Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-18 / 115. szám
12. OLDAL MEGYEI TŰKOR - HIRDETÉS 2002. Május 18., szombat Tisztelgés Wallenberg emlékének A tudás jutalma a Külügyminisztériumban pedig beadványok sorával tiltakozott az embertelenség ellen. Bár állandó életveszélyben volt, megérte a felszabadulást. Az Ideiglenes Kormányhoz indult, ám Debrecenbe már nem érkezett meg. A szovjet hatóságok kémkedés gyanújával letartóztatták, és a Szovjetunióba szállították. Évtizedekig nem kapott róla hírt a világ. A legújabb kutatások szerint 1947-.ben hunyt el Moszkvában. Augusztus 4-én lenne 90 éves. A városi önkormányzat nevében Szügyi Csongor főosztályvezető szintén a fiatalok figyelmébe ajánA Wallenberg-kiállítás megnyitója: dr. habil. Szita Szabolcs (a mikrofonnál), mögötte Varga Béla FOTÓI M. J. lotta a kiállítást, amely azt bizonyítja, hogy individualista korunkban vannak más példák is előttük. Varga Béla, a Keresztény-Zsidó Társaság elnökségi tagja a vészkorszak szolnoki eseményeire emlékezett. Megrendítő szavakkal idézte föl azokat a heteket, amelyeket a gettóban töltött, ott, ahol ma a kiállításnak is helyet adó művelődési ház áll. Megemlékezett azokról, akik megtanulták, hogy „Isten, áldd meg a magyart” és hogy „itt élned, halnod kell”, de akiknek sem az élei, sem a halál nem adatott meg ebben a hazában. Majd megemlékezett azokról a szolnoki kevesekről is, akik a segítőkészség és a szolidaritás szép példáit adták a szenvedők kínjainak enyhítésével. B. A. Németország és Ausztria után Magyarországra érkezett a Raoul Wallenberg svéd diplomata életét és tevékenységét bemutató, Christoph Gann által készített kiállítás, amelyet a szombathelyi és veszprémi közönség már láthatott. Tegnaptól egy hétig a szolnokiak is lehetőséget kaptak a megtekintésére. Szolnok A Városi Művelődési és Zenei Központ II. emeleti galériáján látható, A humánum lovagja — Raoul Wallenberg svéd követsé- gi titkár az életek védelmében című kiállítás megnyitóján a népes érdeklődő közönség előtt Fiigedi Andrásáé igazgatóhelyettes köszöntője után dr. habil. Szita Szabolcs, a Holocaust Dokumentációs Központ tudományos vezetője mondott megnyitót. A kiállítást mindenkinek, de főleg a fiataloknak a figyelmébe ajánlotta, akik időben egyre távolodva az eseményektől, így reális képet kaphatnak róluk. Mint mondta, Raoul Wallenberg missziója a Nyugat lelkiismerete volt. A svéd követségi tanácsost valóságos rangjánál sokkal fontosabb személyként azzal a megbízatással küldték Budapestre, hogy nyújtson segítséget a zsidóságnak. Akkor már látható volt ugyanis, hogy a megelőző évtizedek politikájának betetőzéseképpen és a német megszállás nyomán, Magyarországon a zsidóság halálos veszélybe került. A gazdag kereskedő és gyáros család fia a nyilas hatalomátvétel után elmehetett volna Magyarországról, de lelkiismerete ezt nem tette lehetővé. Nem volt ugyan egyedül, hiszen svájci, spanyol, portugál, vatikáni diplomaták is mentettek embereket abban az időben, de Wallenberg, egy körülbelül négyszáz magyar segítőből álló apparátust mozgatva, igen jelentős eredményeket ért el. A svéd diplomata személyes megjelenésével vérfürdőket akadályozott meg, MAGYAR-AU'XHVOTT* alapítvány, HOI. CAUST 0OKUMENTÁCIO KÖZPONT A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZOLNOK, Széchenyi-ltp.-en, Varjú úton 956 m’-es építési telek eladó. 56/340-484.