Arrows) 2 kör h. Leggyorsabb kör: Barrichello 1:18.023 (70. kör) A világbajnokság állása Pilóták: 1. M. Schumacher 60 pont, 2. R. Schumacher 27, 3. Montoya (kolumbiai, BMW-Williams) 27,4. Coulthard 20, 5. Barrichello (brazil, Ferrari) 12, 6. Button (angol, Renault) 8. Konstruktőrök: 1. Ferrari 72 pont, 2. BMW-Williams 54,3. McLaren-Mercedes 24. Ók mondták David Coulthard: — Rendkívül boldog vagyok, hiszen a szezon korábbi versenyem nem szerepeltünk igazán jól. Nagyszerű munkát végzett a csapat! Aggódtam, amikor füst csapott ki az autómból, de szerencsére nem lett különösebb baj. Michael Schumacher: - David parádés teljesítményt nyújtott, valóban ő volt a Monacói Nagydíj legjobbja. Az utolsó körökben sem akartam erőltetni az előzést, mert biztos volt a második helyem. Ráadásul David sem adott esélyt. Ralf Schumacher: - Csapattársam versenyét műszaki hiba tette tönkre, s nekem is gondjaim adódtak a gumikkal. Örülök, hogy ennek ellenére megszereztem a harmadik helyet._______■ A