Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-18 / 115. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR ÉTTEREMTŰZ. Kiégett péntek reggel Budapesten a Déli pályaudvarral szemben álló Orient Express étterem. A régi vasúti kocsiból kialakított ötvenszemélyes söröző-étteremből a tűzoltók két 11,5 kilo- grammos pb-palackot, továbbá két szén-dioxidos palackot hoztak ki. ________________fotó, gigor csaba Ar anyper a bíróságon Május 30-án másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik az Agrobank egykori elnöke és két vádlott-társa elleni per. Kovács Mihályt a bíróság tavaly ősszel hozott elsőfokú ítéletében felmentette a csempészet, adócsalás és közokirat­hamisítás vádja alól. Budapest Dávid Ibolya igazságügy-minisz­ter kérésére az Országos Igazság­szolgáltatási Tanács elrendelte a hét éve folyó Agrobank-ügy soron kívüli tárgyalását, így a fellebbe­zés folytán a per másodfokú tár­gyalására május 30-án kerül sor. A Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly ősszel hozott elsőfokú íté­letében felmentette a csempé­szettel, adócsalással és közokirat- hamisítással vádolt bankelnököt és két vádlott-társát. Az ítélet szó­beli indoklásakor a bíróság szo­katlanul kemény kritikával illette a bűnüldöző hatóságokat. A bíró véleménye szerint a rendőrség szabálytalanul hallgatott ki tanú­kat, az ügyészség pedig célzások­kal tűzdelte tele a vádiratot. A vádlottak az ügyészség sze­rint 1989 és 1994 között több ton­na nemesfém passzív bérmunká­ban történő elvámoltatásával több tízmilliós kárt okoztak az ál­lamnak. Kovács Mihály a vád sze­rint azzal követte el a csempésze­tet, hogy az általa behozott ék­szerek nem a Magyarországról ki­vitt alapanyagból készültek, ezért maga az arany és az ezüst is vám­köteles lett volna. A kivitelre bér­munka címén került sor, de a vád szerint valójában senki nem vég­zett munkát a nemesfémtömbö­kön. A bíróság végül bizonyított­ság hiányában felmentette a vád­lottakat, a másodfokú tárgyalásra az ügyész fellebbezése folytán kerül sor. Kovács Mihály pár évvel ez­előtt már állt bíróság előtt. Akkor őt és az Agrobank vezérigazgató­ját, Kunos Pétert a bank E-hitelei- nek kihelyezési gyakorlata miatt fogták perbe. Kunost a Legfel­sőbb Bíróság végrehajtandó bör­tönbüntetésre, Kovács Mihályt pedig másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre és kétmillió forint pénzbüntetésre ítélte. HORVÁTH MAGDOLNA Hamis vény, lebukott vállalkozó Hamis orvosi pecsét, illegálisan megszerzett betegadatok, és még számtalan trükk szerepelt azoknak a csalóknak a „fegy­vertárában”, akik több száz millió forinttal rövidítették meg a társadalombiztosítás kasszáját. Újabban már ezek a mód­szerek csődöt mondanának az egészségbiztosító vényellen­őrzési rendszerében. Budapest A csalásra hajlamos körökben az elmúlt évek „aranybányájának” a gyógyászati segédeszköz-forgal­mazás bizonyult. A legnagyobb feketeüzletet azok bonyolították le, akik úgy számolták el egy-egy eszköz után a tb-támogatást, hogy közben sem beteggel, sem gyógyászati segédeszközzel nem találkoztak. Csupán papírmunkát jelentett a fiktív vények admi­nisztrálása. A csalók egyike pél­dául egy vásárló bejelentése nyo­mán bukott le. Mivel a férfi maka­csul és hiába kopogtatott a bolt ajtaján, a hatóság is felfigyelt az örökké zárva tartó, mégis hatal­mas pénzforgalmat bonyolító üz­letre. A rendőrségi vizsgálat so­rán bukkantak a nyomára olyan „betegeknek”, akik a nyomozók­tól értesültek arról, hogy mikor és milyen gyógyászati segédeszközt váltottak ki soha nem létező egészségügyi problémáikra. Olyan eset is előfordult, hogy az orvos szabályosan felírt receptjé­re nem az adott terméket, hanem egy minőségileg rosszabbat, illet­ve