Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-11 / 109. szám

2002. Május 11., szombat SPORT 15. OLDAL Az első felvonás következik NŐI KÉZILABDA, Bajnokok Ligája, döntő Nincs még videofelvétele a mace­dón Kometal Skopjéról a Ferenc­város női kézilabdacsapatának, pedig a Bajnokok Ligája döntőjé­nek első mérkőzésére már szom­baton sor kerül. Németh András vezetőedző az eseménnyel kap­csolatos szerdai sajtótájékozta­tón hangsúlyozta, hogy nem csak ez az egy probléma okoz számá­ra gondot: a jobbszélső Tóth Eni­kő ugyanis változatlanul sérült, ő biztosan nem léphet pályára. A többiek szerencsére egészsége­sek. A kiváló szakember kereken tíz éve irányítja a zöld-fehér együttest, de a mostani bravúrt megelőzően vele soha sem sike­rült a fináléba kerülés.- A külső körülményekkel nem kívánok foglalkozni. Szinte mindegy, milyen eredményt érünk el a hazai találkozón. Lé­nyeg, hogy az összevetésben le­gyünk egy góllal jobbak - hang­súlyozta a tréner. Az FTC egyszer már volt BEK-fi- nalista: 1971-ben a szovjet-ukrán Szpartak Kijev egymeccses dön­tőben győzött ellene. A 14.30-kor kezdődő népligeti mérkőzésre elővételben valamennyi jegy el­kelt. A visszavágót jövő vasárnap 19 órától rendezik Skopjéban. Orosz—szlovák a fináléban JÉGKORONG Elsőként Oroszország jutott a svédországi jégkorong világbaj­nokság döntőjébe, miután bünte­tőkkel győzött Finnország ellen. Elődöntő: Oroszország-Finnor- szág 2-2 (1-1,1-1, 0-0, 0-0), bün­tetőkkel: 2-0 gól: Zatonszkij (11.), Afinogenov (30.), illetve Karalah- ti (5.), Hagman (2), büntetők: Karpov, Kovalenko. A másik ágon is meglepetés történt, ugyanis a szlovákok a házigazda svédeket győzték le a négy kö­zött büntetőkkel. Svédország- Szlovákia 2-2 (1-0,1-1,0-1, 0-0), büntetőkkel: 0-2, gól: Axelsson (18.), Johansson (32.), illetve Orszagh (36.), Satan (58.), bün­tetők: Palffy, Lintner. A finálét ma este hét órától játssza a szlo­vák és orosz együttes, a meccset élőben közvetíti a Sportl. ■ Szolnok is bekapcsolódik Streetball Szolnok és Szeged bevonásával az idén tíz helyszínen mérhetik össze tudásukat a fiatal kosárlab­dázók az adidas Streetball Chal­lenge versenysorozaton. Infor­mációink szerint Szolnokon au­gusztus 19-én, a Kossuth téren rendezik meg a viadalt. A június elsején jubileumi, 10. idényét kezdő tömegsport rendezvény- sorozat szervezőinek felmérése szerint eddig közel 32 ezren vet­tek részt a fesztiválokon, és mintegy 400 ezren látogattak ki az utcai pályákhoz. A négyfős csapatok közül a leg­jobbak meghívást kapnak a szep­tember 21-i budapesti döntőre, melynek vendége a tervek szerint egy NBA-sztár - az All-Star gála zsákolóbajnoka, Tracy McGrady (Orlando Magic) vagy Antoine Walker (Boston Celtics) lesz. Tájkép csata után Mint ahogy várható volt, izgalmas, változatos meccset hozott a csütörtök esti Mól Szolnok— Albacomp kosárlabda-mérkőzés. A tét nagy volt, hiszen a negyeddöntő első összecsapását játszották a felek, a Tiszaligeti Sportcsarnok­ban. Sajnos a lefújást követően szó szerint küzdőtérré változott a kosárlabdapálya. Kosárlabda Alapos késéssel érkezett az Albacomp Szolnokra, ugyanis a tragikus kimenetelű móri bankrablás mi­att a rendőrség