Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-07 / 105. szám

IHM 2002. Május 7., kedd TÜKÖR 5. OLDAL Kistérségi Európa-napok Törökszentmiklós A kistérségi Európa-napok megrendezésének jogáért sikerrel pályázott a városi önkormányzat a Külügymi­nisztériumnál. A tárca or­szágos szinten mindössze hat pályázó beadványát tá­mogatta. Mint azt Kvltucz Anitától, a ren­dezvény főszervezőjétől meg­tudtuk, a törökszentmiklósi ön- kormányzat március végén nyújtotta be pályázatát. A Kül­ügyminisztérium pedig a na­pokban visszajelzést küldött a polgármesteri hivatalba, s az eredményességről tájékoztatta az illetékeseket. Ez alapján a külügyi tárca hétmillió forinttal támogatja a 2002. szeptember 20-tól 22-ig zajló eseménysoro­zatot, s az elnyert összeg mel­lett egymillió forint értékű euró­pai uniós ismertető anyaggal látja el a rendezőket. A pénz­ügyi keret mindössze hat pályá­zat támogatását tudja biztosíta­ni, ebbe tartozik a miklósi ön- kormányzat is. A főszervező elmondta, az előzetes tervek szerint a szep­temberi kistérségi Európa-napo- kat Törökszentmiklóson a fiata­lok és a nők előtérbe helyezésé­vel rendezik meg. Különös fi­gyelmet kap a családok, vala­mint a roma kisebbség várható európai szerepe. Az érdeklődök betekintést nyernek az EU rend­szerébe, eszmecserét folytathat­nak, kapcsolatokat építhetnek ki uniós küldöttekkel. Az euró­pai napok kistérségi jellegét Tö­rökszentmiklós vonzáskörzeté­be tartozó települések - Szajol, Fegyvernek, Tiszatenyő, Tisza- püspöki — a szakmai progra­mokhoz való kapcsolódása je­lenti. M.G. Hatásos rendőri akció (Folytatás az 1. oldalról) Ettől függetlenül azért voltak negatív jelenségei is a péntek délutáni akciózásnak. Leleplez­tek 13 ittas vezetőt, feljelentet­tek öt olyan személyt, aki jogo­sítvány nélkül vezetett, de töb­ben „horogra akadtak” azok kö­zül is, akik durván megsértették az előzés szabályait. Ezúttal is bebizonyosodott: a járművezetők megfontoltabban közlekednek, ha rendőrt látnak az utak mentén. Óvatosságra természetesen nem csak az el­lenőrzés időpontjában és a bün­tetések elkerülése érdekében van szükség. Mindenesetre jó, ha tudjuk, az újabb razziára sem kell sokat várni. Az egy hét múlva lesz esedékes. HGY MARADNAK. Minden, már meglévő támogatási formát fenn­tart a szolnoki Gyermek és Ifjú­sági Közalapítvány - többek kö­zött erről döntött a kuratórium a legutóbbi ülésén. Botka Lajosné elnök érdeklődésünkre elmond­ta, ebben az esztendőben ki­emelt figyelmet kívánnak fordíta­ni a szociálisan hátrányos hely­zetű gyermekek segítésére. így az idei nyáron öt szolnoki iskola 45 diákja tölthet el ingyen egy hetet a közalapítvány balatoni tá­borában. TJ KERÍTŐ. Őrizetbe vett a rend­őrség egy 38 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a hét­végén egy szegedi panzióban prostitúcióra kényszerítette fe­leségét. Az asszony a rendőrsé­gen azt mondta, hogy férje kés­sel fenyegette, s a pénzét is el­vette. A férfi ellen kitartottság és kerítés gyanúja miatt immár MEGYEI Számadás a 160. évről A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társaság tegnap tar­totta küldöttgyűlését, ahol Szalai Lívia, a Magyar Szabványügyi Testület főosztályve­zető-helyettese átadta az MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány tanúsítási okiratát dr. Kardos György elnöknek. __________ Szolnok________________ A küldöttgyűlés napirendjén egyebek mellett szerepelt még a 2001-ben végzett munkáról szóló beszámoló és a következő évre készített program. Ezekről a fő napirendi pontokról kérdeztük Nyáry László ügyvezető elnököt. Az elmúlt évben volt a szervezet alapításának 160. évfordulója, és ez a programra is rányomta a bélyegét. Szolnokon tartották tavaly márciusban a magyar nyelv hete országos megnyitóját, és az évforduló alkalmából a szervezet történetéről rendezett vándorkiállítást is láthatták a