------------------------------------------------------------------------ *81670* SÍKFŐKÚT0N hegyvidéki erdős, tó közeli gyógyhatású környezetben 1259 m2-es üdülőtelek eladó. Tel.: 06-1-2012-651.------------------------------------------------------------------------ »83730* a SZOLNOK, Moha utcai, 1.5 szobás, 60 m2- es, egyedi gázfűtéses, erkélyes, III. emeleti lakás eladó. Érd.: 06-30/228-9765, 16 óra után 56/514-818.------------------------------------- *83803* a A CUKORGYÁRI-lakótelepen kedvező fizetési feltételekkel 4 szobás lakás kerttel eladó. 30/415-5901.------------------------------------------------------------------------ *84372* TISZA-TŐ mellett, Abádszalókon 1200 m3-es telek 17 m2-es vizesblokk épülettel eladó. Telefon: 06-1/306-1454.--------------------------;------1------------------------------------- *84427* SZ OLNOK, Kaán Károly út térségében lakótelek, Rákóczlfalván építési telek eladó. Érdeklődni: 56/414-316.--------------------------------------------------------------------------*84440* SZOLNOK, Szántó krt.-on fsz.-i, 1.5 sz. igényesen felújított lakás eladó. 30/425-9784.------------------------------------------------------------------------ *84458* SZOLNOKON, a Bajcsy-Zs. úton 2 szobás, 57 m!-es, déli fekvésű lakás sürgősen eladó. Érd.: 06-30/464-8707.--------------------------------------------------------------.--------- *84618* SZ OLNOK, Hild V. úti, I. em.-i, 3 szobás lakás eladó. Tel.: 56/376-095, 30/9253-194.------------------------------------------------------------------------ *84644* SZOLNOK, Móra F. úton 49 m!-es, hangulatosan átalakított lakás eladó. Főiskola 2 perc. Érd.: 30/228-5864.--------------------------------- -84650* 8 J ÁN0SHIDÁN, Jász út 13. alatt lévő összkomfortos, felújított vályogház eladó. Érd.: 57/457-122, 56/552-096.------------------------------------------------------------------------ *84751* VENNÉK 200-300 négyszögöl belső telket Szandaszőlősön, Eper-Körte út térségében. Ajánlatot „Őszi kert-84864" jeligére a kiadóba kérek, névvel, telefonszámmal.----------------------------- *84864* SZ OLNOK Ispán krt.-on Zagyvára néző, 49 m2- es lakás sürgősen eladó. Érd.: 56/375-057.----------------------------------- *84923* 8 ÚJ társasházban 44.5 m: összalapterületű, igényesen kialakított lakás eladó 7 M Ft-ért. Tel.: 06-30/399-1656.------------------------------------------------------------------------ *84955* SZOLNOK, Sashalmi út 61. sz. alatti komfortos, gázfűtéses családi ház, 110 négyszögöl saroktelekkel eladó. Irányár: 2.6 M Ft. Érd.: 56/411-347.--------------------------------------------------- *85049* SZOLNOK, Gyopár út 6. alatti családi ház eladó! Műút melletti, összközműves, több célra használható 664 m2 telken, főépület 78 m2 + alsóépület 37 m2 + garázs + műhely. Irányár: 4.8 M Ft. Hitelre isi T.: 56/515-057, 20/967-2050, 18 órától 56/410-359. .85350. 8 SZOLNOKON, a Kolozsvári út környékén, csendes helyen, a piachoz közel, nyugati fekvésű, 43 m2-es (külön szobabejáratú), 1.5 szobás, kamrás, parkettás, gázfűtéses, vízórás, ktv.-s, telefonos, IV. emeleti lakás, akár azonnali beköltözéssel is eladó. Érdeklődni a 06-20/537-4596-os, vagy 17 óra után az 56/412-367-es telefonszámon. ——------------------------------------------------------------- *85073* RÁ KŐCZIFALVÁN beépíthető telek termő gyümölcsössel eladó. Érd.: 56/440-539.------------------------------------------------------------------—- *85108* ELADÓ Rákóczifalván, Kossuth L. út 32. sz. alatt kertes családi ház. Érd.: 56/440-484.------------------------------------------------------------------------ *85167* 8 RÁKÓCZIFALVÁN 400 négyszögöl szőlőgyümölcsös zártkert, kis házzal, pincével, igen kedvező áron eladó. T.: 56/701-412.------------------------------------------------------------------------ *85172» a KŐBÁNYA központjában eladó egy 2 szobás, 50 m2-es loggiás, vízórás, azonnal beköltözhető lakás, jó közlekezdési lehetőséggel, tulajdonostól. Irányár: 6.8 M Ft Tel.: 56/395-405. —------------------------------------------------------------------ *85173* MÁ TYÁS király úton kétszobás, I. emeleti, gázos lakás eladó. Érd.: 30/391-3390.---------------------------------------------------------------------- *85182* SZ OLNOK, Mátyás király úton 63 m2-es, 1 + 2 fél szobás társasházi lakás eladó. Irányár: 6.6 M Ft. Tel.: 30/9450-822.------------------------------------------------------------------------ *85190* 8 NAGYKÖRŰBEN 2 szobás, teraszos, összkomfortos családi ház szép kerttel eladó, illetve szolnoki 2 szobás kertes házra cserélhető. Érd.: 56/494-313.------------------------------------------------------------------------ *85198* SZOLNOKON 55 m2-es, I. emeleti, gázos lakás külön tárolóval eladó. T.: 30/2297-021.------------------- *85201* A Bajtárs úton 48 m2-es, III. emeleti, 2 szobás, ktv.-s lakás eladó. 06-70/2938-896.------------------------------------------------------------------------ *85223* 8TISZAFÖLDVÁR0N, Kurázsi fő út 65. sz. alatti, 1982-es építésű, 2 szobás, gázfűtéses, beépíthető tetőteres, kertes családi ház eladó. Tel.: 56/470-736.--------------------------------------------------------------------------*85232* B ELADÓ 130 m2-es családi ház sürgősen. Szolnok, Nyúl út 7. T.: 20/552-0481.------------------------------------------------------------------------ *85240* SZ OLNOK, Ságvári krt.-i 2 szobás, gázos, szép lakás eladó. Tel.: 06-30/425-5452.------------------------------------------------------------------------ *85349* 8 CIBAKHÁZÁN, Holt-Tiszától 200 m-re 100 m2-es, külön bejáratú, összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Érd.: 56/457-157.-------------------------------- *85260* 8 S ZOLNOKON, Baross úton, a butiksor fölött, II. emeleti, igényesen kialakított, klimati- zált, 1 szoba étkezőkonyhás lakás eladó. Érd.: 56/421-672,06-70/263-2931.------------------------------------------------------------------------ *85263* SZOLNOK központjában II. emeleti, 2 szobás lakás eladó. Tel.: 56/379-432.------------------------------------------------------------------------ *85279* 8 KARCZAG L. úti 71 m2-es, 3 szobás lakás eladó, vagy 1.5-2 szobásra cserélhető, érték- egyeztetéssel. Gázos kizárva. Tel.: 56/423- 534.------------------------------------------------------------------------ *85291* TÁRSASHÁZ építése indul Szolnokon, a Tőrök úton. II. emeleti, 72 m2 lakások még leköthetők. Érdeklődni a 06-30/248-0765 telefonszámon lehet.--------------------- *85317* TÖRÖKSZENTMIKLÓS központjában 790 m! közművesített, parkosított telken 120 m2-es, 3 szobás, gáztüzelésű központi fűtéses, összkomfortos ház, két garázzsal eladó. Érd.: 30/2189-767,18 órától.------------------------------------------------------------------------ *85347* a TÓSZEG központjában összkomfortos, összközműves családi ház sürgősen eladó. Érd.: 56/431-428,06-30/9676-626.------------------------------------------------------------------------ *85357* TÓ SZEG központjában, Petőfi u. 1. sz. alatt gáz- központi fűtéses, telefonos családi ház eladó. Érd.: 56/420-630, 30/326-6673.--------------------------------------------------------------------— *85363* SZ OLNOK, belvárosi, új társasházban 4 szoba étkezős, befejezés előtt álló lakás, udvari garázzsal eladó. 56/428-903.-----------------------------------------------------------------------*85384* 35 m2-es garzon + 17 m2-es garázs eladó. Érd.: 06-20/3409-496.------------------------------------------------------------------------ *85387* SZOLNOK belvárosában, parkosított környezetben, a Kolozsvári úton, II. emeleti, 1,5 szoba + étkezős lakás eladó. Ár: 6 M Ft. Érd.: 18 óra után 56/423-124, 20/334-2113.------------------------------------------------------------------------ *85396* KIS kertes ház Szolnokon, a Medve utcában eladó. Érd.: 56/374-092-es telefonon.------------------------------------------------------------------------ *85400* a SZANDASZŐLŐSÖN, gyönyörű helyen fekvő kertes családi ház eladó. Érd.: 56/428-138.---------------------------------------------------------------------- *85413* 8 BIMBÓ úti, II. em.-i, gázos, 51 m2-es, igényesen felújított lakás eladó. 56/429-966.------------------------------------------------------------------------ *85421* SZANDASZŐLŐSÖN 4 szobás családi ház, 100 m2 pincével eladó. 06-30/311-1074.------------------------------------------------------------------------ *85427* GARÁZS SZOLNOK, Pozsonyi úton belső udvari garázs kiadó. Tel.: 20/455-7620.------------------------------------------------------------------- *84494* SZ OLNOK, Kassai úton vagy környékén garázst vásárolnék. T.: 56/343-288, 30/417- 9062.------------------------------------------------------------------------ *85381* Szolnok Hat csillogó szemű, lelkes lány fogad a Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolában. Meg is van rá minden okuk, hisz Kiss Anett, Nagy Mónika, Orbán Henrietta április végén az első, míg Bezzeg Krisztina, Major Marianna és Fekete Szabrina a harmadik helyezést hozta el az országos számítógépes könyvelői versenyről, Budapestről. a gimnáziumi vagy a szakközépiskolai felkészültség közt, s ezt jó kis kihívásnak tekintettük. A mi példánk azt is bizonyítja, hogy igenis megtanulható mindez.- Ezért is történt meg az, hogy bár mi egy hónap eltéréssel kezdtük meg a felkészülést a versenyre, de egy kis szerencsével mégis miénk lett az első hely - fűzi tovább a gondolatot Kiss Anett. - Az is nagy fegyvertény, hogy - mint tanárunktól megtudtuk - nemcsak elsőként indulhattunk idén két csapattal a vetélkedőn, tünk, ami nem csoda, hisz volt olyan feladatsor, aminek a megoldásához két nap kellett - felel Fekete Szabrina. - De talán épp ez kellett ahhoz, hogy megtudjuk: igenis meg lehet szeretni a könyvelést is, bármilyen meglepő. Egyszerűen fantasztikus érzés rájönni egy-egy összefüggésre! így legalább nem okozott gondot az ötven oldalas példa megoldása négy és fél óra alatt.- Megérte a sok fáradtság?- Mindenképp, hisz hatunkból hárman már most is dolgozSUZUKI ‘92 szgk. eladó. Érd.: 30/212-9170.---------------------- *84371* 8' 84-ES Rat Regatta 1.7 D eladó. 06- 20/9144-358.------------------------------------------------------------------------ *84922* MITSUBISHI Pajero 2.5 TD interculer terepjáró ‘94. szeptember 5-i, teljes extrával, reális áron eladó. Tel.: 06-30/9284-048.----------------------------------------------------------------------- *84972* SK ODA Felicia Van Plus kisteherautó 1.9 dízelmotorral, 3 évesen, reális áron eladó. Tel.: 06-30/9284-048.------------------------------------------------------------------------ *84975* Ne sztor^ ^Használt autóját készpénzért^ megvásároljuk. Autó-Centrál ^Szolnok, Abonyi út 1/c. 56/379-666^ '84-ES Ford Escort 1.6 D megkímélt állapotban eladó. Tel.: 06-30/9786-089.------------------------------------------------------------------------ *85041* 8 ‘88-AS évjáratú Lada Samara friss műszakival eladó. Érd.: 30/355-7581.---------------------------------------------------------,-------------- *85197* 8 LADA 1200-as, 1980-as, eredetvizsgával, törzskönyvvel, biztosítással, lejárt műszakival eladó. T.: 06-20/450-7548.--------------------------------------------------------------------------*85229* I, 5 t-s platós tgk. Hyundai H 100-as eladó megkímélt állapotban, *‘95-ös. 06/30/945- 2722---------------------- *85259* TR OMF EKDEUSÉBVIZSGÁUt T Szolnok, Ifjúság út 12. .. Felefon: 56/513-188 (MÓL kútnáU Az ön telephelyén Is! •73389' a SUZUKI Sedan '93-as, bordó, gyönyörű, részletre is eladó. Ár: 830 E Ft 20/9175-372.------------------------------------------------------------------------ *85283* VW Polo 1.3 D '87-es évjárat 1.5 év műszakival eladó, tár: 450 E Ft. Érd.: 30/2641-600.--------------------------------------------------------------------------*85297* TRABANT 1.1 kombi 1990. 12. havi vonóhoroggal, szép állapotban eladó. Ár: 280 E Ft. Tel.: 30/8567-220.------------------------------------------------------------------------ *85335* EL ADÓ 8 éves, piros Suzuki Swift 1.3 GL luxus első kézből. Megtekinthető: Szolnok, Árpád út II. , május 18-án, 8.00-18 óráig, május 20- án 8.00-18.00 óráig.------------------------------------------------------------------------ *85336* GÉPEK E-514-ES kombájn gabona- és kukoricaadapterrel eladó. Telefon: 06-20/9450-402.------------------------------------------*----------------------------- *85385* ZE T0R 161-45-ös, DT 75-ös, 5/6-os Rába- werk eke eladó. 30/2391-509.------------------------------------------1---------------------------- *85386* IH CASE 521-es kombájn, 3.2 m-es tárcsa, 3 m3-es szippantó eladó. 06-30/265-4480.------------------------------------------------------------------------ *85389* ÁL LÁST KÍNÁL TIR és ADR vizsgával rendelkező gépkocsivezetők fuvarozási gyakorlatának megszerzését nemzetközi fuvarfeladat elvégzése közben biztosítom. Vállalkozói engedély szükséges. Jelentkezni: 56/340-040, 30/460-4258.------------------------------------------------------------------------ *83322* KÉPREGÉNY rajzolókat keresünk az ország egész területéről. 30/251-4310 track-tor@free- mail.hu Induló újsághoz.----------------------------------------------------------------------- *84734* MO DELLVÁLOGATÁST és modelltanfolyamot szervez Szolnokon Magyarország legnagyobb modellügynöksége. Korosztály: 6-25 év. Fényképet válaszborítékot kérünk, tájékoztatót küldünk. Határidő: május 29. Levélcím: Mo- delSystem 1241 Budapest, Pf.: 214. Tel.: 06- 20/9570-456.-------------------------------------------------------------------— *84800* »SZAKÁCSOT , felszolgálót felveszünk. Tel.: 30/419-4272.------------------------------------------------------------------------ *84976* SEAT Cordoba Stella 1.4 modellek: már 2.485.000 Ft-tóí I Juvenal Kft. 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 26. Tel.: 56/410-970 - Fax: 56/410-987 E-mail: juvenal@axelero.hu AR0 terepes billenőplatóval 1989-es, új alkatrészek féláron és UAZ gumik és felnik 40- 90 %-os 840 x 15 eladók. T: 06/30/401- 6587------------------------------------------.---------------------------- *85367* »V EGYE igénybe széles körű gépkocsi javítási szolgáltatásunkat! Információ: Autójavító Kft. Fegyvernek, Kun F. út 3. Tel.: 56/556-314, 556-315.------------------------------------------1----------------------------- *85373* AL FA 75. szgk. ‘89-es évjáratú, jó állapotban eladó 350.000 Ft-ért. 06-30/2523-620.------------------------------------------.------------------------------*85398* HASZO NGÉPJÁRMŰ PEUGEOT PARTNER 1.9 D 1998-as, mélykék kisteherautó, RENAULT ESPACE 2.1 TD 1993- as, bordó, 7 személyes kisbusz eladó. Érd.: 06-20/9590-385 telefonon.------------------------------------------------------------------------ *82868* A temperamentumos SEAT Cordoba minden erejével és különleges felszereltségével ön és családja kedvében jár. Hiszen most, hogy jön a nyár, hihetetlenül kedvező áron választhatja a SEAT Cordoba modelleket, amelyek ABS-el, dupla légzsákkal, elektromos ablakemelőkkel, ködfényszőrőkkal sőt klímával kényeztetik. Mi mindent beleraktunk, hogy Önnek már csak a családjára legyen gondja. A Maxx modeli vásárlásával megtakarított 400.000 Ft-ot pedig költse inkább a nyaralásra! BUTO-UVCG BT. Szélvédők, oldalüvegek minden autó típushoz • Zárt tgk. üvegezése • 3M autóüveg fóliázás • Napfénytető beszerelés • SIKA ragasztók, tómttők • BP olajok, OMJ| VARTA akkumulátorok értékesítése Szolnok, Thököly út 85. Tel./fax: 56/514-537. Nyitva: hélfőtől-pénteklg 8-17 óráig Fiatal, érettségizett kiszállító-üzletkötő munkatársat keresünk . azonnali belépéssel. I Szolnoki, telefonos lakással rendelkezők előnyben. Rövid írásos pályázatokat „D-85429” jeligére t 2002. május 23-ig a kiadóba kérjük leadni. ^- Ötödször nyerte meg az iskola ezt a versenyt, így az egyik vándorkupa már végleg nálunk maradt — kezdi a büszkélkedést Szabó Lászlóné dr., a csapatok felkészítő tanára. — Tulajdonképp igen nehéz feladatuk van a megméretésen indulóknak, hisz most mindenki gimnáziumi érettségit szerez a negyedik év végén, s a kifejezett szakmai munka az ötödévre marad. — Nem jelentett ez nagyobb nehézséget a felkészülésben? — Talán igen, talán nem — mondja Bezzeg Krisztina. - Nehezebb volt pár hónap alatt ilyen szintre eljutni, hiszen sokáig két-három program kezeléséből kaptak bizonyítványt a tanulók két év alatt, míg most mi csak szeptember óta készültünk a versenyre, s kaptuk meg az öt, illetve hat programra érvényes bizonyítványt. Mivel mindenki üres lappal indult, nem volt különbség A boldog győztesek és felkészítő tanáruk a kupával hanem megtörtük az eddigi felállást is (két fiú, egy lány alkotott eddig mindig csapatot). Tiszta lánycsapatokként is ugyanolyan jól meg tudtuk oldani a feladatokat. — Nem fordult meg a fejetekben, hogy feladjátok a felkészülési idő alatt?- Sokat merítettünk egymás erejéből, sokszor elkedvetlenedFOTÓ: BAKOS JUDIT nak a tanulás mellett, és a munkájukban már napi segítséget jelent a megszerzett tudás - mondja Orbán Henrietta. - És mindenképp keresettebbek leszünk a piacon ezzel a bizonyítványhalommal is, ami manapság egy-egy álláshely megszerzésekor igen fontos. JÁRMŰ SEAT Cordoba. A Maxximalista. A t