olcsóbbat szolgáltak ki, mi­közben a biztosítóval történő el­számolásban már a drága termék ára szerepelt. Az ilyen feketeügyletekből többnyire sem a beteg, sem az or­vos nem vett észre semmit, hi­szen többségüknek - korrekt ka­talógus híján - fogalma sem lehe­tett arról, hogy mi járt volna a tb- támogatott receptre. A legnagyobb fogás a kilencve­nes évek második felében tevé­kenykedő bűnszövetkezet lelep­lezése volt. A gyanúsítottak több száz millió forintot számláztak le az amúgy is szűkös tb-kassza ro­vására. A módszer egyszerű volt: végy egy vállalkozó szellemű or­vost lehetőleg a rokonságból, vá­sárolj betegadatokat, és máris fel- virágzik gyógyászati segéd­eszközüzleted. Álcaként mindez megspékelhető némi jótékony­sággal, de lehetőleg az is csak papíron. NÉMETH ZSUZSA B Oberfrank Ferenc, az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár (OEP) főigazgatója az Europressnek el­mondta: mára lényegesen romlott az esélye a visz- szaélések elkövetőinek. Az OEP-nél ugyanis műkö­dik a központi országos vényellenőrzési rendszer, amely azonnal kiszűri a hamis adatokat tartalmazó recepteket. A társadalombiztosítási hozzájárulást kizárólag az alaposan kontrollált, kifogástalan vé­nyek után számolják el. Kábítószer az alsógatyában Újabb kábítószercsempészt fogtak el a vámosok Ferihegyen. A brit férfi az alsóneműjében próbált behozni az országba 26 darab extasy tablettát. Budapest- Furcsán mozgott a férfi, feltehe­tően nyomták a tabletták - mond­ta lapunknak Sipos Jenő. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnokságának szóvivője sze­rint erre figyeltek fel a ferihegyi vá­mosok, és ezért teljesen átvizsgál­ták a brit állampolgárt. A férfi az alsónadrágjában rejtette el az árut, összesen 26 darab extasy tablet­tát. - Nem nagy mennyiségű kábí­tószert foglaltunk le, inkább a módszer az érdekes - meséli Sipos. Az utóbbi napokban három nagy fogása is volt a vámosoknak, és egyre furfangosabb ötletekkel állnak elő a csempészek. Nemrég egy olyan férfit vettek őrizetbe, aki lenyelte az árut. Vesztére azonban a kockázatelemzés módszerével „kiszúrták”, és műszerrel is meg­vizsgálták. A készülék alkalmas arra, hogy néhány órán belül ki­mutassa: az illető érintkezett-e kábítószerrel. A férfi gyomrában nagy mennyiségű kokaint találtak.- Arra készülünk, hogy a követ­kező napokban is több nagy kábí­tószer-szállítmányt próbálnak be­hozni az országba - tájékoztatott a szóvivő. Ezért szigorúbban ellen­őrzik azokat az embereket, akik olyan országból érkeznek, ahon­nan gyakran próbálnak Magyar- országra jutni a csempészek. Sipos Jenő szerint az, hogy rö­vid időn belül sikerült lefoglalni több szállítmányt, a kockázat- elemző módszernek is köszön­hető. NAGY ESZTER DÓRA 2002. MAjus 18., szombat SÍI ! J HIRDETÉS ________________________________________________________ FE LHÍVÁS Városunk lakóit felhívjuk az egészségesebb tiszta környezet kialakításának elősegítésére, az illegális szemétgyűjtőhelyek felszámolásának támogatására. A Rethmann Rt. telephelyén már négy éve eredményesen működik a város első hulladékudvara, melybe hulladéknemenként vihetik be a lakosok a hasznosítható és a veszélyes hulladékokat. Az eddigi tapasztalatok alapján Szolnokon további két hulladékudvar kialakítását tervezzük a Széchenyi városrészen és Szandaszőlősön. A lakosság szempontjából fontos, hogy a hulladékudvarok e frekventált helyeken épüljenek meg, s ne a város peremkerületeiben. A tervezésnél figyelembe kell venni a településrészek szerkezetét, a hulladékudvar minden lakos általi jól megközelíthetőségének biztosítását, továbbá a gyűjtendő hulladékok körét, az ezek hasznosítási lehetőségeit, valamint a városrészek egészét ellátó hulladékudvar kialakíthatóságát. E két létesímény a Kétpón megépítésre kerülő regionális hulladéklerakóhoz kapcsolódóan épülne meg, jórészt külföldi ISPA támogatással. A hulladékudvarok létesítésének legfőbb célja, hogy a települési hulladékokban lévő hasznosítható, illetve veszélyes hulladékok ne kerüljenek lerakásra a hulladékgyűjtő-helyen, egyrészt a szűkösen rendelkezésre álló és meglehetősen drágán előállítható lerakókapacitás kímélése érdekében, (mely közvetlenül kihat a lakossági hulladékdíj mértékére), másrészt a környezetterhelés mind nagyobb mértékű elkerülése és az illegális szemétlerakás megelőzése érdekében. A lakosságban a hulladékudvarokról kialakult kép teljes mértékben téves. Ezeknek a létesítményeknek mind az üzemeltetése, mind a létesítése rendeletekben szabályozott. A létesítésnél az építésügyi hatóság és az eljáráshoz kapcsolódó szakhatóságok állásfoglalásai és határozatai, az üzemeltetésnél a környezetvédelmi hatóság rendszeres ellenőrzései garantálják mind a közegészségügyi, mind a környezetvédelmi biztonság meglétét, a környező városképbe való illeszkedését. Ahulladékgyűjtő udvarok funkciói:- a lakosság által beszállított hasznosítható és veszélyes hulladékok átvétele- a begyűjtött hulladékok rendszeres elszállításig történő szelektív átmeneti tárolása- hulladékok nyilvántartása A begyűjtendő hulladékok tervezett köre: a) Hasznosítható hulladékok:- papír (karton, hullám, fekete-fehér és színes újság, vegyes papír)- üveg (színes és színtelen)- műanyagok (flakonok és fólia)-fémek b) Lakossági körből származó veszélyes hulladékok:- hűtőberendezések -szárazelem -akkumulátor A hulladékgyűjtő udvarok létesítésénél alapvető szempont a környezeti és közegészségügyi biztonság. Ennek érdekében a gyűjtőudvarokat az illetéktelen behatolást megelőző módon kell kialakítani. A hulladékgyűjtő udvar csak körülkerített, őrzött módon létesíthető. A begyűjtött hulladékok csak az arra kijelölt helyen, az erre a célra rendszeresített - a környezeti károkozást kizáró módon kialakított - konténerekben helyezhetők el. Az udvar teljes területét szilárd burkolattal kell ellátni. A hulladékudvarok teljesen zárt rendszerként működnek, onnan tárolt hulladék nem kerülhet ki. A több hulladékudvart üzemeltető településeken a többszintes és magas laksűrűségű, illetve a nagy forgalmú területeken javasolt megoldás a gyűjtőkonténerekkel ellátott gyűjtőszigetekkel kombinált hulladékudvar rendszer kialakítása, amely városunk esetében az országban elsőként, 1998. óta megoldott. A mostani hulladékudvarok telepítése a fent leírtakon túlmenően a már rendszeresített gyűjtőszigetek kiegészítéseképpen fontos, a korszerű hulladékgazdálkodási rendszer kialakítása miatt. Az újabb hulladékudvarok üzembe helyezésével elkerülhető a további illegális hulladéklerakók kialakulása. A lakosok, azon túlmenően, hogy a hulladékaikat a lakóhelyükhöz közeli helyen elhelyezhetik, a leadott hulladékokért még térítést is kapnak az udvar üzemeltetőjétől. A hulladékudvarok létesítésénél elsődleges cél a környezet és az egészség védelme, ellenőrzött elhelyezési lehetőség biztosítása a lakosság számára. Városunk hulladéktelepe a Nagysándor József úton betelt. Az UNIÓ a regionális depóniák építését támogatja, s a csatlakozás egyik környezetvédelmi feltétele. Ezért épül ki Kétpó határában Szolnok város és még 25 település hulladéktelepe és a megyeszékhely két hulladékudvara. A témakörben lakossági fórumot tartunk: 2002. május 22-én, (szerdán) 17.30 órakor, a Széchenyi krt.-i Általános Iskolában 2002. május 24-én, (pénteken) 18.00 órakor, a Szandaszőlősi Művelődési Házban Szolnok Megyei Jogú Város Rethmann Recycling Városüzemeltetési Főosztálya Szolnok Rt. t a \

Next

/
Oldalképek
Tartalom