útlezárásokat rendelt el, illetve tar­tott az egész országban. Ezért a találkozó kezdé­si időpontja is csúszott, 18 óra helyett háromne­gyed órával később dobta fel Váradi játékvezető a labdát. A rangadón kevés játékot láthatott a pub­likum, inkább a küzdelem dominált. Hol az egyik, hol a másik együttes vezetett néhány pont­tal. Mint ahogy várható, az utolsó másodpercig nyílt volt a mérkőzés, végül az Olaj nyert 60-59- re. Azt gondoljuk, hogy az utolsó pillanatokat ér­demes felidézni. Induljunk el onnan, hogy 60-56-os állásnál Shannon szórt egy triplát. Mindössze 0,6 má­sodperccel a vége előtt Orosz végezte el a bedo­bást az alapvonalról, mikor a tőle három méter­re álló Maljkovicshoz került a labda, megszólalt a mérkőzés végét jelző duda. Ám a magáról megfelejtkezett Williams valósággal felöklelte Maljkovicsot a szolnoki kispad előtt, holott se ideje, se lehetősége nem volt az amerikainak a labdaszerzésre. Ebből aztán jó nagy balhé kelet­kezett, az Albacomp játékosa tovább tombolt, egy rendezőt is leterített, akit később a kórház­ba kellett szállítani. j Nos. a rendező, nevezetesen Kovács Mihály alaposan megjárta, akit tegnap otthonában ke­restünk fel, a történetet ő meséli tovább. — Mivel én álltam a legközelebb az esethez, megpróbáltam megfékezni az ellenfél ötös szá­mú játékosát (ő Williams), átkaroltam, közben a földre zuhantunk. Alulra kerültem, s ez lett a vesztem, mert a játékos ököllel többször is az ar­comba vágott. A rendezők rángatták le rólam és vittek be az orvosi szobába, ahol Ladoniczky doktor - a Mól Szolnok orvosa - azonnal első­segélyben részesített, többek között összevarr­ta jobb fülemet, majd kihívta a mentőt. A Heté- nyi Géza kórházban elvégzett vizsgálatok meg­állították, hogy szemhéj- és szemüreg zúzódást, Kovács Mihályt alaposan helybenhagyta Williams fotói bakos fogprotézis-, és ami a legsúlyosabb sérülés, arc­csonttörést szenvedtem. Az utóbbi sérülés mi­att szombaton műtétre kerül majd sor. — Ezek után mire számít? Remélem, hogy egészséges ember maradok, de nem hagyom annyiban a dolgot. Annyit már tudok, hogy mivel nyolc napon túl gyógyul a sé­rülésem, a rendőrség hivatalból teszi meg a fel­jelentést. Én pedig anyagi elégtételt fogok köve­telni, ugyanis egy jó időre kiesek a munkából, je­lentős károm származik ebből a balesetből, melybe szerintem vétlen vagyok. Mint Bajári At­tila rendőr alezredes - ő volt biztosítás parancs­noka a mérkőzésen - elmondta, hogy: - Meg­történt a feljelentés, megindult a nyomozás. A tanúkihallgatások és a videó megtekintését kö­vetően dől el, hogy ki ellen indítunk eljárást sú­lyos testi sértés miatt. Információink szerint a kosárlabda-szövetség illetékesei hétfőn tárgyalják az ügyet, Williams tehát játszhat a vasárnapi meccsen. _____ivécsé) Há rom döntetlen a REAC ellen Labdarúgó NB I B. Egyetlen olyan klub van a je­lenlegi labdarúgó NB. I B., Keleti-csoportjában, mely el­len az idei bajnokságban még egyszer sem sikerült nyernie a Szolnoki MÁV Neusiedler gárdájának. Ez pedig a REAC együttese, mellyel az eddig lejátszott három találkozón mindany- nyiszor döntetlenül végez­tek a kék-sárgák. Szombaton, a Tiszaligetben ne­gyedszer feszülnek egymásnak a felek. Legutóbb az ősszel (0-0) tette tiszteletét a Tisza partján a rákospalotai együttes, ám akkor még jelenlegi vezetőedzője, Csábi József a szolnoki kispadon foglalt helyet.- Barátja, Simon Tibor halála annyira megrázta Kutasi Gábort, hogy a tragédia óta nem tudta vállalni a csapat közvetlen felké­szítését, így, mint eddigi segítőjé­re rám hárult ez a feladat - tud­tuk meg Csábi Józseftől. - Nem vagyok könnyű helyzetben, hi­szen sérülések, betegségek, eltil­tások miatt rendkívül szűk keret áll a rendelkezésemre, de termé­szetesen mindent elkövetünk a tisztes helytállás érdekében. Gált legutóbb kiállították, míg Hungler megkapta harmadik sár­ga lapját, így ők biztosan nem lép­hetnek pályára a Tiszaligetben. Rajtuk kívül, Nyerges is szaporít­NB I/B. Kelet felső hatja a hiányzók listáját - ő sérü­léssel bajlódik -, ellenben a rend­kívül gólérzékeny Kovacsics eltil­tása után visszatér a csapatba. A MÁV szakvezetőjének annyi­1. Békéscsaba 29 18 5 6 62-35 59 2. Diósgyőr 29 15 6 8 51-31 51 3. Csepel 29 14 5 10 59-48 47 4. Szolnok 29 12 10 7 52-34 46 5. REAC 29 11 8 10 49-36 41 6. BKV Előre 29 9 8 12 45-57 35 A DVSC-ből érkezett Frida Ferenc egyre jobb formában játszik fotói mészáros ban csökkentek gondjai az egy héttel ezelőttihez képest, hogy ezúttal nincs eltiltott játékos a keretében. Igaz, a sok sérült - Ré­zsó, Romanek, Pelles, Gelb- mann, Fedor - változatlanul ko­moly fejfájást okoz.- Nem elég akarni, ismét meg kell tanulnunk nyerni - véleke­dett a pénteki edzés előtt Vágó Attila. - Legutóbbi három talál­kozónkon sikerélmény nélkül maradtunk, de a békéscsabai második félidő bizakodással tölt el, lassan kimászunk a gödörből. Az ismert külső körülmények mi­att igazi presztízsmeccsre számí­tok, ahol néhány hetes kihagyás után ismét szeretnénk megfelelni szurkolóink elvárásának. A tervezett kezdőcsapatok - Szolnok: Balázsy - Ivitz, Frida, Antal, Balogh - Novák, Kádár, Gradinariu, Bány - Kiss, Kotula (Németh). REAC: Szentpéteri — Helgert, Virágh, Lilik, Hajba — Győrök, Burzi, Werle, Mihályi — Kovacsics, Lendvai (Nyerges). NB II. Sorsdöntő hetek előtt áll a Janko- vics Sándor vezényelte karcagi le­génység, melynek most már min­den pontra szüksége ven, ha el akarja kerülni a kiesést. Vasárnap Mátészalkára látogat az újonc gár­da, s bár nem tűnik sétagalopp­nak a találkozó, a bravúr lehető­sége benne van az összecsapás­ban. A Jászberényi SE Vasas akár utol is érheti kazincbarcikai ven­déglátóját, ha nyerni tud a borso­di városban, s akkor ismét az él­mezőnyben találhatja magát. NB III. A tavasz mérkőzésére kerül sor vasárnap 17 órakor Szajolban, ahol a tabella második helyén ta­nyázó házigazdák a listavezető Tápiószecsőt fogadják. Hogy az egykori válogatott futballista, Kat­zenbach Imre nevével fémjelzett szecsőiek is képesek pontvesztés­re, éppen a múlt héten bizonyoso­dott be, mikor hazai környezet­ben nem bírtak a Kisújszállással. Hasonló izgalmakat tartogathat a szombati, rákóczifalvi mérkőzés, hiszen a házigazdák mindössze egyetlen ponttal vesztettek töb­bet, mint a jelenleg listavezető Szentes. Megyei I. osztály Érdekes mérkőzésnek ígérkezik a szombati Kun FC-Törökszent- miklós rangadó. A házigazdák a jelek szerint még nem tettek le ar­ról, hogy beérjék a listavezető Ti­szafüredet. Önbizalmukat erősít­heti az a tény is, hogy a Magyar Kupából szerdán kiverték az NB Il-es Jászberényt. Vendégük vi­szont rutinos, magasabb osztályt is megjárt játékosokból áll, mely bárhol, bárkit képes legyőzni, az­az háromesélyes 90 percre van ki­látás. ______________________________________«Mill) Fegyelmi büntetések A megyei labdarúgó szövetség fe­gyelmi bizottsága legutóbbi ülé­sén több súlyos ítélet meghoza­talára kényszerült: három játékos számára ezzel véget is ért az idei bajnokság. Egy találkozón nem léphet pályára: Slatka (Rákóczi- újfalu), Varga Zs. (Besenyszög), NagyR. (Jászjákóhalma), Gulyás (Jászdózsa), Miseta (Cserkesző- lő). Két meccset kell kihagynia: Balogh T. (Besenyszög), Molnár, Nyerluc (mindkettő Nagykörű). Négy mérkőzésen csak nézőként lehet jelen (azaz csak az őszi idényben játszhat ismét tétmecs- cset): Ladányi T. (Kengyel), Kar­sai (Martfű). A szerdai Magyar Kupa találkozón kiállított Pataki Lászlót (Tiszaföldvár) 2002. jú­nius 5-ig minden mérkőzéstől el­tiltották. Az elmaradt Öcsöd-Tisza- szentimre ifjúsági mérkőzés 3 pontját, 3-0-ás gólkülönbséggel a vétlen szentimrei csapat kapta, s emellett a hazaiakat 3 büntető­ponttal is sújtották. Sárga és piros lapok miatt Jász- fényszaru 10.000, Besenyszög 8.000, míg Jászdózsa 6.000 fo­rintot köteles befizetni a szövet­ség pénztárába. Rövid hírek ELISMERÉSEK. A minap tar­totta soros közgyűlését a Ma­gyar Diáksport Szövetség. Az eseményen Palla Edit, a szolno­ki Fiumei úti Általános iskola testnevelője, Bánfai István, a ti­szafüredi Zrínyi Ilona Általános Iskola testnevelője és Szepesi Tibor karcagi sportfelügyelő a „Magyar Diáksportért” kitünte­tő címet kapta. KÖSZÖNTÉS. Vasárnap lesz 75 esztendős Littomericzky Má­ria, az 1952-es olimpia és az 1954-es úszó Eb váltóaranyér­mese. Ebből az alkalomból a pályafutásának befejezése után edzőként is kiemelkedően sike­res ünnepeltet az ISM-ben kö­szöntötte Deutsch Tamás, a sporttárca irányítója és az úszó­szövetség vezérkara. TEKE. Véget ért az idei amatőr bajnokság Szolnokon, melyen 23 csapat vett részt, az indulók két csoportban vetélkedtek, egy fordulós rendszerben. Eredmények: A-csoport: 1. Ba­logh Team, 2. MÁV Jármű, 3. Gépkölcsönző. B-csoport: 1. Sörbarátok, 2. Víz.-csatorna, 3. Ötösfogat. A folytatásban sor került a rájátszásra, melyen a MÁV Jármű legénysége bizo­nyult a legjobbnak. A Tekézők Szövetsége rendezésében első alkalommal került megrende­zésre a tizenkettek versenye. Eredmények. A-csopon: 1. Ku- bik József (MÁV-Jármű), 2. Nádas István (Balogh Team), 3. Kalics György (Gépkölcsön­ző). B-csoport: 1. Lovas János (Ötösfogat), 2. Sipos Gábor (Sörbarátok), 3. Kiss Norbert (Fanatik SE). Nők: 1. Szilágyi Gábomé (SZOTÁVI), 2. Hege­dűs Klára (MÁV-Jármű), 3. Szakmán Sándomé (ÉKIG II). KOSÁRLABDA. Az NBA ráját­szásában: Keleti-főcsoport, elő­döntő: Charlotte Hornets-New Jersey Nets 115-97, az állás: 2-1 a New Jersey javára. Nyugati­főcsoport, elődöntő: Dallas Mavericks-Sacramento Kings 119-125, az állás: 2-1 a Sacra­mento javára. A párharcok négy győzelemig tartanak. ELTILTÁS. A Brazil Labdarúgó Szövetség azonnali hatállyal el­tiltotta Carlos Eugenio Simon já­tékvezetőt, a május 31-én kezdő­dő világbajnokságon közremű­ködő bírók keretének tagját. A CBF szerint rendkívül rosszul te­vékenykedett a Brazil Kupa dön­tőjének első meccsén, amelyen a Corinthians és a Brasiliense ta­lálkozott. De, az még nem dőlt el, hogy a büntetés érvényes-e a világbajnokságra is. _________a Hé t végi sportműsor Szombat Cselgáncs. B-korcsoportos diák­olimpiái döntő, Gödöllő, 10.30. Erősport. Erős emberek Euró- pa-bajnoksága, Esztergom, 10. Kézilabda. Női Bajnokok Ligája, döntő: Ferencváros—Szkopje (m2), 14.30. Férfi NBIB: Abony—Tisza­földvár, 18. Nőt NB IB: Tököl—Túr- keve, 16. Női NB II: Jánoshalma- Martfű, 14. Férfi NB II: Kondoros- TörökszentmiÚós, 18.15. Kosárlabda. Férfi NB I, A-cso- port, negyeddöntők: Debrecen— Körmend, 17. Falco—Kaposvár, 18. Labdarúgás. Borsodi Liga: MTK-Zalaegerszeg (ml), 16.30. Újpest-Dunaferr, 18. Videoton- Ferencváros (Sportl), 18.30. Ma­táv Sopron-Kispest-Honvéd, 17. Debrecen-Vasas, 19. NB IB, Ke­leti csoport: Szolnoki MÁV Neu- siedler—REAC, 17. BKV Előre- Békéscsaba, Csepel-Diósgyőr, 17. NB III, Alföld-csoport: Rákó- czifalva-Szentes, 17. Mátra-cso- pon: Fegyvernek-Besenyőtelek, 17. Szoltisz megyei I. osztály: Já- noshida—Túrkeve, Kun FC—Tö- rökszentmiklós, Mezőtúr-Ti- szafüred, Tószeg-Jászkisér, 16.30. Megyei II. osztály, Falazó-csoport: Tiszatenyő-Tiszaföldvár, Nagy- körű-Zagyvarékas, 16.30. Lan- cas-csoport: Tiszaszentimre-Be- rekfürdő, Tiszaderzs-Tisza- gyenda, Tiszaszőlős-Kétpó, Nagyiván—Kunmadaras. Örmé­nyes-Cibakháza, Öcsöd-Abád- szalók, 16.30. Megyei III. osztály: Csépa-Jásztelek, Tiszakürt- Kungyalu, 16.30. Lovassport. I. szolnoki meghí­vásos fogathajtóverseny, Beseny- szögi u„ 9. Szkander. Mendler Kupa or­szágos bajnokság, 14. Vízilabda. OB I: Szolnoki VSC-Ifjúsági válogatott, Damja­nich uszoda, 11. Vasárnap Autósport. Forma-1, Osztrák Nagydíj, (RTL, Klub), 13.30. Cselgáncs. Junior csapatbaj­nokság, UTE-csarnok, 10.30. Erősport. Erős emberek Euró- pa-bajnoksága, Esztergom, 11. Kézilabda. Női NB II: Szentes— Karcag, 14. Abony—Láng Vasas, 17. Férfi NB II: Szarvas-Klíma Túri KK, 17. Kosárlabda. Férfi NB I, A-cso­port, negyeddöntők: Albacomp— Mól Szolnok, 18. Dombóvár- Atomerőmű, 18. Labdarúgás. NB IB, Keleti cso­port: Fót-Nyíregyháza, Kecske­mét—Monor, Erzsébeti SMTK— Eger, 17. NB II, Szabolcs Gabona- csoport: Mátészalka-Karcag, Ka- zincbarcika-Jászberényi SE Va­sas, 17. NB III, Mátra-csoport: Sza- jol-Tápiószecső, Kisújszállás— Gödöllő, (Kenderesen) 17. Szoltisz megyei 1. osztály: Jászapáti-Kun­hegyes, Kunszentmárton-Be- senyszög, Jászfényszaru—Szász­berek, Újszász-Rákócziújfalu, 16.30. Megyei II. osztály, Falazó­csoport: Jászárokszállás-Kengyel, Alattyán-Martfű, Jászalsószent- györgy-Jászladány, Jászszent- andrás—Jászjákóhalma, Jászdó­zsa—Pusztamonostor, 16.30. Lan- cast-csoport: Kenderes-Cserke- szőlő, 15. (Az ifimérkőzés későb­bi időben kerül megrendezésre.) Röplabda. Férfi NB I: Szolnoki Titász RK-SI—Malév, Tűzoltó­csarnok, 18. Vízilabda. OBI, döntő: Domino Honvéd-Vasas Piákét, (TV2), 11. 1 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom