Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-09 / 107. szám

2002. Május 9., csütörtök 13. OLDAL SPORT Vereség a vendégektől Magyarország-Horvátország 0-2 (0-2) Labdarúgás, barátságos vá­logatott-mérkőzés Pécs, 8000 néző, V: Stuchlik (osztrák). Gólszerzők: Dárdai (11., ön­gól), N. Kovács (24.) Annak ellenére, hogy a magyar válogatott előtt több gólszerzési lehetőség adódott, a mérkőzés folyamán végig az történt a pá­lyán, amit a horvátok akartak. A világbajnokságra készülő vendé­gek két pontrúgás után szerez­ték góljaikat, és előnyüket maga­biztosan őrizték. Az utolsó negyedórá­ban talán túlságosan is elkényel- mesedtek és ekkor lett volna le­hetőség a szépítésre, de a hazai­aknak ebben a periódusban már semmi sem sikerült. Az első játékrészben, egy be­csúszás után Bódog Tamás sú­lyos bokasérülést szenvedett. Érintetlen hálók Labdarúgás, NB II-es VÁLOGATOTTAK MÉRKŐZÉSE Szabolcs Gabona-csoport— Hummel-csoport 0-0 Jászberény, 100 n., v.: Kormos (Gyenge, Vígh) Szabolcs: Pallai (Tuza)-Orosz, Mórocz, Magyar, Varga L.-Koz­ma (Illés), Szögedi, Dobos (Engi),Kulacsik-SzabóR. (Szak­szón), Dóra. Edző. Vígh Tibor Hummel: Vörös (Hegedűs)— Béres, Schneider, Tóth-Pere- anszki (Kovács), Határvölgyi (Bognár), Gálos, Pankotai (Gál)-Auerhammer (Király), Bombicz, Cs. Nagy. Edző: Har- tyányi Gábor A herényi mester, Vígh Tibor dirigálta Szabolcs Gabona válo­gatott a két héttel ezelőtti bodaj­ki győztes bemutatkozásához képest ezúttal gyengébb teljesít­ménnyel rukkolt ki. Az is igaz, szinte mindvégig mezőnyfölény­ben játszott az együttes, és a pontvesztésért csak magukat okolhatják a játékosok, hiszen Dóra, Kulacsik és Szakszón is be- vehette volna az ellenfél kapuját, ám az utolsó mozdulatokba min­dig hiba csúszott, így érintetlen maradt a háló. Két forduló után a Szabolcs válogatottja négy pont­tal áll a csoportban, s a hátralé­vő játéknapokon a fővárosra épülő Vimmer-csoport váloga­tottjával meccseinek, mely nye­retlenül sereghajtó a mezőny­ben. Jók: Mórocz, Dobos, Kulacsik, ill. Schneider, Bombicz. Sonyák, Szalay pontparádéja Kosárlabda, FÉRFIAK MEGYEI BAJNOKSÁG NŐK SZVSI I.-MÁV-Coop II. 78-126 (22-27,21-34,11-35,22-30) V.: Patay, Módos, legjobb dobók: Varga D. 20/3, Pálinkás 19, ül. So­nyák 38., Szalay 35/6, Nagy 27, Hadzsi J. 13. Klima-X—Szolnoki Főiskola 63-42 (12-8,18-9,13-13,20-12) V.: Szabó J„ Szabó L, ld.: Verse­ghy 1.19, Kunos 11, ül. Rózsás 13, Gayár 12/3. SZVSI II.-SZVSII. 27-116 (6-35,2-35, 9-30,10-16) V.: Szolnoki, Öllé, ld.: Jáni 8, ill. Pálinkás 27, Varga E. 16, Keresz­tes 15, Varga D. 14 A bajnokság állása: 1. Klima- X 12 pont, 2. SZVSI I. 10, 3. MÁV-Coop II. 9, 4. Főiskola 6, 5. SZVSI II. 5. Építészeti SZKI—Főiskola 101-64 (34-9,25-14,26-16,16-25) V.: Szabó J., Farkas, ld.: Honti 30/6, Horváth 29/3, Ladányi 22/3, Dobozi 13/3, ill. Szabó 19/3, Szolnoki 10/6. Főiskola—Építészeti SZKI 98- 106 (17-31, 21-28, 37-26, 23-31) V.: Szabó L., Farkas, ld.: Szolno­ki 22/6, Tugyi 21, Tóth 12, Vágó, Kertész 10-10, ill. Honti 28/18, Ladányi 24, Dobozi 22/6, Hor­váth 23/3 Olaj öregfiúk—Jászberényi KK 81-59 (17-14,19-17, 25-10,20-18) V.: Szabó J., Pál Szabó, ld.: Föld­vári 24, Heinrich 18, Bede 16/12, Tóth A. 12/6, ill. Hecsei 23/15. A bajnokság állása: 1. Olaj öregfiúk 12 pont, 2. Mezőtúr 11, 3. Jászberény 7, 4. Építészeti 8, 5. Főiskola 6. A ligetben kezdődik a párharc Ma 17.55-kor: Mól Szolnok-Albacomp-UPC A diadalmas kupagyőzelmet követően ismét a bajnokságra kell koncentrálniuk a Mól Szolnok kosarasainak, ugyanis ma kezdik meg negyeddöntőbeli párharcukat az Alba- comp csapatával. Férfi kosárlabda Most jön java a bajnokságnak. Az NBA mintára szervezett play-off páros csatái az egyik fél har­madik győzelméig tartanak, a gólkülönbségek nem számítanak. A Mól Szolnok, amelyik leg­Bojan Lapov (fehérben) és Báder Márton ismét találkoznak a palán- kok alatt fotói archív alább 15 esztendeje régiónk egyik legkedveltebb csapata, most kedvezményezett a rájátszásban, ami azt jelenti, hogy az Albacomp ellen minden páratlan számú meccsét hazai pályán rendezhe­ti. Egy biztos, a mieinknek nem lesz könnyű dol­guk az igen szívósan, keményen kosárlabdázó fe­hérváriakkal szemben, kiknek soraiban jól ötvö­ződnek egymással a rutinos — Boros, Csirke, Ma­tus és Góbi - és a fiatal - Báder és Bencze - ko­sarasok. Nem beszélve a légiósokról, hiszen Williams a mezőny egyik legponterősebb embe­rének számít, ellenben nem lehet tudni, hogy az alapszakasz végén visszatért Shannon mire lesz képes a rájátszásban. Ebben az évadbán nem kevesebb mint hatszor találkoztak egy­mással a felek. Az Olaj szempontjából a bajnok­ságban a 74-61, 91-92, 91-74, 66-71, a kupában: 103-82,63-81 eredmény született. Ki ne tudná széles e világon, hogy a Mól Szol­nok vasárnap fennállása során először szerezte meg a Magyar Kupát. A piros-fekete játékosok ál­lítják, hogy ez csak egy út kezdete volt. Szószó­lójuk Ognjen Vukicsevics a kupadöntő egyik hő­se amondó, hogy: — Vasárnap győztünk, majd ünnepeltünk, nem állunk meg készülünk a ne­gyeddöntő csatáira. Jó csapat a Székesfehérvár, de mi náluk is jobbak vagyunk, érmet akarunk szerezni a bajnokságban. Őszintén szólva kicsik az Albacomp esélyei velünk szemben. A mai összecsapás a tévé közvetítés (m2) mi­att a szokottnál öt perccel korábban 17.55-kor kezdődik. A Váradi-Király bírópáros vezeti a ne­gyeddöntő első mérkőzését. Régi recept szerint A minap ülésezett a Férfi Liga, amely több fontos kérdésben hozott döntést. Közülük a legfonto­sabb, hogy a következő bajnoki kiírásban meg­szűnik a középszakasz, amely az idén csapatok­ként plusz 14 találkozót jelentett. Visszatérnek te­hát a régi bevált szisztémához, a 22. fordulós alap­szakaszt követi a play-off. Ellenben nem változik a légiósok száma, továbbra is három külföldi játé­kos szerepelhet együttesenként egy-egy mérkőzé­sen. Érdekesség, hogy hölgyeknél a jövőben öt külföldi kosaras léphet majd pályára. Mindez per­sze pénz kérdése. Az anyagiakról annyit, még hogy a klubok nevezését csak a bankgarancia be­mutatását követően fogadják el a jövőben. ___________________________________1V*C«É) Be ne ismét a pályán Kiesett a Jászberény Labdarúgó MK, negyeddöntő Kun FC—Jászberény 2-2 (0-0) Kunhegyes, 200 n., v.: Nagy S. Gólszerzők: Herbály (60.), Farkas (70.), ill. Sárkány (48.), Nagy R. (90.) VLC-Rákóczifalva—Szajol 1-2 (1-0) R.falva, 200 n., v.: Farkas Gy. Gólszerzők: Boda (2.), ill. Ba- bella (58.), Viola (62.) Tiszaföldvár—Tiszafüred 0-1 (0-1) Tiszaföldvár, 150 n., v.: Földi II. Gólszerző: Farkas (45.) Kiállít­va: Pataki (Tiszaföldvár — 55. p.) A Kun FC, a Szajol és a Tisza­füred a főtáblára került. a JÁSZJÁKÓHALMA Alig egy hét választ el a Jász Világtalálkozó megkezdésé­ig, melynek idén Jászjákó- halma ad otthont. Ennek ke­retében május 17-én, 17 óra­kor nosztalgia futballmér­kőzésre kerül sor. Borics Béla hathatós szervező- munkájának köszönhetően az egykori sokszoros bajnok Újpesti Dózsa ma már inkább nagypapa korú labdarúgói lépnek pályára a megyei másodosztályban szerep­lő helyi csapat ellen. A házigaz­dák két „idegenlégióssal” egészí­tik ki keretüket: az egykoron a Megyeri úton is megfordult Ros­tás Sándor és a kilencvenes évek legjobb jákóhalmi játékosának tartott Bazsó Gábor tér vissza egy mérkőzés erejéig. A lila-fehérek mestere, Várhidi Pál két generációból válogatta ös­sze csapatát: a korelnök az angli­ai világbajnokságon Brazíliának szenzációs gólt rúgó Bene Ferenc lesz, mellette pedig olyan sokszo­ros válogatottak lépnek pályára, mint Kovács József, Tóth József, Juhász Péter, Tóth András, Zám- bó Sándor, Törőcsik András vagy éppen Sarlós András. ________________________! 19. heti totótippek 1. Arsenal-Everton 1 2. Blackbum-Fulham x 3. Chelsea-Aston Villa 1 4. Leeds-Middlesb. 1x 5. Leicester-Tottenham 2x 6. Liverpool-lpswich 1 7. Manc.United—Charlton 1 8. S.hampton-Newcastle x2 9. Sunderland-Derby x1 10. West Ham-Bolton x 11. Cosenza-Napoli x 12. Como-Empoli 1 13. Salernitana—Reggina x 14. Schalke-Leverkusen 1x Hírek röviden ASZTALITENISZ NB l/B. Szolnoki Tisza SE I-Budaörs SC 10:8. Nagy becsvággyal kezdett az újdonsült magyar serdülő bajnok, Szarka Levente vezérel­te Szolnok. Félidőben még 7:3- ra vezettek a hazaiak, ami talán egy kicsit könnyelművé is tette őket. A harmadik körben csak Skumáthnak sikerült győznie, így egy csapásra ismét szoros lett az állás, 8:6. Szerencsére a hajrában nem remegett meg a tiszás fiúk keze és itthon tartot­ták a pontokat. Győztesek: a Szily-Szarka és Skumáth-Csi- szár pár, Szily, Szarka, Sku- máth, Csiszár 2-2, ill. Dohnál 4, Nagy 2, Széli, Bíró. A bajnok­ság végeredménye: 1. BVSCII 30,2. Tatabánya 29, 3. Celldö- mölk 20,4. Szondi 16, 5. Postás II. 16,6. Szolnoki Tisza SE 15, 7. Szeged 15,8. Pénzügyőr 13, 9. Dombóvár 11, Budaörs 9. Az utolsó három helyezett kiesett. BIRKÓZÁS. A Szolnoki MÁV-Hozam birkózó szakosz­tálya és az MBSZ közös rende­zésében került lebonyolításra a junior kötöttfogású nemzetközi Tisza Kupa verseny. A legjobb lengyel és a horvát birkózókon kívül szlovák fiatalok neveztek a viadalra, s színvonalas talál­kozókon mérték össze tudásu­kat, a magyar válogatottságért is küzdő hazai erősfiúkkal. Győztesek - 50 kg: Tonimir Szokol (Horvátország), 54 kg: Purceld Gábor (Csepel), 58 kg: Komáromi Ede (Eger), 63 kg: 1. Kliment László (FTC), 69 kg: Bácsi Péter (FTC), 76 kg: Hatos Gábor (Haladás VSE), 85 kg: 1. Wijata Bartolonuej (Lengyelor­szág), 97 kg: Kiss Balázs (BVSC-GANZ), 120 kg: Deber- ny Andrej (Lengyelország). A hazai birkózók közül Czakó Zoltán (63 kg) a hatodik, Perge István (76 kg) az ötödik helyen végzett.___________________a A GYORSASÁGI MAGYAR AUTÓS BAJNOKSÁG második futamán, a Hungaroringen folytatta előző nap megkezdett jó szereplését a szolnoki Gáspár István. Bár a nyitányon alaposan leamortizálta a Ford Escort Cosworthot, a szerelők remek munkát végeztek - felvételünkön már az utolsó simításokat végzik -, szinte újjávarázsolták a versenyautót. Ennek köszönhetően abszolútban két Porsche és egy Audi A4-es mögött a negyedik(l) helyen intették le, míg az N-csoport küzdelmét toronymagasan nyerte. A kis túra­autók között is rajthoz állt Gáspár és a Honda Civiccel abszolútban a második, az N-csoportban az első helyet szerezte meg.____________________________________________ ■ Több, mint hétszáz induló Cselgáncs A budapesti Körcsarnok adott otthont az ifjúsági és serdülő korosztály számára megrendezett utolsó hazai válogatóversenynek, mely­nek eredménye nagymérték­ben befolyásolja az EORV-n és ifi Eb-n szereplő magyar válogatott összeállítását. Természetesen a szolnoki Wado- kai JK diák korcsoportú fiataljai is éltek az indulási lehetőséggel és tatamira léptek a 12 ország több, mint 700(1) versenyzőjét - Ukraj­nából majd kétszázan érkeztek - felvonultató monstre viadalon. Karakas Hedvig (40 kg) remek teljesítménnyel rukkolt ki, len­gyel, majd ukrán vetélytársát is ipponnal győzte le. A döntőben ugyan yukoval alulmaradt a biz­tos ifjúsági Európa-bajnoki indu­lónak számító Tóth Lillával szemben, ám ezüstérme így is minden dicséretet megérdemel. Hegedűs Dóm (44 kg) alig ká­szálódott ki betegségéből, mégis vállalta a megmérettetést az erős mezőnyben. A szlovén Sahu után Horváth Annabella is rásza­ladt csípődobására, így a legjobb négy közé került. Az elődöntő­ben az ifi-válogatott Szögedi Szandra ellen veszített, de a bronzmeccsen ipponnal verte Ünnep Viktóriát, s a dobogó leg­alsó fokára léphetett. Mészáros Ibolya (52 kg) győze­lemmel mutatkozott be a szlovák Valcekova ellen, majd vereséget szenvedett a későbbi győztes uk­rán Starubicskától. A visszamér- kőzések akadályait ipponos győ­zelmekkel abszolválta, de a bronzmeccsre elkészült erejével, s végül ötödik lett. A Wadokai JK lányai az összesített eredmények alapján az igen értékes negyedik helyet szerezték meg. Máté Krisztiánt öt mérkőzésén négyszer is ukrán vagy szlovák ellenféllel hozta össze a sors. Három győzelme mellett kétszer vereséget szenvedett, így végül az ötödik helyen zárta a ver­senyt. Mivel más „tempóban” kapott ki az ugyanilyen muta­tókkal rendelkező Józsa Ádám, így ő kilencedikként fejezte be a küzdelmeket. Néhány házzal odébb, az UTE Hegedűs Dóra a dobogó harmadik fokára léphetett fel judócsarnokában bemutatkozott az európai szövetség által új kor­csoportként benevezett, 23 éven aluli korosztály - tulajdonkép­pen átmenetet képez a junior és felnőtt kor között -, melynek tag­jai számára 2003-ban már Eb-t is rendeznek. Kovács Gábor tanít­ványai közül Perge Ilona (48 kg) és Kovács Angéla (70 kg) is meg­nyerte súlycsoportja küzdelmeit. ______________________________________________I01LMII i

Next

/
Oldalképek
Tartalom