szolnoki­ak. A megyei TIT tevékenységének fontos részét alkotják a tehetséggondozó versenyek, amelye­ket a tanévekhez igazítanak, és mintegy 1500 gyermeket mozgatnak meg. A szervezet taglétszáma némileg csökkent, de így is egyike a megye legnépesebb civil szerveze­teinek a maga ötszáz körüli tagjával. A szakosztályi élet, mint hallottuk, söradó­ban van, illetve csak bizonyos ágai maradtak fenn, ezek átkerültek a városi szervezetekhez. A megyei TIT éle­tében is fontos he­lyet foglal el a nyelv- tanítás. Népszerű­ségét növeli, hogy itt nyelvvizsgát is lehet tenni. A legnagyobb érdeklődés az angol és a német nyelv iránt van, de tavaly még volt eszperantó tanfolyam, a lovári cigány nyelvből pe­dig már ismételten indul tanfolyam. A szolnoki TIT az egyetlen megyei székhelyű felnőtt- képzési szervezet, amely ISO minősí­téssel rendelkezik. Ez a tevékenység színvonalának fon­tos elismerése. Az idei év ren­dezvényei között szerepelnek a Bolyai-évforduló, a Kossuth-év megemlékezései, az őszi csillagá­szati napok és a tudomány napjára tervezett megemlékezés. __________________________ba Sz alai Lívia, a Magyar Szabványügyi Testület főosztályvezető-helyettese átadta az ISO-szabvány tanúsí­tási okiratát dr. Kardos Györgynek, a megyei TIT elnökének fotó: cs.i. MEGEMLÉKEZÉS. A jászberényi Városvédő és Szépítő Egyesület szervezésében tartottak tegnap dél­után megemlékezést a civil szervezet kezdeményezésére létrehozott Kapitánykertben. Május 6-án a jász­kun redempció 257. évfordulójára — amikor is Mária Terézia német-római császárné, Magyarország ki­rálynője aláírta a jászok és a kunok önmegváltását engedélyező oklevelet -, emlékeztek a megjelentek. A jászkapitányok emlékére létrehozott Kapitánykertet nemrégiben vandálok dúlták fel. Azóta az egyesü­let tagjai próbálták rendbe hozni, megmenteni a derékba tört fákat, illetve újakat ültettek a tőből kicsa­vartak helyére._____________________________________________________________bcs, fotó: sárközi Ami ről beszélünk MOLNÁR G. ATTILA Mára megváltozott a világ Esélyesnek maradni Az idén minden korábbinál többen, összesen mintegy 165 ezren adták be jelentkezési lapju­kat valamelyik felsőoktatási intézménybe. Hogy mely iskola mely szakjai voltak a legnép­szerűbbek, hová, hányán jelentkeztek, azt még nem lehet pontosan tudni. Az első elem­zések azonban már elkészültek. Ezekből kitűnik, hogy idén az átlagos felvételiző huszonnégy és fél éves, nappali, állami finan­szírozású képzésre szeretne járni, s még nem rendelkezik nyelv­vizsgával. Ha azonban a részleteket is megvizsgáljuk, már árnyaltabb a kép. Látható például, hogy folytatódik az elmúlt évtized azon ___________________ tendenciája, miszerint folya­matosan emelkedik az estí, levelező és távoktatásos ' képzésre jelentkezők szá­ma, amely most már megkö­zelíti a negyvenöt százalékot. Változatlanul több nő, mint férfi szeretne diplomát szerezni, mondják a statisztikák. A legérdekesebb adatokkal viszont a jelentkezők életkorát vizsgálva találkozunk. Ebből kiderül, hogy a most érettségizők és rögtön felvételizők száma nem éri el az egyharmados arányt, míg a 19 és 28 év közöttiek csaknem másfélszer annyian vannak. Kü­lön érdekesség, hogy a 28 és 35 év közötti korosztályból ebben az esztendőben mintegy 22 ezren, vagyis az összes jelentkező ti­zenhárom és fél százaléka szeretné megméretni magát. Hogy mit jelentenek az utóbbi számok? Annyit biztosan, hogy némi változást figyelhetünk meg a társadalomban és az egyéni gondolkodásmódban is. Eddig elsősorban az általános és közép­iskolák tanulói szembesültek szüleik, tanáraik és környezetük hatásával, amely arról igyekezett meggyőzni őket: a tanulás lehet az egyik, néha az egyetlen módja későbbi egzisztenciájuk meg­alapozásának. Az idősebb korosztályt nem győzködték erről. Ró­luk kimondva-kimondatlanul azt tartották, kevés esélyük ma­radt, hogy behozzák hátrányukat a mai fiatalokkal szemben. Mára azonban megváltozott a világ. Harmincöt évesen vagy akár még idősebben sem érezheti magát senki túl idősnek a ta­nuláshoz. A továbbtanulási lehetőség ma már bőségesen adott. Ezzel a statisztikák szerint élnek is az idősebbek, bizonyítván, azt a régi mondást, miszerint a jó papnak is holtig muszáj tanulnia. Elvégre versenyhelyzet van a munkaerőpiacon is, és esélyes­nek kell maradni, nem? Demokrácia gyerekszemmel Régiós információ Berekfürdőben tartják talál­kozójukat az Észak-alföldi Gyermek és Ifjúsági Önkor­mányzatok. Mint Vallyon Ildikótól, a találko­zó egyik szervezőjétől megtud­tuk, a gyermekönkormányzat (GYÖK) nem magyar találmány. Egy elzászi kisváros polgármes­tere gondolta úgy, hogy az önkor­mányzat jogai megilletik a gyer­mekeket is, és a felnőtt önkor­mányzatok mintájára megalapí­totta az első GYÖK-öt 1979-ben. Ma már hazánkban is egyre több településen alakul ilyen szerve­zet. Berekfürdőben Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár- Bereg és Jász- Nagykun-Szolnok megye öt tele­püléséről 27, 10-27 év közötti fi­atal és felnőtt segítő vesz részt. A felnőtt segítőknek nem az a dol­ga, hogy irányítsák a gyerekeket, ne helyettük döntsenek, hanem hogy segítsék őket, ha elakad­nak. Mint megtudtuk, a GYÖK nem azonos az iskolai diákön­kormányzatokkal. Feladata a te­lepülésen élő fiatalokat megtaní­tani arra, hogyan kell demokrati­kusan élni, viselkedni. A szerve­zetek pályázati pénzekből tartják fenn magukat. Az utóbbi két év­ben az Ifjúsági és Sportminiszté­rium elkészíttette azt a módszer­tani kiadványt, amelyből a fiata­lok megtanulhatják a demokrácia alapjait, az önkormányzatiságtól a választási törvényen át a sike­res kampányig. Ezekről a három nap alatt Berekfürdőben is lesz szó. Tegnap ellátogatott a fiata­lokhoz Beke Pál, a Magyar Műve­lődési Intézet igazgatója is, aki 15 évvel ezelőtt elkezdte hazánkban szervezni a GYÖK-öt. Mint el­hangzott, a társadalomnak fon­tos, hogy úgy nőjenek fel a fiata­lok, hogy ne tapossák el egy­mást, hanem demokratikusan értsék meg a másikat. _______de Röv iden harmadik alkalommal indult el­járás. MTI UGRÁS A HÍDRÓL. Feltehetően öngyilkossági szándékkal ugrott a Dunába egy s nő a Lánchídról tegnap reggel - tájékoztatta la­punkat a BRFK sajtóügyeletese. A 28 éves budapesti asszony a zuhanás közben nekicsapódott a hídnak, és az ütés következtében súlyos fejsérüléseket szenvedett. A nőt a tűzoltók mentették ki a vízből, és a mentősök azonnal kórházba szállították. Információ­ink állapota nem életveszélyes. EUROPRESS MUNKABALESET. Életét vesz tette egy 30 éves munkás teg­nap Budapesten. A férfi egy bu­dapesti építkezésen munkavég­zés közben lezuhant a tetőről. A baleset a XX. kerületben tör­tént, ahol egy szerelőcsarnok épül. MTI HALÁLOS KARAMBOL. Egy ember meghalt tegnap kora reg­gel az M7-es autópályán, Balatonvilágos térségében, ami­kor egy kisteherautó és egy sze­mélygépkocsi frontálisan ütkö­zött. A baleset a főváros felé ve­zető oldalon történt, de a hely­színelés miatt tegnap a reggeli órákban a Balaton felé haladó forgalom is csak egy sávban ha­ladhatott. MTI HÁZNAK HAJTOTT. Autójával lakóházba hajtott egy 25-30 év körüli nő tegnap Budapest XV. kerületében, a Vág utca és a Kolozsvár utca sarkán. Az ass­zony súlyos fejsérülést szenve­dett. A piros Mercedes a mel- lékútról érkezve a szemközti kétemeletes ház garázsába ro­hant. Ütközéskor a garázs fö­démje szinte leszelte az autó tetejét. MTi MÁJUSFA-FUTÁS. A magyar sport napja alkalmából idén is megrendezték tegnap a hagyományos Má- jusfa-futást Szolnokon. Az egészség megóvását és a futás népszerűsítését célzó rendezvényen az általá- nos iskolásoknak 2, a felnőtteknek 4 kilométert kellett teljesíteni. __________________________fotó: esi 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom